Morfológiai modellezés

A morfológiai modellezés egy gyakorlati módszer, amely a tudomány eredményei alapján, a rendszerlogika és az alaktani illeszkedés összefüggéseinek alkalmazásával értelmezi újra a világ jelenségeit és elkészíti azok valósághű modelljét. Ezekból a rendszerlogika segítségével létrehozható a Dinamikus Univerzum Morfológiai Modellje. Mottó: Minél többet hivatkozol mások gondolataira, neked annál kevesebb saját gondolatod lesz.

Az elhazudott magyar történelem szeletei I. rész

A szisztematikus történelemhamisítás ténye mára már nem kétséges. a Kitalált Középkor tételei egyre másra bizonyosodnak be. Szerencsére a hamisítóknak nem volt nagy fantáziájuk, és több műhelyben is dolgoztak egyszerre párhuzamosan, így sok hibát vétettek, sok nyomot hagytak maguk után, amelyek segítségével a valódi történések visszafejthetők. Ennek egyes részeit kíséreljük meg most visszafejteni és bemutatni.

I. Atilla és birodalma

Kezdjük Atillával, hiszen ő a történelmünk első ismert alakja, noha nem vele kezdődött a Kárpát haza népének történelme. A semmiből bukkant elő, mintha itteni megjelenéséig nem is élt volna. Származását az egyházi írók (nem is voltak más történetírók!) igyekeznek a sémi népek leszármazási vonalába beleerőltetni, de nem nagy sikerrel. A származása végül is nem fontos. Egy a fontos: Amikor Kárpát medencében létrejött római kereskedelmi érdekszférát kihasználva a rómaiak Pannónia valódi meghódításába kezdtek volna (Lásd a Római? Birodalom? című írásunkat), a szkíta népek szövetségének éppen ő volt a választott (soros) fejedelme, tehát hozzá lehetett fordulni segítségért. A Kárpát haza szkíta-kelta népe ezt tette: behívta Atilla hadait segítségül a rómaiak ellen.

Akármikor is volt ez, a rómaiaknak akkor két császáruk és két cézárjuk volt, és a birodalomnak is négy fővárosa volt. Az egyik itt volt a mai Szerbiában, Szirmium néven volt ismert. (Ez később még lényeges lesz!) A másik közeli főváros sem Rómában volt, hanem Ravennában!

Részleteiben bárhogyan is történt (erről később egy másik írásban számolunk be), Atilla jött, látott és győzött. A két császár által hozott két új, és a Noricumból összeszedett régi légiókat megsemmisítette. A Carnuntum környéki csatákban mindkét császár is meghalt, a birodalom szétesett. A római kereskedelem és életforma azonban megmaradt, azt Atilla nem bántotta. Nem pusztítani jött, hanem felszabadítani. De nem csak a Kárpát hazát szabadította meg a rómaiaktól, de egész Európa kelta népeit is, akik ettől kezdve járhatták a saját útjukat. Csupán évi adót kellett fizetniük a Pannóniában letelepedett Atillának. Ebbe beletartozott minden mai európai ország az Atlanti óceántól a Boszporuszig, tehát a keleti római birodalom egy része is. A majdani bizánci birodalomrész is neki hódolt, és neki fizetett adót. Birodalmat valójában nem épített, hiszen haderőt, igazgatást sehol nem hagyott hátra, csupán adót szedett a felszabadított népektől.

A pannóniai harcokban a hunok is veszteségeket szenvedtek. Meghaltak Atilla vezértársai is. A Duna egyetlen pannóniai gázlójához közeli tárnokvölgyi csatában elesett Keve kapitány, akit az elesett hunokkal együtt a római kövesút mellett, ahol az kiért a hegyből, szkíta szokás szerint, azaz kurgánba eltemettek (így mondja az egyébként hamisítási szándékkal írott krónika is). Abba temették később Bele és Kadicsa vezéreket is, akik a rómaiak üldözése közben lelték halálukat. Ez azért lényeges, mert később Atillát is melléjük temették, nem pedig a Tiszába. A hunok szkíta népek voltak, azok pedig mindig, mindenütt kurgánba temették meghalt nagyjaikat.

De hol is ez a Tárnokvölgy? Hát a Duna egyetlen olyan gázlója mellett, ahol lovas sereg átkelhetett a folyón, Esztergom közelében a Dunakanyarban. Ma is ott áll a hatalmas tömegsírt takaró kurgán a Szamárhegynek a Vaskapu hegy felé néző lábánál, ahol a valamikori római kövesút kiért a hegyből az esztergomi síkra. Később, a krónikaírás korára, ez a vidék lett a királyi udvar ellátását szolgáló tárnokok völgye. Itt székeltek a fejedelmeink, első királyaink és a tárnokmesterek is a Búbánatvölgyben, a Szamárhegy mellett.

Atilla idején ugyanis ezen a környéken állt egy nagy város, amelyet a krónikák hol Pannónia városának, hol Potentiának/Potentianának, hol Szikambriának írtak. Az lett Atilla király városa, amit nem lerombolt, hanem ahol romos volt újjáépíttetett, és falakkal vétetett körül. Lényeges: A városok síkon vannak, a várak vannak hegyen. Atilla királynak városa van, Budának pedig vára, ami nem azonos a várossal, és értelemszerűen a hegyen keresendő.

