A félreértett anyag

Ebben az írásban az anyagnak azokkal a tulajdonságaival, és azoknak a hatásaival foglalkozunk, amelyeket a korábbi írásokban nem tárgyaltunk. Az anyagnak, mint közegnek a mozgásait az “Anyag mozgásai a rendszerlogika szerint” című írás részletesen taglalja, az anyagot alkotó részecskék sorozatát pedig a “Mi történik most a Földünkkel” című írásból már megismerhettük.

Az anyag elidegeníthetetlen tulajdonságai közül a félreértett energiáról szóló írásban többel is találkozhattunk, de nem minddel. Soroljuk fel legelőször tehát az összeset, azután majd egyenként megvizsgáljuk őket. Az anyag tulajdonságai a következők: a térfogat, a sűrűség, a felület, a forma, a mozgás, a közvetítő, azaz mozgásmennyiség átadó képesség, a szűrőképesség és ellentettje, az árnyékoló képesség, valamint az a tény, hogy az elemi anyag mindig szilárd test közegállapotban van.Ezek közül nem mind szorul magyarázatra (a mozgást az energiánál már tárgyaltuk), de a rendszerlogika szemüvegén keresztül úgy is láthatjuk ezeket, ahogyan még nem láttuk. Felmerülhet például, hogy miért nem szerepel a tulajdonságok között a tömeg. Nevesítve valóban nem szerepel, de a rendszerlogikai szemléletben, amely az elemi összefüggésekig bontja vissza az összetett dolgokat, ott van: a sűrűség és a térfogat összefüggésében.

Nézzük először a térfogatot, azaz néznénk, de előbb elemi összefüggésekre kell bontani a nevét, mert abban rejlik a mibenléte. A térfogat szó a magyarban magáért beszél: a térnek az a része, amelyet az anyag elfoglal, azaz kitölt. Pontosan akkora térrész, amekkora az anyagot éppen befoglalja. Ennek ellenére nem magától értetődő, mert nem tudjuk még, hogy a rendszerlogikai szemléletben mit tekintsünk térnek.

A tér az a képzetes hely, amelyet az anyag kitölt, vagy kitölthet. Azaz a tér nem valóságos dolog, mert nincsenek a valóságos dolgokat leíró jellemzői. Csupán a kiterjedés képzetes fogalmaival, mint a hosszúság, szélesség és magasság tudjuk jellemezni. Ebből a rendszerlogika szerint nem következhet más, mint az, hogy a tér nem önálló dolog, és nincsenek valóságosan mérhető, számszerűsíthető értékei. Ez természetesen az „üres” térre vonatkozik, amely rendszerlogikailag értelmezhetetlen fogalom. A térnek egyetlen valós jellemzőjét lehet megadni, az anyagot, amely kitölti. Ettől a pillanattól kezdve a tér valóságos jellemzőkre tesz szert az anyag által. A magyar térfogat kifejezés tehát pontos leírása a térnek. Természetes ezek után az az összefüggés, hogy a tér annál nagyobb, amennyivel nagyobb az anyagnak a mennyisége, amely a tér nagyságát meghatározza.

Járulékos, de elkerülhetetlen rendszerlogikai következtetés ez alapján az, hogy az „üres”, anyagmentes térnek nem lehet, ezért nincs sem szerkezete, sem formája, sem tömege, és általában semmije, amije az anyagnak lehet. Nem lehet tehát hajlítani, és nem hat semmire, de semmi nem is hathat rá.

Az anyagnak a mennyisége, amely a befoglaló tér nagyságát megadja, az anyagmennyiség. Mivel tudjuk, hogy minden anyagot kisebb részecskék, sőt, ugyanolyan méretű és ugyanolyan sűrűségű részecskék alkotnak, az anyag mennyisége egy tetszőlegesen kiválasztott részecske számával pontosan meghatározható lenne, ha nem jönne közbe a sűrűség, mint tulajdonság.

A sűrűség alatt azt értjük, hogy az anyagot alkotó részecskék milyen kapcsolatban vannak egymással. Azaz, hogyan töltik ki a teret. Azt, hogy marad-e közöttük olyan térrész, amit az adott anyag nem tölt ki, csak határol. És azt, hogy ennek a térrésznek mekkora az aránya a teljes térfogathoz viszonyítva.

Azt tudjuk, hogy a kapcsolat a részecskék között lehet olyan, amely helyváltoztató elmozdulást nem tesz lehetővé, de olyan is, amely korlátozott, vagy teljes szabadságot biztosít az anyagot alkotó részecskéknek. Ennek megfelelően nevezzük a rendszerlogikában szilárd, folyékony vagy gáznemű közegállapotúnak az anyagot. A sűrűség tehát az anyag közegállapotától függ, de nem csak attól, hanem döntően az alkotórészek formájától is. A forma csak azért lehet ilyen döntő jelentőségű, mert az anyag (részecske) minden esetben szilárd test. Ez pedig úgy értendő, hogy az anyagot bármely közegállapotában van is, akárhányszor bontjuk kisebb elemeire, mindig csak kisebb és kisebb szilárdtest részecskéket, azaz testeket találunk. Ezeket nevezzük részecskéknek.

A formáról a korábbi írásokból már tudjuk, hogy a térfogatot határoló felületek által alkotott formák határozzák meg az illeszthetőségét a testeknek. A sűrűség tehát még függ az anyagot alkotó részecskék, mint testek illeszthetőségétől is. Azt is láttuk, hogy a gömbök szoros illeszkedése (ilyenkor alkotnak szilárd testet) egyszerű szabályokat követ. Gömbök síkban is és térben is csak egyféle módon illeszthetők össze szilárd egytestté. A gömbökből összeállt formák azonban nem gömböket, hanem síkfelületekkel határolt sokszögű testeket hoznak létre, amelyek illesztése csak akkor egyszerű, ha méreteik és szögeik azonosak, és mind azonos irányba rendeződnek.

A félreértés a formával kapcsolatban az a feltételezés, hogy annak nincs szerepe a mikro-méretű jelenségekben. Pedig a tű attól tű, hogy hegyes, a kés attól képes vágni, hogy éle van. Könnyen belátható, hogy a forma is egy elengedhetetlen feltétel, egy conditio sine qua non! Még akkor is, ha nem vagyunk még képesek észlelni ennyire kis méretekben! Ettől még bizonyosak lehetünk benne, hogy van.

A fentiekből láthatjuk, hogy a térfogat a sűrűségtől, az a közegállapottól, az megint az illeszthetőségtől, az pedig a formától, az pedig a felületektől, az pedig a kisebb alkotórészek alakjától függ, és ezt a függést a végtelenségig vezethetjük vissza, amíg el nem érünk az anyag legkisebb részecskéjéig, az ősatomig.

Itt egy pillanatra fel kell idéznünk a korábbi írásokban már szerepeltetett részecskesorozatot. Éspedig azért, mert a rendszerlogika szűrőjén újból átengedve, miután újabb adatok és felismerések jutottak tudomásunkra, kiderült, hogy a sorozat kiegészítésre szorul.

A kiegészített részecskesorozat a következő:

Az első nagyságrenden az anyag a következő részecskékből épül fel: Az ősatom, amely áthatoló tulajdonságú gömbrészecske. Közege az ősatomi éter, a statikus világegyetem közege. A tetra-ősatom, amely négy ősatomból álló, tetraéder formájú, nem áthatoló, közegalkotó részecske. Ezek ugyan létező, de észlelésükig hipotetikus részecskék azon az alapon, hogy kell lennie legkisebb, tovább már nem osztható részecskének.

Innentől kezdve ismeretlen számú nagyságrendet ismeretlen nevű részecske tölt ki az első általunk is ismert részecskéig és annak nagyságrendjéig. Ezekről a részecskékről csak annyit tudunk a rendszerlogika segítségével, hogy minden nagyságrenden gömb és tetra-részecskékből állnak, és az azonos alakú részecskék nagysága között 7360 szoros különbség van.

Az első ismert nagyságrenden az anyag a következő részecskékből épül fel: A neutrínó, amely gömb formájú, áthatoló, közegalkotó részecske. A tetra-neutrínó, amely, tetraéder formájú, nem áthatoló, közegalkotó részecske. Közegük a gravitációs nyomásban részt vevő neutrínó éter, és a tetra-neutrínó éter.

A második ismert nagyságrenden az anyag a következő részecskékből épül fel: A mezon, amely gömb formájú, áthatoló, közegalkotó részecske. A tetra-mezon, azaz a foton, amely tetraéder formájú, nem áthatoló, közegalkotó részecske. Közegeik a gravitációs nyomásban részt vevő áthatoló mezon éter, és a fény, a hő és sok más mozgásfajta közvetítő közegét alkotó, nem áthatoló foton éter.

A harmadik ismert nagyságrenden az anyag a következő részecskékből épül fel: az elektrínó, amely gömb formájú, áthatoló, közegalkotó részecske, és a tetra-elektrínó, azaz az elektron, amely tetraéder formájú, nem áthatoló, közegalkotó részecske. Közegeik az elektrínó éter, vagy mágneses éter, amely a mágneses áramlás áthatoló közege, és az elektron éter, amely az elektromos hatások nem áthatoló közvetítő közege.

A negyedik ismert nagyságrenden az anyag a következő részecskékből épül fel: a neutron, amely gömb alakú, áthatoló, nem közegalkotó részecske, és ennek gerjesztett származéka a proton, amely gömb formájú, áthatoló, közegalkotó részecske. Eredendően a közege az egyatomos hidrogén gáz. A másik részecske a tetra-neutron/proton, azaz az alfa részecske, vagyis a Hélium atommagja, amely tetraéder formájú, nem áthatoló, közegalkotó részecske. Ismert közege az egyatomos Hélium gáz.

Ettől kiindulva már ismerjük a periódusos rendszer elemeinek atommagjait, mint a negyedik ismert nagyságrend anyagát alkotó részecskéket.

Itt egy picit álljunk meg, és gondoljunk bele, hogy az összes többi nagyságrenden is létezik (rendszerlogikailag bizonyítható, de akinek jobban tetszik így – LÉTEZHET) a periódusos rendszer elemei atommagjával azonos felépítésű és alakú részecskék teljes sorozata!

Az anyagot felépítő részecskék száma tehát ebben a rendszerben elképzelhetetlenül sok, de nagyságrendenként az azonos részecskék azonos körülmények között, azonos tulajdonságú anyagot hoznak létre. Vagyis a rendszer tényleg rendszer, a sorozat tényleg sorozat, és semmi bonyolult nincs benne. Egyszerűen szólva: létezik az oxigénen kívül a mikro-, a nano-, stb. oxigén is, és minden más elem is.

Ebből következően: a rendszerlogikai világképben nincsenek ismeretlen és, ismeretlen módon viselkedő részecskék, csak még fel nem fedezettek vannak, amelyeknek azonban minden tulajdonsága és viselkedése ismert. A felismerést az a természeti jelenségeken alapuló megfigyelés tette lehetővé, hogy a természet mindent egy kaptafára old meg minden nagyságrenden, és attól nem tér el. A természet művében nincsenek kivételek!

Nincsenek tehát virtuális részecskék, kvarkok, gluonok, gravitonok, müonok és különösen nincsenek antirészecskék vagy antianyag. Nincs Higgs bozon és szuperszimmetria. Nincsen részecske állatkert és nincsen káosz. Nincsenek hadronok, leptonok és bozonok, nincsen kvantum és más elméleti részecskekategóriák, de nincsen üres tér sem, amelyen mégis hatások közvetítődnek keresztül. Nincsen görbült tér, nincsen sötét anyag, nincs sötét energia és sötét áramlás, sem plazma állapot. Nincsenek különböző erők, gyenge vagy erős kölcsönhatások, és nincsen vonzás sem. Ezek mind csak félreértésen alapuló téves leképezései a jelenségeknek. Nincsenek olyan jelenségek, amelyek kivételek valamilyen természeti összefüggés alól.

Ezzel a részecskesorozattal a világegyetem minden jelensége kivétel, titok és hiánymentesen megmagyarázható.

Az anyag felépítésében részt vevő részecskék és közegeik mozgása, mozgásformái és közegállapotai ismeretében ugyanis nem marad olyan kérdés, amelyet azonnal ezek alapján meg ne tudnánk válaszolni. Lényegében erre teszünk kísérletet a félreértett földdel foglalkozó írásokban. Sajnos a félreértések száma olyan nagy, és némelyik magában egy külön fejezetet igényelne, hogy szinte lehetetlen mindet kifejteni. Mindenesetre megpróbáljuk.

A fentebb emlegetett áthatoló és nem áthatoló részecskék okán érdemes felidézni, hogy az közöttük a különbség az, hogy a nem áthatoló közegek áramlásai csak a testek külső felületére gyakorolnak nyomást, amely a testben terjed tovább longitudinális közeghullámként a túloldali határ-felületig. A legnagyobb nyomás az áramlás felé néző felületen van. Ezzel szemben, az áthatoló közegek áramlásai a test minden külső és belső részecskéjének a felületére áramlási nyomásként hatnak. Annál több részecskére, minél sűrűbb a test anyaga, és minél mélyebben hatoltak be a testbe. Az áthatoló közegek legnagyobb hatása a testnek az áramlással ellentétes oldali külső felületén lesz!

Így működik a gravitáció is, amit a szűrőképesség fogalma magyaráz meg. A szűrőképesség mértéke mindkét irányban a végtelenig terjedhet, ami az egyik végponton létrehozza a szűrőképesség ellentétét, a totális árnyékoló képességet, amikor az anyag már részecskéket nem enged át magán. Még az áthatolókat sem! Erre csak a legsűrűbb “szövetű” anyag, a homogén ősatom szilárdtest képes, amennyiben létezhet ilyen állapota. Ez lenne a legsűrűbb anyag a világegyetemben. Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben az anyagról nem közeg értelemben van szó, mert nem a hatásokat közvetíti vagy sem, hanem éppen az áteresztő képességének a hiánya a lényeg.

Annak megértéséhez, hogy miért tartjuk szükségesnek mindig hangsúlyozni az anyag közeg mivoltát, gondoljunk bele a következőkbe. Ahhoz, hogy egy hatás A pontból B pontba átterjedhessen, ahhoz a két pont között közvetítő közegnek, azaz anyagnak kell lennie annak valamilyen közegállapotában, amely egyben a hatás terjedésének a módját is meghatározza. A közeg tehát a hatásterjedés és a hatás-átadás sine qua nonja! A tér, amit az anyag csak kitölthet nem elegendő a hatásterjedéshez! Ahhoz az anyagnak jelen is kell lennie a térben.

A szűrőképesség is az anyag egyik elválaszthatatlan tulajdonsága! Ez az a képesség, hogy a test, az anyagának sűrűsége folytán a rajta áthatoló részecskék (áthatoló közegek áramlásában mozgó részecskék) bizonyos részét kiszűri, mert azok ütköznek, torlódnak és elakadnak az anyagában. Könnyen belátható, hogy egyes anyagok a közegállapotuk, és részecskéik illeszkedése miatt olyanok, mint a nagylyukú rosta, míg mások olyanok, mint a sűrű szövésű szita, és úgy is viselkednek. Ez, amint láttuk a sűrűségtől, az illeszkedéstől és a formától erősen függ.

A Föld, mint nagy mennyiségű sűrű anyag, éppen így viselkedik az áthatoló közegeknek a felületét minden irányból érő áramlásaival szemben. Azokat az anyagán átszűrve engedi át. Ha például a Föld anyagán átszűrődött gravitációs közegek minden második részecskéje elakad valahol a Föld belsejében az útja során, akkor csak a fele ér át a túlsó oldalra, ahol szemben találja magát a saját közegének a szűretlen áramlásával. A két áramlásnak a Föld felszínén levő test minden részecskéjére gyakorolt nyomása nem lesz egyforma. Mivel a szűretlen áramlás a testet a Föld irányába nyomja, míg a szűrt áramlás attól igyekszik elemelni, de csak fele akkora intenzitással, a testet az intenzívebb szűretlen áramlás a Föld felszínéhez fogja nyomni. Ezt érezzük mi gravitációként. (Erről többet tudhatunk majd meg a Vonzó bolygó című írásból.)

Persze ebből további következmények is fakadnak, amelyeket nem világítottunk meg eléggé a Földről szóló eddigi írásokban, mert ezen ismeretek nélkül nem lett volna érthető. Ezek az áramlások gerjesztik ugyanis a Föld anyagát belülről a részecskéik folyamatos ütközésével. Ez tartja fenn a Föld belső hőjét, nem pedig holmi nukleáris folyamatok. Mivel az elakadt részecskék anyaga bent is marad, ezért a Föld anyaga lassan, de folyamatosan gyarapodik is. Ennek következtében a rugalmatlan külső kérge felrepedezik, mert nem képes tágulni az alatta növekvő (és a hőmérséklet növekedésétől is táguló) magma felett. Ez az alapja a lemez-tektonikai és vulkáni jelenségeknek. A Föld méretei a keletkezése óta folyamatosan nőnek!

További következmény, hogy a Földön átszűrődött és a szűretlenül érkező áramlások a Föld felett valahol találkoznak, és egy ütközési zónát hoznak létre, amely burokba zárja a Földet és a légkörét is. Részben ez a zóna akadályozza meg a légkört alkotó gázok eltávozását, és részt vesz a Föld külső hőcserélő rendszerében is, amelyet a következő írásaink egyikében mutatunk be.

A gravitációs szűrőképesség nem teljesen a tömeggel arányos, hanem elsősorban a test sűrűségével. A térfogat, a test nagysága azért játszik ebben szerepet, mert az határozza meg, hogy mekkora a sűrűségből eredő szűrőképesség nagysága és hatóköre, azaz mekkora területet képes árnyékolni a test. Együtt a hatás távolságát is meghatározzák. Az arány mindkét faktornál (szűrés és árnyékolás) azonos, ezért csak a működési mechanizmus ismeretében juthatunk erre a felismerésre, a megfigyelési adatokból önmagában nem! De a megfigyelési adatok mégiscsak segíthetnek abban, hogy az árnyékoló és szűrőképességből eredő hatások hatótávolságát meghatározzuk. A test árnyékkúpja, amelyet a fényben hoz létre, a test árnyékoló képessége, meghatározza az ebből fakadó hatások maximális távolságát is. Ahol az árnyékkúp egyetlen pontra csökken, ott a test hatása is megszűnik. Ezért az árnyékkúp magassága egyben megadja a test hatótávolságát is egy irányban. Ugyanakkor a test szélesedő félárnyékos kúpja megmutatja, hogy a hatások intenzitása miért csökken négyzetes arányban a testtől való távolodással. Nézzük ezt meg ábrán is.

Az anyag áthatoló részecskék (gravitációs közegek) mozgását szűrő és árnyékoló hatása esetében ehhez képest csak annyi a különbség, hogy azok áramlásai egy igen nagy – a Napnál sokszorosan nagyobb – sugárzó testének felelnek meg, ezért az árnyékkúp az árnyékoló testtől (Föld) sokkal kisebb távolságon fog egyetlen ponttá zsugorodni, mint az ábrán a Nap fényével szemléltetett példán. Ebből viszont egyenesen következik, hogy az ilyen közegek és egy égitest által együttesen létrehozott hatások (pl. gravitáció) ugyan távolhatások, de csak az égitest környezetében, attól nem túlságosan távolra hatnak. Annyi bizonyos, hogy a Föld gravitációs árnyékoló hatása távolabbra hat el, mint amilyen távolságra tőle a Hold kering, és az is, hogy a Hold ugyanilyen hatása a Földig elér, de nem az egész Földre hat. A Hold árnyékkúpja a Föld felszínén ugyanis már csak egy maximum kétezer kilométer átmérőjű kört árnyékol le. Ekkorát is csak a légkör optikai hatása miatt!

Az anyag tulajdonságához, különösen a kiterjedéséhez kötődnek a fentebb már említett hosszúság, szélesség és magasság fogalmak, amelyeket dimenzióknak neveznek. Mivel a rendszerlogikában az anyagon kívül semmi sem valóságos, és annak csak ez a három kiterjedése van (valamint a mozgása) a rendszerlogikai világképben csak három dimenzió létezik. Valójában csak egy, a hosszúság, amely csak irány szerint lehet három. A gyakran negyedik dimenziónak nevezett idővel egy külön írásban fogunk foglalkozni, de előzetesen már itt leszögezzük: az idő valóságosan nem létező, ember alkotta segédfogalom a világ mozgási jelenségeinek, folyamatainak megértéséhez, amely csakis az ember, a megfigyelő elméjében létezik. Az idő egyetlen valóságos aspektusa az, amit egyidejűségnek nevezhetünk. Ez azért valóságos, mert az anyag mozgásához és kölcsönhatásaihoz szorosan kötődik. Két vagy több anyagi test együttes jelenléte ugyanazon a helyen: ez az egyidejűség. Ütközés enélkül nem jön létre. Más kölcsönhatás pedig nem létezik.

Az anyag tulajdonságainak tárgyalásából már csak néhány fontos dolog maradt hátra: az anyag keletkezésének, a bonyolult anyag felépülésének folyamata, és az ahhoz kapcsolódó félreértések tisztázása.

Ahhoz, hogy mindaz az anyag idekerüljön, ami jelenleg a Földet alkotja és a Földön található, valahol valamilyen formában már előbb léteznie kellett. Ez elengedhetetlen feltétel. A világegyetem keletkezésével foglalkozó írásban az örvénylésben való részecske-keletkezést részletesen leírtuk. Most azt kellene megnéznünk, hogy a részecskékből az örvénylés középpontjában összeálló anyaghalmazból hogyan keletkezik a Földet alkotó bonyolult anyag.

És itt rögtön rá is bukkanunk a legelső és legnagyobb félreértésre. Arra az alaptalan feltételezésre, hogy a bonyolult anyag keletkezéséhez igen magas hőmérsékletre van szükség. Minél nehezebb egy elem, annál magasabb hőmérsékletre, ami már a mi Napunk hőmérsékletét is meghaladja. Eszerint a nehezebb elemeknek még ennél is forróbb nagyon távoli helyekről, óriási csillagok robbanásai során kellett idekerülniük.

Nézzük meg, hogy miért alaptalan a feltételezés. Azért, mert a természet éppen az ellenkezőjét mutatja nekünk nap mint nap. Minden földi tapasztalat ellene szól ennek a feltételezésnek. Ugyanis már az atomok molekulákká, molekulacsoportokká rendeződése is hűlés során történik. A tapasztalat azt mutatja, hogy magas hőmérsékletre (és akkor sem extrém magas hőmérsékletre!), csak akkor, és csak addig van szükség, ameddig az adott anyag kötései fel nem bomlanak, hogy majd a hűlése során más anyagokkal létesíthessen új kötést.

A rendszerlogikai világképben éppen ezért a magas hőmérséklet, amely nem más, mint a gerjesztés erős formája, csakis és kizárólag rombolni képes az anyagot, és soha nem felépíteni azt. Éppen úgy, mint a robbanás sem épít, hanem kizárólag rombol. Soha, sehol nem volt még ezekre tapasztalati ellenpélda. Az viszont eléggé közismert technikai civilizációnkban, hogy minden anyag a hűlése során kristályosodik ki. Ezen alapulnak a gyártási technológiáink! Ezért a rendszerlogika, még közvetlen tapasztalat hiányában is alappal tekinti úgy, hogy a Föld minden anyaga itt keletkezett a Földön abból az ősanyagból, annak a fokozatos hűlése során, amiből a Föld a saját kis örvényrendszere közepén összeállt.

Itt érdemes felidézni azt a rendszerlogikai összefüggést, amely szerint az anyag mindig széles sodrású, lassú lefolyású és hosszú ideig ható folyamatokban fejlődik a nagy energiákkal működő egyszerűtől, a kisebb energiákat hasznosító összetett, majd az együttműködésen alapuló rendkívül bonyolult szerkezetek, szervezetek, azaz az élet felé. Soha nem véletlen, egyedi események alakítják a világ folyamatait. Az életét sem! Az egyedi, különleges, véletlenszerű eseményekre alapozott világkép nem tartható, hiszen minden tapasztalat ellene szól.

Az anyagkeletkezés hogyanja már más kérdés, de erre is egyszerű a válasz, ha már ismerjük a részecskéket és azok szabályosan ismétlődő sorozatát. A morfológiai írásokban bemutatott képek gyakorlatilag az anyagkeletkezés formai lehetőségeit mutatják be. Minden nagyságrenden az ott bemutatott módon áll össze az anyag amint a gerjesztési szintje (hőmérséklete) a megfelelő szintre csökken. Nyilvánvaló, hogy magasabb hőmérsékleten keletkeznek a kisebb részecskék, mint a nagyobbak. Már a Nap hőmérsékleti szintjén is csak a proton és az alfa részecske maradhat stabil. (Ezeket szokták hidrogénként és héliumként említeni, noha ott még nem azok.) Csak ők bírják el azt a magas hőmérsékletet szétbomlás nélkül. Ez az a két részecske tehát, amiből a Föld belsejében is minden atommag létrejön. Majd a középtől a kéreg felé csökkenő hőmérséklet mellett ezekből jönnek létre az anyagfajták, továbbá a kéreghez egészen közel az első vegyületek, amelyek a kéregben kristályosodnak ki teljesen azokká az anyagokká, amely formában bányásszuk is őket. Azok az anyagok – “elemek atommagjai” – amelyek a formájuk miatt még alacsony hőmérsékleten is gázok (az oxigénig bezárólag) már a csillag és bolygókeletkezés örvényléseiben is keletkeznek. Ezért találhatók meg még az űrben is.

Amikor azonban ezek a gáz atommagok itt, a Föld belsejében állnak össze, akkor a kéreg képződése során kerülnek ki a légkörbe, helyesebben ők alkotják a légkört azokkal a kényszergázokkal (gőzök!) együtt, amelyek a felszín magas hőmérséklete miatt nem képesek még lecsapódni. Ilyen a víz is, amelynek 39 ismert (és félreértésen alapuló) „anomáliájáról” külön írásban rántjuk le a leplet.

Az anyagfajták tehát itt a Földön keletkeznek az ősanyagból! Ezek valójában nem elemek, hanem anyagfajták, amely kifejezések között a legfőbb eltérés a forma! Az elemek kifejezésben nem szerepel a forma. Sőt, teljesen ki van zárva az elemekről való gondolkodásból. Ezért tartjuk helyesebbnek a rendszerlogikai világképben az anyagfajták kifejezést. Ebben ugyanis a magok formája döntő jelentőségű, és az elemekhez és a tévesen elnevezett atomhoz kapcsolódó elektron alapú elképzelésnek nincs helye, vagy szerepe.

De más félreértések is kapcsolódnak a bonyolult felépítésű anyag létrejöttéhez. Nevezetesen az anyag szerkezete, és annak egy különleges formája, a kristályszerkezet. A félreértés elsősorban abból adódik, hogy az anyag részecskéit valamilyen megmagyarázhatatlan okból, és a tapasztalati valósággal összeegyeztethetetlen, indokolhatatlan módon pontszerűnek képzelik el akkor is, amikor azokból a makroméretű (az ember számára észlelhető) anyagfajták felépülnek.

Még ebben a torz szemléletben is felfedezhetünk két olyan félreértést, amelyek egymásnak is homlokegyenest ellentmondanak, és semmiképpen nem egyeztethetők össze az anyag megtapasztalható állandóságával, és más tulajdonságaival. Az egyik az a félreértés, hogy az egymással összekapcsolódó anyagi, tehát térfogattal rendelkező, azaz 3D  részecskéket nulla dimenziósnak (kiterjedés nélküli pontnak) tekintik. A másik pedig az, hogy a részecskék közötti tapasztalhatóan kiterjedés nélküli, azaz nulla dimenziós érintkezést (kötés) az anyag részecskéi között kiterjedéssel, hosszúsággal ruházzák fel. Ebből keletkezett a “kötési távolság” (kötéshossz) és a képzeletbeli “kötési szög” tudományosan elfogadott tévképzete.

Ezeknek a bármilyen logika szabályaival összeegyeztethetetlen tévképzeteknek a következménye a félreértett kristályszerkezeti elképzelés, és a kristályszerkezetek téves osztályozása. Ebben az alap félreértést az jelenti, hogy a részecskéket a rács-szerkezet (kristályrács) kiterjedés nélküli csúcspontjaiba helyezik, amelyek között az anyagtalan, tehát képzeletbeli kötések tartanak két irányban is távolságot úgy, hogy a részecskék egymástól sem el nem távolíthatók, sem össze nem nyomhatók. Azaz a képzetes és anyagtalan “kötést” a szilárd anyag tulajdonságaival ruházták fel! Ilyen, ok nélküli, képtelen megszemélyesítése élettelen dolgoknak csakis a tündérmesékben fordulhat elő. Mégis a tudományos világképben találkozunk vele.

Ezért a tudománynak az anyag szerkezetével kapcsolatos mindenfajta elképzelése hibás. Az ezen alapuló elméleteik pedig tündérmesék. De nézzük meg, hogy hogyan is van valójában. A morfológiai részekben már látott illeszkedés az, amely meghatározza az anyag szerkezetét, valamint a kötés típusát. A kiindulási alap pedig az, hogy teljesen mindegy, hogy egy részecske mekkora, mennyire kicsiny, annak mindenképpen van 3D kiterjedése, térfogata és formája is. A részecskék közötti kötés pedig nem más, mint a részecskék felületeinek szoros illeszkedése, amelynek nincs dimenziója! A dimenzió látszatát a kötésnek a részecskék felületeinek mérete és formája kölcsönzi, ami a tudományos elképzelésekben nincs, mert a részecskék kiterjedés nélküliek és pontszerűek.

Az anyag szerkezete, a kristályszerkezet tehát a következők szerint jön létre: A részecskék a méretük és 3D test formájuk által meghatározott módokon illeszkednek egymáshoz, és ezzel anyagmentes teret (vákuum) is zárnak közre. A részecskék alkotják ennek az oldalait, éleit és felületeit, a kötések pedig a csúcspontokban és az éleken vannak közöttük. Tehát éppen fordítva, mint azt a tudomány elképzeli és tanítja.

Mivel az anyagot és keletkezését a Földünk megértése okán tárgyaljuk, végül még ki kell térnünk az anyagnak a Föld belsejében való eloszlására is. Sokat beszéltünk a magmáról, de annak sűrűségbeli rétegződését a Föld közepétől a kéregig, még nem tárgyaltuk végig. Pedig ez az egésznek a lényege. Az anyagfelépülés fokozatai az oka annak, hogy a vizsgálatok a Föld belsejét rétegesnek találják. Amit mi magmának, a felszínre kerülve pedig lávának hívunk, az az ember által is észlelhető makro-elemekből álló anyag, amely a legkülső, a legkevésbé sűrű, ám legvastagabb réteget alkotja. Ez alatt azonban a rendszerlogikában mikro- és nano-anyagnak nevezett anyag rétegei húzódnak. A rétegek pedig megfelelnek a fentebb felvázolt részecskesorozat tagjaiból a morfológia által feltárt formai illeszkedés alapján összeállt, növekvő nagyságrendű anyagok rétegeinek.

Nézzük meg, hogy miről is van szó. A közvetlenül a kéreg alatti magmában az anyagnak az a nagyságrendje található, amely a hidrogénnel kezdődik, és a periódusos rendszer elemein keresztül valahol az urán után végződik. Ezt nevezzük makro-anyagnak. Ebben (az illeszkedéssel közrezárt üregekben) belezáródva még jelen vannak az alacsonyabb nagyságrend részecskéiből azok, amelyek a makro-anyag oldó-, ragasztó- vagy hígítószereiként képesek viselkedni. Ezek egyike az elektron.

Ez alatt az a réteg található, amelyet az az anyag alkot, amelynek az elektrínó az első, az elektron a második részecskéje. Ezekből ebben a rétegben ugyanazok a formai elemek épülnek fel, mint a makro-szinten. Ezen a szinten is megvan a megfelelője minden atomnak, amelyet a makro-anyag periódusos rendszeréből ismerünk. Van benne mikro oxigén is, kén is, arany is, és minden más elem, mikro méretben. Az egyetlen különbség az, hogy a sorozat nem fejeződik be a mikro-transzurán elemekkel, hanem folytatódik. ugyanis a kisebb méret miatt ezek nem lesznek degenerált, széteső, vagy hasadó elemek, hanem a sorozat végig megy a 7360 elektrínóból álló gömbrészecskéig, amely a mi szintünk protonja lesz. Ez a réteg azonban egy nagyságrenddel sűrűbb, mint a makro réteg, és egy nagyságrenddel magasabb hőmérsékletet (gerjesztést) képes elviselni.

Ez alatt a réteg alatt található a következő, egy nagyságrenddel kisebb mikro-anyagréteg, amely szintén egy nagyságrenddel sűrűbb, és magasabb gerjesztést képes elviselni. És a sorozat így folytatódik lefelé, amíg el nem érünk az ősatommal kezdődő anyag-közegig a Föld űrtengelye falához legközelebbi rétegben. Valójában ilyen lenne az anyag rétegződése, ha a Föld belsejében a mozgást csak a hő és a gravitáció irányítaná. azonban jelen van még a forgás is, és a Föld gömb alakjának belső eltérítő hatása. ezek együttesen két toroid köráramlást hoznak létre az északi és a déli félgömb alatt, amely a legbelső réteget folyamatosan szállítják ki a kéreg alá. Eközben történik meg a hűlés hatására a mikro-anyag makro-anyaggá alakulása. És ugyanez történik a Napban is, csak annak magas hőmérséklete miatt a makroanyagból csak a proton és a hélium atommag jön létre, amely nem képes a felszínén kérget képezni.

Ebből viszont egyenesen következik, hogy a világegyetem legsűrűbb anyaga nem a neutronanyag, hanem az első anyagi nagyságrend anyaga. Ebből viszont az következik, hogy a Föld anyaga legjobban a közepéhez közel képes szűrni a felszínén gravitációt okozó részecske-áramlásokat. Ez a rendszerlogika képe a Föld anyagának felépítéséről, amelyben az elektron nem játszik olyan szerepet, amelyet neki tulajdonítanak, és az anyag szerkezete sem olyan, mint amilyennek elképzelik.

Az, aki maga akarja kipróbálni, hogy vajon melyik látásmód a helyes, próbáljon meg egymással összetekert apró drótdarabokból úgy kerítéshálót  készíteni, hogy ezeket a háló leendő csomópontjaiba helyezi, majd elképzel magának egyenlő hosszúságú “kötéseket” és azokkal a csomókat hálóvá egyesíti úgy, hogy ott, ahol a valóságos drótkerítésben a drótszálak vannak, oda kerülnek a kötések. Annak, aki ezt képes megtenni, el fogom hinni, hogy a tudományos kristályszerkezeti elképzelés helyes. De addig inkább a logika útját járom, és másoknak is ezt javaslom.

Ezekkel az ismeretekkel felvértezve már továbbléphetünk a Föld újabb működésének, a kétkörös hőcserélőnek a megismeréséhez.

 
Hozzászólhat, vagy hivatkozhat erre a bejegyzésre.

Szóljon hozzá!

*

Motor: WordPress | Sablon: NewWPThemes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia