Nukleáris morfológia

Ez az írás a „Hol lehetett az eredeti Buda?” című YouTube videókon látható előadás első részének kiegészítő szövege.

Az eredeti Budát sokan keresik. Igaz, különféle nevek alatt, mint Veteri Buda, Buda Vetus, Óbuda, Alt Ofen vagy Ősbuda. Egész honlapok foglalkoznak a kérdéssel, és se szeri se száma a témával foglalkozó fórumoknak. Mi most ehhez a kereséshez járulunk hozzá egy másfajta megközelítéssel. De mi az eredeti Budát, azaz Atilla városát keressük.A kereséshez először is tudni kell, hogy mindenkinek, aki az eredeti Budát keresi, ugyanazok az írott források, rajzok és térképek állnak a rendelkezésére. Minden más írás csak ezeknek a kombinációja, összefoglalása, értelmezése és átértelmezése. Ha pedig ennyivel, ennyiből eddig nem lehetett megtalálni az eredeti Budát, akkor nyomozót kell igénybe venni, mert a vizsgálódás nem volt megfelelő.

A nyomozó ugyanis nem elmélkedik, hanem újabb nyomokat keres, olyanokat is, amelyekre addig senki nem gondolt, és nincsenek benne az eddigi forrásokban, vagy benne vannak ugyan, de eddig senki nem vette őket észre. A nyomozót a jelentéktelennek tűnő mellékes körülmények is nyomra vezetik.

Miért nem vették észre? Először is azért, mert nem úgy gondolkodtak, mint egy nyomozó. A források hitelességét, megbízhatóságát ugyan vizsgálták a maguk módján, de arra már nem figyeltek oda, hogy a források idegen nyelvűek, és azokat le is kellett fordítani. A nyomozó viszont tapasztalatból tudja, hogy a fordítók ferdítenek és értelmeznek, noha ez nem lenne a dolguk. Ezért a jó nyomozó mindig az eredeti forrást keresi az eredeti nyelven. Inkább beletanul egy nyelvbe vagy egy szakmába, de nem hagyatkozik másod-, vagy harmadkézből származó információra.

Vegyünk egy példát. Úgy tartják, hogy a masszagéta és a thüsszagéta két nép vagy törzs volt. A szkíták két törzse. Állítólag az egyik széles (nagy) íjat, a másik keskeny (kis) íjat használt, és erről kapták a görögöknél a nevüket. Hosszú fejtegetéseket olvashatunk e témában komoly szakértőnek számító történészektől.

Csakhogy van itt egy kis bibi. A sagitta (szagitta) amiből a szkíta név is származik, nem íjat jelent, hanem nyilat, annak is főként azt a részét, amit magyarul nyílhegynek mondunk. Ennek következtében nem az íj széles vagy keskeny, amint tévesen vélték, hanem a nyílhegy nagy vagy kicsi. És ebben tényleg van különbség az egyes fegyvernemeknél. Vannak, amelyek szakáll nélküli keskeny (kis) hegyet, és vannak olyanok, amelyek lapos, széles szakállas nagy hegyet használnak. Ezt a régészeti leletek is széles körben megerősítik.

A második szarvas hiba ugyanebben a kérdéskörben az, hogy a masszagéta és a thüsszagéta nem népnév, hanem leginkább fegyvernemnek lehetne nevezni. Csupán az a helyzet, hogy olyan íjász harcosokról van szó, akik keskeny, és olyanokról, akik széles nyílhegyet használtak. Ugyanígy nem népnév a szkíta sem, ami szintén a sagitta szóból származik. És ráadásul nem íjfeszítő népről van szó, ahogyan a vájtfülű, magukat a témában szakértőnek tartó egyes történészek gyakran nevezik őket, hanem nyilas, nyilazó vagy nyílhasználó csapatokról. Még csak nem is népről!

De folytathatnánk a sort a szarmatákkal (szauromata – gyíkbőrű), akiket szintén népnek tartanak, noha az is csupán egy fegyverneme volt a szkítáknak. Azokat a harcosokat nevezték így az ellenfeleik, akik ruhára varrott bőrlemez pikkelyekből készített páncélt viseltek, és így „bőrük” a gyíkokra hasonlított. És mindezeket a tévedéseket a fordítók ferdítései vitték be a történelembe, akik többnyire persze történészek is voltak egyben.

De nem csak ezt. Sokszor nem is a fordítási hiba, hanem egyes szavak lefordításának hiánya az, amely félreértést szül. Ilyen az, amikor az eredeti szövegben a következőket olvashatjuk: szauromata szkíta, hun szkíta, jazig szkíta, szaka szkíta, alán szkíta, stb. Itt következetesen a szkíta jelzőt hagyták ki a fordításból, ami azzal járt, hogy ezek a szkíták hirtelen különálló népek lettek (a történészek szemében), nem pedig a nyílhasználók (a szkíták) egy-egy fegyverneme, csapatteste. Persze, hogy mint „népek” eltűntek a történelem süllyesztőjében, mert soha nem is voltak népek. De térjünk vissza a kereséshez.

Másodszor: Eddig azért nem vettek észre bizonyos nyomokat, mert nem helyezték a szövegeket kontextusba. Nem is tehették, mert többnyire nem rendelkeztek saját (élet) tapasztalatokkal arra az életformára, környezetre nézve, amely a vizsgált korban létezett. Nem élték, vagy nem „tanulták” bele magukat az adott korba. Ezért rengeteg téves nézet keletkezett.

Itt is vegyünk két példát: Az egyik a szablya fok-éle, amelyet szobatudós történészeink szerint azért találtak ki eleink, hogy a harcban a fegyvert visszahúzva a hegy hátsó oldalára köszörült éllel elvághassák az ellenfél lovának nyakát, vagy szerszámát. Bullshit, mondaná erre egy ausztrál. A fokél arra kellett, hogy ha a lovas az ellenfélre sújtott, és a szablya belevágott a húsba, miközben a harcmodor miatt a ló tovább haladt, és a szablya nem tudta magát kivágni a sebből visszafelé mozdulva, akkor a harcos a földön találta magát. A saját szablyája rántotta le! És még elengedni sem tudta, mert akkori szokás szerint a csuklójához volt szíjazva. A fokél ezt akadályozta meg.

A másik példánk a nomadizálás. Ez azon a – téves – megfontoláson alapul, hogy a nagyállat-tartó népek terelik-követik állataikat a nyári és a téli legelőkre, ezért nincs állandó lakásuk, nem telepednek le, hanem csak szállásaik vannak. Ha a más forrásból származó ismereteinket is bevonjuk, akkor rájövünk magunk is, hogy ez a dolog sántít. Hiszen így csak azok tesznek – a mai napig – akik a vadon élő állatok nagy csordáit követik, de csak azokat, amelyek téli-nyári legelőt váltanak. (A hortobágyi gulyák pásztorai ma sem nomádok! De a csordás sem volt az, aki egy falu állatait naponta ki- és visszahajtotta.)

Ilyen „nomadizáló” vadállat pedig Európában csak egy van, a rénszarvas. De ahhoz a szkítáknak, hunoknak, avaroknak és magyaroknak semmi közük nem volt. Találkoztak ugyan vele, de csak a jégkorszak végén, a Kárpát Medencében élő kelta-szkíta őseink, amikor a rénszarvas vándorlás a jéggel soha nem borított Kárpát medencéig lenyúlt. Itt, Esztergom alatt volt egy ismert gázló átkelőhelye a rénszarvasoknak a Dunán. A rénszarvasokat követték idáig azok a finnugor, valódi nomád népek, akiket ma (nyelv) rokonainknak akarnak beállítani. A rénszarvasokat követő népek valóban nomádok, de más nagyállat-tartók nem azok. Legfeljebb Amerikában, ahol a bölényeket és a karibukat követő indiánokat lehetett nomádoknak nevezni.

És kik még a nomádok ma is? Azok a népek, amelyek juhot, helyesebben birkát tartanak, amelynek nyájai teljesen tövig lepusztítják a legelőket, ezért állandóan tovább kell költözniük. De ők nem nagyállat-tartók, mint az őseink voltak!

Harmadszor, az eddigi kutatók azért nem vettek észre egyes nyomokat, mert nem szisztematikusan végezték a kutatást, azaz nem nyomoztak. Nem állítottak fel lehetséges verziókat tapasztalati alapon, amelyeket azután egyenként megvizsgálva kizártak, és ezt folytatták mindaddig, amíg csak egyetlen egy, a minden feltételnek megfelelő maradt meg. Ezért, a mai napig egymásnak ellentmondó teóriák élnek párhuzamosan egymás mellett a történettudományban.

Ha például az eredeti Budát keressük, akkor nem hagyatkozhatunk olyan forrásokra, amelyek Alt Ofenről, Veteri Budáról, Ősbudáról, török Budáról és Új vagy Nagy Budáról, vagy az újpesti hegy váráról szólnak. Legelőször meg kell keresnünk, ki kell válogatnunk azokat az ismérveket, amik az eredeti Budáról rendelkezésre állnak, és csakis azokkal kell foglalkoznunk. És ennyi is éppen elegendő lesz. A többi tényező csak zavart okoz, káoszt eredményez, kezelhetetlen. Nincs is értelme velük foglalkozni, hiszen ebben a kutatásban nem relevánsak. Valójában anakronizmusok. Ezt egy nyomozó tapasztalatból tudja.

Mik tehát azok a releváns ismérvek, amik csakis és kizárólag az eredeti Budára vonatkoznak? A források mindegyike egyetért abban, hogy Budának Atilla király városát nevezték. A források azonban Atilla városát helyileg Sicambriával azonosították. Sicambria városát pedig a rómaiak pannóniai Herculiájával is azonosítják egyes források. Ez lehet tehát az egyik ismérv. Bármelyiket találjuk is meg a három közül, mindhármat megtaláltuk. De a kérdés az: melyiket lehet megtalálni?

A másik ismérv-forrásunk lehet az írott forrásoknak azok az adatai, amelyek Atilla seregének a Kárpát medencében való mozgásáról, Atilla itteni életéről rendelkezésünkre állnak. Ezek főként latin nyelvű krónikákban maradtak ránk.

A harmadik lehetséges ismérv-forrás az Atilla utód Árpádnak és seregének a mozgásáról áll rendelkezésre, akikről a krónikák azt írják, hogy rátaláltak Atilla városára. Ezeket is a latin nyelvű krónikákban találjuk.

A negyedik forráscsoport a magyar királyság kezdeteinek legkorábbi írott forrásai, amelyek latin nyelvű legendákban, krónikákban és oklevelekben állnak rendelkezésünkre.

Az ötödik, és legfontosabb forráscsoport azonban azoknak a rejtett ismereteknek a tárháza, amelyekről nem tudjuk, hogy tudjuk, ezért számításba sem vesszük. Ezek a élet-tapasztalati források.

A hatodik, utolsó forrás pedig maga a gyanússá vált helyek felkeresése során fellelhető tárgyi bizonyítékok sora, amellyel a verziók valóságosságát ellenőrizzük.

A felsorolt forrásokból a következő nyomokat lehet egyértelműen az eredeti Budára vonatkoztatni:

1) Buda azonos Atilla király városával – Sicambriával és Herculiával.

2) Atilla városának területén vagy közelében temették el Kevét és Kadocsát.

3) Atilla városának területén vagy közelében van Krimhilda fürdője (Ld. Krimhild csatája).

4) Hévizek (felső hévizek) vannak a város területén vagy a közelében.

5) A város a Duna partján fekszik, ahol a hegyek a vízig lenyúlnak.

6) A város közelében van egy nagy sziget, amit később Csepelnek neveznek.

7) A régi Buda közelében van egy kisebb sziget a Duna közepén, amit Buda körüli, budai, nyulak vagy leprások szigetének neveznek.

8) Atilla városának területén vagy a közelében van egy vár, amit Árpád fejedelem Kund (Cundu) fiának, Korcánnak adott.

9) A város területén van egy keresztes leprakórház.

10) A város Esztergomhoz és Fehérhez is közel fekszik.

11) A Szobi, a Pesti és a magyar révnél lehetett átkelni Budára.

12) Az adott helyen minden megvan, ami az élethez, településhez szükséges, ma még sincsen ott város.

Ennyi információnak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy az implicit (rejtett) ismeretekkel együtt megmutassák az eredeti Buda helyét. Nézzük ezeket sorban.

1) Az eredeti Buda azonos Atilla városával, az Szikambriával, az pedig azonos Herculiával.

Mivel Atilla városának és Szikambriának a helyét sem ismerjük, de Herculiával kapcsolatban van régészeti nyomunk, próbáljuk megtalálni Herculiát. A nyom egy római útjelző kő (NEM mérföldkő!), amit Pilismarót határában a Basaharc nevű területen találtak, amelynek felirata: Ad Herculem, azaz Herculia felé. Tehát a kő nem egy egyszerű római mérföldkő volt, hanem egy útelágazást jelölő kő, amely a parton futó római (limes) útnak azt az elágazását jelezte, amely Herculia felé vezet. A feliratnak létezik egy másik lehetséges feloldása is, amely azonban a lényegen nem változtat. Az útelágazásoknál a római korban pihenőhelyek, lóváltó állomások, mansiók, mai szóval fogadók voltak. Ezeknek mindig is a helyhez igazodva adtak nevet, vagy a fogadó cégéréhez igazodott a név (Pl. Fogadó a három fáradt öszvérhez, ha ez volt a cégérre festve.). Tehát valami-HEZ címzett fogadók voltak. Az AD HERCULEM felirat tehát feloldható Herkuleshez címzett fogadóként is, ami viszont a Herkulesről nevezett erődhöz vezető útelágazásnál állt. Ha ezt a feloldást választjuk, akkor érthetővé válnak az itineráriumokban szereplő ilyen nevek is, mint Ad Mures (Falakhoz), Ad Statuas (Szobrokhoz), Ad Lacum Felicis (Szerencse tóhoz), Ad Colossas (Kolosszushoz), amelyek ezekhez címzett útállomások lehettek. (Érdekes, hogy az Ad Colossas útállomás Kalocsánál van a Duna partján, és a két név hasonlósága eléggé feltűnő.)

Ha kimegyünk a helyszínre, azt találjuk, hogy Basaharcnál, az öregek otthona mellett valóban megy be egy régi római út a hegy belsejébe, amely ott letér a parton futó limes-útról. Az út kezdetén, pedig egy valamikori útállomás, kesőbb csárda, majd Téglagyári iroda helye található. Ha tovább követjük ezt az utat, amely mellett kiépített (kőbe foglalt) forrásokat is találunk, feljutunk a Hosszú hegy derekáig, ahol az út kétfelé ágazik. A jobboldali ága elmegy a Hideglelős kereszt hegyén valaha állt római erőd irányába, majd ismét elágazva az egyik ága az erődhöz vezet, a másik ága pedig lemegy a Búbánat völgybe, és azt két tó között keresztezi (ez oklevélben szereplő helyrajzi adat is!), majd tovább megy a Szamárhegy nagy völgyén keresztül ki az esztergomi síkra, ahol nyoma vész.

Az út több helyen még ma is a római kori kövezett, szegélyezett felszínt mutatja, benne mélyen bevágódott keréknyomokkal. Tehát az úton hosszú ideig tartó erős forgalom volt! A Hosszúhegy tetején balra kanyarodó ág a völgyeken keresztül szintén levisz a Búbánat völgybe, egyenesen a Dobogó hegy Róka (vagy Lipót) sziklája alá.

Így néz ki a hely az utakkal a Google Föld alkalmazásban bejelölve és kimentve

És így néz ki mostanság a máig kátyúmentes római út.

A kérdés most már az, hogy segít-e ez nekünk Herculiát megtalálni? Melyik lehetett a három irány közül a Herculiához vezető? Az erőd, a Szamárhegy vagy a Búbánat völgy felé tartó? És miért hívhatták Herculiának bármelyiket is a három közül?

Itt lép be az első olyan ismeret, amely sokunknak megvan, csak nem tudjuk, hogy tudtuk, és azt sem, hogy éppen itt lesz jelentősége. Arról van szó ugyanis, hogy a rómaiak Hercules nevét adták a vulkáni hévizes fürdőknek, és még a későbbiekben is használatos ez a név a vulkáni területen fekvő gyógyfürdőkre. 14 ilyen Herculiáról tudunk. Gondoljunk csak Herkulesfürdőre. A kérdés most már csak az, hogy van-e a három út valamelyikének a végén hévizes gyógyfürdő, vagy legalább volt-e valaha. A válasz igen!

A Lipót/Róka szikla mellett nem messze, a hegylábon található egy hely, amelyet Ákospalotájának hívtak. Több oklevél és térkép is említi a helyet, amely Ákos tárnokmesteré volt. Knauz Ferdinánd érseki levéltáros, az első régészek egyike tárta fel, és köveiből építtetett magának nyaraló palotát a Búbánatvölgy túloldalán, a Szamárhegy oldalában. Ákospalotáját korábban Bakócz Tamás esztergomi érsek is használta nyaralónak, majd unokaöccsének, Jánosnak adományozta. De nem ez a lényeg! A palota alatt egy forrás fakad, amely az ókortól a középkorig hévizet adott, és fürdőként valamint gyógyhelyként is szolgált. A forrást a kelta kortól kezdve forrásházba foglalták, vizét kőmedencébe vezették és gyógyfürdőként használták.

A fürdő nem csupán egy kicsiny foglalt forrás volt, hanem egy harminc méternél is nagyobb átmérőjű (ma) kerek kőmedence volt rá építve a hozzá tartozó dögönyöző, forrás és fürdőházakkal. A forrás vize ráadásul malmot is hajtott, amely az oklevelek szerint mindig a szigeti apácák birtokában volt. Mindezeknek a nyoma a mai napig látható a felszínen. Nem kell fel sem tárni, csak észrevenni! Tehát ez lehetett, és csakis ez lehetett ezen a környéken Herculia. Ha valakinek nem lenne elég Herculia, hanem mindenáron Herculia Castrát (erődöt) is szeretne látni, noha ilyenről nem esik sehol okleveles említés, annak az is van. A fürdőkomplexumhoz tartozó erőd maradványai ugyanis ma is ott állnak a Hideglelős Kereszt (Lázkereszt) hegyén, a római út másik ágának a végén.

Tegyük még hozzá, hogy más bizonyíték is van arra, hogy éppen a Hideglelős kereszt erődje volt Ad Herculem Castra (tehát NEM maga Herculia, a hévízfürdő). Ugyanis ezen a teljes néven említi az eddig ismert legjobb korabeli római útikönyv, az Itinerarium Antonini Augusti. Szó szerint így írja le az Acinquo (így írja Aquincumot, ami civitas, azaz város) és a Nyergesújfalunál feltételezett Crumero közötti útvonal állomásait: Acinquo – Ulcisia Castra – Cirpi Mansio – Ad Herculem castra – Salva Mansio.

Az első szakasz távolsága Ulcisia Castráig 9 mpm (ezer lépés). Az akkori katonai kettős lépés (és a mai is annyi) 145 cm volt, azaz az ezer lépés 1450 méter. Ez a római mérföld. A 9 mérföld 13 km-nek felel meg. Ulcisia Castrát (légióstábort) Szentendrén találták meg a régészek. És valóban a két hely között úton a távolság szinte pontosan 13 km.

A következő szakasz Ulcisia Castra és Cirpi Mansio között 12 ezer lépés, azaz 17,5 km. Cirpi Mansiot a régészek Dunabogdány környékére teszik. Valójában a ma Tahitótfaluhoz tartozó Váradok dűlőnél levő parti római kiserőddel azonosítják. Csakhogy ebben két bibi is van. Az egyik a távolság, ami nem stimmel, mert az erőd csak 14 km-re van. A másik a név. Cirpit mansionak írja az útikönyv, azaz olyan hivatalos útállomásnak, ami a birodalmi tisztviselők, vagy birodalmi ügyben utazók pihenőhelye. Egyfajta vendégfogadó lóváltási lehetőséggel, szállással és fürdővel. Ennél nem nagyobb, és nem erődített. Szerte Európában számtalan ilyet tártak fel a régészek. Jól ismerik a jellegzetes elrendezését. Olyasmi, mint nálunk a fogadó vagy csárda. A Cirpinek feltételezett erőd nem ilyen.

Így néz ki egy mansio

Ha viszont elfogadjuk az Itinerárium távolsági adatát, akkor 17,5 km-nél a Kisoroszi rév szentgyörgypusztai oldalát találjuk, ahol lehetett egy mansio. Ma is van ott csárda. Az Áprily völgyből oda lefolyó patak torkolatának mindkét oldalán találtak római romokat a régészek. Az egyik bizonyosan őrtorony volt, de a másik nem. Az lehetett a mansio.

A harmadik szakasz Cirpi Mansio és Ad Herculem Castra között szintén 12 mpm, ami 17,5 km. Ha a mérést az előző szakasz végétől (Kisoroszi rév) folytatjuk, figyelmen kívül hagyva, hogy Cirpit a régészek hova feltételezik, akkor ez a 17,5 km-es szakasz PONTOSAN a Hideglelős kereszt erődjénél ér véget. Hát ezért is biztos, hogy ott volt az a Herkulesről nevezett hely, ami azonos volt Sicambriával.

Ez annak ellenére így van, hogy egyes régészek Ad Herculem Castrát a Pilismaróton levő Kis hegyen talált római katonai táborral azonosítják. Ez ugyanis több okból sem stimmel. 1) Készítésének kora miatt az Itinerariumban nem lehetett benne. 2) Távolsága sem a Cirpinek feltételezett erődtől, sem a Kisoroszi révtől nem egyezik az Itinerarium távolsági adatával. 3) Az Ad Herculem feliratú útelágazást jelző követ tőle több kilométerrel feljebb, Basaharcnál találták meg, tehát nem kereshető a hely VISSZAFELÉ ugyanazon az úton.

Sokakban mégis maradhat kétely, mert az Itinerarium több Herculiát is említ. Szám szerint 11-et, Spanyolországtól Anatólián át Olaszországig. Említ még egyet Pannóniában is, a Pécstől (Sopianae) Brigetioba vezető úton. Szó szerint ezt írja: Gorsio sive Herculia, azaz Gorsium vagyis (más néven) Herculia. Ehhez azt kell tudni, hogy Diocletianus császár korában több légió kapta, vette fel Jupiter és Herkules nevét. Ezeket Iovia és Herculia névvel és számmal jelölték. És lám, a Sopianaetól Brigetióba vezető útvonalon az útleírásban egymás után következik a IOVIA és a HERCULIA (Gorsio) nevű két légióstábor. Ezért jelöli kettős névvel Gorsiumot az Itinerarium írója: mert akkor már ott állomásozott az egyik Herculia légió, és ott volt a tábora.

Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy azok a települések, amelyek csak az Itinerárium írása utáni századokban épültek ki, nincsenek, nem is lehetnek benne az Itinerariumban. Még akkor sem, ha ma már rajta vannak az abban leírt útvonalak valamelyikén.

Tehát az első nyomunk a mai Budától, sőt még Visegrádtól is északra, Esztergom közelébe vezetett bennünket, ahol nyomára leltünk Herculiának. Ne ítéljünk korán, nézzük meg előbb, hogy a további nyomok hova vezetnek.

3) Ugorjunk egyből a hármas számú nyomhoz, Krimhilda fürdőjéhez. Azért ehhez, mert szintén fürdőről van szó, és éppen az előbb találtunk egyet. Krimhilda a legenda szerint Atilla király felesége volt, és nevéhez még egy csata is fűződik, amelyet állítólag Atilla fiai, Csaba és Aladár folytattak egymással az utódlásért Szikambria mezején. Nos, ez a fürdő, amelyről oklevelekből tudjuk, hogy későbbi királyaink némelyike itt fogadta illusztris vendégeit, hogy közösen élvezzék a gyógyvíz áldásos hatásait, bizonnyal megfelelt Atilla király feleségének is, aki Atilla király városában, azaz Szikambriában, azaz Herculiában, azaz Budán lakhatott. Ez a nyom most önmagában még nem mutat sehova, de nem is zárja ki az első nyom helyességét.

4) A források megegyeznek abban, hogy Atilla király városa, amelyet Árpád fejedelem is megtalált, a felső hévizeknél volt. Akik az eredeti Budát mindenáron a mai Óbudán akarják látni, azok konzekvensen semmibe veszik a tényt, hogy a felső hévizek mindig is Esztergomban és a környékén voltak. Még az sem lehetséges, hogy erről akkoriban nem tudtak, vagy nem így gondolták, hiszen egy ideig Esztergom volt az ország közepe (Medium Regni) és Magyarország fő városa (metropolis) volt, ahol az oklevelek szerint mindig is volt hévizes fürdő, tó, sőt Hévíz falu is. Még ma is van! Tehát az Esztergom melletti Búbánat völgy hévizes gyógyfürdője a felső hévizek közé tartozik. Vagyis ez a nyom is ugyanoda mutat, ahova az első.

5) Buda a Duna partján fekszik, ahol a hegyek a vízig nyúlnak. Ez egy igen sok és sokféle forrásból összeszedett állítás. Nézzük meg, hogy hol vannak ilyen helyek a Duna mentén a mai Buda és Esztergom között.

Budától északra haladva az első ilyen hely Visegrád. (Óbudánál és Budakalásznál nincs ilyen hely! A hegyek a Dunától ott kilométerekre vannak!) De nem a mai Visegrád, hanem a korabeli, amelyik a maitól délebbre, a Sibrik domb körül volt. A Sibrik dombon római erőd állt, amelynek neve Pons navatus, azaz hajósok hídja volt.

Ez egy kis magyarázatra szorul. Kevesen tudják, hogy egészen a 19. századig a Dunán felfelé a hajókat vontatták. A római korban is. A nyugat- és észak európai római tartományokat Pannóniai gabonával ezen az úton látták el! (Pannónia délen a mai Sziszeknél (akkor Siscia néven római város) kezdődött. A vontató út a Duna visegrádi oldalán haladt. A parti római erődöket és őrtornyokat nem is annyira a barbár betörések ellen, hanem inkább a hajózóút védelmére építették mindenütt, ahol a hajóvontatás nehézzé, a szállítmány támadhatóvá vált. És Visegrádnál ilyen volt a hely. A Sibrik domb és a Nagy-Villám sziklatömbje belenyúlt a Dunába úgy, hogy ott nem lehetett parti utat kiépíteni. A sziklába vájt és gerendahídként kiképzett hajóvontató út a Duna vize felett kerülte meg a sziklát. A szekérút pedig belülről, a hegy felől kerülte meg a Sibrik dombot. Ez annyira így volt, hogy a parti utat (hajóvontató utat) csak 1823-ban építették ki ott úgy, hogy lerobbantották a két sziklát. Mindennek írott nyoma van, és még a tervrajzok is megvannak!

Tovább haladva a másik parton a Szent Mihály hegy tömbje nyúlik bele a Dunába ma is, és lám, rajta is ott van egy római kiserőd támfalainak maradványa a remetebarlangok előtt. A rómaiak tehát azt is erődítették.

Még tovább menve Észak felé, a következő hely a Hideglelős kereszt hegyének tömbje, ami ugyanúgy nyúlt bele az akkor még jóval alacsonyabban folyó Dunába, mint Visegrádnál a Sibrik domb. Ezt is ugyanakkor (1823) robbantották le, amikor a másikat Visegrádnál. Akkor nyitották az oldalában a kőbányát az útépítéshez. Ezzel viszont a hegy tetején levő római erőd (fehér vár, mert a közelben található lajta-mészkő kibúvás köveiből épült) nagy része megsemmisült, de megmaradt romjai a mai napig láthatók.

Az utolsó ilyen hely maga az esztergomi várhegy, ahol szintén volt egy római erőd, ha nem is Solva, amint azt sokan tévesen gondolják. Potentiának/Potentianának hívták, vagy másként Pannónia városának a krónika szerint. És eredetileg nem is római város volt, hanem kelta. (Apropó: Pannónia = Kenyérország! Pannónia látta el gabonával az északabbi európai római tartományokat, és a Duna volt a szállítási útvonal. A római Limes erődjei és őrtornyai elsősorban a hajóvontató utat védték a rablók ellen, nem a határokat. A jászok földje, az Alföld, ahol a rómaiak által bányászott erdélyi só szállítása folyt – ha nem is volt római tartomány – tele volt római villákkal és kereskedelmi állomásokkal egészen Erdélyig. Békés volt az együttélés.)

Tehát a Buda leírásának megfelelő hely csak ez a négy volt a Duna partján. Visegrád az Visegrád ma is, a Szent Mihály hegy nem a megfelelő oldalon van, Esztergom pedig ma is Esztergom, nem veszett el. Tehát egyetlen hely maradt. A Búbánat völgy két oldalán emelkedő két hegy, a Szamárhegy és a Hideglelős Kereszt hegye. Ez tehát egy újabb nyom, amely kizárásos alapon ugyanarra a helyre mutat, mint a korábbi bizonyítékok.

6) Buda közelében van egy nagy sziget, amit királyi nagy szigetnek vagy Csepelnek neveznek. A krónikák a sziget nevét egyszerűen megoldják: volt egy ilyen nevű kun lovász, és a szigeten a krónika szerint a lovakat tartották, tehát innen nyerte a nevét. A valóság azonban ennél sokkal meglepőbb. Akkoriban minden szigetet csepelnek hívtak, amely csepely, volt, tehát egyik (felső) végén a parthoz csatlakozott, azaz mai szóval csepp alakú félsziget volt. Tehát csepel akárhol és akármelyik sziget lehetett, ha ennek megfelelt! Az oklevelek helyrajzi adatai szerint pl. a Dömösi Prépostság csepelen levő földje az Ipoly ilyen félszigetén volt! De például akkoriban Tihanyt is szigetnek mondták, pedig már akkor is félsziget volt!

Előbb azonban nézzük a mai Csepel sziget akkori állapotát. Ehhez elő kell vennünk a Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története című vízügyi szakmunkát. Ebben azt látjuk, hogy az Alföld nagy része a Tisza és mellékfolyóinak árterülete volt, egészen a nagy folyamszabályozásokig. Így nézhetett ki:

És itt vezetett felette az Országút. (kékkel jelölve)

Kelet felől Buda felé csak a hegyek alján lehetett eljönni ott, ahol Anonymus le is írja Árpád hadai vonulásának útvonalát. Ezt az útvonalat sokáig az Ország Útjának hívták. Az út nagyjából a régi 3-as főút nyomvonalát – és egyben a Csörsz árok nyomvonalát – követi. Máshol az Alföld járhatatlan volt. De a Duna sem volt ilyen szelíden, határok között folydogáló folyó. A mai Csepel szigetet több tíz kilométeres körzetben szigetek, árterek, mocsarak szegélyezték. Oda sem lehetett hozzá menni. Lovas haddal pláne nem! Igaz, akkor még Pest is több kis szigetből állt, amit szintén csak a közelben Pest felé is leágazó Ország Útján lehetett megközelíteni. Tehát Atilla idején, vagy Árpád hadainak érkezésekor a mai Csepel sziget nem jöhetett Buda közeli nagyszigetként számításba!

De nézzünk meg egy másik aspektusát is Anonymus krónikájának, ami segíthet eldönteni, hogy hol lehetett a Csepelnek nevezett nagysziget, ahova Árpádék bevonultak. Ez a kulcsszó: bevonultak! Nem átkeltek egy réven, nem átúsztattak, és nem áteveztek, csak egyszerűen bevonultak, mint egy félszigetre, azaz csepelyre. Akkoriban ugyanis így nevezték azokat a szigeteket – és akkoriban ilyenből rengeteg volt, hiszen még az akkor igen elterjedt fokművelés is ezeken alapult – amelyek a felső végükön lefűződtek a folyóról, és mint egy csepp úgy „lógtak” a folyó sodrában, amely csak visszafelé folyva tudta feltölteni a part melletti holtágukat. Vagy éppen áradások idején.

Akkoriban az ilyen „szigeteken” tartották a lovakat és a marhákat mindenfelé, mert így nem kellett őket őrizni. A keskeny bejárót elkerítették, és a szigeten az állatok szabadon legelhettek. Ezért van olyan sokfelé említése a csepelen tartott lovaknak a középkori oklevelekben. Nekünk is egy ilyen szigetet kell keresnünk Csepelként, mert Anonymus egyértelműen azt írja, hogy oda csak úgy bementek, miközben mindenhol máshol azt írja, hogy átkeltek réven, átúsztattak, vagy átnavigáltak (transierunt, transnataverunt, transnavigaverunt). És a kijövetelre sem ezeket a szavakat használja. De a többi krónikás is ugyanezt mondja! Ilyen nagy sziget viszont csak egyetlen egy van, a mai Szentendrei sziget, amit később a középkorban Vizze, Wizze szigetnek neveztek. Ugyanis akkorra már nem volt csepely, hanem a vizahalászat egyik fő helyszíne.

Az említett vízügyi munkában láthatók a Duna mederváltozásai is. A Duna még Esztergom és Buda közötti szakaszán is folyamatosan tölti fel a mélyvízi főmedrét, állandóan kotorni kell a hajózóút fenntartásához. A Duna a korai középkorban még jóval mélyebben járt a medrében, még nem töltötte fel annyira, mint ma van, ezért nem volt ilyen széles sem. Mátyás király visegrádi palotájának leírásából tudjuk, hogy milyen messze volt a Duna partjától. Ma pedig a feltárt palota jó száz méterrel közelebb van a Duna partjához. Az biztos, hogy a palota nem ment közelebb a folyóhoz. Azóta viszont a folyó rengeteg hordalékot lerakott – ezen a szakaszon főleg a Garam és az Ipoly hordalékát – és a szintje közel öt métert emelkedett. Ezért ma közelebb van a széle a palotához. Ez jól látszik a parti római őrtornyok maradványainál is, amelyek alapja mára már több helyen jószerivel a víz szintje alatt van. Többet el is mosott a Duna egészen az alapjaikig.

Akkoriban a Wizze sziget felső vége még földhíddal kapcsolódott a nagymarosi parthoz, amin a mélyebben járó Duna csak áradásokkor tudott átbukni. (A földhidat a jégkor végén még a hegylábak magasságáig felérő Duna rakta le.) A sziget tehát akkor még csepely volt. Részben ezért is használhatták olyan jól a vizafogásra. Ez Marsigli gróf Duna krónikájának térképlapjain jól látható. Ráadásul a Pesttől a hegyek alatt északra vezető parti út éppen ott ért ki a Dunához, ahol a sziget akkori bejárója volt, azaz az Ország Útján jövő Árpád vezér és hadai száraz lábbal bevonulhattak, és biztonságban hagyhatták ott a lovaikat és asszonyaikat – ahogyan azt a krónika írja is.

A krónikás szavait követve: onnan kivonulva, és néhány mérföldet északnak haladva a túlparton valóban megláthatták Atilla király városát a két hegy között a Búbánat völgyben. És oda át is kelhettek, de ennek kifejtése egy későbbi bizonyíték része lesz. Egyelőre elég annyi, hogy a nagysziget, bármi legyen is a neve később, olyan helyzetben megtalálható, ahogyan a mai Buda és a Csepel sziget helye viszonyul ma egymáshoz. A mai Csepel sziget a mai Budától délre van, mint az eredeti Budától is délre volt a Wizze – Csepely- Szentendrei sziget.

11) A Szobi és a magyar révnél lehetett átkelni Budára – mondják a krónikák. Most ugrunk egyet a bizonyítékok sorában, az ismérvek sorrendjében, mert ez szorosan kapcsolódik az előbbiekhez.

De előbb itt kitérünk egy kicsit a Megyer, mint átkelőhely eredetére. A Képes krónika és Kézai krónikája Szobot és Pestet jelöli meg az átkelés helyeként. Anonymus pedig portus mogert ír. A Mogert lehetne éppen megyernek érteni, de Anonymus maga oldja fel a moger szó jelentését, és az nem megyer, tehát nem lehet megyernek fordítani! Azt írja, hogy az átkelőhelyet azért nevezték magyar révnek, mert a hét magyar fejedelmi személy ott kelt át hadaival a Dunán. Tehát a moger fordítása csak magyar lehet és nem lehet semmiképpen megyer. A megyer szó a fordítók és történészkedők ferdítése, és mint olyan nem létezik! Tehát a később megyernek nevezett helyek NEM lehetnek azonosak a magyarnak nevezett átkelőhellyel. Ráadásul az oklevelek megyernek fordított helyein sem megyert írnak eredetileg. Tehát Békásmegyer és Pócsmegyer, vagy számos társuk az országban nem jelentenek azonosító adatot Buda megtalálásához, a hely azonosításához.

A krónikák (és fordítóik) szerinti portus moger/magyar rév az egyik, ahol át lehetett kelni a Dunán, és ahol Atilla és Árpád hadai is átkeltek. Miért lehetünk ebben annyira biztosak, hogy ez a rév Esztergom közelében van ugyanúgy, mint Szob? Azért, mert még ma is csak ez az egy hely alkalmas egy lovas hadsereg átkelésére, de már a jégkorszak óta ez az egyetlen természetes átkelőhely a Dunán. Igen ám, de pontosan hol van? És hogyan lehet rajta átkelni? Milyen volt akkoriban egy rév?

A probléma éppen itt van. Egyik lovas had sem a mai értelemben vett réven kelt át, de a krónikaírók korában, amikor már voltak ott révek, azaz csónakos és dereglyés átkelések, mint a mai kompok, ez már nem volt nyilvánvaló. Az átkelési helyek ugyanazok maradtak, csak az átkelés módja változott meg. Nézzük meg ezt Atilla és hadai példáján.

Egy lovas hadseregnek, ha át akar kelni egy folyón, olyan átkelésre van szüksége, amelyik lehetővé teszi, hogy elegendő erő keljen át egyszerre és a túloldalon úgy tudjon kilábalni, hogy az ellenség ne lephesse meg, vagy fel tudja venni vele a harcot. Erre a legjobb lenne a híd, de ha nincs, akkor a rév és komp nem jöhet számításba, annak legalább az egyik vége az ellenség kezén van. Egyetlen mód marad csak – gázlót kell keresni. És ez a kulcsa az egész megyer kérdéskörnek. A megyer (meder) – a gázolható meder, gázlórév – nem egy hely neve, mint ahogyan a csepelnél is láttuk, hanem minden olyan helyé, amely az átgázolásra alkalmas. Azaz a megyer a gázló szinonimája volt a régi magyar nyelvben.

A gázló pedig huncut jószág itt a Kárpát medence folyóin. Aki látott már tehéncsordát folyón átkelni, csak az tudja, hogy ez mit is jelent. A gázló soha nem a legrövidebb út szemben a folyó két partja között, hanem a sodrásirányban feljebb levő egyik olyan hely, ahol kényelmesen be lehet menni a vízbe, és a másik oldal jóval lejjebb levő lapos partja (kavicsos) közötti táv, amely nem vagy alig igényel úszást. Ilyen hely egy folyón viszonylag kevés van, de azt a vadállatok mind ismerik és használják is. Ráadásul az egyik irányban jó gázló a másik irányban – sodrással szemben – nem biztos, hogy működik. Sokszor a visszaúthoz másik irányú gázlót kell keresni. Különösen, ha rövid szakaszon úszni is kell, mert az sodrással szemben nem megy. A Dunán semmiképpen! A gázlókon ugyan sekélyebb a víz, de erősen sodor. Minél nagyobb a folyó, annál erősebben, és annál hosszabb is a gázló. A kérdés tehát az: a Dunán hány ilyen helyről tudunk, és hol?

A régészet és a vízrajz szerencsére segít ebben is. A Dunán a mai Buda és Pest, vagy Óbuda és Pest között soha nem létezett gázló. Sem egyik, sem másik irányban. Rév az volt, de már csak jóval későbbi korban. Később lett már hajóhíd is. Pesttől felfelé haladva sem találunk sehol átkelésre alkalmas gázlót a Szentendrei sziget körüli ágakon. Pócsmegyer neve utalhat egy valamikori gázlóra a sziget és az egyik part között, de Békás és Káposztásmegyer neve ne tévesszen meg senkit: ezeket a neveket utólag, éppen Buda helyének Óbudára helyezése igazolásaképpen kapták ezek a helyek az oklevelek alapján alig 200 éve.

Ahhoz, hogy a Dunán valódi gázlót találjunk, egészen fel kell mennünk az Esztergom és Szob közötti Duna szakaszhoz. A Garam torkolata és az esztergomi sík között a sodrás áthoz bennünket, és közben a mederben gázolható zátonyok is vannak. Nézzük meg képen.

Ennél valamivel jobb átkelőhely az Ipoly torkolata (Itt van Szob, a krónikákban megnevezett rév!) és a pilismaróti nagy kavicsos félsziget közötti gázló a sok kis kavicszátonyával. Ez már oda-vissza is működhetett. És valóban működött is. A régészek által feltárt, a maróti löszdomboknál élő ún. gravetti kultúra népe erre a gázlóra alapozta megélhetését, ahol a vándorló rénszarvasok csordáit vámolták meg, amelyek itt keltek át mind délre, mind északra vonulásuk idején, a jégkorszak végén. (Megjegyzés: Akik a csordákat követték, azok voltak a finnugor nomádok, és ma is csak azok a nomádok! Itt és így találkozhattak a nomád lappok, finnek a Kárpát medencében élő népekkel, az őseinkkel.) Nézzük a gázlót ma:

Tehát megtaláltuk a szobi gázlót, a megyert és megint oda jutottunk, hogy csakis a Búbánat völgy közelében lehetett átkelni a Dunán még a kora középkorban is. Éppen ott, ahol megtaláltuk Herculiát. (Nem véletlen, hogy a tatárok is itt jöttek át Esztergomot ostromolni!) Azaz ott, ahol Atilla király a városát alapította. Az átkelés után ugyan verekedniük kellett, amiben sokan meghaltak, de ezzel újabb bizonyítékokat hagytak hátra az utókorra, hogy itt járt Atilla király. A továbbiakban erről is lesz szó, ugyanis most kerítünk sort a korábban kihagyott 2. sz. bizonyítékra.

2) Atilla király városának területén vagy közelében temették el Kevét, Bélát és Kadocsát, Atilla hadainak vezéreit.

A krónikák szerint Atilla serege az éj leple alatt a Dunán átúsztatva (egyes helyeken: tömlőkön) meglepte a Potentiana (Esztergom) körül táborozó rómaiakat, és sokat levágtak közülük. Egyes nem túl sok gyakorlati ismerettel rendelkező történészünk a tömlőkön való átúszást szó szerint veszi, de ők biztosan nem úsztattak még át folyón lóval. Ugyanis szó nincs arról, hogy ráülnének nagy tömlőkre, és nem is építenek tömlőkre vesszőfonatos tutajt.

Sokkal egyszerűbben oldják meg. Minden lovas kiönti a vizes-tömlőjéből a vizet, majd felfújja azt, és a szíjánál fogva a hátára veti. A tömlőt a fegyvert tartó karja alá húzza, és az oldalához szorítja. Így ül fel a lóra, és elkezdenek átgázolni. Amikor a lónak úsznia kell, a lovas a ló sörényébe kapaszkodva húzatja magát, a tömlőre támaszkodva, hogy a kézben tartott, lövésre kész íja vizes ne legyen. Amikor a ló lába talajt fog, a lovas már újra nyeregben van, és harcra kész.

Az átkelés utáni harcban sok hun is elesik, többek között Keve kapitány, akit a krónikák szerint az út mellett temetnek el szkíta szokás szerint és neki bálványkövet állítanak. Nos, ilyen a fordítók tipikus ferdítése. Valójában a latin eredeti szövegben szó szerint az áll, hogy Keve testét a római útkövezés mellett találták meg, nem az, hogy ott temették el. A temetése szkíta szokás szerint zajlott, ami kurgánt jelent a mai napig. A sírjára valóban tettek valamit, de az nem bálvány (idolum) volt, hanem az egyik krónika szerint faragott kő, a másik szerint kőszobor. Azt csak a finnugrizmusnak elkötelezett fordítók fordították bálványnak, hogy kijelenthessék, a hunok bálványimádók voltak. Ezzel csak az a baj, hogy akkor ma mindenki bálványimádó, mert minden sírra állítanak fejfát, faragott sírkövet. Szóval: bagoly mondja verébnek.

A „bálvány” valószínűleg valami ilyesmi lehetett. Ezeket a szobrokat hívják ma kunbabáknak.

A krónikák azt is mondják, hogy később Keve mellé temették az ellenség üldözése közben meghalt két kapitány testét, sőt, később még Atillát is oda temették. Azaz Atilla városa ott van, ahol legalább egy kurgán található, de leginkább több. Márpedig a Búbánat völgyben legalább két nagy kurgánról tudunk. Tehát ez sem zárja ki, hogy ott legyen Atilla városa, azaz az eredeti Buda.

Az említett kurgán halomsírokról itt lehet látni a videónkat bizonyítékokkal és magyarázatokkal: https://www.youtube.com/watch?v=UQe78kQmtzw

7) A régi Buda közelében van egy kisebb sziget, amit Buda körüli, nyulak vagy leprások szigetének neveznek az oklevelek. Ennek a régi Buda helyét meghatározó szigetnek a története talán még érdekesebb, mint Csepelé.

Már a legkorábbi (XIII. sz.) okleveleink is említenek a Duna közepén egy Buda körüli, Buda melletti szigetet, amit nyulak vagy leprások, később hol Szűz Mária, hol Szent Mária szigetének is írnak, és megemlítik, hogy az apácáké, azok laknak rajta. Emellett a felső végén áll az esztergomi érsek „toronyvára”. Egy ennek megfelelő szigetet kellene találnunk azon a helyen, ahol az eredeti Budát sejtjük. A mai Buda mellett ott a Margit sziget, amelyen azonban a XIV. századnál korábbi romokat nem találni. A korábbi romoknak tehát egy másik szigeten kell lenniük.

Az egyetlen számba jöhető sziget az esetünkben a Helemba sziget, amely éppen szemben van a Szamárheggyel és az esztergomi síkkal. De vajon lehetett-e ez a sziget az a sziget? Oklevelek említik, hogy a felső végén volt az esztergomi érseknek egy toronyvára, amit a váci püspöknek bérbe is adott, amikor a régi Budáról az udvar elköltözött. Ezt a tornyot a régészek a Helemba szigeten meg is találták. De találtak még ott mást is. 123 jeltelen sírt, amely egy városnyi temetőnek felelne meg (Esztergomnak akkor alig van 300 lakosa!), de nincs a szigeten település. Így a régészek a sírokat a helembai halászok temetkezési helyének vélik, jobb híján. Pedig itt van a bizonyíték elásva, helyesebben visszatemetve.

A Szentföldről visszatérő keresztesek Európa szerte leprakórházakat létesítettek, mert sokan közülük megkapták a leprát a Szentföldön. A leprásokat szinte mindenütt Európában kis szigetekre száműzték, ahova csak az ételt vitték nekik, vagy ha tudtak, gazdálkodhattak is. Ott is temették el őket a szigeten! Európában 19000 ilyen hely volt. Csak Franciaországban magában 2000! Esztergom mellett, Budán már 1191-ben felépült az első keresztes leprakórház. Erre okleveles utalás van.

De ezzel még nincs vége a történetnek. Amikor a leprások mind elfogytak, az ilyen szigeteken elszaporodtak a nyulak, mert a környékbeliek nem mertek rájuk vadászni. Úgy vélték, a meghalt leprások lelkei tértek bennük vissza. Ez a legenda. De egy bizonyos: a latin leporum és leprorum, azaz a nyulak és a leprások között írásban egy betű a különbség, és ebből szép kis legenda kerekíthető utólag.

Viszont a tény az tény marad: ha leprások sírjai vannak a Helemba szigeten, akkor ez volt a leprások/nyulak szigete még mielőtt a pesti Margit sziget az lett volna. (Nem kizárt, hogy jóval később azt is használták erre a célra, ha újabb leprások – keresztesek – tértek vissza, de ezek temetésének eddig nincs nyoma a Margit szigeten.) A leprások maradványai talán még ma is felismerhetők az arccsontjaik torzulása, ujjpercek hiánya alapján, csak meg kellene vizsgálni a leleteket erre nézve is. Valaki intézkedhetne!

A Helemba a mai Duna vízszintjénél kicsinek tűnhet, de egy öt méterrel alacsonyabb Duna vízszint esetén a sziget több mint kétszeres területű volt, ami a képen jól látható.

A mai Margit sziget viszont akkoriban jóval kisebb volt, hiszen mai méretét több kisebb sziget hozzácsatolásával nyerte el. A korabeli térképen kb. 1,8 km hosszú és 350 méter széles. Ugyanakkor a Helemba sziget még ma is 1,8 km hosszú és 200 m széles, de csak mert keskenyebb lett a Duna vízszintjének megemelkedésével. Akkoriban jóval szélesebb lehetett.

A maradványok egy része rajta ma a víz alatt, és homokkal borítva lehet. Ha viszont a Helemba volt a leprások szigete, és azon található az érsek tornya, akkor az volt a Buda környéki sziget is, amit az oklevelek emlegetnek, merthogy a keresztesek leprakórháza Budán volt! (De a mai Ó-Budán nem találják nyomát sem.) Ez a bizonyíték lesz a következő.

9) Buda területén volt egy keresztes leprakórház. Amennyiben ennek a kórháznak a helyét sikerül megtalálni, az erős bizonyítéka lesz annak, hogy valahol annak a környékén volt az eredeti Buda. És van is rá remény, de ahhoz néhány előzetes ismeretre is szükség van.

A leprakórházakat Európa szerte Szent Lázárról nevezték el. Nem volt ez másként a magyarországi keresztesek kórházával sem. A történészeket azonban nagyon meglepte, hogy miközben úgy tudták, hogy az Budán volt, mégis Esztergomban történik róla említés. Erre találták ki a keresztesek Budai-Esztergomi „iker” ispotálya feloldást, noha ennek semmi alapja nincs. Van azonban egy nem okleveles bizonyíték, amit eddig még senki nem vett észre. Ez egy térkép. Wolfgang Lazius 1556-ból keltezett ún. Dunántúl térképe. A térképen a városokat akkoriban a nagyságuknak megfelelő épületekkel ábrázolták. Ezen Esztergom Gran néven szerepel és kicsi. Visegrád és Gran között viszont – a Szamárhegy Duna felé eső oldalán – egy igen nagy épületekkel ábrázolt város látható, amely alatt nincsen felirat.

A térkép egyik eredeti példánya az OSZK Térképészeti Intézetében, a másik pedig Sárospatakon található. Mindkettőt megnéztem. Egyiken sincs felirat az ismeretlen város alatt. Azonban az OSZK példányát valamilyen optikai eljárással digitalizálták. Az eszköz azonban valószínűleg nem csak az emberi látástartományban, hanem annál szélesebb sávban működött, mert olyat is felvett, ami szabad szemmel a térképen nem látható. A digitális változaton ugyanis – ha halványan is – a város alatt három sorba rendezve, kézírással a: St Lazarus Szamarót, vagy Szamárd felirat válik olvashatóvá a lapos képernyős monitorokon. Ez még a kinyomtatott képeken is halványan látszik.

Tehát, ha a keresztesek leprakórháza a Szamárhegyen volt, miközben Budán volt, és vele szemben a leprások szigete azonos a Buda körüli szigettel, akkor a Búbánat völgyre és a Szamárhegyre, mint az eredeti Buda helyére vonatkozó korábbi bizonyítékok ezzel is megerősítést nyernek. Különösen, ha kimenve a helyszínre a kórház helyét a szigettel szemben, a hegy egy széles és mély beugrójában meg is találhatjuk. Ma is lakott a terület. De nézzük a továbbiakat.

8) Atilla városa területén vagy a közelében van egy vár, amit Árpád Kurszánnak adott. Ezt mondják a krónikák. Ezt a várat már sok történész kereste, az egyikük az Aquincum polgárvárosi (Csigadomb) vagy a katonai amfiteátrumban vélte megtalálni a mai Óbudán. Csak az a gond, hogy az írások magas hegyi várról beszélnek, ezek pedig síkon vannak. Nézzük meg, hogy ilyen vár található-e az általunk talált helyszínen.

Fentebb már említettük a Hideglelős (Láz) kereszt hegyén valaha volt, a 19. század elején lerobbantott római kori hegyi erődöt. Ez egy vár. De említhetjük az oklevelekben gyakran szereplő lerontott szamárvárat, vagy szamárhegyi várat is. Ez sem mond tehát ellent a többi bizonyítéknak. Valamelyik lehetett akár Kurszán vára is, de az azonosításra ma már nincs lehetőség.

Mindenesetre a felszínen gyűjthető cserép és egyéb maradványokból tudható, hogy a valaha volt római erődöt a 15. század végéig lakták. Ott kovácsműhely, lóváltó állomás, és gazdasági épületek is voltak. Vize is volt, amit a közeli forrásfoglalások jól mutatnak ma is. Az is bizonyos, hogy a vár falait fehér mészkövekből rakták, amire a helyben bányászott kemény andezitből készítettek falkoszorút. A várat tehát volt ok fehérnek nevezni. És nézzük az egyik utolsó, nem szokásos bizonyítékot. (Itt az erőd fala)

10) Buda Esztergomhoz és Fehérhez is közel fekszik.

Ehhez egy kis kitérőt kell tennünk a Fehérvár, Fejérvár, Fejéregyháza, Székesfehérvár témakörben. Tudni kell, hogy a krónikák és az oklevelek nem használják a fejér szót, így J-vel írva. Szimplán azt írják latinul, hogy alba, azaz fehér. A fejér a fordítók ferdítése.

Az is az ő ferdítésük eredménye, hogy összemosnak sokféle dolgot, amit az oklevelek vagy a krónikák fehérnek neveznek. A krónikák Árpád első táborhelyét teszik arra a helyre, ahol majd később alba civitas, azaz fehér városa (NEM Fehérvár, és különösen NEM Székesfehérvár városa!) épül fel. Árpád temetéséhez kapcsolódik az Anonymusnál említett kápolna, amelyet a magyarok megtérése után a sírján emelnek, és a boldogságos szűz tiszteletére fehérnek (alba) neveznek.

Ez nem azonos Fehéregyházával, amely Buda előhegyének Mátyás király szerint síkon fekvő egyháza, és teljes neve a Boldogságos Szűz Fehéri (nem fehérvári és NEM Fejéri!) egyháza. Ezt nevezik „banai”-nak is, mert egy bánya közelében volt. A helye ma is látható a Szamárhegy tövében a „színház” kőbánya előtt. Van még ugye fehér-vár, ami csak egy vár, semmi más. Ezen kívül van még alba regalis (Alba Regia), azaz a királyi fehér, amit rendszeresen Székesfehérvárnak fordítanak, ahol az a székesegyház áll, amelyet István királyunk emelt, és amelyben állítólag őt és királyainkat temették is.

Ezeket a helyeket keverik rendszeresen, és nekünk ebben a kavarodásban kellene rendet vágni, ha lehet. Nekünk azonban egyelőre csak annyi kell, hogy Buda, a királyi város Esztergom és Fehérvár közelében volt. Ez különösen a koronázáskor jött jól, mert Fehérváron koronáztak, de az Esztergomi érsek koronázott, és mind a budai, mind az esztergomi polgárok gyalog mentek a koronázásra, ahol volt egy koronázó domb is. Azt már bemutattuk, hogy a Búbánat völgy szájánál volt és van ma is egy fehér vár, de nem gondoljuk, hogy ez lett volna Fehérvár városa, vagy a fehéri koronázó székesegyház. Ez utóbbi máshol állt, de a helyét annak is ismerjük, csak a döntő bizonyíték, az ólommal való fedés maradványainak megtalálására várunk.

Közkézen forog azonban egy német nyelvű metszet, amelynek felirata azt állítja, hogy Veteri Budát (Alt Ofen néven nevezve) ábrázolja romjaiban. Ez a metszet számtalan bizonyítékot hordoz, amely megerősíti, hogy jó helyen kutakodunk a Búbánat völgy környékén. Ugyanis bizonyíthatóan azt a tájat ábrázolja ma is jól felismerhetően. Ezt a metszetet és a róla leolvasható bizonyítékokat fogjuk még az előadás legvégén részletesen bemutatni.

Itt csak annyit a metszetről, hogy a Szamárhegy Duna felőli csúcsán ábrázol egy romos templomot, amelyet kettős körfal és a vízig lehúzódó védősánc kerít. A templom tájolásából (akkoriban a templomokat keletelték, és a keleti végébe került az oltár) nyilvánvaló, hogy a folyó itt nyugat-keleti irányú. A magas, erős, vízig lenyúló kősánc maradványa a Szamárhegy oldalában a mai napig megtalálható. Nézzük az utolsó bizonyítékot.

12) Úgy tudjuk, hogy az eredeti Buda elpusztult, elpusztították, köveit az alapokig elhordták, a helye sem található meg. Vannak azonban negatív bizonyítékok is, amik valaminek a hiányán alapulnak, aminek ott kellene lennie, de nincsen ott. Erre alapul a következő okfejtés.

A középkorban, már a kelta és a római kortól kezdve a Duna mentén minden olyan helyet belaktak, ahol a megtelepedéshez és az élethez alkalmasak voltak a körülmények. Ezek a körülmények pedig a következők: 1) tiszta ivóvíz (forrás vagy kút), 2) folyóvíz, ami halat adott, 3) áradástól mentes beépíthető magaslat, 4) erdő az építő és tűzifához, valamint vadászathoz, 5) némi művelhető terület, 6) építésre alkalmas kő a helytől 2 km-nél nem távolabb (ökrös szekér napi fordulója), 7) temetőnek alkalmas löszös vagy homokos hely a közelben. Ha pedig még hévizek is törtek fel az adott helyen, akkor bizonyosan letelepültek ott.

Ahol tehát mindezek a körülmények megvannak, ott a mai napig település van, amelynek neve van. Ha tehát találunk egy olyan helyet a mai Buda és Esztergom között a Duna partján, ahol mindezek, és a fentebb felsorolt körülmények (úthálózat) is megvannak, ám ott még sincsen önálló település, akkor jó eséllyel megtaláltuk az eltüntetett Buda helyét.

Ha most ezzel a szemmel nézzük meg a Búbánat völgyet és közvetlen környékét, ahol ma nincs önálló település, csak nyaralók, akkor a következőket találjuk. A tiszta ivóvíz több foglalt forrás, kút és patak formájában a mai napig ott van. A halászatra alkalmas folyóvíz, a Duna ott van, de még gátakkal elrekesztett halastavak is vannak. A helyet a Duna áradása nem önti el. Az egész környék erdős, ráadásul ennek egy része mindig is (érseki) vadaskert volt, és még ma is az. Van elegendő művelhető terület. A helynek több kőbányája van, mint a nála sokkal nagyobb Visegrádnak. Löszdombok találhatók a völgy oldalában, amelyek temetőnek alkalmasak. A völgyben és a hegyen több forrás hévizes eredete kimutatható, ezekre a középkorban fürdőket is építettek. Ezek maradványai ma is állnak. A környéket láthatólag sokat és sokáig használt római úthálózat szövi át. És itt mégsem találunk egy akkorka települést sem, mint Dömös, amelynek mindebből jóval kevesebbje van! És Dömös az oklevelekből ismert kedvelt királyi tartózkodási hely volt!

13) És végül még egy levezetés Atilla városának helyéhez. Atilla hadai a Tárnokvölgyben ütköznek meg a római seregekkel. Természetesen a völgy akkor még nem lehetett Tárnokvölgy, de a krónikaírók idején már az volt. Hol lehet ez a Tárnokvölgy? A kérdés azért érdekes, mert a csata után Atilla ott látja egy város (Sicambria/Herculia) romos maradványait, amelyeket azután megújíttat, fallal vétet körül, és Atilla városának neveztet.

Miről kaphatja egy völgy a tárnok nevet? A tárnokokat a középkori királyi szervezet rendszeréből jól ismerjük. Vezetőjük a tárnokmester volt, ami királyi udvari hivatal volt, és az ország bárói töltötték be. Ma gazdasági vezetőnek hívhatnánk. Természetes, hogy a királyt és az udvart el kellett látni élelemmel, itallal és minden más földi jóval, ami az élethez szükséges. Azt pedig be kell gyűjteni és tárolni kell. A javakat nem a királyi udvar közvetlen közelében termelik meg, de ott kell tárolni, hogy kéznél legyen. Ez az életszerű. Ezért érthetetlen, amikor egyes történészek a király, az érsek, vagy adott kolostor kenyérhozó népeit tőlük több száz kilométerre levő, nevében azonos, de elérhetetlenül távoli helységekben vélik felfedezni.

A völgynek, amit tárnokvölgynek nevezhetnek, tehát közel kell lennie az udvarhoz. Másodsorban pedig, ha völgynek nevezik, akkor hegyek között kell lennie. Ez megint egyértelmű. Ennek ellenére a mai Tárnok község melletti Tárnok patak állítólagos völgyét, és mezejét tartják a Tárnokvölgyi csata helyszínének. Ez lehetetlenség! Tessék kimenni, és megnézni! Ott semmiféle völgy nincs, csak egy sekély patakmeder a síkon. Hol lehetett akkor a Tárnokvölgy? A fentebbi levezetésekre alapozva ez is a Búbánatvölgy lehetett. Biztosak azonban csak akkor lehetünk benne, ha ennek ott bizonyítékát is találjuk.

Mik lehetnek ilyen bizonyítékok, és lehet-e ilyeneket találni a Búbánat völgyben? Ehhez tudni kell, hogy mit is keressünk, ahhoz pedig a korabeli életviszonyokkal kell tisztában lennünk. A tárnokok ugyanis döntően a gabona, azaz a kenyérnekvaló tárolásával foglalkoztak. A gabonát pedig akkoriban, és még egészen a 19. század közepéig, földbe ásott vermekben tárolták! (Ez nem közismert, de tény.) De nem akármilyen földben és nem is akármilyen vermekben. A jó falusi gabonatároló verem löszbe ásott hasas korsó alakú, keskeny szájú, szalmatűzzel belül kiégetett, szalmával kibélelt, 4-5 köbméteres verem volt. Ez volt az általános. De vajon elegendő-e ez egy királyi udvarnak? Nem kellene annak nagyobb?

Ez a válasz kulcsa. Ahol települést nem találunk, mert eltüntették, de a szokásosnál jóval több és jóval nagyobb gabonatároló vermeket viszont igen, ott joggal sejthetjük nagyobb település korábbi létét, még ha annak a felszínen ma már nyoma sincs. Különösen, ha a környék összes gabonájának befogadására jóval kisebb és kevesebb verem is elegendő lenne. Az ilyen helyet joggal nevezhetjük tárnoknak, és ha völgyben van, akkor azt tárnok völgynek.

A Búbánatvölgy pedig éppen ilyen völgy. Valódi völgy, nem csak sekély patakmeder, és a völgy egész hosszában, a hegylábi löszös oldalakban tucatjával találhatjuk a szokásosnál jóval nagyobb, esetenként 50-60 köbméter gabona tárolására alkalmas, máig ép vermeket. Ez nem elmélkedés, hanem tény. Bárki megnézheti, nem fognak eltűnni.

Ha tehát a Búbánatvölgy azonos a krónikák Tárnok (Tawarnuk) völgyével, akkor a hunok és a rómaiak csatája itt zajlott, és itt találta meg Atilla azt a romos várost, amelyből majd Buda lett.

Mindezeket egybevetve joggal állíthatjuk, hogy nagy valószínűséggel megtaláltuk az eredeti Buda, azaz Atilla városának a helyét. Sőt, ennél többet is állíthatunk: jó eséllyel itt található Atilla és Árpád fejedelem sírja is!

Erről azonban az  előadás második része fog szólni.

2014

Eördögh Árpád