Atillát következetesen királynak titulálja minden korabeli írás, koronásan is ábrázolják mindenhol, de arról nem szól a fáma, hogy mitől és mikor lett király! A válasz pedig egyszerű: Attól lett király, hogy koronát kapott, mégpedig birodalmi koronát a két meghódított birodalomtól közösen. Jordanes, az álgót jordán hamisító azt írja Atilla szemfedele kapcsán: “…mindezeket kiérdemelte, mert mindkét birodalom méltóságjelvényét elnyerte”.

Ennél világosabb nyomot nem is kérünk, ugyanis a birodalom méltóságjelvénye a korona, a zárt császári korona. Ez a mi Szent Koronánk, csak már egy kicsit meghamisítva, de erre később még kitérünk. Atillának azonban híres kardja, helyesebben szablyája is volt. Ez is megvan, soha nem volt földben, hiszen nem temették vele. Egy királyunk felesége ajándékozta el később a németeknek. Ma a bécsi Szépművészeti múzeumban látható, használhatatlanra dekorált markolattal.

A hamisítók szeretnék velünk elhitetni, hogy Atilla halálával a birodalma is szétesett, ahogy az náluk, a zsarnokbirodalmakban volt szokásban. Atilla birodalma azonban nem ilyen volt, és fiai sem estek egymásnak a koncon. Szépen megosztoztak. Az írásokban Aladárnak nevezett fia maradt itt Atilla kardjával a nyugati birodalomfelet felügyelni, míg Csaba hazavitte a koronát a Kaukázusba bemutatni a szkíta népek gyűlésén, hiszen Atilla halálával új fejedelmet kellett választani.

Amikor azt írják, hogy Csaba 3000 hunnal Csigla mezejére vonult, az csak annyit jelent, hogy a Duklai hágó felé indult ki a Kárpát medencéből, ahol a seregek be szoktak jönni és ki szoktak menni, mert máshol lovas sereggel nem lehet! És útközben megállt Csigla mezején, ami a mai napig ott van a későbbi Sáros megyében, és a Kárpát haza keleti gyepűjének egyik nem erdős mezeje. Csaba tehát hazatért, hogy később unokái térhessenek vissza, amikor a Kárpát hazának újra szüksége lesz rájuk, mert újabb ellenség támadt nyugaton.

Atilláról egyelőre ennyit, mert ennyi legalább kell ahhoz, hogy a későbbiek érthetők legyenek.

II. Árpád és a Kalandozások

A történelemhamisítók szerették volna, hogyha elhisszük, hogy a magyarok végül is csak Árpád népe, akik hont foglalni jöttek, mert otthonról elűzték őket, és itt közben avarok, longobárdok, dákok, bolgárok, morvák, szlávok laktak a Kárpát hazában, mert a hunoknak írmagjuk sem maradt. Ezért Árpádékat néhány száz évvel későbbre tolták, hogy ezeknek a sosem volt népeknek időt és hamis történelmet kreálhassanak. Valójában azonban a Kárpát hazát folyamatosan az eredeti népe lakta, akikhez beházasodtak Atilla hadainak fiatal harcosai is. Nem mentek ők sehova, és nem is pusztultak ki, mint az avarok, akiket a hamisítók úgy emlegetnek, hogy eltűntek, még írmagjuk sem maradt. Ilyen butaságokat csak az élet valóságától elszakadt szerzetesek képesek kitalálni kolostori magányukban, meg persze utasításra.

Azért néha elszólták magukat a krónikaírók, amikor benne maradt a szövegben valahogy, hogy Árpád hadainak jöveteléig Atilla halálától csak száz év telt el! Száz évig szedték tehát békességben Atilla birodalmának pannóniai örökösei az adót a nyugati és keleti népektől. Azok időközben megerősödtek, az őket felszabadító Atilla emléke is elhalványult, többé nem akartak fizetni. Sőt! A Kárpát haza határait kezdték támadni. Az itt lakó nép, nevezzük most már őket magyaroknak, ismét csak a szkíta népek szövetségéhez fordult, akiknek akkor a Kijevben székelő fejedelem, Atilla leszármazottja, Álmos volt a soros fejedelme. Tőle kértek tehát segítséget. Az ő fia volt Árpád, akit maga helyett küldött felszabadító hadjáratra a fiatal harcosokkal.

Árpád természetesen tudta igazolni, hogy ő Atilla leszármazottja, és jogos örököse, hiszen magyarul beszélt és hozta magával Atilla koronáját, amit az egész szkíta világ ismert, hiszen a szkíta népek gyűlésein mindig láthatták. Még a törökök is, akik a gyűléseken csak meghívott vendégek voltak, tudtak erről, hiszen a szultánjuk ezért nem merte jóval később sem elvenni, hanem a magyar királynak azonnal visszaadta, amikor hozzájuk került Buda első török elfoglalásakor.

Árpád tehát a seregével Atilla után száz évvel a Duklai hágón keresztül hazatért a Kárpát hazába, és felszabadította azt, már ahol kellett. Még a krónikások is leírják, hogy a helyiek békésen fogadták, és fiaikat „túszul” adták neki. A hegyek alatt vonulva Árpádék is elérték a Dunát, ott ahol Atilláék is, és ugyanott keltek is át. Hogy mennyire nem harcra készültek az ország belsejében azt az is mutatja, hogy feleségeiket is hozták magukkal, legalább is a vezérek. Őket a nagy szigeten hagyták, mielőtt átkeltek volna a Dunán, ahol megtalálták Atilla király városát, és az ősök sírhalmait, a kurgánokat.

Ezt a területet – az ősök nyughelyét – Árpád a krónika szerint Kundra bízta, hogy őrizze, és fiának Kurszánnak egy várat adott a népe védelmére. Tehát Kund ezzel kapott szakrális megbízatást, nem pedig szakrális fejedelem volt Árpád mellett. Kettős fejedelemség ugyan tényleg volt, de nem ezért, hanem Atilla öröksége folytán! Árpád Csaba leszármazottja volt, aki a keleti birodalomrészt örökölte, amit addig Kijevből igazgatott az apja, Álmos. Az ő halálával (tegyük hozzá, választás útján!) Árpádra szállt az örökség, a jog és a kötelezettség is, aki mostantól Atilla városából felügyelte a bizánci részeket. Árpád tehát ugyanazt tette kicsiben, mint Atilla. Katonailag megsegítette nyugati fejedelemtársát, akit a nyugat európai megerősödött népek germán vezetői támadtak, és helyreállította a haza egységét.

Erről szólt közöttük a védszerződés, amit a krónikások barbár vérszerződéssé hamisítottak. A szövege egyértelmű, és a fenyegetés is lényeges, amit a megszegővel szemben helyeztek kilátásba, mert a jövőben bizony valaki Árpád utódai közül meg fogja szegni, és el is nyeri a szerződés szerinti büntetését.

Amikor azután Árpád meghal, kezdetét veszi a sötét korszak, ami a hamisítóknak arra kellett, hogy az egyház, a katolikus egyház szerepét a magyar államban egyre korábbra tolhassák vissza. Árpád haláláról, és temetésének helyéről az a krónika tudósít, amely a legkésőbb került elő, és amely nem szól a hunokról. Annak ellenére, hogy Árpád vezértársainak ebben egészen más neve van, mint a többiben, ezt azonnal elfogadták hitelesnek, és ma így ismerjük a vezértársak nevét. Pedig mind hazugság, még a többi krónikához képest is! Hogyan lesz például a latinul Tuhut-nak írt névből Töhötöm, vagy pláne Tétény? De erről majd máskor.

Árpád temetése, és sírjának helye nemzeti történelmünk nagy kérdése. Könyvtárnyi irodalom foglalkozik vele, pedig csak egy fordítási tévedés okozza a homályt, meg a korabeli ismeret hiánya, és a mai életviszonyok visszavetítése a múltba. A krónikás, akarva akaratlanul, de benne hagyta a hely pontos leírását a művében. Árpádot egy kicsinyke vízfolyás forrása felett temették el, amely kő fürdőmedencén átfolyva ereszkedik alá Atilla király városában. Ilyen hely pedig csak igen kevés van, azaz meg lehet találni ma is, csak nyitott szemmel kell járni, no meg némi korabeli ismeret is kell hozzá.

Nem tudunk róla, hogy Árpádot megkeresztelték volna. Tehát pogány volt a katolikus dogma szerint. Nem ismerjük a hitét, de azt tudjuk, hogy Atilla leszármazottja volt, azaz szkíta hagyomány (és erkölcs) szerint élt. Úgy is kellett, hogy temessék! Szkíta módra! Kurgánba! Annál nagyobb kurgánba, minél nagyobb vezér volt! Erről szinte minden kutató elfeledkezik. És hova temethették vajon? A szkíta szabály szerint az ősei mellé, vagy közelébe. Tudjuk, hogy kik az ősei? Atilla és rokonai, leszármazottai. Tehát oda kell temetni, ahol Atilla is temetve van.

Kurgánt kell tehát keresni egy hegy oldalából lecsorgó kis ér forrása FELETT, amelyik egy kőmedencén át csordogál le Atilla király városába. Hegyi kurgán kerestetik! Ráadásul olyan, ahova a krónikás szerint kápolnát is emeltek, amikor a magyarok már erre a mai szentháromságos-szentlelkes keresztény hitre tértek. Ilyen helyet eddig kettőt tudok. Mindkettő Esztergom közelében van. NEM MESSZE ATILLA KURGÁNJÁTÓL!

Árpád halálával csodák csodájára már nem dőlt romba a magyar állam. Állítólag az ő leszármazottjai folytatják az uralkodást. De valójában mit is folytatnak? Atilla örökségének kezelését. Elsősorban nem engedik feledésbe merülni, hogy adót fizet nekünk egész Európa és Bizánc is! Az adóbehajtó hadjáratok hőse Bulcsú, csak éppen ezt a történészek kalandozásoknak, azaz rabló-hadjáratoknak állítják be, ami valljuk be nyugaton volt szokásban, a rómaiaknál meg a vikingeknél.

Az Árpád utáni magyar fejedelmekről keveset tudunk, a krónikák felszínesen, vagy mellékesen foglalkoznak velük. Még a nevükben sem vagyunk biztosak. A lengyel pálos központban található királyportré táblán a krónikákban Árpád vezértársaiként szereplő személyek pl. Szabolcs és Bulcsú is fejedelemként jelenik meg, mielőtt Gézához és Istvánhoz eljutnánk a sorban. A krónikák semmi ilyesmit nem írnak. Következzenek tehát a biztos pontok, de biztosak-e ezek?

III. Géza, Mihály, István, Koppány, Tar Zerind, Szár László

Géza fejedelem állítólag Árpád leszármazottja. Úgy tudjuk, hogy volt egy testvére, aki a keresztségben a Mihály nevet kapta, de az eredeti nevét nem jegyezték fel, vagy nagyon is feljegyezték, csak nem vesszük észre? Erről van szó! Ugyanis jóval későbbi fejezetekben szólják el magukat a hamisítással megbízott krónikaírók, mint amelyikben Gézáról írnak. Géza egyébként a keresztségben az István nevet kapja. Az ő fia lesz Vajk, aki a keresztségben az István nevet kapja, és az egyház Szentet farag belőle.

Géza felesége Sarolt, aki a már akkor is elkülönülő (erre magyarázatot nem kapunk, hogy miért) Erdély fejedelmének, Gyulának a lánya. Ő lenne István király anyja, de lesz-e valóban. Sarolt lányokat szül, és Géza Veszprémben tartja, ahol egy görög rítusú kolostorban él a lányaival. Gyula családja tehát keleti rítusú keresztény lehetett. Géza pedig pogánynak számít, noha keresztelik felnőtt korában, de saját bevallása szerint van olyan gazdag, hogy két istent (urat) szolgáljon. Mindezeket a krónikákból és István király egymásnak is kissé ellentmondó legendáiból tudjuk meg, amiket a szentté avatásához készítenek el. Tehát ezeket is szerzetesek, papok írják meghatározott célból, annak alárendelve.

Van még a szereplők között egy Vazul nevű herceg, állítólag Mihály fia, akit István megvakíttat és a fiait száműzi, mégis később az ő leszármazottai lesznek a magyar királyok. Felbukkan egy Tar Zerind, Géza valamilyen rokona, és fia Koppány vezér (így!), továbbá Vazul fivére, Szár László neve is, mindenféle koherens összefüggés nélkül, mint akiknek mellékes szerepük van István királlyá és szentté válásában.

Nos, nézzük meg, hogy mit tudunk még róluk a sorok között olvasva, és a Bécsi Képes Krónika vonatkozó képeit nézegetve, ha hozzáteszünk egy-két mellékes ismeretet a korból. Például a kettős fejedelemséget. A krónikák mindig emlegetnek egy duxot, azaz herceget a főfejedelem mellett, esetenként annak rokonát, aki a dukátus ura, amit hol Somogyinak, hol Nyitrainak mondanak. Valójában két egyenrangú, a nyugati és a keleti birodalomrészt uraló fejedelemnek kellene lennie, és valószínűleg békében az is volt mindaddig, amíg Géza, majd fia István fel nem rúgta a védszerződést. Valószínűleg ennek leképezésére találták ki a hamisítók utólag a dukátust, hogy magyarázzák a hercegek létét, és állítólagos ismétlődő trónköveteléseiket.

Kezdetben tehát, van Taksonynak két fia Géza-István és Mihály. Ha Géza a nyugati részek ura, amelynek központja Pannónia (Jegyezzük meg jól, hogy Szent Lászlóval bezárólag minden királyunk Pannónia királyának nevezte magát a vert pénzein!), akkor Mihály a bizánci részek ura, és központja a birodalom utolsó keleti fővárosa Szirmium, ami ma Sremska Mitrovica. És ebben az esetben Mihály rangja az uralt területeken görögül basileosz, azaz röviden latinul olvasva Vaszil, azaz VAZUL! Tegyük hozzá, hogy a Mihály a leleti keresztények kedvelt keresztneve! Mihály tehát Vazullal azonos, de mi lehetett az eredeti magyar neve. Nos, az eredeti neve nagy valószínűséggel Tar volt és Szirmium uraként helyi nyelven Zerind, azaz szerémi volt. Azaz Tar Zerind-Mihály-Vazul egyetlen személy, és a keleti birodalomrész jogos uralkodója! Az ő képe kerül fel később a koronára, mint bizánci uralkodó Mihály dux (Dukász Mihályként állítják be nekünk). Őt puccsolja meg Géza. amikor a dukátust, azaz a keleti birodalomrészt Istvánnak adja. Ezért lázad fel Vazul.

Mihály dux a koronán
Mihály testvére Géza, nem pedig I. Géza van a koronán

Ebben az esetben viszont ő Koppány apja. A koppány viszont nem személynév, ugyanúgy, ahogyan a Vazul sem az, hanem rang. A kapitány torzulása. Kapitánynak nevezték ugyanis a mindenkori dux (a keleti fejedelem) fő hadvezérét. Ez később írásban katapánná torzult a latin másoló papok kezében. Abból csináltak a krónikások koppány személynevet, merthogy ténylegesen a fia volt Mihály duxnak a fővezére. Ebben az esetben viszont világos, hogy Tar Zerind fia, Szár a László nevet kapta a keresztségben, és a nem létező nevű Koppány azonos Szár Lászlóval. Mi erre a bizonyíték? A krónikás (Kézai) elszólása az egyik, amikor azt mondja, hogy Szár László ivadékai lettek később a magyar királyok ahelyett, hogy Vazul ivadékait mondana.

Ezek fényében nézzük meg, hogy mi is történhetett valójában. Géza úgy döntött, hogy nyugati mintára dinasztiát alapít, és a saját fiát ő maga nevezi ki uralkodónak, de nem maga helyett, hanem Mihály helyett. Ez kettős szerződésszegés és árulás. Árulás a testvére ellen, és a fejedelem választás védszerződés szerinti szokásának megszegése. Ezek miatt a magyarok Istvánt soha nem fogadták volna el maguk felett fejedelemnek. De van még egy harmadik ok is, amely teljességgel kizárja, hogy István fejedelem lehessen. És valószínűleg emiatt döntött Géza a puccs mellett. István származása ugyanis kétséges, balkézről született, nem a hites feleségtől. Ezt pedig a magyarok számon tartják. Még Jézus esetében is ezt a hibát hozták fel a papoknak még a 16. században is!

Gézának ugyanis Sarolttól nem született fia, csak lányai. Egyes források szerint öt. De Sarolt nem halt meg és nem csalta meg, ezért nem küldhette vissza Gyulának a lányát, ezért Veszprémbe kolostorba száműzte, és egy lengyel hercegnővel (a lengyel és a német krónikák szerint állítólag Adelhaid volt a neve és Mieszko fejedelem lánya volt) nemzette Istvánt. Ez akkoriban annyira köztudott volt, hogy a Képes Krónika képeit festő szerzetes a szülőszoba képén még ábrázolta is!

A képen oldalmetszetben látjuk a szülőszobát és az előteret, ahol a fejedelem és balkézről való más fiai (a festő ezt színekkel ábrázolta) várakoznak. Bent a névadó szent, Első Remete Szent István áldja meg éppen koronával a kisdedet, akit szülőágyban ülő koronás anyja tart elébe. Az ágy mögött áll a koronás királyné, Sarolt és koronás lányai!

Géza tehát puccsal akarja Istvánnak adni a hatalmat. Először a saját területéből kihasítja a nyitrai dukátust, ahol István hadakat gyűjt. Nyugati lovagokat, a magyarok ellenségeit. A puccsot a katolikus egyház támogatja, ha István államvallássá teszi az ő hitüket. Erről értesül Tar Zerind-Mihály baszileosz és kapitánya Szár László is. István seregét leverik, és az esküszegőkre az esküben kimondott büntetés szerint Istvánnak mindkét kezét tőből levágják. Ezek egyikét szerzi meg egy pap, és rejti el. Így mumifikálódhat a Szent Jobb noha a test többi része a legenda leírása szerint a felemeléskor rózsaszín folyadékban úszik, és a testből már csak csontok maradtak.

Istvánt eltemetik, és a magyarok Szár Lászlót választják királynak. Az ő uralkodását írják le úgy később, mintha István uralkodott volna. Esküszegő Istvánnak magvát szakasztják, megmaradt fiúgyermekét Imrét is megölik. István szentté avatásával és a legendák megírásával a valóságnak ezt a szeletét formálták utólag olyanná a hamisítók, amilyennek eredetileg szerették volna.

Honnan tudjuk, hogy végül is István soha nem uralkodott? Hát onnan, hogy azok a püspökség és kolostor alapítások, amiket állítólag ő tett nem történtek meg. Minden latin nyelvű alapítólevele hamis, és mindegyiken Könyves Kálmán püspök-király pecsétje található. Az egyetlen nem hamisnak tartott alapítólevél a veszprémi kolostoré és az is görög nyelvű, de az még valószínűleg Gézáé. Továbbá: későbbi utóda Szent László király úgy alapította a somogyvári bencés apátságot, hogy Saint Gilles apátjához írott levelében hivatkozott rá, hogy országában még egyetlen kolostoruk sincs a bencéseknek! Pedig Pannonhalmának papíron már léteznie kellett volna, persze nem létezett, mert csak Kálmán alapítja majd meg István nevében visszadátumozva. De még ez sem elég, mert Szent László Montecassino apátjának is úgy ír, amikor Nagyváradot készült alapítani és ereklyét kért Montecassinoból, mintha István elődje egyet sem alapított volna.

Az eddigiekből úgy tűnik, hogy a katolikus egyház Magyarországon mindenáron egyeduralmat akart kicsikarni a göröggel szemben, pedig akkoriban minden királyi monostor alapítás görög szerzeteseknek történt. Ezért nagyarányú hamisításba kezdek Kálmán király idején, aki az ő emberük, felszentelt püspökük volt, és így közel száz évvel korábbra tolták vissza István legendájával a vallásuk egyeduralmát Magyarországon. A kulcs tehát Kálmán király, az eddigi egyetlen királyunk, akit az igazi Fehérvár helyébe hamisított Székesfehérváron temettek el kedvelt katolikus papjai, akiknek mindent megadott.

Következik

IV. Szent László, Álmos herceg, Kálmán


A közhiedelemmel ellentétben…

Mostanában, ahogy a tudósok a vizsgálati technika fejlődésével egyre újabb dolgokat fedeznek fel, gyakran olvasom az erről szóló ismeretterjesztő cikkekben a következő kitételt: A közhiedelemmel ellentétben a tudósok már tudják, hogy….. A közvélekedéssel szemben a valóság az, hogy …… és ezt követi a tudomány legújabb álláspontjának ismertetése az adott dologról.

Nos, utánanéztem egy kicsit, hogy ilyenkor mit is takar a közhiedelem, közvélekedés kitétel, és sok-sok példa elemzése alapján a következőkre jutottam. A közhiedelem/közvélekedés általam a fogalomalkotás szabályai szerint megfogalmazott meghatározása a következő:

A hivatalos tudománynak olyan, korábban tudományos igazságként a köznek iskolában tanított hit-tétele, amelyet a mai tudósok is megtanultak, de már nem vállalnak fel, és elfedendő annak “tudományos” eredetét, a tudatlan köznép tudománytalan vélekedésének tüntetnek fel annak érdekében, hogy tudós elődeik egetverő butasága ki ne derüljön.

Azt hiszem, hogy a további írásaimban, ha valami újról írok, a “tudományos hiedelemmel szemben” kitételt fogom alkalmazni.

Jókívánság ünnepekre

Álmomban megkérdeztem a Teremtőt, hogy meddig kell még a magyaroknak államadósságot fizetniük. Azt felelte, hogy a magyaroknak nincs államadósságuk, és nem kell fizetniük. Sőt! A nemzetközi pénzhatalom TARTOZIK a magyaroknak 20 MILLIÓ ÉLETTEL, az elrabolt, elcsalt, elorzott MAGYARLAKTA területekkel, SOK EZER MILLIÁRD DOLLÁR elrabolt, elcsalt, elorzott értékkel, az elhazudott történelemmel, BOCSÁNATKÉRÉSSEL és KÖSZÖNETTEL! Azt is mondta, hogy közel már az elszámolás napja.

Ezzel kívánok minden magyarnak Boldog Karácsonyt. Az ellenségeinknek pedig kívánok ellenállhatatlan késztetést a saját torkuk elvágására.

Római Birodalom?

A Római Birodalommal nagy baj van, bizony nagyon nagy baj. Legalábbis azzal a képpel, amit a történészek elénk tárnak. Nem elég, hogy a történelemhamisítás kiderült, de egyre újabb felismerések mutatnak abba az irányba, hogy a Római Birodalom még annyi ideig sem tartott, mint ennek fényében előszörre gondoltuk. A duplikált, számozott, sokszorozott, egy-két évig uralkodó császárokról kiderült, hogy valójában nem is léteztek. Egyetlen mintáról formázták őket. Elég csak elolvasni Tóth Gyula korszakalkotó írásait, különösen a Nagy Ciklust, és magunk is rájövünk, hogy ez a valóság, és ennek bizony következményei vannak. Teljesen másképpen kell ezentúl gondolnunk a Római Birodalomra, és a rá alapozott birodalmi eszmére, amelyet a mai napig dédelgetnek az EU egye politikusai.

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy az egész betoldott hamis történelem csak mese, mert hiszen ott vannak a romok szerte Európában, és persze a pénzérmék is a császárok képmásával, akárhol nyomja bele az ember az ásót a földbe, előrebocsátom, hogy mindez igaz, csakhogy ettől az még nem lesz a birodalom létének bizonyítéka, pusztán a római anyagi kultúra jelenlétének. Ebben az írásban azt fogjuk körüljárni, hogy ez hogyan lehetséges birodalom és katonai hódítás nélkül is, és mi is volt akkor például Pannóniában, ha nem volt római provincia. Tovább »

Ébresztő!

1960-tól kezdtem el naponta olvasni a magyarul megjelenő tudományos ismeretterjesztő cikkeket. 1980-tól már nem csak ezeket, hanem a tudományos szaklapok cikkeit is rendszeresen olvastam. Mégpedig igen széles skálát átfogva. 1983-óta olvasom az angolul megjelenő szaklapok cikkeit, a „nagy tudósok” könyveit is (eredetiben, ha van rá mód) az engem érdeklő szakterületeken. Noha az utóbbi időben igen széttagolódtak a tudománynak addig is eléggé szűk szakterületei, ez ma az Internet korában már nem jelent gondot. Az utóbbi 15 évben magam is sokat kísérleteztem olyan területeken, ahol a tudomány elméleteiben logikai, következtetési, értelmezési hibát fedeztem fel. Mára kialakítottam a saját világképemet, amely igen sok területen gyökeresen eltér a tudományos világképtől.

Mára eljutottam odáig, hogy felismerjem: valójában az, amit tudománynak neveznek, nem más, mint egy újabb vallás, amelynek megvannak a maga megkérdőjelezhetetlen dogmái (axiómák), szentírásai a maguk gyökeres ellentmondásaival és azok békés együtt-létezésével. Vannak szentjei, prófétái és papjai, egyháza, no meg persze ott van a hívek serege. A tudományvallás kulcsigéje a fejlődés, ezért már csak újabb és újabb tündérmesékkel tud előállni, azokkal tudja a híveinek újdonságéhségét kielégíteni. Azok pedig mindent elhisznek. Még azokat is, amelyek minden tapasztalatnak ellentmondanak. Merthogy a híveknek már nincsenek tapasztalataik. Az ember élete már régen elszakadt a valóságtól, a virtuális valóság lett a valódi.

