Téma: 
Címkék: 
Az oklevelek kritikátlan értelmezésén alapuló magyarság őstörténeti és a nyelvészkedő családfa kutatást kifigurázó szatirikus írás.
A Parázs-Kakas nemzetségről
Esztergom területén a XIII. századig a Parázs (Darázs-Daróc-Dakta-Trakta) -Kakas (Kakat-Lakat-Kalott-Kart) nemzetség a király és az érsek után az egyik legfőbb birtokos. Ugyanis II. Barbaros (barbarossa, azaz barbár) Bella király 1045 december 3-án ÓBudán (Alt Ofen) kelt – a késő XV. században hamisított, ám helyrajzi és birtokadatok tekintetében megbízhatónak tartott – oklevelének tanúsága szerint a Daróc nembéli Kartal egy Hessenben (Esztergom) levő házrész-birtok (disznóól) tulajdonjoga ügyében pereskedik az Esztergom-kijövő (Kijeu=Kijev) sziget apácáival, melyben a király az apácák javára ítél, és Kartalra örök hallgatást parancsol. A perrel foglalkozó korábbi oklevelek sajnos nem maradtak ránk. Az oklevélből mindenesetre megállapítható, hogy e valóban hatalmas birtoktest (4x4m) a nemzetség vagyonának jelentős részét képviselhette volna.
A nemzetség alapítója a honfoglaló törzsek egyikének, Tuhutumnec (Tétény-Tuksa) második, feltehetőleg káliz (kazár-szavárd-heftalita-szabír-gepida-alán-vizigót-bősz-örmény) nőtől származó fia, Dolgündzs (Dili-genus) lehetett.
Az alapító neve eredetileg feltehetően az ó-felhindiben darázs és kakas jelentéssel is bíró Dobruca lehetett, amely talán alán (salán, kalán, szalonna, szolvejg) közvetítéssel, és germán-száli-szláv módosulással Dobzse (23. átvitt értelmű jelentésében dolgos, amely jelentés vélhetőleg a kakas és a darázs közmondásos szorgalmára vezethető vissza) alakban juthatott el az akkoriban azon a vidéken kalandozó honfoglaló törzsekhez.
A Dolgündzs névforma – noha a magyarban végül általánosan nem terjedt el – mindvégig megtartotta mind darázs, mind pedig kakas jelentését, amely a nemzetség máig fennmaradt neve alapján jól nyomon követhető.
A perben vitatott birtokot (kiterjedt birtoktestet) a nemzetség végül nem tarthatta meg, azonban a királyi kegy később kárpótolta őket a veszteségért (és a hallgatásért). Írásos nyoma van ugyanis, hogy a Parázs-Kart nemzetségnek a király Kart-hauzi (disznóházi, ti. kart a karantán nyelvben disznó jelentéssel bír) néven később szerzetesrend alapítását engedélyezi, amelyet külön az ő számukra a pápától előbb kieszközöl.
A pápa és a király között ez ügyben folyt levelezés megbízhatóan adatolt a Darázs-Kakas nembéli Gellért (Gibárt) kakathegyfoki (ma Nagyvárad) apát Gyulafehérváron (Jeru-Salem) letétbe helyezett iratai között. (MonSting. 363/A)
A nemzetség nevében a darázs parázzsá való módosulása vélhetőleg részben kiejtési okokra, részben a darázs csípése és hamvadó tűz maradéka (parázs) által okozott hasonlóan égő, viszkető, csípő érzés rokonítására vezethető vissza.
Nem vethetjük el azonban azt a felvetést sem, hogy parázs szavunk éppenséggel e rokonítás nyomán alakulhatott ki a darázs szóból, és válhatott önálló szavunkká.
A nemzetség további sorsáról viszonylag kevés adat áll rendelkezésünkre. Ennek oka vélhetőleg az, hogy a besenyő-kun-tatár-török-német-orosz megszállás alatt irataik nagy része, más okleveleink sorsában osztozva, megsemmisült.
A XVII. századig a nemzetség két tagjáról lelhető fel említés az oklevelekben. Az egyik esetben a király kíséretének tagjaként említik Balóc (óbolgár nyelven darázs) nembéli Kantát az 1524-es Wizzenburg-i (Alba, azaz Székesfehérvár) békekötéskor, a másik esetben a Bakács (másolói szóelírás, helyesen Parázs) nembéli Boyta (ejtsd: Vajta) neve szerepel a budai (Ofen-i) (iker)káptalannak egy birtokbahelyezési parancsát végrehajtó királyi poroszlók felsorolásában.
Mindemellett rendkívül figyelemre méltó, hogy a nemzetség címerének változása századokon keresztül mennyire híven követi a nemzetségnév módosulásait. Az eredeti címer darázs után kapó kakasa helyett már a XII. században megjelenik a disznófő, majd azt hamarosan felváltja az egész alakos disznó ábrázolása, amit végül a vörös (parázs) halmon álló kakas követ.
Itt meg kell említenünk, hogy egyesek vitatják a címeralak parázshalom értelmezését, és az utóbbi címerváltozatot a XIII. század óta szeméthalmon álló pulyka címerrel bíró Boyka (Vajka-Bóka-Póka-Pósa-Potka-Vodka) nemzetségnek tulajdonítják.
Ezzel az értelmezéssel azonban heraldikai okok miatt sem érthetünk egyet. Igaz ugyan, hogy a vörös halom, példa nélkül álló volta miatt, közvetlenül nem lenne parázshalomként értelmezhető, azonban Wolfgang Hirtelenfeldnertől, a kor legnagyobb magyar nemzetségkutatójától, a magyar heraldika atyjától tudjuk, hogy a magyar címertanban a szeméthalom mindig ezüst színű, tehát az ettől eltérő színhasználat kizárja a szeméthalom értelmezést. Így tehát a vörös halom közvetett parázshalom értelmezése megalapozottnak vehető, és ezen értelmezés létjogosultsága nem vitatható.
Sajnálatos hiátusa a magyar ásató régészetnek, hogy a rendelkezésre álló helyrajzi adatok bősége ellenére a mai napig nem volt képes feltalálni sem a Kart-hauzi rend bizonyára számos kolostorának, sem pedig a nemzetségalapító híres Kakasvárának (Kart-hauz) maradványait, amely hiány azonban semmit sem von le e híres, ősi magyar nemzetségünk történetét feldolgozó munkák tudományos értékéből.