Téma: 
1960-tól kezdtem el naponta olvasni a magyarul megjelenő tudományos ismeretterjesztő cikkeket. 1980-tól már nem csak ezeket, hanem a tudományos szaklapok cikkeit is rendszeresen olvastam. Mégpedig igen széles skálát átfogva. 1983-óta olvasom az angolul megjelenő szaklapok cikkeit, a „nagy tudósok” könyveit is (eredetiben, ha van rá mód) az engem érdeklő szakterületeken. Noha az utóbbi időben igen széttagolódtak a tudománynak addig is eléggé szűk szakterületei, ez ma az Internet korában már nem jelent gondot. Az utóbbi 15 évben magam is sokat kísérleteztem olyan területeken, ahol a tudomány elméleteiben logikai, következtetési, értelmezési hibát fedeztem fel. Mára kialakítottam a saját világképemet, amely igen sok területen gyökeresen eltér a tudományos világképtől.
Mára eljutottam odáig, hogy felismerjem: valójában az, amit tudománynak neveznek, nem más, mint egy újabb vallás, amelynek megvannak a maga megkérdőjelezhetetlen dogmái (axiómák), szentírásai a maguk gyökeres ellentmondásaival és azok békés együtt-létezésével. Vannak szentjei, prófétái és papjai, egyháza, no meg persze ott van a hívek serege. A tudományvallás kulcsigéje a fejlődés, ezért már csak újabb és újabb tündérmesékkel tud előállni, azokkal tudja a híveinek újdonságéhségét kielégíteni. Azok pedig mindent elhisznek. Még azokat is, amelyek minden tapasztalatnak ellentmondanak. Merthogy a híveknek már nincsenek tapasztalataik. Az ember élete már régen elszakadt a valóságtól, a virtuális valóság lett a valódi.
Tévedés ne essék, nem a technikai fejlődésről beszélek, hanem annak az elméleti hátteréről. Úgy látom, hogy a technika az elméletek ellenére is képes fejlődni, mert művelői hallgatólagosan nem veszik figyelembe a gyakorlatnak az elméletekkel való ütközését. Hagyják, hogy a tudomány papjai utólag megírják a tündérmeséket a találmányaikhoz, amelyek működnek. A dolgok logikáját alkalmazó technikai fejlődés és a tudományvallás dogmarendszere így fér meg békésen egymás mellett, látszólag egymás eredményeit igazolva, kiegészítve.
És éppen ez az, ami írásra késztetett. Az a felismerés, hogy az elméleti tudomány teljesen elveszítette a valósággal a kapcsolatát, és ez oda vezetett, hogy mára áltudománnyá vált. A legmélyebb gyökerekkel rendelkező áltudománnyá ugyan, de áltudománnyá. Olyanná, amely vallásként működve védelmezi tarthatatlan bástyáit, amit az ébredező emberi logika szinte naponta kérdőjelez meg. Az emberi logika ébredezését pedig éppen a technika fejlődése, az internet tette lehetővé. Minden hozzáférhető, minden ellentmondás azonnal kiderül, és mindenhez hozzá is lehet szólni még laikusoknak is. És ezt is mindenki olvashatja. Mára már kiderült: a király bizony meztelen! Ő az egyetlen, aki még nem tudja, noha mindenki láthatja! Azt is, amikor a tudományvallás láthatólag politikai igényeket elégít ki a valóság elhallgatásával, félremagyarázásával.
Vizsgálódtam egy kicsit, hogy miért, milyen okból alakulhatott ez így. Az egyik okot a tekintélyelvűségben találtam meg, amely minden vallás egyházának alapja. A másikat pedig az erre alapuló kontraszelekcióban. E kettő következménye ugyanis hosszú távon az, hogy csak azok maradnak belül a körön, akik hisznek, nem pedig azok, akik tudnak. A hithez ugyanis csak okosnak kell lenni, meg kell tanulni minden dogmát, és szó szerint kell venni. Ezt várják el ma a hallgatóiktól is, akiket a tudományvallás felkent papjai tanítanak. De a tudáshoz értelmesnek is kellene lenni. Az értelmesek azonban régen kiszelektálódtak, és az okosok nagyon vigyáznak arra, hogy be se kerülhessenek. Az értelem alatt pedig a valóság, a helyes összefüggések felismerésének képességét értem. Ez az, ami hiányzik ma a tudományból, és a tudományos képzésből is.
A „tudományos” áltudomány, azaz a tudományvallás paradigmája parazitaként ül az emberi gondolkodáson és azt szipolyozza. Nem elég, hogy a mindennapi élet szinte már kaotikussá vált, még ezzel is meg kell küzdenünk, ha túl akarjuk élni, amikor a Földanya megmozdul, hogy lerázza a hátáról a parazita kínzóit. Csak az fogja túlélni, aki a valóságot látja. Az nem, aki a tündérmesékben hisz, amikkel a tudományvallás altatja évtizedek óta. Ébresztő!
Az okot szerintem legjobban Nikola Tesla ismerte fel:
„A tudósok Franklintól Morse-ig józan gondolkodók voltak, és nem alkottak téves elméleteket. A mai tudósok a józanság helyett elmélyülten gondolkodnak. Józannak kell lenni a hibátlan gondolkodáshoz, mivel gondolkozhat valaki elmélyülten, mégis lehet, hogy teljes tévedésben van.
A mai tudósok helyettesítették a kísérleteket a matematikával, és egyenletről egyenletre vándorolnak, végül felépítenek egy olyan elméletet, aminek semmi köze a valósághoz.”
Azaz a Természet leképezése helyett a mai „tudósok” elkezdtek megfigyelés nélküli vagy tévesen értelmezett megfigyelésekre alapuló elméleteket gyártani, amit, mint az idézet második része jól mutatja, pusztán matematikával mint bizonyítási módszerrel támasztanak alá, fel sem fogva azt, hogy a matematika nem bizonyít semmit sem, lévén, hogy az egy elvont nyelv, és így csak abban az egy esetben igazak a benne alkalmazott összefüggések, ha a fogalmazó helyesen ismerte fel a világban lezajlódó eseményeket. Minden más esetben az elmélet nem más, mint alaptalan kitaláció.
Szerencsére azért látszik némi világosság a sötétségben, mert lassan rájönnek, hogy a világ nem úgy működik, ahogyan azt korábban elképzelték.
És persze vannak még gyakorlati kutatók is, akiket nem azért fizetnek, hogy a szakfolyóiratokba gyártsanak elméleteket, hanem működő megoldásokat követelnek tőlük…
[Reply]