Tévedés ne essék, nem a technikai fejlődésről beszélek, hanem annak az elméleti hátteréről. Úgy látom, hogy a technika az elméletek ellenére is képes fejlődni, mert művelői hallgatólagosan nem veszik figyelembe a gyakorlatnak az elméletekkel való ütközését. Hagyják, hogy a tudomány papjai utólag megírják a tündérmeséket a találmányaikhoz, amelyek működnek. A dolgok logikáját alkalmazó technikai fejlődés és a tudományvallás dogmarendszere így fér meg békésen egymás mellett, látszólag egymás eredményeit igazolva, kiegészítve.

És éppen ez az, ami írásra késztetett. Az a felismerés, hogy az elméleti tudomány teljesen elveszítette a valósággal a kapcsolatát, és ez oda vezetett, hogy mára áltudománnyá vált. A legmélyebb gyökerekkel rendelkező áltudománnyá ugyan, de áltudománnyá. Olyanná, amely vallásként működve védelmezi tarthatatlan bástyáit, amit az ébredező emberi logika szinte naponta kérdőjelez meg. Az emberi logika ébredezését pedig éppen a technika fejlődése, az internet tette lehetővé. Minden hozzáférhető, minden ellentmondás azonnal kiderül, és mindenhez hozzá is lehet szólni még laikusoknak is. És ezt is mindenki olvashatja. Mára már kiderült: a király bizony meztelen!  Ő az egyetlen, aki még nem tudja, noha mindenki láthatja! Azt is, amikor a tudományvallás láthatólag politikai igényeket elégít ki a valóság elhallgatásával, félremagyarázásával.

Vizsgálódtam egy kicsit, hogy miért, milyen okból alakulhatott ez így. Az egyik okot a tekintélyelvűségben találtam meg, amely minden vallás egyházának alapja. A másikat pedig az erre alapuló kontraszelekcióban. E kettő következménye ugyanis hosszú távon az, hogy csak azok maradnak belül a körön, akik hisznek, nem pedig azok, akik tudnak. A hithez ugyanis csak okosnak kell lenni, meg kell tanulni minden dogmát, és szó szerint kell venni. Ezt várják el ma a hallgatóiktól is, akiket a tudományvallás felkent papjai tanítanak. De a tudáshoz értelmesnek is kellene lenni. Az értelmesek azonban régen kiszelektálódtak, és az okosok nagyon vigyáznak arra, hogy be se kerülhessenek. Az értelem alatt pedig a valóság, a helyes összefüggések felismerésének képességét értem. Ez az, ami hiányzik ma a tudományból, és a tudományos képzésből is.

A „tudományos” áltudomány, azaz a tudományvallás paradigmája parazitaként ül az emberi gondolkodáson és azt szipolyozza. Nem elég, hogy a mindennapi élet szinte már kaotikussá vált, még ezzel is meg kell küzdenünk, ha túl akarjuk élni, amikor a Földanya megmozdul, hogy lerázza a hátáról a parazita kínzóit. Csak az fogja túlélni, aki a valóságot látja. Az nem, aki a tündérmesékben hisz, amikkel a tudományvallás altatja évtizedek óta. Ébresztő!

Egy kis magyar őstörténet a magyar nyelv logikájának tükrében

Van-e a nyelvnek belső logikája, és ha van, akkor különbözik-e más nyelvekétől? Ennek a kérdésnek a megválaszolása foglalkoztat már egy ideje. Arra a megállapításra jutottam, hogy a magyar nyelvnek van egy következetes belső logikája, ami csak erre a nyelvre jellemző, és különbözik más, általam ismert nyelvek logikájától. Úgy találtam, hogy minden nyelv jellemző arra a népre, amelyik a történelme során azt kifejlesztette. A nyelv médium, azaz rögzíti és közvetíti azokat a körülményeket, amelyeken a kialakulása, fejlődése során keresztül ment. És közvetíti annak a népnek a látásmódját, logikáját is, amelyik kialakította. Az újszülött számára, aki anyanyelveként tanulja, a nyelv közvetíti a népe logikáját, így az lesz az ő logikájának alapja is. Nézzük meg néhány példán keresztül, hogy valóban így van-e. Tovább »

Adalékok a római útikalauzok távolsági és helynév adatainak helyes értelmezéséhez.

Az Itinerarium Antonini és Tabula Peutingeriana néven közismert ókori eredetű útikalauzok fontos forrásai Pannonia tartomány úthálózatának és római kori településeinek. Adataikat gyakran hivatkozzák és idézik, melynek során igen gyakran téves adatokat közölnek. Éppen ezért gyakran kritizálják és meg is kérdőjelezik adataik helyességét, és téves következtetésekre jutnak. Ezek néhány leggyakoribb és legkirívóbb esetét mutatjuk be, és igyekszünk korrigálni őket. Tovább »

A Nagy Varázsló és a tanítvány

Volt egyszer, hol nem volt, az idők kezdetén, amikor az elme hatalma még nagy volt, élt egyszer egy nagy varázsló. Mivel bölcs volt, kortalan és mindenható, egyedül élt elméjének elefántcsont tornyában a világtól elvonulva. Csak egy tanítványa követte oda is, akit nem lehetett levakarni sem. Valójában a tanítványt is ő maga alkotta, amikor még nem volt eléggé bölcs, és úgy gondolta, hogy a tudását és tapasztalatát tovább kell adnia valakinek. Ez akkor volt, mikor még nem ébredt rá, hogy egyedül csak a saját tapasztalatból lehet tanulni. Tovább »

Axiomatikussá vált hamis összefüggések

Eddig írásainkban többnyire a természetnek a tudomány által félreértett jelenségeiről volt szó. Ebben az írásban egy kicsit tovább megyünk, és bemutatjuk, hogy nem csak félreértésről van sok esetben szó, ami megakadályozza, hogy a valóságot lássuk, hanem félrevezetésről is. Ennek bemutatására elsőként két ismert, latin eredetűnek tartott közmondást fogunk elemezni.

Az első ilyen közismert, axiomatikussá vált mondás: Az ismétlés a tudás anyja. Latinul: Repetitio est mater studiorum. Hogy mindjárt a közepébe ugorjunk a problémának, szögezzük le: A LATIN EREDETI NEM EZT JELENTI! A lefordított mondásban szereplő állítás hamis! A fordítás során valaki pongyola volt, vagy ha mégsem, akkor a mondást utólag idézi mindenki helytelenül. A mondás ugyanis helyesen: AZ ISMÉTLÉS A TANULÁS ANYJA, ami tökéletesen rendben is van, mert ez az állítás igaz.

Ezt minden iskolás gyerek tudja, mert ez a magolás. Magolni viszont csak azt kell, amit nem vagyunk képesek magunk megérteni, elsajátítani. Nem tudnak nekünk másként megtanítani, mint sokszori ismételgetéssel. Az ilyet tényleg addig kell ismételgetni, amíg meg nem tanuljuk. Az az állítás, hogy a tudás anyja az ismétlés éppen azért helytelen, mert hamis dolgot, hamis összefüggést is meg lehet így tanítani, tanulni. Az azonban nem lesz tudás, mert a helytelen ismeret éppenséggel a NEM TUDÁS. Erre a legjobb példa éppen ez a közmondás, amelyet mára már mindenki ROSSZUL TUD. Ha azt tanítják nekünk, hogy a barlangok úgy keletkeznek, hogy a medvék ássák őket, ezt akármeddig ismétlik is, legfeljebb megtanuljuk, de mivel nem igaz, nem lesz TUDÁS, hanem téves ismeret, azaz NEM TUDÁS marad.

Rögzítsük le tehát helyesen: AZ ISMÉTLÉS A TANULÁS ANYJA. Ez viszont annyira triviális kijelentés, hogy igazán nehezen érthető, hogy miért kellett ekkora feneket keríteni neki. Bárkinek eszébe juthat, bárki megfogalmazhatja. És itt jutunk el oda, hogy feltegyük a helyes kérdést: Kik azok, akik a közmondásokat elferdítik? Tévedés-e vagy szándékos a dolog? Ezt egyelőre még nem tudjuk, ezért nézzük meg a második példánkat.

A második közmondás eredetileg így szólt: Exceptio probat regulam, azaz a kivétel a szabály próbája, a kivétel teszi próbára a szabályt, vagy ahogyan szélesebb körben elterjedt: a kivétel lerontja a szabályt. Ezt azonban rendszeresen ellentétes értelemben használják: A kivétel erősíti a szabályt, amely állítás hamis. Nemcsak azért, mert nem helyes fordítása az eredetinek, hanem azért is, mert nem ez a valóság. A valóság az, hogy ha egy szabály alól van kivétel, akkor az nem szabály, nem valós az összefüggés. A természetben ez nem is fordul elő, csak a természet leképezése során az ember „ismer fel” (tévesen) szabályokat, amelyek utóbb, amikor a kivétel megjelenik, tévedésnek bizonyulnak. A közmondás tehát éppen azoknak szól, akik a kivétel megjelenése után is makacsul ragaszkodni akarnak ahhoz, hogy az általuk felismert „szabály” igenis létezik, valós. A tudományban ez eléggé általános.

Itt nem kívánunk belemenni a mondás eredetébe, és a mögé feltételezett filozófiai gondolatokba, csupán azt szeretnénk bemutatni, hogy az axiomatikus gondolkodás ilyen, sokszor tévesen ismert alapigazságokon nyugszik. Ilyen alapokkal a valóság nem tárható fel, nem ismerhető fel, mert a valós összefüggések felismerését gátolják a beidegződött, a sok ismétléssel bevésett tévképzetek. Ugyanis azt látni kell: Akárhány és akármilyen nagy szaktekintély, akármilyen nagy más szaktekintélyre hivatkozva, akárhányszor ismételget is téves ismereteket, azok ettől NEM VÁLNAK VALÓSÁGGÁ. Mi pedig a valóságot kutatjuk.

Folytatása következik.

 

Hol lehetett az eredeti Buda 2

Ez az írás a Hol lehetett az eredeti Buda 1-3 YouTube videók előadásának kiegészítő szövege.

Az első részben bemutattuk, hogy nyomozással hogyan lehet kideríteni, hogy az eredeti Buda, azaz Atilla városa, azaz Etzelburg / Ecilburg, azaz Szikambria, azaz Herculia helye ma hol található meg. Megtaláltuk Herculiát a mai Búbánat völgyben, és a hozzá tartozó római erődöt a Hideglelős kereszt hegyén. Megtaláltuk ugyanott Krimhilda fürdőjét, ami Herculia hévízforrásra épült fürdőjével azonos.

Tovább »

Motor: WordPress | Sablon: NewWPThemes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia