Félreértett folyadékok 2

A “Félreértett folyadékok” című írásban eddig csak két kiragadott félreértést tisztáztunk a folyadékokról, és azok kategorizálásában. Ezeken kívül azonban számtalan más félreértés is létezik a folyadékokkal kapcsolatban. Ebben az írásban ezeket tárjuk fel folytatólagosan. (Érdemes figyelni a frissítéseket!) Először azonban azt mutatjuk be, hogy ezt milyen alapon tesszük, azaz azt, hogy a rendszerlogika a morfológiai modellezés eredményeire támaszkodva milyennek is látja a folyadékokat.

A rendszerlogikai világképben a folyadék az anyagnak az egyik közegállapota. Az a közegállapot, amelyik akkor jön létre, amikor a külső gerjesztés (jellemzően a hőmérséketi gerjesztés) olyan mértékű, hogy az anyag részecskéi közötti kötések némelyikét már megbontja. Pontosabban, úgy bontja meg, hogy a megmaradó kötések lehetővé teszik a részecskék egymáshoz képest való elmozdulását, és a külső hatásokra az egész anyag áramlásszerű elmozdulását, szerkezetének az átrendeződését a hatás irányában.

A rendszerlogikai világképben az ilyen szerkezetű folyadékok a valódi folyadékok. Ebből egyértelműen kiderül, hogy ebben a rendszerben a valódi folyadékoknak szerkezete van, és az is, hogy léteznek nem valódi folyadékok is. Ezeket a rendszerlogikai világképben olvadékoknak nevezzük. Ezeknek nincsen szerkezete, a részecskéiket az aktuális térirányító hatás tartja együtt, és rendezi el.

Vannak olyan anyagok is, amelyek a gerjesztés hatására a szilárd közegállapotból azonnal gáznemű közegállapotba mennek át. Ezt nevezik szublimáló anyagoknak. Ezeket folyadék közegállapotba vinni csakis zárt térben, nyomás alatt lehet. A rendszerlogikai világkép, a morfológiai modellezés alapján ezeket olyan anyagoknak tekinti, amelyek részecskéinek felületén nincs olyan kötési hely, amely elforduló kötést tenne lehetővé. Ezért a kötések felszakadása után az anyag részecskéi nem képesek együtt maradni, és a részecskéik formája a gáznemű anyagokra jellemző szabályos vagy csonka tetraéderhez közelít. (A részecske alatt itt atomot és molekulát is értünk.) Ezért az ilyen anyagok azonnal gáznemű állapotba kerülnek.

Azok számára, akik a morfológiai modellezésben már megismerkedtek a kötések típusaival, nem lesz meglepő, hogy valódi folyadékok csak azok az anyagok lehetnek, amelyek részecskéi rendelkeznek egyes és hármas kötésre alkalmas kötési helyekkel is, azaz képesek “gömbcsukló-szerű”, elfordulást lehetővé tevő kötést létesíteni. Ezt a kémiában ma hidrogén-híd kötésként ismerik.

A rendszerlogika azonban a modellezés segítségével megmutatja, hogy ehhez nem szükséges hidrogén akkor, ha a részecske legalább az egyik (de többnyire két) csúcsán egy protonban vagy neutronban végződik, amely pontosan beleillik a másik részecske hármas kötési helyének hézagába, amely valójában nem más, mint egy csúcs helyzetben levő proton vagy neutron hiánya az adott részecskén. Ezért nem nevezzük ezt a kötést a morfológiában se hidrogén, se híd kötésnek, hanem gömbcsukló kötésnek.

Az egyik félreértés abban van, hogy a jelenlegi rendszerben a folyadékoknak nem tulajdonítanak szabályos szerkezetet. A rendszerlogikai világképben minden valódi folyadéknak szerkezete, és emiatt “emlékezete” is van. Elegendő időt hagyva az ilyen folyadékoknak, lassan visszatérnek a tökéletesen rendezett alapállapotukba, de mindaddig “őrzik” a bennük lezajlott mozgások nyomát. Ez az alapja a valódi folyadékok “emlékezetének”!

Egy másik félreértés az, hogy a folyadékokat nem a saját valódi tulajdonságaik alapján sorolják kategóriákba, hanem a más anyagokkal szemben, azokkal együtt mutatott viselkedésük alapján. Ezek pedig csak látszólagos összefüggések, amint az a korábbi írásban láthattuk.

A hidrogén-híd kötés említése után már nem lehet meglepő senki számára, hogy a víz a valódi folyadékok egyike. Nem csak, hogy az egyik közülük, hanem a legjobb példája a valódi folyadékoknak, amint az majd a félreértett vízről szóló írásunkból ki is fog derülni.

Most inkább nézzük meg a valódi és a nem valódi folyadékok közötti különbségeket. A valódi folyadékok mindig, még azonos gerjesztési szint esetében is kevésbé viszkózusak, mint az olvadékok. A valódi folyadékok jó oldószerek, és az anyagok széles körét képesek oldani. A hang terjedési sebessége mindegyikükben közel azonos (víz, higany). Megszilárdulásuk során szerkezetet váltanak. Mágneses tulajdonságukat folyékony és gáznemű állapotban is megőrzik, mert azt az elemi cellájuk őrzi, nem pedig a szerkezet. A valódi folyadékok a hőmérséklet csökkenésének hatására nem válnak viszkózusabbá, mert a részecskéik között nem lép fel súrlódás. A részecskéik a szerkezettel együtt mozdulnak el, és nem egymáshoz képest. A valódi folyadékoknak felületi feszültségük van, ami szintén a szerkezet következménye.

Ezzel szemben az olvadékok csak keveréket képesek alkotni, viszkózusak még magas gerjesztési szinten is, és bennük a hang nem terjed. Ezért az olvadékok felületei mindig határfelületet képeznek a hanggal, és a hasonló közeghullámokkal szemben. Az olvadékoknak nincsen emlékezetük, amíg ebben a közegállapotban vannak. Emlékeznek azonban azokra a hatásokra, amelyek a megszilárdulásuk ideje alatt folyamatosan fennállt. Ezen alapul a részecskéik gravitációs rendezettsége, ha G környezetben szilárdultak meg. De ezen alapul a mágneses tulajdonságuk is, amikor állandó mágneses térben szilárdulnak meg. Az olvadékok mindegyikének van Curie hőmérséklete.

A valódi folyadékoknak és az olvadékoknak vannak közös tulajdonságaik is. Ezeket nem befolyásolja az, hogy a részecskéik között van-e kötés, vagy csak a külső nyomás tartja őket össze. Az egyik közös tulajdonság az, hogy gravitációsan irányított térben a gravitációs áramlást árnyékoló test felületének legmélyebb része irányába folynak, és ott gyűlnek össze. Szintén a gravitációs térrel függ össze a másik közös tulajdonságuk: irányítatlan gravitációs térben (nagy árnyékoló testtől távol) mind a folyadékok, mind az olvadékok gömb alakot vesznek fel a minden irányból érkező G áramlás torlónyomásának hatására.

Ezt az azonosságot egy súlyos félreértés tisztázása érdekében kellett kihangsúlyozni. Nevezetesen, arról van szó, hogy a tudomány úgy tartja: bizonyos méret alatt az égitestek gravitációja nem elég erős ahhoz, hogy őket gömb alakúvá formálja. Ez ugyanis csak akkor igaz, ha az égitest nem olvadt meg, azaz anyaga nem vált olvadékká. Minden más esetben a méretnek ehhez semmi köze. Tapasztalati tény ugyanis, amelyet minden űrhajós megtapasztalt, hogy a folyadékok egyetlen cseppje is azonnal gömb alakot vesz fel a mikro-gravitációs környezetben.

Azaz, ha igaz lenne a tudomány fentebb írt álláspontja, akkor az egy csepp víz “gravitációja” sem lehetne elegendő a vízcsepp gömbbé formálásához, ha az égitesté sem volt elég. De tapasztalhatóan elegendő, tehát az állításban tévedés van. Nevezetesen az, hogy a gravitációt az anyagnak tulajdonítják (más esetben a tömegnek, amely elég nagy ahhoz, hogy a teret meggörbítse!), és nem az anyag és a gravitációs közegnyomás kölcsönhatásának. (Azt azért mégsem hihetjük el, hogy egyetlen csepp víz képes lehet meggörbíteni maga körül a teret!) Erre a félreértésre majd még többször visszatérünk a későbbi írásokban, amikor egy jelenség megértésében zavart okoz.

 
Hozzászólhat, vagy hivatkozhat erre a bejegyzésre.

Szóljon hozzá!

*

Motor: WordPress | Sablon: NewWPThemes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia