Morfológiai modellezés

A morfológiai modellezés egy gyakorlati módszer, amely a tudomány eredményei alapján, a rendszerlogika és az alaktani illeszkedés összefüggéseinek alkalmazásával értelmezi újra a világ jelenségeit és elkészíti azok valósághű modelljét. Ezekból a rendszerlogika segítségével létrehozható a Dinamikus Univerzum Morfológiai Modellje. Mottó: Minél többet hivatkozol mások gondolataira, neked annál kevesebb saját gondolatod lesz.

Az elhazudott magyar történelem szeletei III. rész

A magyar történelmet nem csak a középkorban hamisították, hamisítják azt a mi korunkban is. Megmondják a régésznek, hogy mit hol találhat, és ha azt és ott nem talál, de van olyan neves hozzá, mint mondjuk Hóman Bálint, vagy Gerevich László, akkor visznek neki oda leleteket, és éjszaka el is ássák, hogy másnap nagy büszkén kiásathassa. Legalábbis az átkosban még vittek, amint ezt olvashatjuk is a következőkben egy néhai neves régészünk ásatási naplójegyzetében. Nagyon tanulságos, érdemes elolvasni.

Egyelőre ennyi, folytatása következik.

Az elhazudott magyar történelem szeletei II. rész

Szent László, Álmos herceg, Könyves Kálmán

Szent László királyunk a ráomló trón alatt Dömösön meghalt I. Béla király fia volt, aki Géza fejedelem testvérének Mihálynak az unokája. Mihályról már tudjuk, hogy Vazullal azonos, akinek fia volt Szár László. Tehát Szent László a nagyapja, Szár László nevét kapta a keresztségben. De így volt-e? Utal-e erre valami?

Azt már láttuk az előzőekben, hogy ő alapította az első bencés apátságokat hazánkban, nem István. De miért is alapította őket, és miért nem egyet, miért kettőt? Az elsőt Somogyváron alapította, és francia földről, Saint Gilles kolostorából hozatott bele szerzeteseket. Az apátnak e célból írott levele fennmaradt.

Azt tudni kell, hogy a nemzetségfők, országnagyok, nemesek, királyok akkoriban kezdtek országszerte maguknak nemzetségi monostorokat alapítani, hogy abba temetkezzenek, és a lelki üdvükért a benne lakó szerzetesek még sokáig imádkozzanak. Ilyen volt I. András tihanyi és visegrádi alapítása is. Igaz mindkettő görög bazilita szerzeteseknek készült, amiről az elpusztult visegrádi kolostor esetében tudjuk is, hogy tényleg görög volt.

A tihanyi, állítólag Szent Ányosnak szentelt bencés kolostor volt, de ez szemenszedett mese. Alatta ma is ott vannak a barátlakások, amelyben a bazilita remete szerzetesek laktak. Eredetileg az is görög volt, míg a katolikus egyház rá nem tette a kezét és át nem építtette, mint sok más görög templomot is. Ilyen például az Aba királynak alapított feldebrői templom is, aminek az altemploma a felette levő bizánci bazilika (most, hogy ne kelljen görögöt vagy bizáncit mondani, centrális öthajósnak nevezik a formát az erőteljes görög hatást elfedni igyekvő történészek) alakjához igazodik, nem az átépített latin temploméhoz.

László király is így tett Somogyváron, majd Nagyváradon is, ahova viszont az itáliai Monte Cassinóból kért ereklyét és szerzeteseket a bencesektől. Az erről szóló levele is fennmaradt. Mivel az volt a kívánsága, hogy Nagyváradra temessék, azt alapította saját magának! De akkor kié a somogyvári? Azt bizony a nagyapjának, Szár Lászlónak (Koppánynak) az emlékére alapította utólag. Csodák csodájára éppen ott van a Koppány emlékmű ma is, és ott él az emlékezete Kupa vezérnek.

Így hát Szent László valóban szentnek tűnik, hiszen monostorokat alapít. De akkoriban ennek egy kicsit más hangsúlya volt! A bencések minden kolostora önálló volt, nem tartoztak egy központi kolostorhoz, pláne rendtartományhoz. Cluny apátsága sohasem lett a rend központja, bármennyire szeretnék is a történészek annak beállítani. Első apátjainak nevét Saint Gillesből és Monte Cassinoból kölcsözték kis kiigazítással. Odóból Odilót, Desideriusból Odesideriust csináltak. Ráadásul a pápának szinte semmi hatalma nem volt felettük. Szent László maga is kikötötte, hogy a királynak, és nem a pápának tartoznak elszámolással. Ez a katolikus egyházat, ami ekkor még szinte nem is létezett Magyarországon, súlyosan érintette.

Úgy tanultuk, és tanítják ma is, hogy László király megszilárdította az István alapította egyházszervezetet. Nos, úgy tűnik, éppen ezt nem tette. Ha kicsit megvakarjuk a dolgot, akkor rájöhetünk, hogy már azért sem tehette, mert éppen az ő uralkodása alatt, 1077 és 1093 között NEM VOLT ESZTERGOMI ÉRSEK! Erre nem kapunk magyarázatot, és nem is emlegetik. Nem lehetetlen, hogy éppen a király miatt nem volt. Az invesztitúra harc jegyében ő nem nevezett ki, ha pápai ellenjegyzés kellett hozzá, a pápa által kinevezettet pedig ő nem engedte az érseki székbe. Nem volt ugyanis jóban a pápával.

Egyházszervezési tettei között szokás emlegetni, hogy a szerémi görög püspökséget Bácsra helyezte, és a bácsi görögöt egyesítette a kalocsai latinnal. Csakhogy ebben hiba van! A csanádi, a szerémi Szent István Ajtony elleni fellépése, és Gellért püspöksége óta állítólag már latin! Igaz, Csanád még kyrie eleisont mond a legendában, de ez ne zavarjon bennünket, és az sem, hogy mind Asztrik, mind Gellért nem István, hanem Kálmán alatt élt, az 1095-ös első keresztes hadjárat után, amelyben a legendája szerint Gellértnek az APJA már részt vett. Nem élhetett tehát István király korában.

Ilyen apróságokon lehet tetten érni a hamisítókat. Természetesen vannak ezekre az anomáliákra modern magyarázatok, de nagyon gyengécskék és izzadságszagúak. Itt van például annak a sok népnek a neve, akik elől a magyarok menekültek, vagy a hunok után a Kárpát medencében éltek. A besenyőkről, akik elől állítólag menekültünk, az inkviziciós jegyzőkönyvekből megtudjuk, hogy nem voltak mások, mint baltaforgató makkoltató disznópásztorok. Ugyanúgy nem nép voltak, mint ahogyan nem nép a hajdú sem, hanem marhahajtó.

És ha már az inkviziciónál tartunk, akkor érdemes kitérni a magyarok állítólagos pogány ősvallására is, a sámánizmusra. Nos, a jegyzőkönyvek szerint a magyarok keresztények, akik Öregisten, Jóisten, a magyarok Istene néven egy istent tisztelnek, és annak párját a Boldogasszonyt, de nem hisznek a balkézről való (értsd: fattyú) megfeszített fiú isten voltában, sem a megfoghatatlan szentháromságban. Tisztelik az őseiket és azok tudását, amit őriznek. Sámánjaik még a besenyőknek sincsenek, csak gyógyító füvesemberük bács vagy baksa néven, és annak segítője a harsány. De még azok is a lovasszentek tiszteletére nevelik az ifjúságot, és keresztelnek. Az ítélet ezért szinte kivétel nélkül kimondja: a hitet a működésük kapcsán nem érte sérelem!

Ha viszont a balkézről való jelentésével már megismerkedtünk, akkor érdemes még mellé megtudni, hogy a Levente név ugyanazt jelenti. Ez a neve a balkézről született fiúutódnak. Ezért nem lett király Leventéből, noha a testvérei azok lettek. És ezért nem lett király Lampért sem, akinek a neve ugyanezt jelenti, nem azért mert előbb meghalt. A „szép magyar leventék” bizony mind katonának adott, balkézről született ifjak.

Szent László a kolostorok alapításához külföldről kér ereklyét a bencésektől, mert nekünk nincs. Talán ezért van szüksége az egyháznak István király, Imre herceg, Gellért és két segítője szentté avatására, amit állítólag a király kezdeményez. De valóban teszi-e? Ez nagyon nem valószínű, mert László uralkodása alatt nem avatják szentté sem Istvánt, sem a többieket. Gellértet nem is lehet, mert csak később érkezik hazánkba, ha egyáltalán létezett. Istvánt és Imrét lehetne, de csak századok múlva lesznek szentek. Legendájukat, amely szükséges a szentté avatásukhoz csak Könyves Kálmán korában és az ő parancsára készíti el Hartvik.

Ha István király valóban megölette és felnégyeltette volna Koppány Szár Lászlót, Szent László nagyapját, akkor nem valószínű, hogy László király ezért őt szentté akarta volna avattatni, tehát valószínűleg ez tényleg csak mese. Az István helyett uralkodó nagyapját, Szár Lászlót, akinek a somogyvári apátságot alapította, annál inkább szentté akarhatta volna avattatni.

Ideje szót ejteni Szent László egyéb jellemzőiről is. Apjához, a lengyeleknél Bölénynek vagy Bajnoknak hívott Bélához hasonlóan ő is hatalmas termetű volt, amit a nagyapjától is örökölhetett, akit nem véletlenül hívtak Szár, azaz szálfa Lászlónak. (A szár nem kopaszt jelent a magyarban, azt a tar, a kopasz és a pilises jelenti. Béla sem azért temetkezett Szegszárdra, mert barna volt és kopasz, hanem mert ott alapította nemzetségi monostorát Szárszegen, ami az apja, Szár László birtoka volt. Mellesleg a Dunántúlon, különösen a fővezéri székhely, Sümeg környékén igen sok a szár tagot tartalmazó helynév!)

Mint apjának is, neki is kedvenc tartózkodási helye volt a Dömösi Kúria. A kúria név sokakat megtéveszt. Az nem más, mint tanácskozásra alkalmas egyterű nagy középület, bazilika. Ilyet igen sokat építettek a római korban. Egy kaptafára készült mindenhol. Egy ilyen állt azon a helyen, ahova most az István király sírját állítólag rejtő templomot vizionálják. Tény és való, az alaprajza hasonlít a háromhajós későbbi templomokra, de mégsem templom, hanem középület. Ilyen állt Dömösön is a római kor óta. Azt azonosítják most tévesen az Álmos Herceg által ott alapított, Antiochiai Szent Margitnak szentelt görög templommal.

Nem tévedés! Bizony, akkoriban mindenki görög templomot, kolostort alapított. Az Apostoli Kamara adókönyvében 1192-ben még csak három, a pápának adózó egyház szerepel Magyaroszágon: az esztergomi keresztes ispotály, a fehérvári keresztes konvent és a somogyvári apátság! Pannonhalma még akkor sincs közöttük! III. Ince pápa 1204-ben arra panaszkodik, hogy nekik csak egy, míg a görögöknek sok monostoruk van Magyaroszágon!

László király igen sok mindenben hasonlít a Koppány legenda alapjául szolgáló nagyapjára. Ő is magához veszi elhalt testvére feleségét és gyermekét, akit saját fiával együtt háztartásában nevel. (A Koppány legendában erre mint valami vérfertőzésre tekint az egyház.) Géza fia Kálmán, akinek a neve maradékot jelent. Nem véletlenül, ugyanis gerincferdülése, scoliosisa van, amitől felnőtt korára púpos lesz. Okos és ravasz, mint minden fogyatékkal élő. László fia, Álmos együtt nevelkedik a nála idősebb Kálmánnal, de őt az apja nyíltan az utódának neveli. Harcra és uralkodásra. Meg is kapja a Szerémi dukátust és hozzá a frissen meghódított horvát részeket, ahol saját jogon lehet király.

Kálmánt László a papi pályára irányítja, ahol gyors előmenetel várja. Hamarosan pappá szentelik és püspöki méltóság vár rá. Nem csoda, hogy a katolikus egyház lecsap rá, és szerencsecsillagának tekinti. Befogadja, dédelgeti, hitegeti, királyságot vizionál neki, a méltatlanul kitaszítottnak, ha elfogadja a pápa főségét, és az egyházat felemeli országában. Ne felejtsük: akkor még mindig nincs esztergomi érseke az országnak, a kalocsai érsek a legfőbb méltóság, és a magyar király apostoli, azaz nem függ a pápától, és ha akar saját önálló egyházat alapít! Ezért kellett az egyháznak, hogy Kálmánból király legyen!

László az uralkodásra alkalmasnak bizonyult Álmost jelöli utódául, Kálmánnak püspöki kinevezést kínál. Kálmán ez elől elmenekül, ám hamarosan visszatérhet, ráadásul úgy, hogy ő az esélyes jelölt a királyságra. Nem tudjuk mi történt valójában, de László gyanús hirtelenséggel meghalt, és akarata ellenére Kálmán lett a jelölt. Ismerve a később széles körben beinduló egyházi oklevél, legenda és krónikahamisítást, valószínűleg írást mutatnak Álmosnak, amely szerint László utolsó pillanatban mégis Kálmánt jelölte utódául.

És lőn, a púpos Kálmán király lesz. Álmos támogatja, és ugyanúgy herceg mellette, mint apja mellett, ahogyan az a magyar kettős fejedelemségben megszokott volt. Ő vezeti a hadat, amikor az országon átvonuló, renitenskedő, fosztogató kereszteseket kell móresre tanítani. Azután valahogy megtudja, hogy hamis a baba, neki kellett volna királynak lennie, csak csalárd módon elütötték tőle. Vele játszódik le mindaz, amit később a hamis történelemben István idejére visszadatálnak. Őt vakítják meg, nem Vazult, az ő fiát akarják kiherélni, nem a Vazul-fiakat, és az ő utódai lesznek mégis a királyok. A jól ismert hamisítói módszer, a duplikáció itt is tetten érhető.

Kálmán király segítségével az egyház nagyarányú oklevélhamisításba kezd. Olyan okleveleket gyártanak, amelyek szerint itt már István, sőt, már az apja idejében bencés kolostorokat alapítottak, egyházmegyék, püspökségek alakultak, adományokat kapott az egyház a királyoktól. De mivel ez még az oklevéltelen korszak nálunk, az oklevélírásnak nincs kiforrott hagyománya, ezért rengeteg a hiba, a tévedés, az árulkodó anakronizmus a szövegekben.

A királyt Hungária királyának nevezik, mikor a vert pénzeken még rendre Pannónia királya. A tihanyi alapítólevélen András nem a magyarok, hanem a pannóniaiak győzhetetlen királya! Győzhetetlen, mert Atilla kardját ő őrzi, ő a nyugati birodalomfél ura. Ebből a mai fordításokban a győzhetetlent szokták kihagyni, és a pannóniaiak helyett magyarok szerepel. Kegyes fordítói ferdítés! Az okleveleken a király „aláírását” rendre az a szignó helyettesíti, amely egyébként csak bizánci területen, görög betűkkel pecsétgyűrűkön fordul elő, és a király nevének betűiből álló geometrikus összevonás (ligatúra).

Az egyház étvágya határtalan, bendője feneketlen. Nem elégszik meg azzal az adománnyal, amit az oklevélbe bele sikerült elsőre sűríteni, a névhasonlóság alapján a későbbi századokban hatalmas területekre terjeszkedik ki az oklevél ”adataira” hivatkozással. A tihanyi apátság oklevele máig jól követhetően csak a félszigeten, és néhány közeli partmenti faluban adományoz birtokot az egyháznak. Ezt ma már kiterjesztve értelmezik. A fuk (fok) ami mindenhol van a parton, ma már egész Siófokot jelenti a történészek segítségével, és fél Somogy, Fejér és Veszprém megyét. (A „feheru varu rea meneu hodu utu rea” valójában csak annyit bizonyít, hogy magyarul nem tudó oláh kispap írta le hallás után úgy, hogy visszaolvasva magyarnak hangozzék).

A Pannonhalmi Apátság alapító levele ráadásul nem alapító, hanem adományozó levél, amely a bencés Monte Cassino kiváltságait adományozza, de utólag még birtokokkal is kiegészítették, mert ennyi nekik nem volt elegendő. Az oklevél tehát duplán hamisított. Kálmán püspök király pedig mindent jóváhagy, pecsétjével szentesít. Egy ideig. Mert egy idő után neki elege lesz, és nem megy tovább egy határnál. Pannonhalma azért lényeges, mert ott előtte nem bencés, hanem magyar rítusú szerzetesrend monostora volt. Azoktól vették el, és adták a bencéseknek, akiknek eszük ágában sem volt még akkor ide jönni. Az volt Pannónia hegye, amihez Szent Mártonnak semmi köze nem volt.

Érdekes megjegyezni, hogy a bácsok által tanitott lovasszentek között van Szent Márton is Szent László és Szent György mellett. Szent Márton ezért nem volt idegen a magyarok számára.

De a hamisítás nem állt meg az okleveleknél. Legendák is kellenek, szenteket kell csinálni, hogy legyenek ereklyék. A nemrég hamisított, sosemvolt István királyt szentté kellett avatni, hiszen az egyház első mártírja volt, az első, sikertelen puccs áldozata. Nosza megíratják Hartvikkal a legendáját (háromszor, mert az első két változat nem elég jó!) és előszedik az esküszegő Szent Jobbját is.

Gellértet közben az egyház térnyerése és hatalmaskodása miatt fellázadt nép megöli. Az ő legendáját is úgy írják meg, hogy illeszkedjen a céljaikhoz, és a hamisított kronológiához, amely szerint az egyház nem most alakul a Magyar Királyságban, hanem már István király idején be volt betonozva a minden tíz falu által épített templomokba és a gazdagon megadományozott püspökségekbe. Pedig azok valójában mind a századok alatt lassan terjeszkedő görög egyház templomai, monostorai és püspökségei voltak, vagy a magyar szerzeteseké, akik se görög, se latin rítust nem követtek, és pápa nélkül is tudták tisztelni az Istent. Belőlük lesznek majd a Pálosok, amikor az inkvizició keze hazánkba is elér.

Közben az országon kívül is zajlott az élet. A keresztes hadak átvonulnak odafelé az országon, majd visszafelé hozzák a sebesülteket, a leprát és más közel-keleti betegségeket. Esztergom mellett a Szamár hegy Duna felőli beugrójában, a hévizek, a fürdők alatt Keresztes Konvent alakul, és Leprakórház épül Szt. Lázár néven. A gyógyíthatatlanokat a szemben levő szigeten helyezik el. A szentföldi zarándokok, akiknek addig falvak épültek a parton (az oklevélben Pazanduk, Pazaranduk) rendre elkerülik Esztergomot. A Dunán lefelé jövő zarándokhajókon nincs elvámolni való, ezért a zarándokok megfejésére a Balaton felett haladó zarándok útvonalon Szikes Fehérnél (vagy Fehér Szikesnél), ahol a sóstó mellett a római útállomás és bazilika volt, a király a zarándokoknak templomot építtet, ahol megállhatnak, megszállhatnak és adakozhatnak az egyház javára.

Ezt a templomot írja le a legenda úgy, hogy azt még István, a szent király építtette, és oda is temették a csodatevő testet, ami igazán jót tesz egy zarándok útvonalon a bevételnek. A siker garantált, a legenda így maradt. A sors fintora, hogy a legendát beteljesítendő, ti. hogy a királyok oda temetkeznek, Kálmánt és feleségét is oda temetik, de előtte kifosztják őket kedvelt papjaik.

Rossz minőségű, értéktelen ezüst másolatokkal temetik el őket, amiket igazinak láthat a nép, amíg láthatja. Hogy honnan tudjuk, hogy az egyetlen megtalált királyi pár nem III. Béla és felesége, hanem Kálmán és neje? Hát onnan, hogy a férfinak scoloisisa van, ami jól látható a feltáráskor készített rajzon és fotón is. Görbe a gerince és a bordái is aszimmetrikusan fejlődtek, mint a scoliosisoké. Kálmán király púpos volt, ahogy a krónika is írja. Csak éppen ezt senki nem akarta észrevenni, vizsgálni és kommentálni ötven éve.

Nézzük meg magunk!

Így aztán az egyház létrehozza a szent királyok koronázási és temetkezési szokásának legendáját a maga javára, és Szikes Fehérből Székes Fehérvár lesz, ami ugye nonszensz, de ez őket nem zavarja. A magyarokat sem, mert így a valódi Fehérvár (ami valóban az ősök temetője felett őrködő fehér vár), Fehér királyi városa (Alba Regia) és benne a Boldogasszonynak szentelt Fehéregyháza helye feledésbe merülhet. Az idegen érsekek nem teszik rá a kezüket.

Folytatása következik.

Az elhazudott magyar történelem szeletei I. rész

A szisztematikus történelemhamisítás ténye mára már nem kétséges. A Kitalált Középkor tételei egyre másra bizonyosodnak be. Szerencsére a hamisítóknak nem volt túl nagy fantáziájuk, több műhelyben is dolgoztak egyszerre párhuzamosan, így sok hibát vétettek, sok nyomot hagytak maguk után, amelyek segítségével a valódi történések részben visszafejthetők. Ennek egyes részeit kíséreljük meg most visszafejteni és bemutatni.

I. Atilla és birodalma

Kezdjük Atillával, hiszen ő a történelmünk első ismert alakja, noha nem vele kezdődött a Kárpát haza népének történelme. Jószerével a semmiből bukkant elő, mintha itteni megjelenéséig nem is élt volna. Származását az egyházi írók (nem is voltak más történetírók!) igyekeznek a sémi népek leszármazási vonalába beleerőltetni, de nem nagy sikerrel. A származása végül is nem fontos. Egy a fontos: Amikor a Kárpát medencében létrejött római kereskedelmi érdekszférát kihasználva a rómaiak Pannónia valódi meghódításába kezdtek volna (Lásd a Római? Birodalom? című írásunkat), a szkíta népek szövetségének éppen ő volt a választott (soros) fejedelme, tehát hozzá lehetett fordulni segítségért. A Kárpát haza szkíta-kelta népe ezt tette: behívta Atilla hadait segítségül a rómaiak ellen.

Akármikor is volt ez, a rómaiaknak akkor két császáruk és két cézárjuk volt, és a birodalomnak is négy fővárosa volt. Az egyik itt volt a mai Szerbiában, Szirmium néven volt ismert. (Ez később még lényeges lesz!) A másik közeli főváros sem Rómában volt, hanem Ravennában!

Részleteiben bárhogyan is történt (erről később egy másik írásban számolunk be), Atilla jött, látott és győzött. A két császár által hozott két új, és a Noricumból összeszedett régi légiókat megsemmisítette. A Carnuntum környéki csatákban mindkét császár is meghalt, a birodalom szétesett. A római kereskedelem és életforma azonban megmaradt, azzal nem volt baj, azt Atilla nem bántotta. Nem pusztítani jött, hanem felszabadítani. De nem csak a Kárpát hazát szabadította meg a rómaiaktól, hanem egész Európa kelta népeit is, akik ettől kezdve járhatták a saját útjukat. Csupán évi adót kellett fizetniük a Pannóniában letelepedett Atillának. Ebbe beletartozott minden mai európai ország az Atlanti óceántól a Boszporuszig, tehát a keleti római birodalom egy része is. A majdani bizánci birodalomrész is neki hódolt, és neki fizetett adót. Birodalmat valójában nem épített, hiszen haderőt, igazgatást sehol nem hagyott hátra, csupán adót szedett a felszabadított népektől.

A pannóniai harcokban a hunok is veszteségeket szenvedtek. Meghaltak Atilla vezértársai is. A Duna egyetlen pannóniai gázlója melletti tárnokvölgyi csatában elesett Keve kapitány, akit az elesett hunokkal együtt a római kövesút mellett, ahol az kiért a hegyből, szkíta szokás szerint, azaz kurgánba eltemettek (így mondja az egyébként hamisítási szándékkal íródott krónika is). Abba temették később Vele és Kadicsa vezéreket is, akik a rómaiak üldözése közben lelték halálukat. Ez azért lényeges, mert a krónikás szerint később Atillát is melléjük temették, nem pedig a Tiszába. A hunok szkíta népek voltak, azok pedig mindig, mindenütt kurgánba temették meghalt nagyjaikat.

De hol is ez a Tárnokvölgy? Hát a Duna egyetlen olyan gázlója mellett, ahol lovas sereg átkelhetett a folyón, Esztergom közelében a Dunakanyarban. Ma is ott áll a hatalmas tömegsírt takaró kurgán a Szamárhegynek a Vaskapu hegy felé néző lábánál, ahol a valamikori római kövesút kiért a hegyből az esztergomi síkra. Később, a krónikaírás korára, ez a vidék lett a királyi udvar ellátását szolgáló tárnokok völgye. Ezen a környéken székeltek a fejedelmeink, első királyaink és a tárnokmesterek is a Búbánatvölgyben, a Szamárhegy mellett.

Atilla idején ugyanis ezen a környéken állt már egy nagy város, amelyet a krónikák hol Pannónia városának, hol Potentiának/Potentianának, hol Szikambriának írtak. Az lett Atilla király városa, amit nem lerombolt, hanem ahol romos volt újjáépíttetett, és falakkal vétetett körül. Lényeges: A városok síkon vannak, a várak vannak hegyen. Atilla királynak városa van, Budának pedig vára, ami nem azonos a várossal, és értelemszerűen a hegyen keresendő.

Atillát következetesen királynak titulálja minden korabeli írás, koronásan is ábrázolják mindenhol, de arról nem szól a fáma, hogy mitől és mikor lett király! A válasz pedig egyszerű: Attól lett király, hogy koronát kapott, mégpedig birodalmi koronát a két meghódított birodalomtól közösen. Jordanes, az álgót jordán hamisító azt írja Atilla szemfedele kapcsán: “…mindezeket kiérdemelte, mert mindkét birodalom méltóságjelvényét elnyerte”.

Ennél világosabb nyomot nem is kérünk, ugyanis a birodalom méltóságjelvénye a korona, a zárt császári korona. Ez a mi Szent Koronánk, csak már egy kicsit meghamisítva, de erre később még kitérünk. Atillának azonban híres kardja, helyesebben szablyája is volt. Ez is megvan, soha nem volt földben, hiszen nem temették vele. Egy királyunk felesége ajándékozta el később a németeknek. Ma a bécsi Szépművészeti múzeumban látható, használhatatlanra dekorált markolattal.

A hamisítók szeretnék velünk elhitetni, hogy Atilla halálával a birodalma is szétesett, ahogy az náluk, a zsarnokbirodalmakban volt szokásban. Atilla birodalma azonban nem ilyen volt, és fiai sem estek egymásnak a koncon. Szépen megosztoztak. Az írásokban Aladárnak nevezett fia maradt itt Pannóniában Atilla kardjával a nyugati birodalomfelet felügyelni, míg Csaba hazavitte a koronát a Kaukázusba bemutatni a szkíta népek gyűlésén, hiszen Atilla halálával új szkíta nagyfejedelmet kellett választani.

Amikor azt írják, hogy Csaba 15000 hunnal elvonult, az csak annyit jelent, hogy a Duklai hágó felé indult ki a Kárpát medencéből, ahol a lovas seregek be szoktak jönni és ki szoktak menni, mert máshol lovas sereggel nem lehet! És útközben megállt Csigla mezején, ami a mai napig ott van a későbbi Sáros megyében, és a Kárpát haza keleti gyepűjének egyik nem erdős mezeje. Ott hátrahagyott 3000 hunt. Csaba tehát hazatért, hogy később unokái térhessenek vissza, amikor a Kárpát hazának újra szüksége lesz rájuk, mert újabb ellenség támadt nyugaton.

Atilláról egyelőre ennyit, mert ennyi legalább kell ahhoz, hogy a későbbiek érthetők legyenek.

II. Árpád és a Kalandozások

A történelemhamisítók szerették volna, hogyha elhisszük, hogy a magyarok végül is csak Árpád népe, akik hont foglalni jöttek, mert otthonról elűzték őket, és itt közben avarok, longobárdok, dákok, bolgárok, morvák, szlávok, oláhok laktak a Kárpát hazában, mert a hunoknak írmagjuk sem maradt. Ezért Árpádékat néhány száz évvel későbbre tolták, hogy ezeknek a sosem volt népeknek időt és hamis történelmet kreálhassanak. Valójában azonban a Kárpát hazát folyamatosan az eredeti népe lakta, akikhez beházasodtak még Atilla hadainak fiatal harcosai is. Nem mentek ők sehova, és nem is pusztultak ki, mint az avarok, akiket a hamisítók úgy emlegetnek, hogy eltűntek, még írmagjuk sem maradt. Ilyen butaságokat csak az élet valóságától elszakadt szerzetesek képesek kitalálni kolostori magányukban, meg persze utasításra.

Tény, hogy nem tudunk semmit Atilla halála és Árpádék jövetele közötti idő valóságos eseményeiről, mert nem jegyezték fel a krónikák, csak töredékes nyomok maradtak fenn. Avarokról beszélnek a nyugati írások, akiket hol hunnak, hol magyarnak mondanak, de akiknek a nyelvét a bizánci hun tolmácsok hiba nélkül értik. Ilyen elszólások mutatnak csak arra, hogy folytonosság van a magyar nép Kárpát hazai életében, nem foglalta azt el tőlünk senki. Amikor pedig megpróbálták, akkor jött Árpád és hadai.

Azért néha elszólták magukat a krónikaírók is, pl. amikor benne maradt a szövegben valahogy, hogy Árpád hadainak jöveteléig Atilla halálától csak száz év telt el! Száz évig szedték tehát békességben Atilla birodalmának pannóniai örökösei az adót a nyugati és keleti népektől. Azok időközben megerősödtek, az őket felszabadító Atilla emléke is elhalványult, többé nem akartak fizetni. Sőt! A Kárpát haza határait kezdték támadni. Az itt lakó nép, nevezzük most már őket magyaroknak, ismét csak a szkíta népek szövetségéhez fordult, akiknek akkor a Kijevben székelő fejedelem, Atilla leszármazottja, Álmos volt a soros fejedelme. Tőle kértek tehát segítséget. Az ő fia volt Árpád, akit maga helyett küldött felszabadító hadjáratra a fiatal harcosokkal.

Árpád természetesen tudta igazolni, hogy ő Atilla leszármazottja, és jogos örököse, hiszen magyarul beszélt és hozta magával Atilla koronáját, amit az egész szkíta világ ismert, hiszen a szkíta népek gyűlésein mindig láthatták. Még a törökök is, akik a gyűléseken csak meghívott vendégek voltak, tudtak erről, hiszen a szultánjuk ezért nem merte jóval később sem elvenni, hanem a magyar királynak azonnal visszaadta, amikor hozzájuk került Buda első török elfoglalásakor.

Árpád tehát a seregével Atilla után száz évvel a Duklai hágón keresztül hazatért a Kárpát hazába, és felszabadította azt, már ahol kellett. Még a krónikások is leírják, hogy a helyiek békésen fogadták, és fiaikat „túszul” adták neki. A hegyek alatt vonulva Árpádék is elérték a Dunát, ott ahol Atilláék is, és ugyanott keltek is át. Hogy mennyire nem harcra készültek az ország belsejében azt az is mutatja, hogy feleségeiket is hozták magukkal, legalább is a vezérek. Őket a nagy szigeten hagyták, mielőtt átkeltek volna a Dunán, ahol megtalálták Atilla király városát, és az ősök sírhalmait, a kurgánokat.

Ezt a területet – az ősök nyughelyét – Árpád a krónika szerint Kundra bízta, hogy őrizze, és fiának Kurszánnak egy várat adott a népe védelmére. Tehát Kund ezzel kapott szakrális megbízatást, nem pedig szakrális fejedelem volt Árpád mellett. Kettős fejedelemség ugyan tényleg volt, de nem ezért, hanem Atilla öröksége folytán! Árpád Csaba leszármazottja volt, aki a keleti birodalomrészt örökölte, amit addig Kijevből igazgatott az apja, Álmos. Az ő halálával (tegyük hozzá, választás útján!) Árpádra szállt az örökség, a jog és a kötelezettség is, aki mostantól Atilla városából felügyelte a bizánci részeket. Árpád tehát ugyanazt tette kicsiben, mint Atilla. Katonailag megsegítette a Kárpát medence magyarságát, akit a nyugat európai megerősödött népek germán vezetői megtámadtak, és helyreállította a haza egységét. Hogy érkezésekor ki volt az itteni magyarok vezére, nem jegyezték fel, de attól kezve ő, és hadvezér fejedelemtársa vezette a magyarokat.

Erről szólt közöttük a védszerződés, amit a krónikások barbár vérszerződéssé hamisítottak. A szövege egyértelmű, és a fenyegetés is lényeges, amit a megszegővel szemben helyeztek kilátásba, mert a jövőben bizony valaki Árpád utódai közül meg fogja szegni, és el is nyeri a szerződés szerinti büntetését.

Amikor azután Árpád meghal, kezdetét veszi a sötét korszak, ami a hamisítóknak most arra kellett, hogy az egyház, a katolikus egyház szerepét a magyar államban egyre korábbra tolhassák vissza. Árpád haláláról, és temetésének helyéről az a krónika tudósít, amely a legkésőbb került elő, és amely nem szól a hunokról. Annak ellenére, hogy Árpád vezértársainak ebben egészen más neve van, mint a többiben, a tudományosság ezt azonnal elfogadta hitelesnek, és ma így ismerjük a vezértársak nevét. Pedig mind hazugság, még a többi krónikához képest is! Hogyan lesz például a latinul Tuhut-nak írt névből Töhötöm, vagy pláne Tétény? De erről majd máskor.

Egy fordítási trükkről azonban már itt érdemes szót ejteni. A krónikák fordítóinak némelyike Árpádot és társait kapitánynak, vezérnek fordítja, máshol ugyanazt a szót (a latin capita) fejedelemnek írják. Jól lehet vele trükközni a hatalmi viszonyok leírásánál.

Árpád temetése, és sírjának helye nemzeti történelmünk másik nagy kérdése. Könyvtárnyi irodalom foglalkozik vele, pedig csak egy fordítási tévedés okozza itt is a homályt, meg a korabeli ismeret hiánya, és a mai életviszonyok visszavetítése a múltba. A krónikás, akarva akaratlanul, de benne hagyta a hely pontos leírását a művében. Árpádot egy kicsinyke vízfolyás forrása felett temették el, amely kő fürdőmedencén átfolyva ereszkedik alá Atilla király városában. Ilyen hely pedig csak igen kevés van, azaz meg lehet találni ma is, csak nyitott szemmel kell járni, no meg némi korabeli ismeret is kell hozzá. (a pongyola fordítás kőmederben folyó patakot említ)

Nem tudunk róla, hogy Árpádot megkeresztelték volna. Tehát pogány volt a katolikus dogma szerint. Nem ismerjük a hitét, de azt tudjuk, hogy Atilla leszármazottja volt, azaz szkíta hagyomány (és erkölcs) szerint élt. Tehát úgy is kellett, hogy temessék! Szkíta módra! Kurgánba! Annál nagyobb kurgánba, minél nagyobb vezér volt! Erről szinte minden kutató elfeledkezik. És hova temethették vajon? A szkíta szabály szerint az ősei mellé, vagy közelébe. Tudjuk, hogy kik az ősei? Atilla és rokonai, leszármazottai. Tehát oda kell temetni, ahol Atilla is temetve van.

Kurgánt kell tehát keresni egy hegy oldalából lecsorgó kis ér forrása FELETT, amelyik egy kőmedencén át csordogál le Atilla király városába. Hegyi kurgán kerestetik! Ráadásul olyan, ahova a krónikás szerint kápolnát is emeltek, amikor a magyarok már erre a mai szentháromságos-szentlelkes keresztény hitre tértek. Ilyen helyet eddig kettőt tudok. Mindkettő Esztergom közelében van. NEM MESSZE ATILLA KURGÁNJÁTÓL!

Árpád halálával csodák csodájára már nem dőlt romba a magyar állam. Állítólag az ő leszármazottjai folytatják az uralkodást. De valójában mit is folytatnak? Atilla örökségének kezelését. Elsősorban nem engedik feledésbe merülni, hogy adót fizet nekünk egész Európa és Bizánc is! Az adóbehajtó hadjáratok hőse Bulcsú vezér, csak éppen ezt a történészek kalandozásoknak, azaz rabló-hadjáratoknak állítják be, ami valljuk be nyugaton volt szokásban, a rómaiaknál meg a vikingeknél.

Az Árpád utáni magyar fejedelmekről, Árpád leszármazottairól keveset tudunk, a krónikák felszínesen, vagy mellékesen foglalkoznak velük. Még a nevükben sem vagyunk biztosak. A lengyel pálos központban található királyportré táblán a krónikákban Árpád vezértársaiként szereplő személyek pl. Szabolcs és Bulcsú is fejedelemként jelenik meg, mielőtt Gézához és Istvánhoz eljutnánk a sorban. A krónikák semmi ilyesmit nem írnak. Következzenek tehát a biztos pontok, de biztosak-e ezek?

III. Géza, Mihály, István, Koppány, Tar Zerind, Szár László, Ajtony

Géza fejedelem állítólag Árpád leszármazottja. Úgy tudjuk, hogy volt egy testvére, aki a keresztségben a Mihály nevet kapta, de az eredeti nevét nem jegyezték fel, vagy nagyon is feljegyezték, csak nem vesszük észre? Erről van szó! Ugyanis csak jóval későbbi fejezetekben szólják el magukat a hamisítással megbízott krónikaírók, mint amelyikben Gézáról írnak. Géza egyébként a keresztségben az István nevet kapja. Az ő fia lesz Vajk, aki a keresztségben az István nevet kapja, és az egyház Szentet farag belőle.

A Vajk nevet krónikáink nem őrizték meg, azt Vaic alakban Thietmar merseburgi püspök írásából tudjuk, aki azt Ademarus Cabannensis krónikájából vette át. Ademarus már a saját korában is ismert hamisító volt. Saját szentet talált ki magának, és hozzá pápai megerősítő levelet hamisított. Úgyhogy feltétlen szavahihető forrásnak számít István neve tekintetében is, akinek apja nála hol Jesse, hol Geitz, és István néha Salamon.

Géza felesége Sarolt, aki a már akkor is elkülönülő (erre magyarázatot nem kapunk, hogy miért) Erdély fejedelmének, Gyulának a lánya. Ő lenne István király anyja, de lesz-e valóban. Sarolt lányokat szül, és Géza Veszprémben tartja, ahol egy görög rítusú kolostorban él a lányaival. Gyula családja tehát keleti rítusú keresztény lehetett. Géza pedig pogánynak számít, noha keresztelik felnőtt korában, de saját bevallása szerint van olyan gazdag, hogy két istent (urat) szolgáljon. Mindezeket a krónikákból és István király egymásnak is kissé ellentmondó legendáiból tudjuk meg, amiket a szentté avatásához készítenek el. Tehát ezeket is szerzetesek, papok írják meghatározott célból, annak alárendelve.

Van még a szereplők között egy Vazul nevű herceg, állítólag Mihály fia, akit István megvakíttat és a fiait száműzi, mégis később az ő leszármazottai lesznek a magyar királyok. Felbukkan egy Tar Zerind, Géza valamilyen rokona, és fia Koppány vezér (így!), továbbá Vazul fivére, Szár László neve is, mindenféle koherens összefüggés nélkül, mint akiknek mellékes szerepük van István királlyá és szentté válásában.

Nos, nézzük meg, hogy mit tudunk még róluk a sorok között olvasva, és a Bécsi Képes Krónika vonatkozó képeit nézegetve, ha hozzáteszünk egy-két mellékes ismeretet a korból. Például a kettős fejedelemséget. A krónikák mindig emlegetnek egy duxot, azaz herceget a főfejedelem mellett, esetenként annak rokonát, aki a dukátus ura, amit hol Somogyinak, hol Biharinak, hol Nyitrainak mondanak. Valójában két egyenrangú, a nyugati és a keleti birodalomrészt uraló fejedelemnek kellene lennie, és valószínűleg békében az is volt mindaddig, amíg Géza, majd fia István fel nem rúgta a védszerződést. Valószínűleg ennek leképezésére találták ki a hamisítók utólag a dukátust, hogy magyarázzák a hercegek létét, és állítólagos ismétlődő trónköveteléseiket.

Kezdetben tehát, van Taksonynak két fia Géza-István és Mihály. Ha Géza a nyugati részek ura, amelynek központja Pannónia (Jegyezzük meg jól, hogy Szent Lászlóval bezárólag minden királyunk Pannónia királyának nevezte magát a vert pénzein!), akkor Mihály a bizánci részek ura, és központja a birodalom utolsó keleti fővárosa Szirmium, ami ma Sremska Mitrovica. És ebben az esetben Mihály rangja az uralt területeken görögül basileosz, azaz röviden latinul olvasva Vaszil, azaz VAZUL! Tegyük hozzá, hogy a Mihály a keleti keresztények kedvelt keresztneve! Mihály tehát Vazullal azonos, de mi lehetett az eredeti magyar neve. Nos, az eredeti neve nagy valószínűséggel Tar volt és Szirmium uraként helyi nyelven Zerind, azaz szerémi volt. Azaz Tar Zerind-Mihály-Vazul egyetlen személy, és a keleti birodalomrész jogos uralkodója! Az ő képe kerül fel később a koronára, mint bizánci uralkodó Mihály dux (Dukász Mihályként állítják be nekünk). Őt puccsolja meg Géza. amikor a dukátust, azaz a keleti birodalomrészt Istvánnak adja. Ezért lázad fel Vazul.

Mihály dux a koronán
Mihály testvére Géza fejedelem, nem pedig I. Géza van a koronán

Ebben az esetben viszont ő Koppány apja. A koppány azonban nem személynév, ugyanúgy, ahogyan a Vazul sem az, hanem rang. A kapitány torzulása. Kapitánynak nevezték ugyanis a mindenkori dux (a keleti és hadi fejedelem) fő hadvezérét. Ez később írásban katapánná torzult a latin másoló papok kezében. Abból csináltak a krónikások koppány személynevet, merthogy Mihály duxnak ténylegesen a saját fia volt a fővezére. Ebben az esetben viszont világos, hogy Tar Zerind fia, Szár a László nevet kapta a keresztségben, és a nem létező nevű Koppány azonos Szár Lászlóval. Mi erre a bizonyíték? A krónikás (Kézai) elszólása az egyik, amikor azt mondja, hogy Szár László ivadékai lettek később a magyar királyok ahelyett, hogy Vazul ivadékait mondana.

Ezek fényében nézzük meg, hogy mi is történhetett valójában. Az István néven uralkodó és e néven pénzt verető Géza úgy döntött, hogy nyugati mintára dinasztiát alapít, és a saját fiát ő maga nevezi ki uralkodónak, de nem maga helyett, hanem Mihály helyett. Ezzel egyesítette volna az eddigi kettős fejedelemséget egy személyben. Ez kettős szerződésszegés és árulás. Árulás a testvére ellen, és a fejedelem választás védszerződés szerinti szokásának megszegése. Ezek miatt a magyarok Vaic-Istvánt soha nem fogadták volna el maguk felett fejedelemnek. De van még egy harmadik ok is, amely teljességgel kizárja, hogy István fejedelem lehessen. És valószínűleg emiatt döntött Géza a puccs mellett. István származása ugyanis kétséges, balkézről született, nem a hites feleségtől. Ezt pedig a magyarok számon tartják. Még Jézus esetében is ezt a hibát hozták fel a népek a papoknak még a 16. században is!

Gézának ugyanis Sarolttól nem született fia, csak lányai. Egyes források szerint öt. De Sarolt nem halt meg és nem csalta meg, ezért nem küldhette vissza Gyulának a lányát, így Veszprémben kolostorba száműzte, és egy lengyel hercegnővel (a lengyel és a német krónikák szerint állítólag Adelhaid volt a neve és Mieszko fejedelem lánya volt) nemzette Istvánt. Ez akkoriban annyira köztudott volt, hogy a Képes Krónika képeit festő szerzetes a szülőszoba képén még ábrázolta is!

A képen oldalmetszetben látjuk a szülőszobát és az előteret, ahol a fejedelem és balkézről való más fiai (a festő ezt színekkel ábrázolta) várakoznak. Bent a névadó szent, Első vértanú Szent István áldja meg éppen koronával a kisdedet, akit szülőágyban ülő koronás anyja tart elébe. Az ágy mögött áll a koronás királyné, Sarolt és koronás lányai!

Amennyiben igaz, hogy a nyugati birodalomfelet adóztató Atilla-utód fejedelem nyugatról vesz magának feleséget, míg a bizánci fél fejedelme keletről, a lengyelektől, Kijevből, a bolgároktól, vagy Bizáncból, akkor az erdélyi Sarolt nem Géza felesége volt, hanem Mihályé. Erre utalhat, hogy egyik lánya lengyel, egy másik pedig bolgár fejedelemhez ment feleségül. Igaz mindkettőt a született gyermekével együtt hazaküldte a férje. Ebben az esetben viszont Adelhaid sem lengyel, hanem bajor hercegnő, mint Gizella. István ebben az esetben is fattyúnak számít a magyarok szemében. Sőt! A krónika írója nem véletlenül emlegeti névadójaként az első keresztény mártír szentet, hiszen utólag már tudta, hogy István az új vallás egyházának első magyarországi mártírja lesz!

Géza-István tehát puccsal akarja Vaic-Istvánnak adni a hatalmat. Először a saját területéből kihasítja az addig nem létező nyitrai dukátust, ahol István hadakat gyűjthet. Nyugati lovagokat, a magyarok ellenségeit. A puccsot a katolikus egyház támogatja, ha István hatalomra kerülve államvallássá teszi az ő hitüket. Erről értesül Tar Zerind-Mihály baszileosz és kapitánya Szár László is. István seregét leverik, és az esküszegőkre az esküben kimondott büntetés szerint Istvánnak mindkét kezét tőből levágják. Ezek egyikét szerzi meg egy pap, és rejti el. Így mumifikálódhat a Szent Jobb noha a test többi része a legenda leírása szerint a felemeléskor rózsaszín folyadékban úszik, és a testből már csak csontok maradtak.

Istvánt eltemetik, és a magyarok Szár Lászlót választják királynak. Az ő és Géza uralkodását írják le úgy később, mintha István uralkodott volna. Esküszegő Istvánnak magvát szakasztják, megmaradt fiúgyermekét Imrét is megölik. István szentté avatásával és a legendák megírásával a valóságnak ezt a szeletét formálták utólag olyanná a hamisítók, amilyennek eredetileg szerették volna. De valójában majd csak Könyves Kálmán korában, akinek idején Hartvik a legendát megírja.

Honnan tudjuk, hogy végül is István soha nem uralkodott? Hát onnan, hogy azok a püspökség és kolostor alapítások, amiket állítólag ő tett nem történtek meg. Minden latin nyelvű alapítólevele hamis, és mindegyiken Könyves Kálmán püspök-király pecsétje található. Az egyetlen nem hamisnak tartott alapítólevél a veszprémi kolostoré és az is görög nyelvű, de az még Géza-Istváné. Továbbá: későbbi utóda Szent László király úgy alapította a somogyvári bencés apátságot, hogy Saint Gilles apátjához írott levelében hivatkozott rá, hogy országában még egyetlen kolostoruk sincs a bencéseknek! Pedig Pannonhalmának papíron már léteznie kellett volna, persze nem létezhetett, mert csak Kálmán alapítja majd meg István nevében visszadátumozva. De még ez sem elég, mert Szent László Montecassino apátjának is úgy ír, amikor Nagyváradot készült alapítani és ereklyét kér Montecassinoból, mintha István nevű elődje egyet sem alapított volna.

Így aztán István, a sosemvolt király természetesen nem tudja leveretni Csanáddal Ajtonyt, a bihari vezért. Az egész történet a Koppány történet duplikációja, annak egy másik változata, amely szintén arra szolgál, hogy a Szirmiumban székelő magyar baszileosz uralkodásának jogosságát, a kettős fejedelemség valódi mivoltát eltüntesse a történelemből. Ezt vállalta a király számára a katolikus egyház, a király pedig azt, hogy a katolikus vallást teszi államvallássá országában a bizánci és a Krisztus nélküli ősi magyar kereszténység felett.

Az eddigiekből úgy tűnik, hogy a katolikus egyház Magyarországon mindenáron egyeduralmat akart kicsikarni a göröggel és az ősi magyar keresztény hittel szemben, pedig akkoriban minden királyi monostor alapítás görög szerzeteseknek történt. Ezért nagyarányú hamisításba kezdtek Kálmán király idején, aki az ő emberük, felszentelt püspökük volt, és így közel száz évvel korábbra tolták vissza István legendájával a vallásuk egyeduralmát Magyarországon. A kulcs tehát Kálmán király, az eddigi egyetlen királyunk, akit az igazi Fehérvár helyébe hamisított Székesfehérváron temettek el kedvelt katolikus papjai, akiknek mindent megadott.

Következik

IV. Szent László, Álmos herceg, Könyves Kálmán


A közhiedelemmel ellentétben…

Mostanában, ahogy a tudósok a vizsgálati technika fejlődésével egyre újabb dolgokat fedeznek fel, gyakran olvasom az erről szóló ismeretterjesztő cikkekben a következő kitételt: A közhiedelemmel ellentétben a tudósok már tudják, hogy….. A közvélekedéssel szemben a valóság az, hogy …… és ezt követi a tudomány legújabb álláspontjának ismertetése az adott dologról.

Nos, utánanéztem egy kicsit, hogy ilyenkor mit is takar a közhiedelem, közvélekedés kitétel, és sok-sok példa elemzése alapján a következőkre jutottam. A közhiedelem/közvélekedés általam a fogalomalkotás szabályai szerint megfogalmazott meghatározása a következő:

A hivatalos tudománynak olyan, korábban tudományos igazságként a köznek iskolában tanított hit-tétele, amelyet a mai tudósok is megtanultak, de már nem vállalnak fel, és elfedendő annak “tudományos” eredetét, a tudatlan köznép tudománytalan vélekedésének tüntetnek fel annak érdekében, hogy tudós elődeik egetverő butasága ki ne derüljön.

Azt hiszem, hogy a további írásaimban, ha valami újról írok, a “tudományos hiedelemmel szemben” kitételt fogom alkalmazni.

Jókívánság ünnepekre

Álmomban megkérdeztem a Teremtőt, hogy meddig kell még a magyaroknak államadósságot fizetniük. Azt felelte, hogy a magyaroknak nincs államadósságuk, és nem kell fizetniük. Sőt! A nemzetközi pénzhatalom TARTOZIK a magyaroknak 20 MILLIÓ ÉLETTEL, az elrabolt, elcsalt, elorzott MAGYARLAKTA területekkel, SOK EZER MILLIÁRD DOLLÁR elrabolt, elcsalt, elorzott értékkel, az elhazudott történelemmel, BOCSÁNATKÉRÉSSEL és KÖSZÖNETTEL! Azt is mondta, hogy közel már az elszámolás napja.

Ezzel kívánok minden magyarnak Boldog Karácsonyt. Az ellenségeinknek pedig kívánok ellenállhatatlan késztetést a saját torkuk elvágására.

Római Birodalom?

A Római Birodalommal nagy baj van, bizony nagyon nagy baj. Legalábbis azzal a képpel, amit a történészek elénk tárnak. Nem elég, hogy a történelemhamisítás kiderült, de egyre újabb felismerések mutatnak abba az irányba, hogy a Római Birodalom még annyi ideig sem tartott, mint ennek fényében előszörre gondoltuk. A duplikált, számozott, sokszorozott, egy-két évig uralkodó császárokról kiderült, hogy valójában nem is léteztek. Egyetlen mintáról formázták őket. Elég csak elolvasni Tóth Gyula korszakalkotó írásait, különösen a Nagy Ciklust, és magunk is rájövünk, hogy ez a valóság, és ennek bizony következményei vannak. Teljesen másképpen kell ezentúl gondolnunk a Római Birodalomra, és a rá alapozott birodalmi eszmére, amelyet a mai napig dédelgetnek az EU egye politikusai.

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy az egész betoldott hamis történelem csak mese, mert hiszen ott vannak a romok szerte Európában, és persze a pénzérmék is a császárok képmásával, akárhol nyomja bele az ember az ásót a földbe, előrebocsátom, hogy mindez igaz, csakhogy ettől az még nem lesz a birodalom létének bizonyítéka, pusztán a római anyagi kultúra jelenlétének. Ebben az írásban azt fogjuk körüljárni, hogy ez hogyan lehetséges birodalom és katonai hódítás nélkül is, és mi is volt akkor például Pannóniában, ha nem volt római provincia. Tovább »

Ébresztő!

1960-tól kezdtem el naponta olvasni a magyarul megjelenő tudományos ismeretterjesztő cikkeket. 1980-tól már nem csak ezeket, hanem a tudományos szaklapok cikkeit is rendszeresen olvastam. Mégpedig igen széles skálát átfogva. 1983-óta olvasom az angolul megjelenő szaklapok cikkeit, a „nagy tudósok” könyveit is (eredetiben, ha van rá mód) az engem érdeklő szakterületeken. Noha az utóbbi időben igen széttagolódtak a tudománynak addig is eléggé szűk szakterületei, ez ma az Internet korában már nem jelent gondot. Az utóbbi 15 évben magam is sokat kísérleteztem olyan területeken, ahol a tudomány elméleteiben logikai, következtetési, értelmezési hibát fedeztem fel. Mára kialakítottam a saját világképemet, amely igen sok területen gyökeresen eltér a tudományos világképtől.

Mára eljutottam odáig, hogy felismerjem: valójában az, amit tudománynak neveznek, nem más, mint egy újabb vallás, amelynek megvannak a maga megkérdőjelezhetetlen dogmái (axiómák), szentírásai a maguk gyökeres ellentmondásaival és azok békés együtt-létezésével. Vannak szentjei, prófétái és papjai, egyháza, no meg persze ott van a hívek serege. A tudományvallás kulcsigéje a fejlődés, ezért már csak újabb és újabb tündérmesékkel tud előállni, azokkal tudja a híveinek újdonságéhségét kielégíteni. Azok pedig mindent elhisznek. Még azokat is, amelyek minden tapasztalatnak ellentmondanak. Merthogy a híveknek már nincsenek tapasztalataik. Az ember élete már régen elszakadt a valóságtól, a virtuális valóság lett a valódi.

Tévedés ne essék, nem a technikai fejlődésről beszélek, hanem annak az elméleti hátteréről. Úgy látom, hogy a technika az elméletek ellenére is képes fejlődni, mert művelői hallgatólagosan nem veszik figyelembe a gyakorlatnak az elméletekkel való ütközését. Hagyják, hogy a tudomány papjai utólag megírják a tündérmeséket a találmányaikhoz, amelyek működnek. A dolgok logikáját alkalmazó technikai fejlődés és a tudományvallás dogmarendszere így fér meg békésen egymás mellett, látszólag egymás eredményeit igazolva, kiegészítve.

És éppen ez az, ami írásra késztetett. Az a felismerés, hogy az elméleti tudomány teljesen elveszítette a valósággal a kapcsolatát, és ez oda vezetett, hogy mára áltudománnyá vált. A legmélyebb gyökerekkel rendelkező áltudománnyá ugyan, de áltudománnyá. Olyanná, amely vallásként működve védelmezi tarthatatlan bástyáit, amit az ébredező emberi logika szinte naponta kérdőjelez meg. Az emberi logika ébredezését pedig éppen a technika fejlődése, az internet tette lehetővé. Minden hozzáférhető, minden ellentmondás azonnal kiderül, és mindenhez hozzá is lehet szólni még laikusoknak is. És ezt is mindenki olvashatja. Mára már kiderült: a király bizony meztelen!  Ő az egyetlen, aki még nem tudja, noha mindenki láthatja! Azt is, amikor a tudományvallás láthatólag politikai igényeket elégít ki a valóság elhallgatásával, félremagyarázásával.

Vizsgálódtam egy kicsit, hogy miért, milyen okból alakulhatott ez így. Az egyik okot a tekintélyelvűségben találtam meg, amely minden vallás egyházának alapja. A másikat pedig az erre alapuló kontraszelekcióban. E kettő következménye ugyanis hosszú távon az, hogy csak azok maradnak belül a körön, akik hisznek, nem pedig azok, akik tudnak. A hithez ugyanis csak okosnak kell lenni, meg kell tanulni minden dogmát, és szó szerint kell venni. Ezt várják el ma a hallgatóiktól is, akiket a tudományvallás felkent papjai tanítanak. De a tudáshoz értelmesnek is kellene lenni. Az értelmesek azonban régen kiszelektálódtak, és az okosok nagyon vigyáznak arra, hogy be se kerülhessenek. Az értelem alatt pedig a valóság, a helyes összefüggések felismerésének képességét értem. Ez az, ami hiányzik ma a tudományból, és a tudományos képzésből is.

A „tudományos” áltudomány, azaz a tudományvallás paradigmája parazitaként ül az emberi gondolkodáson és azt szipolyozza. Nem elég, hogy a mindennapi élet szinte már kaotikussá vált, még ezzel is meg kell küzdenünk, ha túl akarjuk élni, amikor a Földanya megmozdul, hogy lerázza a hátáról a parazita kínzóit. Csak az fogja túlélni, aki a valóságot látja. Az nem, aki a tündérmesékben hisz, amikkel a tudományvallás altatja évtizedek óta. Ébresztő!

Egy kis magyar őstörténet a magyar nyelv logikájának tükrében

Van-e a nyelvnek belső logikája, és ha van, akkor különbözik-e más nyelvekétől? Ennek a kérdésnek a megválaszolása foglalkoztat már egy ideje. Arra a megállapításra jutottam, hogy a magyar nyelvnek van egy következetes belső logikája, ami csak erre a nyelvre jellemző, és különbözik más, általam ismert nyelvek logikájától. Úgy találtam, hogy minden nyelv jellemző arra a népre, amelyik a történelme során azt kifejlesztette. A nyelv médium, azaz rögzíti és közvetíti azokat a körülményeket, amelyeken a kialakulása, fejlődése során keresztül ment. És közvetíti annak a népnek a látásmódját, logikáját is, amelyik kialakította. Az újszülött számára, aki anyanyelveként tanulja, a nyelv közvetíti a népe logikáját, így az lesz az ő logikájának alapja is. Nézzük meg néhány példán keresztül, hogy valóban így van-e. Tovább »

Adalékok a római útikalauzok távolsági és helynév adatainak helyes értelmezéséhez.

Az Itinerarium Antonini és Tabula Peutingeriana néven közismert ókori eredetű útikalauzok fontos forrásai Pannonia tartomány úthálózatának és római kori településeinek. Adataikat gyakran hivatkozzák és idézik, melynek során igen gyakran téves adatokat közölnek. Éppen ezért gyakran kritizálják és meg is kérdőjelezik adataik helyességét, és téves következtetésekre jutnak. Ezek néhány leggyakoribb és legkirívóbb esetét mutatjuk be, és igyekszünk korrigálni őket. Tovább »

A Nagy Varázsló és a tanítvány

Volt egyszer, hol nem volt, az idők kezdetén, amikor az elme hatalma még nagy volt, élt egyszer egy nagy varázsló. Mivel bölcs volt, kortalan és mindenható, egyedül élt elméjének elefántcsont tornyában a világtól elvonulva. Csak egy tanítványa követte oda is, akit nem lehetett levakarni sem. Valójában a tanítványt is ő maga alkotta, amikor még nem volt eléggé bölcs, és úgy gondolta, hogy a tudását és tapasztalatát tovább kell adnia valakinek. Ez akkor volt, mikor még nem ébredt rá, hogy egyedül csak a saját tapasztalatból lehet tanulni. Tovább »

Motor: WordPress | Sablon: NewWPThemes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia