Adalékok a római útikalauzok távolsági és helynév adatainak helyes értelmezéséhez.

Az Itinerarium Antonini és Tabula Peutingeriana néven közismert ókori eredetű útikalauzok fontos forrásai Pannonia tartomány úthálózatának és római kori településeinek. Adataikat gyakran hivatkozzák és idézik, melynek során igen gyakran téves adatokat közölnek. Éppen ezért gyakran kritizálják és meg is kérdőjelezik adataik helyességét, és téves következtetésekre jutnak. Ezek néhány leggyakoribb és legkirívóbb esetét mutatjuk be, és igyekszünk korrigálni őket.

A leggyakoribb hiba a Tabula térképén egyes városok helyének megjelölése. Itt mindjárt két példát is láthatunk Arrabona (Győr) helyének téves bejelölésére.

Győr ókori öröksége – Limes Blog


Arrabona tévedés

Ezen a képen Arrabo fl., azaz a Rába folyó torkolatának helye van bekarikázva Arrabone helyett, amely ettől balra a hegy rajza alatt található.

Egy másik forrás ugyanezt a hibát követi el.

Tabula_Peutingeriana_-_Pannonia_Superior

A második képen ráadásul Lussonia helyére jelezték Lugione-t, tehát ebben mindjárt két hiba is van.

A bejelölt helyen ugyanis nem Arrabona van, hanem a Rába (Arrabo) folyó torkolata, amit a nevet követő fl. betűk jeleznek. Az ókori Arrabonát nem is találhatjuk meg a nagy Duna mellett futó Limesúton, mert nem ott van, hanem a Kis Duna és a Rába összefolyásánál, de ez a térkép nem is ott jelöli, hanem a Carnuntumtól Scarabantián és Sabarián át visszafelé vezető úton. Győr tehát helyesen itt van a térképen:

Untitled

Valójában a Győrnek hitt útmegálló a Rába folyó torkolata mellett álló gönyüi lóváltó állomás feltárt helyével azonos. Ez az útállomás van Arrabona fl. néven jelezve a Tabula Peutingeriana térképén, de a Győrre vonatkozó távolságadattal.

Útállomás

Tehát a térkép bekarikázott Arrabona felirata ott bizonyosan nem Győr helyét jelzi, hanem a Rábának a torkolatát. Az ott álló gönyüi útállomás azonban nem XXX római mérföldre van úton Brigetiótól, tehát az útikalauz ebben téved. Brigetio és Arrabona távolsága viszont tényleg 30 mérföld.

A két útikalauzt együtt vizsgálva, és adataikat összevetve azt is észre kell vennünk, hogy két különböző célú, ezért eltérő útvonalakat és megállóhelyeket megadó útikalauzról van szó. Az Itinerarium egyértelműen hivatalos utazók számára készült. Ezért az ennek megfelelő települések, valamint a hivatalos útállomások, a mansiók közötti távolságot adja meg. Ennek megfelelően minden adata a katonai úthálózaton fekvő, vagy arról elérhető állomásokra vonatkozik. Erre jó példa a Sopianaet és Brigetiót összekötő hadiút leírása az Itinerariumban, amelyen Iovia és Herculia állomások is szerepelnek. Herculia esetében az Itinerarium mellékesen megadja az ott már a légiótábor felépülte előtt is létező civil település nevét is, Gorsiumét. (Herculia sive Gorsio).

Ha még azt is tudjuk, hogy mind Herculia, mind Iovia csak akkor keletkezhettek, amikor Diocletianus és társcsászára Maximianus (Herculius) róluk elnevezett új légiókat telepítettek Pannóniába, akkor megértjük, hogy Iovia légiótábora helyén még nem volt település, ezért csak a tábor neve szerepel az Itinerariumban. Ugyanakkor a Hercules légiót Gorsium mellé telepítették, így a helye is azonos a városéval. Tehát Herculia légiótáborát a Tác mellett megtalált Gorsium közelében kell keresni (ahogy az Itinerarium jelzi), nem pedig Székesfehérváron (az Gorsiumtól még több mint 7 római mérföldre van). És semmiféle ellentmondás nincs abban sem, hogy Pannoniában két Herculesről nevezett tábor is létezhetett egy időben. Az egyik a hévizek atyjáról, a másik a császár alapította légióról nyerte a nevét.

Ezek az adatok arra is rávilágítanak, hogy az Itinerárium feldolgozott példánya nem lehet korábbi, mint ahogy e két légiót Pannoniába telepítették, mert előttük sem Iovia, sem Hercules nevű légió nem volt Pannóniában. Tehát az Itinerariumnak a III. század utolsó évtizedében, vagy az után kellett készülnie.

Ugyancsak amellett szól, hogy az Itinerarium a hivatalos állomások távolságát adja meg, hogy a tartomány belső, katonai útjait is tartalmazza, és hogy az útvonalain rendszeresen szerepelnek mansiók, amelyeket csak a birodalom hivatalos utazói, valamint a futárszolgálat vehetett igénybe, magánszemélyek és kereskedők nem. A Tabula egyetlen mansiót sem tüntet fel. A mansiók ugyanis étellel, fürdővel, szállással, hírszolgálattal és lóváltási lehetőséggel szolgáltak az utazó birodalmi hivatalnokoknak. Ennek megfelelően még kovácsműhelyük is volt. Ugyanakkor a kereskedelmi (magán) útállomások nem voltak ennyire felszereltek. Éppen ezeknek a helyét adja meg viszont a Tabula, és az útvonalai sem mindenütt azonosak a katonai utakkal. Csak ott, ahol csak az létezett, vagy ha a két út párhuzamosan futott. A Tabula a tartományon belüli utakra nem is tartalmaz adatokat. Ez is valószínűsíti, hogy a Tabula inkább kereskedelmi és magáncélú útikalauz.

Ezt láthatjuk akkor, amikor a Duna partján észak felé haladva mindkét útikalauz ugyanazokat a megállókat sorolja végig Aquincumig, de onnan a Tabula csak a solymári völgyön át futó kereskedelmi út állomásait jelzi tovább, míg az Itinerarium a parti hadiút állomásait is megadja Brigetióig, ahol a két út ismét egyesül. A solymári völgyön futó úton is más állomásokat ad meg, mint a Tabula.

Az Itinerarium Aquincum Brigetio közötti parti útszakaszára érdemes külön kitérni, mert adatainak pontosságát nagy tekintélyű kutatók is rendszeresen félreértelmezték, vagy az általuk megtalált római erődökhöz, táborokhoz igyekeztek igazítani.

Az Itinerarium Aquincum és Crumerum távolságát 42 római mérföldben (mpm) adja meg, amelyet utána felbont útszakaszokra. Így:

Item ab Acinquo Crumero quae castra consti-
tuta sunt mpm XLII
Ulcisia castra mpm VIIII
Cirpi mansio mpm XII
Ad Herculem castra mpm XII
Salva mansio mpm VIIII.

Már itt is sok a félreértés és a kétség, mert Salva mansio és Crumerum közötti távolság nincs megadva. De nem csak ez okoz gondot, hanem a mérföldszámítás módja is, az ezer lépés. Tudni kell pedig, hogy a katonai menetlépéssel való mérés a mai napig egy nagyon pontos mérési mód. Az ütemre és egyszerre lépő katonák ugyanis nagyon pontosan egyforma lépéstávolságot lépnek, függetlenül a testmagasságuktól. Ezt mindenki tudja, aki volt sorkatona. De azt is tudja, hogy csak a bal lábas lépést kell számolni, azaz egy katonai menetlépés valójában két lépés hosszú. Ennek mérete pedig még ma is 147-148 cm. Ebből ezer éppen egy római mérföldet tesz ki. Bárki ellenőrizheti. Ennél pontosabb mérésre pedig 20-30 km-es távolságokon nincs is szükség. Bizonyos, hogy egy napi járóföldet ilyen módon megtéve maximum 20 méteres tévedéssel érjük el a kijelölt megállóhelyet.

De nézzük tovább az útvonal szakaszait Aquincum és Crumerum között az Itinerarium szerint:

Ulcisia castra mpm VIIII – Cirpi mansio mpm XII – Ad Herculem castra mpm XII – Salva mansio mpm VIIII.

Eszerint Crumerumban erőd/tábor van. Aquincumtól az első állomás 9 mérföldre van, ez Ulcisia Castra, azaz szintén egy erőd/tábor. Ennek a helyét Szentendrén ismerjük, és úton ma is pontosan 9 mérföldre van Aquincum légiótáborától. Ulcisia Castrától a következő állomás Cirpi mansió 12 mérföldre. És itt máris kezdődnek a problémák. Cirpi mansiót ugyanis Dunabogdányhoz szokták tenni a kutatók, mert ott tártak fel állítólag egy tábort, amiben később kiserőd épült. Azért csak állítólag, mert valójában Tahi határában, a Váradok nevű helynél találták meg, amitől Dunabogdány még kilométerekre (4,5) van. Ez a kutatókat nem zavarta, de még az sem, hogy az Itinerarium kifejezetten mansiót ír, nem castrát. Ha viszont tartjuk magunkat az Itinerarium adatához, és lemérjük a 12 római mérföldet, akkor pontosan a Szentgyörgypuszta és Kisoroszi közötti révátkeléshez érünk, ahol tényleg találtak is (és fel is tártak) két római épületet a Duna partján ott, ahol az Áprily völgy patakja beletorkollik. Az egyik egy őrtorony volt, de másikról nem tudható, hogy mi. Az lehet Cirpi mansiója!

Cirpi tehát valóban Cirpi, azaz a Váradoknál levő tábor, majd a helyére épült kiserőd, de az Itinerarium mégsem az erődnek, hanem Cirpi útállomásának (a mansiónak) a távolságát adja meg gyakorlati okokból. Ugyanis ott lehetett enni, megszállni, lovat váltani és fürdőt venni. Ráadásul az erőd maga nem is az úton van, hanem attól egy kilométerre oldalt, az úttól ott meredeken elkanyarodó Duna és a belé folyó Kalicsa patak összefolyásánál.Az úton levő mansió mellett viszont csak az erődnek egy őrtornya volt, nem pedig Cirpi erődje maga. De menjünk tovább.

A következő megálló az Itinerarium Antonini szerint Ad Herculem castra, innen 12 mérföldre. Ezt előszeretettel teszik Pilismarótra, mert ott a Kis Hábodon (Kishegyen) egy nagy, kőfallal kerített, magaslati táborerődöt találtak, és a közelben (4km-re) Basaharcnál előkerült egy Ad Herculiam feliratú útjelző kő is, még a XX század elején. És itt megint kezdődik az Itinerarium adatainak kétségbe vonása, vagy figyelmen kívül hagyása. Ugyanis Cirpi mansiótól a 12 mérföld pontosan a Pilismarót-Basaharcnál ma is megtalálható útelágazásig ér, ahol a parti útról egy mellékút megy be a hegyek közé. És éppen itt találták meg az ad Herculem feliratú útjelző követ!

Így néz ki nagyjából egy egyszerűbb mansió. Ehhez hasonlóan nézhetett ki az útelágazásnál álló, Herkules erődjéhez címzett (Ad Herculem Castra) mansió is. Tudjuk, hogy volt lóváltó állomása. A hozzá vezető római út és a mansió helye a mai napig megvan.

mansio

Tudni kell, hogy a római mérföldkövek általában valamely várostól való távolságot jelölik az adott úton.  Amikor az úttól sokkal messzebb esik egy jelentős célállomás, akkor az úton nem mérföldkövet, hanem irányjelző követ állítottak, amelyen a letérés célállomását és a letérőtől való távolságát adták meg mérföldben. Ilyenkor a mérföldkövön és az Itinerariumokban is, de még a Notitiában is a célállomás neve AD előtaggal volt ellátva a szokásos AB és a távolságadat helyett. Ilyenre sok példa van: Ad Flexum, Ad Mures, Ad Statuas, stb. Ezek a helyek azonban nem puszta útleágazások. Mindegyiknél komoly mansió van lóváltó állomással, kovácsműhellyel, fürdővel, szállással és vendéglővel felszerelve, ahol hivatalnokok akár állandó jelleggel is székelhetnek. Ezért a helyek neve ebben a formában ezeket jelenti, nem magát a leágazó úton elérhető célállomást, amely Ad Flexum esetében ez például Flexo, ahogyan a Notitia Dignitatis is nevezi. Tehát itt a célállomás van megnevezve, nem a hozzá vezető útelágazás helye. Ugyanakkor ezt a nevet kapja a kővel jelzett útleágazásnál álló mansió is. Pl. a Kanyarhoz, a Szobrokhoz, a Falakhoz címzett fogadó, a Herkules Erődhöz címzett fogadó, mint útállomások.

Ilyen értelmű az Ad Herculem megnevezés is azon az útirányjelző kövön (és az Itinerariumban), amely a Limesúton állt Pilismarót-Basaharcnál, ahol a főútról a hegy felé letérve egy a völgyekben, patak mellett futó keskenyebb, ám kővel burkolt római mellékúton lehetett eljutni Herculis (NT) erődjébe. Tehát az erőd neve nem Ad Herculem és nem is Herculia, hanem Hercules erőd, aminek maradványai az 1823-ban történt lerobbantásáig a ma Hideglelős keresztnek nevezett kisebb part-menti hegycsúcson álltak. Az erőd Hercules nevét ebben az esetben nem a hasonnevű légiót alapító császár (Maximianus) melléknevéről kapta (amint az Herculia sive Gorsio esetében történt), hanem arról a hévízforrásra épült fürdő – szentély komplexumról, amely az erőd mögötti völgyben állt. A római időkben a hévízforrásoknál létesült fürdőket előszeretettel nevezték el a hévizek atyjának/védelmezőjének tartott Herkulesről (11 ilyen hely ismert).

Pilismaróton, a Kis Hábodon viszont nem volt sem hévízfürdő, sem Hercules légió, és rajta van az úton, nem kell letérni róla, így annak Herculesről való elnevezésére gondolni indokolhatatlan. Az ilyen erőd tipikusan egy kisebb lovas/íjász segédcsapatnak felel meg. Egy később megtalált Mars oltárkő felirata szerint az erődben valóban egy lovas segédcsapat, az equites Dalmatae egy egysége táborozott.

Az erődöt először leíró régész tudta, hogy az erőd sokkal később épült, mint az Itinerarium Antonini íródott. Az Itinerarium távolságait is helyesen mérte ki, és Ad Herculem Castra távolságában ő is Basaharchoz (az ottani csárdához) jutott, de mivel ott nem ismertek akkoriban erődöt, ezért a pilismaróti erődre esett a választása, azt nevezte ki Herkules erődnek. (Salva távolságát ő is Tátnál határozta meg.) A későbbi írók, történészek csak őt követték az elnevezésben. A Hideglelős kereszt hegyének lerobbantott erődjét ugyanis csak jóval később találták meg, de ez már nem változtatott a berögzült, nagy nevű történészekhez kötődő elméleti elnevezésen. Noha téves, máig Pilismarót római táborát tartják “hivatalosan” Ad Herculen Castrának. Pedig kis fáradsággal újra mérve az Itinerarium távolságait, és ismerve az azóta feltárt római objektumokat, maguk is a helyes következtetésre juthatnának.

Mivel a Hideglelős hegyi Hercules erőd magas sziklája mélyen benyúlt a Dunába, az erődöt csak a szikla oldalába bevágott, és gerendaúttal kiszélesített gyalogos úton lehetett megkerülni a Duna felől. Ez volt ott a hajóvontató út akkoriban. Azonban magába az erődbe a parti útról nem lehetett feljutni, csak a Basaharcnál leágazó mellékúton. Éppen a római kor óta eltelt évszázadok alatt történt üledék-lerakódás miatt emelkedett meg a Duna vízszintje annyira, hogy szükségessé vált a hajóvontató út császári rendeletre történő kialakítása idején a szikla (és vele az erőd egy részének) lerobbantása 1823-ban. Ekkor készült csak el a parti út erőd alatti szakasza. Azóta van az erőd alatt kőbánya.

Egyébként ugyanilyen, sziklába vágott dorongútról kaphatta Visegrádnál a Kisvillám Dunába nyúló sziklája alatt, a Sibrik dombon létesített római erőd a Pons Navata (hajósok hídja) nevet. Az előbbihez hasonlóan az út ott is betért a hegyek közé, és az erőd dombja mögött haladva, azt megkerülve ereszkedett le a túlsó oldalon vissza a parti útra. A középkorban ez az út a Salamon torony melletti kapun haladt át. A szikla lerobbantására itt is, ugyanazon okból 1823-ban került sor. Addig viszont a római idők hajóvontató rabszolgái, majd a középkor ökrei és lovai is csak ezen a sziklán körbemenő fahídon tudták ott a hajókat vontatni.

Azonban ez a körülmény is csak valószínűsíti, hogy a Notitia Dignitatum Pone Navata elnevezése éppen Visegrádra, a Sibrik dombi erődre vonatkozhatott. Ezt ugyanis bármely olyan hely kaphatta volna, ahol az útnak a parttól hasonló okból kellett elkanyarodnia, és a vízig nyúló hegyen erőd is volt. Ilyen lehetett például Nyergesújfalunál a Sánc hegy, amelyen szintén van római erőd (Crumerum). A Notitia Dignitatum keletkezési idejére, a 4. század végére a Dunakanyarban az állandó (kő) erődök száma igencsak megszaporodott. Mivel a korábban készült útikalauzok ezeknek a neveit és távolsági adatait nem tartalmazhatták, a Notitiában említett nevükön kívül semmilyen távolsági és viszonyítási adat, támpont nem áll rendelkezésre azok hollétére vonatkozóan. Hacsak nem találunk a Notitiában a helynévhez rendelt légiótól vagy cohorstól származó bélyeges téglát, építési feliratot az adott helyen. Ilyenek hiányában csak találgathatunk.

De menjünk tovább Hercules erődjétől 9 római mérföldet a következő megállóig, Salva mansióig. A pontos távolságot az úton kimérve, amely nem Esztergom hegyein keresztül, hanem közöttük, az Esztergomi síkon haladt, 9 mérföldre Tokodhoz érünk, ahol a Dunába futó patak partján, az út mellett a Zsidódi hídnál kellett állnia egy mansiónak. Mellette a Duna partján őrtorony állt. Ez tehát Salva mansiója. Tehát Salva az lehetett Salva, akár a mai Esztergom valamikori római erődje és Azal oppiduma is, de az Itinerarium itt sem ennek, hanem Salva hivatalos útállomásának, a mansiónak a helyét adta meg a korábban írt gyakorlati okokból. Az van ugyanis rajta az úton, az előbbiek jóval messzebb oldalt az úttól, épp csak látótávolságon belül. Salva mansiója tehát nem Esztergomban van, hanem Tokod határában.

Most már csak egyetlen megoldandó kérdés van, Crumerum erődjének helye, mert arra nem kaptunk ezen az útvonalon adatot. Egy másik útvonalon kell megkísérelni.

Az Itinerarium és a Tabula adatainak helyességét tovább ellenőrizhetjük, ha Brigetióig, majd onnan tovább követjük megállóik távolságát és összevetjük a megtalált római településekkel, mansiókkal és erődökkel. Az Itinerarium Aquincumtól Carnuntumig a következő állomásokat és távolságokat adja meg ugyanazon az útvonalon, amit az alábbi képen a Tabula is ábrázol.

Acinquo leg. II adiut. mpm XXIII
Ad Lacum felicis in medio
Crumero mpm XXVI
Azao in medio
Bregetione leg. I adiut. mpm XVIII
Ad Mures et Ad Statuas in medio
Arrabona mpm XXX
Quadratis in medio
Flexo mpm XXII
Gerulata in medio
Carnunto mpm XXX, leg. XIIII gemina

Aquincumtól a Tabulában Lusomanán, Gardellarán és Lepaui fl. állomáson keresztül visz az út Brigetióba 43 mérföld hosszan. Ez nem lehet teljesen azonos az Itinerarium útvonalával, amely Aquincum után Ad Lacum Felicis leágazást, Crumerum és Azao megállókat említi Brigetióig 44 mérföldön. De az bizonyos, hogy ezek az állomások egyik esetben sem a parti úton vannak, mert azokat már korábban végignéztük. Ebből következik, hogy Aquincum és Brigetio között vagy két út is futott a solymári völgyön keresztül, egy katonai és egy kereskedelmi, vagy pedig csak egy, de az Itinerarium és a Tabula is más-más megállókat ír le rajta. A különbség ezen a szakaszon a két útikalauz adata között összesen 1 mérföld.

De nézzük meg most külön Aquincum és Crumerum közötti távolságot az Itinerariumban. Ezzel egy másik útvonalon győződhetünk meg róla, hogy melyik városban lehetett Crumerum erődje. Ez az útvonal a solymári völgyön halad. De merre is? Az egyik igazolt útvonal Pilisvörösváron haladt át. De ettől jobbra Pilisszántó és Csév között is tártak fel római utat mérföldkövekkel. Tehát ennek az útnak valahol ketté kellett ágaznia miután elhagyta Aquincumot.

Az Itinerarium az Aquincum és Crumerum közötti távolságot egyben adja meg – XXVI mérföld – azzal a megjegyzéssel, hogy közbe esik Ad Lacum Felicis leágazás. Crumerumtól pedig Brigetio XVIII mérföldre van úgy, hogy közben érintjük Azao-t. Ezen az úton Brigetió Aquincumtól 44 mérföldre van.

A Tabula szerinti útvonalon Aquincumtól XII mérföldre van Lusomana, XIII mérföldre tőle Gardellara, attól a Lepavi folyó szintén XIII mérföldre, ami után V mérföldre már Brigetio következik. Ezen az úton tehát Brigetio Aquincumtól 43 mérföldre van.

Mérjük le először visszafelé a parti úton Brigetiótól a Crumerumig megadott távolságot, a 18 mérföldet, azaz 27 km-t. Így, a parti úton mérve, igen jó közelítéssel Nyergesújfaluban a sánchegyi erődhöz érünk el. Azaumot ezen az útvonalon valahol Almásfüzítőnél, a timföldgyár iszaptárolója környékén érintettük. Tehát ez az erőd valóban lehetett Crumerum. Most már csak az Aquincumig megadott távolságot kell ellenőriznünk, ami XXVI mérföld, azaz 39 km. És meg kellene találnunk közben valahol az Ad Lacum Felicis leágazást. Kiderül, hogy ha szinte nyílegyenes vonalban haladunk Nyergesújfalu római erődjétől Mogyorósbánya és Csolnok között Piliscsabáig, onnan pedig tovább Pilisvörösvár és Solymár között a Bécsi útig, akkor 40 km-t megtéve elérjük Aquincumot. Piliscsabán pedig valóban letérhetünk egy tó, a Garancsi tó irányába.

A Tabulában ezen az útvonalon Crumerum nem szerepel. A Tabulában leírt útvonalon viszont csak akkor mérhetünk pontosan 43 mérföld távolságot, ha nyílegyenesen haladunk egy Aquincum és Brigetio között húzott vonalon, amelyen Aquincumtól XII mérföldnél Tinnyét találjuk a Lusomana-nak megfelelő helyen. (Szintén egészen közel a Garancsi tóhoz.) Onnan XIII mérföldre Brigetio irányában Héreget találjuk ott, ahol Gardellarának kellene lennie. Onnan XIII mérföldre, már csak V mérfölddel Brigetio előtt elérjük és keresztezzük az Azaum felé folyó Duna ágat. Tehát elméletileg egyenes vonalban haladva, amennyiben ezeken a helyeken valóban volt római út, akkor helyesek lehetnek a Tabula helynév és távolsági adatai is.

Brigetiótól tovább haladva Arrabonáig mindkét útikalauz 30 római mérföldet ad meg. Csak éppen a Tabula Arrabona helyett az Arrabo torkolatát jelzi ki. Onnantól viszont adataik és állomásneveik ismét nem mindig egyeznek.

Az Ad Herculemhez hasonló módon, csak az útleágazás helyének (és a valószínűleg ott található útállomásnak) a távolságát adja meg a Tabula, amikor Ad Flexumot jelöli meg egy következő útszakasz végén, láthatólag a parti úton. Ez teljesen rendben van, ugyanis a Mosoni Duna partján fekvő Flexum (a Notitiában és az Itinerariumban Flexo)  – ugyanúgy, mint Arrabona – nincs rajta a Carnuntum felé a Duna partján futó Limesúton, azonban arról a megjelölt helyen (Ad Flexumnál) letérve, egy mellékúton elérhető.

Az Itinerarium azonban nem Ad Flexumot ír, hanem Flexo-t egy közbeeső, a Tabulában nem szereplő útállomással, tehát itt is elképzelhető, hogy nem azonos útvonalról van szó a két útikalauz esetében. Annyi azonban bizonyos, hogy ha ketté is ágazott az út, de Gerulatától (Oroszvár) már megint együtt futott a kettő, és az útikalauzok adata is Carnuntumig egyezik. Nem feltétlenül kell tehát itt sem arra következtetnünk, hogy adataik, vagy egyikük adata hibás.

Kicsit szélesebb távlatból, a gazdaság és az életmód ismeretében szemlélve Pannónia Duna-menti római úthálózatát látni kell, hogy a legfőbb szállítási útvonal maga a Duna volt. Annak pannóniai partján folyt felfelé a hajóvontatás. Tehát minden délről jövő áru a Dunán érkezett, és ez a római kor után is még évszázadokig így volt. Azt tudjuk, hogy volt római flottilla a Dunán evezős és (talán) vitorlás hajókkal, de az kifejezetten katonai célokat szolgált. A római Limes kiserődjeinek és parti őrtornyainak békeidőben elsődleges feladata a dunai áruszállítás védelme volt, amely elsőrendű célpontja volt a „barbárok” túlpartról indított zsákmányszerző portyáinak. Kőbe vésett írásos nyoma van annak, hogy az őrtornyok sűrítésére a Dunakanyarban éppen ezeknek a „latrunculus”-oknak a gyakori rablóportyái miatt került sor.

Mivel a légiók ellátmánya is jórészt a Dunán érkezett, ezért elég sűrű volt a vámállomásként és vámraktárként is működő kikötőerődök sora a Duna mindkét partján. A Duna pannóniai partján így valójában négy út is húzódott. Az első maga volt a Duna, amelynek közvetlenül a partján futott a kitaposott hajóvontató út. Ehhez egészen közel álltak az őrtornyok, amelyeket szintén út kötött össze egymással és a közeli kiserődökkel, ahonnan az őrtornyok személyzetét kihelyezték és ellátták. Csak ezen belül, a Dunától viszonylag távolabb húzódott az erődöket összekötő fő hadiút, a Limesút. Valójában csak ez volt szabályosan megépített és karbantartott széles, szilárd burkolatú út.

A Dunakanyarban, ahol a gázlók miatt a legsűrűbb volt az őrtornyok láncolata (450-550 m!), és az utat a part görbülete miatt nem lehetett mindig és hosszan egyenes vonalban vezetni, az út néhol egészen közel a Duna partján futott, és kőlapokkal volt burkolva. Máshol az út felszínét többnyire kaviccsal vagy kőzúzalékkal burkolták. A kora-középkori határleíró oklevelekben az ilyen utakat via publicának, via magnának, a kőlappal burkoltakat pedig strata publicának írták. Már amikor még figyeltek rá. A későbbi oklevelek már csak via magnát írnak.

A Dunakanyarban már feltárt, de még fel nem ismert kikötőerődök egyik példája a Visegrád Gizellamajornál található római erőd. Az erőd két Duna felé néző saroktornya a közvetlenül a parton futó mai út alatt van, annyira közel volt a Dunához. Kapuja más erődökkel és őrtornyokkal ellentétben a Duna felé nyílt, noha előtte kiépített út nem futhatott, mert ahhoz nincs elég hely. A hajóvontató út miatt ezen a parton a kikötőerődök nem lehettek ennél közelebb a Dunához. Az erőd korabeli járószintje ma alig van a Duna középvízszintjének magassága felett, azaz az erőd működése egyértelműen a Dunához kötődött. Alaprajza is megfelel az ismert, vámhelyként és vámraktárként is működő kikötőerődök alaprajzának és méretének. Ez is mutatja, hogy a Duna mennyire fontos szállítási útvonala volt a légiók és az egész tartomány ellátásának.

Kastell_Visegrád-Gizellamajor

Az erőd mögött, a mai lovarda helyén vagy útállomás, vagy villa publica lehetett, amelyet még a ma ott álló épületek alakja is jól jelez. Akár az eredeti római alapokra is épülhettek.

gizmajor

A korabeli közlekedési távolságok megértéséhez még néhány adat. A korabeli katonai közlekedés jellemzően gyalogmenet volt. Néhány lovas segédcsapat kivételével a római légiós gyalogos volt. A csapatok számára a 25-30 mérföldes napi menetteljesítmény előírható és betartható volt. Különösen, hogy tekintetbe kell venni, csapattestet nem lehetett mansióban elszállásolni. Nekik tábort kellett verniük, vagy el kellett érni a legközelebbi erődöt. Az erődök, kiserődök és táborok távolsága is ehhez igazodott, és meglehetősen sűrű volt. A kiserődök és a szárnyakon hozzájuk rendelt őrtornyok is olyan távolságot fogtak át, hogy az működtethető legyen, az őrséget ki lehessen helyezni és váltani lehessen. Ez ma sem lenne másképp.

Ugyanakkor a polgári lakosság közlekedése nem volt ilyen szabályokhoz kötve. A szárazföldi áruszállítás és főleg a teherszállítás jellemzően akkor is szekereken, főként ökrös szekéren zajlott. Így akkor is ennek a menetteljesítménye határozta meg a megállóhelyek távolságát. Egy napi járóföld teherrel megrakott szekérrel akkor sem, és a középkorban sem volt több 18-20 kilométernél. Ugyanis az állatokat félúton etetni és itatni is kellett, amely jelentős, de elkerülhetetlen időveszteség. Az utakon a megállóhelyeknek tehát igen sűrűn, félnapi járóföldre kellett lenniük. Ezek lehettek útállomások, fogadók, villa publicák. De mindegyikre jellemző, hogy víz, vízfolyás, itatóhely mellett épültek. Még a legegyszerűbb pihenőhelyek is. Ezek sorába illeszkedtek be a mansiók is. A Duna partján futó Limesút közelében tehát igen sűrűn kellett megállóhelyeknek lenniük. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a hajóvontatás is ezen útvonal mellett és felügyelete alatt zajlott. Ha rabszolgákkal, ha állatokkal vontattak is, ezek napi menetteljesítménye még kisebb volt, mint a szekereseké. A vontatóknak, de a hajósoknak is enniük kellett és meg is kellett szállniuk. Sokszor olyan helyen, ahol a szükséges javításokat is el lehetett végezni.

Az utazáshoz és a szálláshoz is hozzájárul még egy igen fontos körülmény. Az ivóvíz! A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rómaiak nem csak a városokban jeleskedtek a vízvezetésben, hanem mindenhol, vidéken is. Aki úgy gondolja, hogy a Duna partján ez nem jelenthetett gondot, az téved. A Duna vizét akkor sem itta senki. Sokszor még az állatok sem. A ló különösen kényes a vízre, tehát amit a ló hajlandó meginni, abból az ember is ihatott. Ez pedig – itt a Dunakanyarban mindenképpen – forrásvizet, vagy patakvizet jelentett, amelyben akkor sem volt, de még ma sincs hiány. Mára már a patakok jó része időszakos vízfolyásnak van minősítve, pedig még mindegyiknek van forrása. Csak valahol időközben a víz elvész, és már nem mindig ér el a Dunáig. Ez pedig gyakran éppen a rómaiaknak köszönhető.

A megfigyelések azt mutatják, hogy az Aquincumtól Esztergomig terjedő szakaszon minden erődbe bevezették a közeli patak vagy forrás vizét. De nem is akárhogyan, hanem nagyon átgondolt módon. Sokszor merül fel a kérdés, hogy miért éppen oda tették az erődöket, őrtornyokat, ahol vannak. Erre a legtöbbször a hadi, stratégiai megfontolásokat szokták emlegetni. Pedig valójában többnyire a víz döntötte el az építmény helyét. Ugyanis ezen a szakaszon minden erőd és még az őrtornyok legtöbbje is egy patak partján áll ott, ahol a patak, mielőtt a Dunába ömlene, éles kanyart vesz. A kiserőd vagy őrtorony pedig oda épült, ahol a patak egyenesen ömlene be a Dunába. Az építkezést ugyanis az építmény alapjainak kijelölése után azzal kezdték, hogy a patakot a kanyarnál megcsapolták, és vizét egy föld alatt futó, egyenes, kőből épített zárt csatornán (nem feltétlenül kerámiacsövön, vagy ólomcsövön) átvezették a leendő építmény alatt.

Ehhez a patak medrében – folyással szemben haladva feljebb – kutat ástak, amelyet feltöltöttek apró kaviccsal és kőtörmelékkel. Ennek aljáról indult a csatorna, amelyben a leszivárgó vizet a kavics szűrte meg. A csatornának olyan lejtést adtak, hogy a hordalékot a víz elvigye, de ne folyjék túl gyorsan. A felépült épület belső rendszerét úgy alakították ki, hogy ahol a csatorna belépett az épület alá, azon a helyen volt a vízkivételi hely, jellemzően a konyha. Abban a csatornáig lenyúló kutat építettek, azon keresztül vették ki a vizet. A csatornán a víz a fürdő felé folyt tovább, és mivel az mélyebb szinten volt, a kádakat, medencéket fáradságos emberi közreműködés nélkül (ólom vagy kerámia csöveken keresztül) feltöltötte. A túlfolyó víz a WC-n keresztül folyt vissza a csatornába, amely a szennyvizet a Dunába vezette ki. Csak ott ástak kutat, ahol nem volt megcsapolható patak. A kutat általában a kiserőd vagy őrtorony belsejében, vagy legalább a kerítőfalon belül ásták.

Ez magyarázza, hogy a rómaiak miért nem egyenlítették ki a terepet az épületeik alatt, és miért építkeztek előszeretettel lejtős területre, enyhe szinteltolásokkal. Amikor ilyennel találkozunk, biztosak lehetünk benne, hogy a vízvezetés áll a dolog hátterében. Tehát úgy látszik, hogy a római épületek helye esetében nem a „keresd a nőt”, hanem a „keresd a vizet” szólásnak van valóságalapja. Angliában volt szerencsém több ilyet is látni. Némelyikben 1800 éve folyamatosan folyik a víz, és nem dugult el! Noha a régészek tudatosan ott sem keresik, de ha rábukkannak, akkor feltárják. Magyarországon nem tudok róla, hogy figyelmet fordítanának rá. Dömösön a volt iskola mellett tártak fel hasonló kövezett csatornát, ami egy kőmedencébe torkollott, a szakirodalomban azonban nyoma sincs.

Vízcsatorna

Pedig érdemes lenne odafigyelni rá, mert a Dunakanyar patakjainak a római időkben még volt egy nagyon előnyös tulajdonságuk. Némelyikük vize meleg volt. A hévizek hasznosítását pedig sem a kelta, sem a római nem hagyhatta ki. Nem is tették. Mindegyikre fürdő (és szentély) épült, amelyet csak akkor hagytak el – többnyire már a középkorban – amikor a források vize a földrengések hatására hidegebbé vált, vagy teljesen el is apadt. Ezek olyan jelentőségű esetek voltak, amiről még a krónikáink is megemlékeztek.

Itt a Dunakanyarban tehát megtapasztalhatóan igaz az, hogy a római minden patakra épített őrtornyot, erődöt, téglavetőt, villát, fürdőt, vagy szentélyt. Néha egynél többet is egyszerre.

A rómaihoz hasonló vízvezetési gyakorlatot legközelebb majd csak a középkorban, és akkor is csak a ciszterci szerzeteseknél találunk. Igaz, ők csak a patakot ágaztatták le egy felszíni árokban, és azt vezették át a kolostorukon.

Mindezeket figyelembe véve a Limesút Dunakanyarra eső szakaszán és környékén valószínűleg még számtalan, a római légiókhoz köthető, vagy polgári célú építmény is lehetett, amelyekről jelenleg még nincsen tudomása a régészetnek. Csak Dömös határain belül négy olyan őrtorony, egy fürdő és egy castrum helyét ismerjük, amelyekről nem szól semmilyen írott forrás. Ezek nyomára is a víz vezetett. No meg a só! Mert a rómaiaknak a határokon túli népekhez való viszonyát itt Pannoniában elsősorban a só határozta meg. Tehát „keresd a sót”! De ez már egy másik írás tárgya.

Dömös, 2015.

Ugorjon a végére és szóljon hozzá!

Szóljon hozzá!

*

Motor: WordPress | Sablon: NewWPThemes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia