Téma: 
Címkék: 
Az eddigi morfológiai levezetésekből sokak számára nem biztos, hogy nyilvánvalóvá váltak azok az alapvető összefüggések, amelyek a morfológiai modellezés eredményeiből egyenesen következnek. Ezért ebben az írásban megkísérelünk ezek közül néhányat – a teljesség igénye nélkül – bemutatni. Elsóként azonban meg kell indokolnunk, hogy miért is kapta az írás azt a címet, hogy „Félreértett fizika és félrevezetett kémia”. A rendszerlogika szerint ugyan nem létezik sem fizika, sem kémia, mert azok a természet megismerésének mesterséges felosztásán alapulnak, nem pedig természetes határvonalak mentén elváló külön vizsgálati módszerek, amelyek ugyanazt vizsgálják más-más eszközökkel. A tapasztalati tudományok (mérnöki tudományok) ugyanis a rendszerlogika szerint is léteznek. Lehet, hogy eredetileg még együtt voltak, de mára már egyértelműen átvette a világ megismerésében a vezetést az elméleti fizika, különösen a kvantumfizika, és a kémiát – helyesebben a vegyészetet, amely egy tapasztalati alapú mérnöki tudomány – teljesen háttérbe szorította. Nemcsak háttérbe szorította, hanem az elméleteit is rákényszerítette.
A félreértés a fizikánál abban van, hogy egy elméleti atommodellhez igazította a vizsgálati módszereit, amely rendszerlogikailag bizonyíthatóan téves. Amikor pedig a modellhez nem igazodó tényekkel szembesültek, akkor egy új elméletet alkottak a kivételekre, a kvantummechanikát, amely leegyszerűsítve azon a félreértésen alapul, hogy kis méretekben minden másképpen működik, mint normál méretekben.
A kémia félrevezetése pedig abban áll, hogy a tapasztalati (fenomenológiai) alapú vegyérték fogalom helyett a kémiai kötéseknél az elektronszerkezeten alapuló téves fizikai elméletet kényszerítették rá a kémiára. Továbbá azt a tévedést, hogy a kémiai elemek egymásba átalakíthatók!
A morfológiai modellezés eredményeiből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy az, amit a fizika az atom magjának tart, az valójában maga az atom, és egyáltalán nem olyan – pontszerű és milliószor kisebb, mint az atom egésze – mint azt képzelték. És az is egyértelműen kiderült, hogy az elektronnak sem az atomban, sem annak kémiai viselkedésében semmilyen szerepe nincs. De még az is kiderült, hogy az atommagok alakja, formája és illeszthetősége alapján az atomok kémiai tulajdonságai a modellről leolvashatók, a kémia számára használható előrejelzések adhatók, és a kémiai folyamatok egyszerűen megérthetőkké válnak, tehát a modellek helyesek. Azaz, a vegyértéken (ami a morfológiai modellezésben a kötési hely) alapuló nézet helyes volt, míg a kémiára rákényszerített elektronmodell csak egy tündérmese a fizikatudomány hitvilágából.
Ebben az esetben viszont igen elgondolkodtató, hogy az ennyire nyilvánvalóan téves – elméleti fizikai alapú – nézetek hogyan, és miért uralhatták el ennyire a kémiát. Miért váltották fel a fizika által meg nem értett, és alaposan félreértett fényen alapuló távoli vizsgálati módszerek a kémiai reakciók állandóságán alapuló vegyészeti anyagvizsgálati módszereket. Hiszen azok az anyagok, amelyekkel a vegyészet dolgozik, itt vannak a kezünk ügyében. Közvetlenül vizsgálhatjuk őket az ismert kémiai reakcióik alapján. Nincs szükség arra, hogy a távoli, el nem érhető anyagok vizsgálatára kidolgozott spektrál-analízis különböző – valójában nem igazolt, és közvetlenül nem is igazolható – módszerét alkalmazzuk. Az pedig még érthetetlenebb, hogy az anyagnak az elképzelhetetlenül erős elektromos gerjesztésén alapuló módszerek, amelyek képesek megváltoztatni a fényre alapozott mérés eredményét, miért léptek a kémiai módszerek helyébe.
Mégis, igen gyakran ezt teszik. Sőt! Ezeket tették meg a fő vizsgálati módszerré a kémiában is. Különösen akkor, amikor a radioaktív anyagok vizsgálatáról van szó. És itt van a legfőbb félreértés, és egyben a legnagyobb veszélyforrás is. Ezek a módszerek alkalmatlanok arra, hogy az emberi szervezetbe vizsgálati vagy gyógyító céllal bejuttatandó anyagokat megbízhatóan azonosítsák pusztán a sugárzásuk és a felezési idejük, vagy színképük alapján. Mindenképpen szükséges lenne az azonosításukhoz a kémiai reakciók ellenőrzése, hogy ténylegesen azokról az anyagokról van-e szó, amit a spektrum, vagy a sugárzás összetétele alapján gondolnak.
Egy aktuális példán keresztül fogjuk bemutatni, hogy mire is gondolunk.
A morfológiai modellezésnél már foglalkoztunk a maghasadással, konkrétan az urán befűződött atommagjának modelljével, amely egy Bárium és egy Technécium magra képes elhasadni. Természetesen, mivel ezek csak tömegszám és forma alapján olyanok, mint a Bárium és a Technécium magja, de a proton-neutron eloszlás bennük nem a természetes állapotot tükrözi, maguk is sugárzók maradnak. A morfológiai modellezés azonban megmutatja, hogy ezek a sugárzás során NEM alakulhatnak át a tőlük formailag és szerkezetileg is eltérő Xenon, Jód, vagy Cézium atommagjává. Hiszen nincsenek jelen azok a hőmérsékleti és nyomásviszonyok, amelyek között a formai átalakulás végbemehetne. Egy protonnyi vagy neutronnyi különbség a formát nem változtatja meg egy teljesen eltérő formára. Ezek az elemek csak a félreértett fizikában LÁTSZANAK (éppen a kifogásolt vizsgálati módszerek miatt) Jódnak, Xenonnak vagy Céziumnak.
Ugyanez a helyzet akkor is, amikor egy elemet besugárzással VÉLNEK egy másik elemmé átalakítani. A morfológiai modellezés megmutatja, hogy egyetlen befogott neutron nem képes megváltoztatni egy elem magjának az alakját, és azt egy másik elem magjává változtatni. Csak a vizsgálati módszerek elégtelensége miatt HISZIK azt. Ezért gondolják, hogy mondjuk: Tellúrból, vagy Báriumból, vagy más hasonló elemből radioaktív Jódot képesek előállítani. Az viszont eszükbe sem jut már, hogy hiszen itt vannak a kezünk ügyében a jól bevált kémiai módszerek, amelyekkel könnyedén igazolható lenne, hogy Jód-e az, amit végül kaptunk. A Jód kémiai reakciói jól ismertek, és látványosan demonstrálják a jód jelenlétét. Azt már az iskolások is tudják, hogy ha egy anyag reakciója NEM MUTATJA a Jód ismert kémiai reakcióit, AKKOR AZ NEM JÓD!
A fentiek fényében minden olyan gyógyászati célú gyártási folyamatban, ahol a végtermékben valamely kívánatos anyag jelenlétét fizikai módszerekkel mutatják ki, célszerű lenne az anyag azonosságát kémiai módszerekkel is igazolni. Ellenkező esetben beláthatatlan következményekkel járó tévedések, és azokból emberi halálesetek következhetnek be, amennyiben az az anyag nem az, aminek a fizika hiszi.
Ajánlom ezt az írást mindazoknak a figyelmébe, akik a gyógyszergyártási folyamatok technológiáinak engedélyezéséért felelősek, mert a felelősség elsősorban őket fogja terhelni azokért a félreértésekért, amit a fizikusok követtek el, és azokért a félrevezetésekért is, amit az elméleti fizika (a tudomány) a kémiára rákényszerített.
Egyedül a közvetlen megfigyelésen alapuló mérnöki tudományok azok, mint a vegyészet is, amelyek módszerei megbízható eredményt képesek adni. Még akkor is, ha a mai napig fenomenológiai alapúak! Nem szabad megengedni, hogy ezeket az elméleti alapú megfontolások háttérbe szorítsák! Ezért gyógyszerként kémiai alapú azonosítás nélkül semmilyen terméket nem lenne szabad emberen alkalmazni.