A félreértett idő – Gondolatok és elmélkedések az időről

A rendszerlogikai világképben rendszerint nem foglalkozunk képzetes, nem létező dolgokkal. Azonban azokkal kénytelenek vagyunk foglalkozni, amelyekkel a tudomány (a matematika) valós dologként számol az elfogadott (tudományos) világkép jelenségeinek magyarázatában. Az egyik ilyen képzetes dolog az idő, amelyről a következőkben bemutatunk néhány rendszerlogikai gondolatsort különböző nézőpontokból és különböző megközelítésben.Nézőpontok

Nézőpont 1: Az idő folyamathosszúság, vagy a periodikus mozgások azonos fázisai közötti távolság.

Nézőpont 2: Az idő iránya az okozati összefüggés-láncolat iránya. Az idő pedig az összefüggő események, folyamatok, szakaszainak egymásutánja. Az idő sebessége a folyamatok észlelhető lezajlási sebessége.

Nézőpont 3: Az idő a dolgok állapotainak és folyamatainak hosszúsága. Mindkét esetben statikus. Nem mozog és nem is hat semmire.

Nézőpont 4: Az idő a folyamatok sebességének összehasonlításához és számokkal való kifejezhetőségéhez az ember által bevezetett segédfogalom. Az ilyen fogalmak azonban nem anyagiak és nem is valóságosak. Tehát görbíteni vagy összenyomni sem lehet őket. Utazni sem lehet bennük. Sem előrefelé, sem hátrafelé. A valóságos dolgokra semmilyen hatásuk nincs. A rendszerlogikai világképben ezért nem is szerepelnek.

Nézőpont 5: Az idő nem más, mint a természeti folyamatok emberi elmében leképezett irányfüggvénye, amelynek az ábrázolt képe a félegyenes. Az időképzet tehát egyirányú, mint azok a folyamatok és összefüggések is, amelyeknek a leképeződése. Még a megállt óra is pontosan mutatja az időt! Naponta kétszer.

Nézőpont 6: Amikor az ember az időt méri, soha nem azt méri, hanem azoknak a hatásoknak az erősségét, amelyeket egyenes arányban levőnek tart a saját idő-képzetével. Az idő tehát az emberi időképzet mérhetővé tett mennyisége.

Nézőpont 7: A képzetes idő az az arányszám, amivel a mozgásokat, folyamatok lefolyását egymáshoz hasonlítjuk. Mivel az összehasonlított mozgások közül egyik sem kitüntetett, az idő mindig relatív, és csakis viszonyításban kap értelmet.

Nézőpont 8: Az időnek nevezett képzet nem más, mint a folyamatos mozgások megfigyelését természetes (látszólagos) vagy mesterséges szakaszokra osztással megkönnyítő, elvonatkoztatott (absztrakt) képzet, amely nem más, mint a folyamat felbontott térbeli távolságainak összessége. (Spirál! A kúpfelületen való spirálmozgás minden lehetséges irányú mozgást magában hordoz. A fordulatok sűrűsége és szűkülése/tágulása hordozza a sebesség képzetét, amelyből az idő képzete is adódik.)

Megközelítések

Megközelítés 1: Ahol okozatilag összefüggő egyidejűségek sora folyamatosan van jelen a természetben, az időképzetet alakít ki az emberi képzeletben. Ezért hasonlítják az időt folyóhoz, amely mindig jelen van ugyan, de soha nem ugyanaz, mert a változása folyamatos.

Megközelítés 2: Pusztán a dolgok logikája alkalmazásával nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az idő nem valós jelenség, nem része az anyagi világnak, hanem képzetes terméke az emberi gondolkodásnak. Könnyen belátható, hogy megfigyelő nélkül nem létezik idő.  A megfigyelő hiányában is létező térnek, és a megfigyelő szubjektumában képzetesen létező időnek az összevonása téridővé nem más, mint a viszonyítási rendszer megváltoztatása és logikailag tilos összevonása menet közben. A kiindulási viszonyítási rendszerről, amely az alapokat szolgáltatta, időközben átváltottak egy másik viszonyítási rendszerre. Egy olyanra, amelyben az idő valóságosan létező része a világegyetemnek, és a tér anyag hiányában is az anyagra jellemző tulajdonságokat mutat. „Görbülni” képes egységes téridő, amelynek ráadásul “szövete”, azaz szerkezete is van, csakis olyan világban (viszonyítási rendszerben) létezhet, amelyben az idő megfigyelő nélkül is létezik, a térnek pedig anyag (közeg) nélkül is van szerkezete. A mi világunk nem ilyen.

A hiba valójában a szemléletmódban van. Az észlelt természeti folyamatokat az emberi agy (és a tudományos gondolkodás is) csak úgy tudja a maga számára leképezni, és azután kommunikálni, ha a folyamatokat szétválasztja egymást követő állapotok sorára, és melléjük bevezeti a folyamatos idő fogalmát. (pl. az út-idő-sebesség kapcsolatban, vagy a gyorulásnál) Ezért a folyamatos idő mindig is képzetes fogalom marad, amely a természetnek nem, csak az emberi szemléletnek a része.

A rendszerlogika azonban arra is képes, hogy megragadja az időfogalom valóságosan, megfigyelő nélkül is létező aspektusait. Ezek pedig: az egyidejűség és a nem-egyidejűség. Az egyidejűség az ütközéseknek (amikor a térnek ugyanazt a részét több test egyszerre foglalja el), a hatásoknak (amikor ugyanabban a térrészben legalább egy test és egy rá ható erőhatás egyszerre van jelen) és az állapotoknak (amikor ugyanabban a térrészben dolgok, jelenségek, folyamatok, hatások, párhuzamosan, egymással összefüggő módon vannak jelen) az időtényezője. A nem-egyidejűség pedig mindaz, ami ennek a definíciónak nem felel meg. (Utólag és képzetesen a nem egyidejűség kétfelé bontható: az egyidejűséget megelőző nem egyidejűségre – ez a múlt – és az egyidejűséget követő nem egyidejűségre – ez a jövő. Ugyancsak képzetesen az egyidejűség és a nem egyidejűség is tekinthető folyamatosnak, azaz tartósan fennállónak, de ennek a mechanikai eszközzel való mérése nem az idő lesz, hanem a folyamat hossza.)

Ezek beláthatóan az észlelő lététől nem függő tényezők, mert megfigyelő nélkül is megtörténnek. Az már csak hab a tortán, hogy a valódi időnek így csak két tényezője van, azaz kétértékű, ami matematikailag jól megragadható lenne, ha rájönnének! Ráadásul a nem-egyidejűség értéke lesz a nulla (a nincs), míg az egyidejűség értéke az egy (a van)! A számítógép így legalább érteni fogja az idő egyetlen valós aspektusát, ha a „tudósok” nem is.

Megközelítés 3: Ha egy kicsit is hajlandók vagyunk belegondolni, akkor rájövünk, hogy az órák mechanikus ütemadók, amelyeket ráadásul az ember a saját folyamatos időképzetére alapozva, és ahhoz igazítva hozott létre. Az óráknak tehát semmi közük az időhöz, csupán az ember időképzetéhez. Csak az emberi gondolkodás kapcsolja össze a valóságosan létező órák működését az elméjében képzetesen folyó idővel. Megfigyelő nélkül tehát az órák nem az időt mérik és mutatják, hanem egyenletes, periodikus mozgásokat végeznek. Azaz nem mások, mint mechanikus, vagy elektronikus ütemadók! Az időfogalmat csak a megfigyelő kapcsolja az órák működéséhez. Tehát minden olyan gondolatkísérlet, amelyben az időt valóságosan létezőnek tételezik fel, eleve érvénytelen. Az már csak hab a tortán, hogy a paradoxon jelentése látszólagos ellentmondás, azaz valójában nem létező ellentmondás. Időparadoxon tehát a természetben nem jöhet létre, mert egyik eleme az idő, a természetben nem létezik. Ezért ellentmondásba sem kerülhet a természet valóságos folyamatainak egyetlen elemével sem. Pláne nem hathat vissza, és nem lehet kihatással azokra. Így tehát az ikerparadoxon is csak akkor létezhet, ha az ikrek az órát nézik. Egyébként a biológiai (nem mechanikus) óráik szerint nem történik semmi.

Megközelítés 4: Az idő csak az ember számára folytonos, mert képzete van róla, és a képzete azt folytonosnak mutatja. Az állatnak és a számítógépnek nincs időképzete, ezért ők jól tudják, hogy az “idő” kétértékű: csak egyidejűség van vagy különidejűség, de ők ráadásul mindig csak az egyidejűséggel találkoznak: amikor választaniuk kell. Választaniuk pedig igen gyakran kell. Az élet másról sem szól!

Az állatot az elemi ösztönei vezetik döntéseiben, a számítógép pedig azért nem “bolondul” meg (a sci-fi irodalomban előrevetítettekkel ellentétben) ha számtalan választási lehetőség elé állítják, mert mindegyik feltételnek csak két értéke van, és nem választania, hanem csak megfeleltetnie kell. Van áram, vagy nincs áram annál a lehetőségnél. A programból “tudja” hogy csak az a lehetőség a valós (az a választás a helyes), amelyiknek értéke nem nulla. Az összes többi, egyidejűleg fennálló lehetőséget nem veszi figyelembe, mert nem is észleli. Ettől azok még nem szűnnek meg, nem válnak semmivé, mert egy sorban következő (az előzővel nem egyidejű) egyidejűség fellépésekor újra esélyt kapnak, amennyiben fizikailag továbbra is fennállnak. (a programból nem törlik őket)

Az egyidejűségek sorozata végtelen, és a sorozat minden tagja matematikailag pontosan leírható. A sorozat azonban folyamatot nem alkot, mert a tagjait éppen a nem egyidejűségük választja el egymástól, amelynek az értéke határozatlan (és meghatározhatatlan is). De azért sem, mert minden egyes egyidejűségben a választás megváltoztatja a következő egyidejűségben választható lehetőségeket.

Ez végső soron azt jelenti, hogy az idő nem folytonos, azaz nincsen sem múlt, sem jövő! Csak az egyidejűségek sorozatának ismert és még ismeretlen tagjai léteznek. Az ismeretlen tagok addig fel sem bukkannak, amíg sorra nem kerülnek. Addig nem is léteznek, még lehetőségként sem, amíg a sorozat közvetlenül előttük lévő tagja létre nem hozza őket azzal, hogy meghatározottá válik. A matematika viszont ezt a fajta sorozatot függvényekkel (nagyszámú, egyidejű, elemi ha-akkor kapcsolattal) kezelni tudná, ha erre művelői ráébrednének. A rendszerlogika éppen ezt teszi.

Megközelítés 5: Az emberi elme csodálatosan logikátlan tud lenni: mindent, ami folyamatos azt elemeire akarja szétszedni, a folyamatot az elemekből akarja levezetni, és magyarázni. Az egyetlent, aminek a képzete nem folyamatos, az időt, pedig mindenáron folyamatnak akarja látni, és folyamatként akarja kezelni. Talán éppen azért, mert minden egyidejűséget folyamatok azonos szinten egyidejűleg jelen levő állapotai alkotnak. Ettől tűnhet az idő is folyamatosnak a gondolkodó ember számára. Túl sokat vél tudni!

Az ember, a tudata miatt, ugyanis az egyidejűleg fennálló lehetőségek “jövőjét” is figyelembe akarja venni az éppen előtte álló, döntésre váró egyidejűségnél, amit intuitív valószínűség-kalkulációval old meg. Azaz, a folyamatok jelen állapotából a tudatában extrapolált jövőkép alapján dönt a jelenben. Ezt nevezhetjük előrelátásnak, ami az embernek jó, hogy sajátja: ezért képes ugyanis belátni választásainak lehetséges következményeit. De ugyanakkor még a lehetséges következmények előrevetített közösségi és érzelmi értékelése is befolyásolja döntéseiben, noha minden természeti folyamat a dolgok logikája szerint működik, tehát aszerint is kellene döntenie. De többnyire mégsem azt teszi. A jövőre gondolva rosszul dönt, mert folyamatos időképe van. (A tapasztalaton alapuló döntések helyesek, mert a dolgok logikája szerint valók, de semmi közük az időhöz. Mindig helyesek. A megfeleltetés tipikus példái. Zárt, definiált, megtapasztalt eredményű ha-akkor kapcsolatok.)

Ez a tudati “fejlettsége” okozza az ember időképének eltorzulását a valóságos “lépésről-lépésre” időhöz képest egy képzetesen folyamatos időre. Szemléletet kellene váltania. Az élet sokkal kényelmesebb és kiszámíthatóbb lenne. Kevesebb szorongással járna. A tudomány tévútjai pedig kiegyenesednének.

Az egyidejű összefüggések “fáját” tehát nem vagy-vagy elágazások, hanem minden szinten számtalan egyidejű ha-akkor kapcsolat (elágazás) alkotja! Az igennek pedig nem a nem az ellentéte, hanem a nem igen, ami azonos értékű a nem nemmel, ami viszont a nem ellentéte! Tehát az igen és a nem egyidejű fennállásuk esetén sem oltja ki egymást, nem kell patthelyzetnek lennie. Ennek az összefüggésnek a megláttatásával képes konszenzust teremteni a rendszerlogika.

Megközelítés 6: A mostból folyamatosan formálódik a múlt és a jövő. Mindig csak az a pillanatnyi jelen létezik, amelyet az adott állapotban nyitva álló lehetőségek közül kiválasztottunk. Ez a választásunk determinálja a múltat, és a következő jelen választási lehetőségeit. A választott jelenek végtelen sorozata az élet.

Megközelítés 7: Nem csoda, hogy az idő relatív természetére idővel rájöttek, hiszen a nem létező (képzetes) dolgok csakis relatívak lehetnek. Az a különös, hogy ezzel együtt nem jöttek rá a nem valóságos voltára is.

Megközelítés 8: A folyamatok relatív (egymáshoz viszonyított) lezajlási sebessége valóságosan létezik, de ez nem jelenti azt, hogy felbontható lenne két képzetes (csak szubjektíve létező) dologra: a mozgás/folyamat szakaszait reprezentáló távolságra, és a kizárólag csak a folyamatot megfigyelő emberi tudatban létező időre. Erre a felbontásra csak didaktikai okokból és a matematika – mint a valóság jelenségeit modellezni képes leképező módszer – alkalmazhatósága érdekében van szükség, és csak ezen okokból engedhető meg.

Az egészet egyben modellezni képes logikát alkalmazó elmének erre a felbontásra nincs szüksége, minthogy sem az út, sem az idő nem része a valóság egészének. Mindkettő a valóságon kívül eső, mesterséges emberi leképezés terméke. Nem valódi alrendszerei tehát a valóság egészének, csupán a képzetes másolat részei. Éppen ezért a sebesség mesterséges felbontása során kialakított képzetekkel végzett műveletekből levonható következtetéseket nem szabad a valóságra alkalmazni. (Mind a relativitáselmélet, mind a kvantumelmélet sajnos éppen ezt teszi.)

Megközelítés 9: Az idő valós tényezői: az egyidejűség és a különidejűség. Az egyidejűség az ütközéseknek (a térnek ugyanazon részét több test egyszerre foglalja el), a hatásoknak (ugyanabban a térrészben legalább egy test és egy hatás egyszerre van jelen) és az állapotoknak (ugyanabban a térrészben dolgok, jelenségek, folyamatok, hatások párhuzamos, nem találkozó, egymással össze nem függő jelenléte) az időtényezője. A különidejűség pedig mindaz, ami ennek a definíciónak nem felel meg.

Ezek beláthatóan az észlelő lététől nem függő tényezők. Az már csak hab a tortán, hogy a valóságosan létező időnek így csak két tényezője van, azaz kétértékű, ami matematikailag is jól megragadható, kezelhető. Ráadásul a különidejűség értéke a nulla (mert NINCS egyidejűség, azaz idő sincs), míg az egyidejűségé az egy (a VAN egyidejűség)! A számítógép működése éppen ezen a kétértékűségen alapul. A számítógép tehát a valós idővel dolgozik, míg az ember a képzetessel. Nem csoda, ha nem tudják megtanítani a gondolkodásra a számítógépet. (Mesterséges intelligencia)

Következtetés 1: Az időn és nem a folyamaton alapuló következtetések mindig hibásak. A folyamatok nem igazodnak időhöz, hanem a folyamatok hozzák létre az időképzetet, amely így nem lehet oka semmilyen folyamatbeli változásnak. A folyamatokat számtalan valóságos változó körülmény hozza létre, de ezek egyike sem az idő, amely nem valóságos.

Következtetés 2: Az anyagi világnak csupán három dimenziója van! Nincs több kiterjedése! Az anyag változását az időképzettel képezi le az ember, amely nem dimenzió, hanem folyamat-keresztmetszet vagy folyamat szelet!

Következtetés 3: Mivel az idő képzetes, a jelen, a múlt és a jövő is az. Kölcsönhatások a valóságban csakis egy adott helyen egyidejűleg jelen levő dolgok között jöhetnek létre. Ilyesmi az eredetileg is tisztán képzetes dolgok (idő, “rejtett” dimenziók) között nem történhet meg. Ezért az alternatív múltakra és jövőkre, időutazásra, vagy párhuzamos dimenziókra vonatkozó elképzelések mind logikátlanok, és semmilyen valós alapjuk nincs.

Következtetés 4: Csak megtörtént, valós eseményekről állhat elő olyan információ (képzetes, azaz emlék, vagy valós, azaz információhordozón dokumentált adat), amely “visszajátszható”. Ha a Földön kívüli, a Föld mindenkori tartózkodási helye körüli térrészben (a térnek abban a részében, amelyet a Föld nem sodor magával, vagy abban, amit magával sodor) az összes eseményre vonatkozó összes információ valamilyen módon folyamatosan rögzülne, és visszanyerésére is lenne lehetőség, akkor válna lehetővé a múltbeli események utólagos érzékelése a rögzült információk alapján.

Ehhez azonban fizikailag ténylegesen vissza kellene utazni arra a helyre, ahol a Föld a kérdéses egyidejűség fennállásakor, a folyamat lezajlásakor tartózkodott, és ott ráadásul meg kellene találni az esemény (folyamat) akkori pontos helyét (vagy az aktuális folyamat keresett fázisát) a virtuális Földön, ugyanis a Föld akkor már nem tartózkodik az adott térrészben, csak a róla rögzített információ. Ezért nem lesz soha lehetséges a múltba való fizikai utazás, a múltba való bármilyen tényleges beavatkozás.

Mivel minden információ csak a megtörtént, valós eseményekre vonatkozó képzet, meg-nem-történt (eredetében is képzetes) múltról ilyen képzet a valóságban semmilyen módon nem rögzülhet. Ennek okán “párhuzamos”, alternatív valóságok, világok nem létezhetnek, tehát ilyenekbe nem lehetséges utazni (sem “időben”, sem térben), sem pedig ilyenekről információt nyerni. (Kitalált, azaz képzetes múlt azonban bármennyi létezhet, de a róla szóló információk hamisak lesznek. Pl. Kitalált sötét középkor.)

Következtetés 5: Kizárólag a jelen a valóságos, a múlt és a jövő képzetes. A jelenek folyamatos sorozta adja az idő képzetét. Az aktuális jelen határozza meg a sorozatban következő jelent, ami a jövő képzetét kelti. (Az aktuális jelenben hozott döntés, vagy cselekedet eldönti a következő jelenek irányát, azaz az egyéni életút aktuális szakaszát.)

Következtetés 6: Az időutazás azért is lehetetlen, mert az idő szubjektív és képzetes, tehát annak minden része az, a múlt is és a jövő is. De azért is lehetetlen, mert minden egyidejűség helyhez és (ismert és ismeretlen) körülmények milliárdjaihoz kötött, amelyek folyamatosan változnak, és nem állíthatók vissza. Amennyiben minden egyidejűség minden körülménye valamilyen információhordozón rögzíthető lenne, vagy lenyomatot hagyna, akkor virtuális múlt keletkezne. Az emberi tudatban is így keletkezik a szubjektív múlt képzete, mert a hozzárendelt érzelmi töltés és értékítélet megváltoztatja, és úgy rögzíti.

Következtetés 7: Az idő nyila (a jelenek, azaz egyidejű állapotok egymás utáni sorozatának iránya) a természetben mindig az entrópia irányával esik egybe, amely viszont azonos a legkisebb ellenállás irányával (LEI). Az entrópia végállapota nem a káosz, hanem az adott körülmények között létrejöhető legegyszerűbb, az egyenletes eloszláshoz legközelebb álló anyagszerkezet és energiaszint. (abszolút egyensúlyi állapot)

Következmény 1: Ha a Föld korát a kőzetek igen lassúnak vélt lerakódási sebessége alapján számítják, azonban azok egyszeri, gyors események során (tengerek kiszáradása) történnek, akkor a Föld nagyságrendekkel fiatalabb az eddig kalkuláltnál! További ellentmondás, hogy a kőzetek kora csak addig megy vissza, amikor a Föld bekérgesedett, de a Föld már azelőtt is létezett, és semmilyen mai felszíni alakulatból nem kalkulálható ki, hogy mennyivel azelőtt keletkezett, mert a felszíni alakulatok már mind a bekérgesedése során, vagy után jöttek létre.

 

 
Hozzászólhat, vagy hivatkozhat erre a bejegyzésre.

Szóljon hozzá!

*

Motor: WordPress | Sablon: NewWPThemes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia