Téma: 
Címkék: 
A kérdőjel a címben nem véletlen, amint azt látni fogjuk. Természetesen a Naprendszer nem zsugorodik, de úgy tűnik, hogy mégsem olyan nagy, mint amekkorának eddig hittük az ellenőrizetlen hipotéziseken alapuló mérések alapján. Ebben a rövid kis írásban a Naprendszer mérhető adatokon alapuló valóságos méreteinek megállapításáról lesz szó.A mérés minden fizikai ismeret megszerzésének az alapja. Legyen szó a hagyományos hosszúság vagy más súlymérésről, a helyes, a valós mérés alapja pedig mindig az a gyakorlatban bevált technológia, vagy eszköz, amelynek működése nem tartalmaz feltevéseket, csakis tapasztalati tényeket. A síkgeometria, és az arra alapozott geometriai optika ilyen eszköz lehet a közvetlenül meg nem mérhető távolságok mérésére. Nem véletlen, hogy a Föld és a körülötte levő égitestek méreteit legelőször a geometria, konkrétan a szögmérés és háromszögelés segítségével kísérelték meg meghatározni. De ez is csak akkor működik ilyen jól, ha az alkalmazása során nem lépnek be olyan körülmények, amelyeket a módszer megalkotásakor nem vettek figyelembe, vagy ha az optikai jelenség, amelyre a geometriai mérést alapozzák csak az optika egy különleges esetére alkalmazható, de arra az esetre nem, amelyben éppen alkalmazzák. És természetesen akkor, ha az optika megállapított összefüggései helyesek.
De az égitestek méreteinek meghatározására irányuló kísérletek eleinte nem adhattak pontos eredményt, mert az egyetlen ismert méretű égitest, a Föld egyre pontosabb adatain kívül semmi más adat nem állt rendelkezésre. Hosszú ideig egyetlen más égitesten sem járt az ember, hogy ugyanezeket a méréseket azon is elvégezze, hogy vajon a geometriai alapon számított értékek egyeznek-e a mért értékekkel. Mire az ember a Holdra eljutott, a technika vívmányai, a távérzékelés és távmérés már olyan előrehaladott állapotba kerültek, hogy az embernek eszébe sem jutott a jó öreg geometriai módszerhez visszanyúlni.
A távérzékelési módszerekkel mért távolságokra alapozott számítások pedig helyesnek tűntek, hiszen ezek alapján tervezték meg a Holdutazásokat, és azok rendre sikerültek is. Ezért nem is jutott eszébe senkinek, hogy az Apolló missziók tudományos programjába felvegyék azt az egyszerű mérést, amely lehetővé tette volna az elméleteken és feltételezéseken felépített távmérési módszerek (radar, lézer) űrben, az űrön keresztül való alkalmazhatóságának és pontosságának ellenőrzését a geometria segítségével. Legalább a Holdon, azon az égitesten, ahova a Földön kívül eddig az ember eljutott. Ez öreg hiba volt!
Ugyanis arról az egyszerű dologról van szó, hogy – ha már úgyis ott vannak – pontos szögmérő műszer segítségével meg kellett volna mérniük a Holdról a Föld felé nézve a Föld látszó szögátmérőjét, amely lehetővé tette volna a geometriai távolságméréshez eddig hiányzó MÉRT adatok pótlását. Nos, ez eszükbe sem jutott. Kérdésünkre a NASA Goddard Űrközpontnak az Apolló program tudományos eredményeiért felelős kurátora elismerte, hogy ilyen közvetlen mérésre a Hold missziók során nem került sor. De azt is közölte, hogy semmi baj, hiszen számtalan fényképfelvételt készítettek, amelyen a Föld is látható, így a szögmérést utólag is el lehet végezni. Hát éppen erre a válaszra vártunk! Ugyanis nem véletlenül kérdeztünk rá!
Mi ugyanis éppen ezt tettük meg helyettük, de nem csak az Apollo, hanem a japán szonda a SELENE fénykép és videofelvételei alapján is. És lássunk csodát, a Föld szögátmérője minden felvételen 5 fokos szöget eredményezett, annál sohasem kisebbet. Nagyobbat viszont igen, amikor a kamera képkivágatát utólag módosították. A mérésünk természetesen nem tökéletesen pontos, de annyi bizonyos, hogy a Holdról a Föld látszó szögátmérője 5 foknál egy kicsivel nagyobb lehet, de kisebb semmiképpen nem. Mi ebben a csoda? Hát az, hogy az elméletileg kalkulált érték nem lehetne több, mint 1,8 fok!
Ilyen, és hasonló képeken végeztük el a méréseket. A szög csúcsát a kamera képkivágatának aljáig, merőlegesen a Föld képe alá eső ponthoz húztuk meg. Az első kép az Apolló, a második a SELENE felvétele az Internetről az eredeti képkivágat megtartásával.
Ezt az értéket a Hold elméleti méreteinek és távolságának függvényében kalkulálták ki. A Holdnak a tudomány mai állása szerint ugyanis átlagosan kb. 380.000 kilométer távolságban kellene lennie a Földtől, és az átmérőjének 3500 kilométer körül kellene lennie. Ehhez tartozik, hogy a Hold látszó szögátmérője a Földről nézve 30-34 ívperc, azaz kb. fél fok a távolság függvényében. Éppen akkora, mint a Nap látszó szögátmérője. Ezért is jöhet létre a teljes napfogyatkozás. Ha egy ekkora távolságban keringő Holdról néznénk vissza a Földre, akkor a Föld valóban 1,8 fok átmérőjűnek látszana. DE A VALÓSÁG NEM EZ!
Néhány szót arról, hogy erre miért a legalkalmasabb és cáfolhatatlan a geometriai módszer, és hogyan működik. Ha ismerjük egy égitest átmérőjét, és azt a szöget, amely alatt egy másik ismeretlen égitest átmérője ennek a felszínéről látszik, akkor már csak annyi hiányzik, hogy elmenjünk arra az égitestre, és onnan visszanézve megmérjük az ismert átmérőjű égitest látszó szögátmérőjét is. Ezzel már minden szükséges adat a rendelkezésünkre áll, hogy megállapítsuk a két égitest távolságát, és az ismeretlen égitest átmérőjét. És így minden adatunk klasszikus módszerekkel mért adat!
Ugyanez igaz más, geometriai alapú mérésekre is, amelyekkel korábban próbálkoztak, HACSAK NEM TARTALMAZNAK A GEOMETRIAI OPTIKA ÉS A LÉPTÉKNÖVELÉS SZABÁLYAITÓL VALÓ ELTÉRÉST. A Hold átmérőjének geometriai úton való meghatározását korábban holdfogyatkozás idején kísérelték meg. Ezt úgy hajtottak végre, hogy megmérték, hogy a Hold látszó korongja mennyi idő alatt lép be teljes egészében a Föld árnyékkúpjába, és mennyi idő alatt ér át annak a másik széléig. Ezután már csak a két mért érték hányadosát kellett kiszámítani, mert az arányos a Föld És a Hold átmérőjének hányadosával. Ez alapján kalkulálták a Hold átmérőjét 3500 km körülinek. Ez tehát valójában időmérés volt, nem geometriai hosszúságmérés, és ráadásul tartalmaz egy komoly hibát.
A mért idők ugyanis nem a Föld-Hold átmérővel arányosak, hanem a Hold átmérője arányos a Föld árnyékkúpjának a Hold távolságában mérhető átmérőjével. Erre gondoltak is, de úgy vették, hogy a Föld nem szűkülő árnyékot vet, hanem párhuzamosat. Ebben az esetben igaz is lenne a mérésük, de ez sajnos tévedés. A geometriai optikát használták, de rosszul. Aszerint ugyanis a távoli pontszerű fényforrás fényében a test táguló, míg a kiterjedt fényforrás fényében szűkülő árnyékot vetít. És erre már akkor is létezett tapasztalati bizonyíték.
De lássuk, hogy tényleg szolgál-e valami tapasztalat bizonyítékul arra, hogy a Föld szűkűlő árnyékkúpot vet, bármilyen fényforrásnak tekintjük is a Napot elméletileg. A válasz igen, van ilyen tapasztalati bizonyíték. Mégpedig maga a Hold árnyéka a Földön, amikor Napfogyatkozás van. Akármekkorának vesszük is a Hold valós átmérőjét, egy dolog bizonyos: Napfogyatkozáskor a Holdnak a Föld felszínére vetett sötét árnyéka (umbra), amelyből a teljes Napfogyatkozás látszik, nem szélesebb, mint 120-269 km. De még a félárnyék (penumbra) sem nagyobb, mint 1200-2000 km!
Azaz, a Hold szűkülő árnyékkúpot vet a Földre! Tehát, a Naptól közel azonos távolságban levő föld sem vethet táguló, vagy párhuzamos árnyékot a Hold köré, csak ezzel arányosan szűkűlőt. Még akkor sem, ha az átmérője sokkal nagyobb. Ez a nagyságbeli eltérés a két égitest között, a Nap átmérőjéhez és távolságához képest elhanyagolhatóan kicsiny. A Hold átmérője tehát – ez alapján – bizonyosan nem lehet közel negyede a Föld átmérőjének, csupán a Földnek a Hold távolságában levő szűkülő árnyékkúpja átmérőjének lehet a negyede! Ez ugyan indirekt, de irányadó bizonyíték arra nézve, hogy a Hold átmérőjének mindenképpen kisebbnek kell lennie az elfogadott, hozzávetőlegesen 3500 kilométernél. A szögmérésen alapuló modell eredménye is ezt erősíti meg, és számszerűsíti is.
Most már nézzük meg, hogy mit is eredményez az, hogy a valóságban mérhető szögátmérő 5 fok az 1,8 helyett. A bemutatáshoz szükséges geometriai modellt végtelenül egyszerű összeállítani. Vágjunk ki egy 12,75 cm átmérőjű kört. Ez fogja reprezentálni a Földet a 12.750 kilométeres átmérőjével. Fogjunk egy 2m hosszú papírcsíkot, és mérjünk rá egy fél fokos szöget, majd húzzuk meg a szög szárait. Helyezzük el a Földünket úgy a papírcsíkon, hogy a szög csúcsa éppen a felszínéhez (a kör kerületéhez) érjen. Ez az elrendezés mutatja a Föld felszínén álló megfigyelő helyzetét, amikor a Hold irányába néz. Ezen a fél fokos szögön belül lesz majd valahol a Hold (és mögötte jóval távolabb a Nap, amikor napfogyatkozás van).
Most fogjunk egy másik papírcsíkot, és arra mérjünk rá egy 5 fokos szöget, és vágjuk ki. A csíkot fektessük rá az előbbi elrendezésre úgy, hogy az 5 fokos szög szárai ott kerüljenek a Föld fölé, ahol a nyílásuk éppen akkora, mint a Föld átmérője. Fektessünk az egész mellé egy mérőszalagot. Ahova a kivágott 5 fokos szög csúcsa esik a fél fokos szög szárai közé, ott lesz a Hold és akkora lesz az átmérője, amekkora a távolság az adott helyen a fél fokos szög szárai között. Így néz ki a léptékcsökkentéssel készített modell, ha jól csináltuk.
Látható, hogy a két égitestet képviselő körök 145 cm-re vannak egymástól, és azt is, hogy a kisebbik ott helyezkedik el a fél fokos szög szárai között, ahol azok távolsága alig több, mint 1 cm. Pontosan 12,8 mm.
Az eredmény pedig rendszerlogikai összefüggésrendszerben felírva a következő: HA a Hold szögátmérője a Földről nézve fél fok, ÉS HA a Föld szögátmérője a Holdról nézve 5 fok, ÉS HA a Föld átmérőjét 12750 kilométernek vesszük, AKKOR a Hold a Földtől csupán kb. 145.000 kilométerre van, ÉS AKKOR a Hold átmérője csupán egy tizede a Föld átmérőjének, azaz 1280 kilométer, ÉS AKKOR a Hold tömege…., ÉS AKKOR a gravitációja…stb?
Ha ez még nem volna eléggé meglepő, akkor mit szólunk ahhoz, hogy a Nap távolságát a Föld-Hold távolság alapján határozták meg háromszögeléssel. HA viszont a Föld-Hold távolság 380.000 kilométer helyett csak 145.000 kilométer, AKKOR ugyanazzal a háromszögelési eljárással a Nap távolsága 150 millió helyett csupán 57 millió kilométernek adódik. És AKKOR a Nap átmérője…, ÉS AKKOR a Nap tömege…, stb. (És AKKOR a többi bolygó távolsága, pályamenti sebessége, mérete, és a Kepler képlet valóságossága, stb?)
Hát ezért írtuk a címben, hogy, zsugorodik a Naprendszer. Szerencsére nem zsugorodik, csak éppen soha nem volt akkora, amekkorának nekünk tanították. Miért is lehetünk ebben olyan biztosak? – tehetné fel a kérdést valaki. A válasz egyszerű: mert olyan módszert használtunk a méréshez, amelyben nincs feltételezésen alapuló faktor. A következő kérdés az lehetne, hogy a másikfajta mérésben van ilyen faktor? A válasz IGEN, TÖBB IS! Nézzük meg, hogy mi és hol.
Ehhez tudni kell, hogy a Hold távolságának mérését két módon is elvégezték. A korábbi a radarral, a későbbi a lézerrel való mérés volt, amit még ma is folytatnak a Hold távolodásának ellenőrzéséhez. De azt is tudni kell, hogy mindkét esetben csupán időmérésről van szó, nem távolságmérésről. Az időmérés viszont csakis akkor alkalmas távolságmérésre, ha a távolságot befutó hullám, vagy részecske sebessége pontosan ismert, és állandó. De valóban állandó-e a sebesség ennél a két módszernél? Nincs kétségünk afelől, hogy a fény terjedési sebességét levegőben helyesen mérték meg. Nincs kétségünk afelől sem, hogy ha a két mérőeszköznél használt rezgés, hullám, vagy részecske azonos távolságot ad, akkor a két esetben a terjedés sebessége azonos.
Azt azonban biztosan tudjuk, hogy a fény sebességét ABBAN A VÁKUUMBAN, amelyben a Föld légkörét elhagyva TÉNYLEGESEN terjed a Holdig, SOHA SENKI NEM MÉRTE MEG! Tisztában vagyunk azzal is, hogy VAN egy FELTÉTELEZÉS arra, hogy a fény sebessége vákuumban mekkora, és VAN egy FELTÉTELEZÉS arra, hogy a sebessége állandó, és VAN egy FELTÉTELEZÉS arra, hogy a fény terjedéséhez NEM SZÜKSÉGES KÖZEG, és VAN egy FELTÉTELEZÉS arra, hogy a vákuum nem közeg, és van egy FELTÉTELEZÉS arra is, hogy a fény olyan transzverzális hullám, amely közeg hiányában is képes terjedni.
HA TEHÁT, a nagyon pontos időmérés ellenére a geometriai módszer, amelyben NINCS EGYETLEN FELTÉTELEZÉS SEM, más eredményt ad, mint a lézer és a radar, AKKOR csak egyetlen lehetőség marad: a fény és a rádióhullám, mihelyt elhagyja a Föld légkörét, az űrbeli vákuumban szignifikánsan LASSABBAN TERJED, MINT A LEVEGŐBEN, azaz a fentebb írt FELTÉTELEZÉSEK NEM IGAZOLÓDNAK bármilyen tudományosnak látszanak is! Valószínűnek tartjuk, hogy a Földtől távolodva már a légkör egyre ritkább rétegeiben megkezdődik a lassulásuk.
Nézzük meg egy közelebbi példán, hogy a geometria segítségével bizonyítható-e ez más esetekben is. Ehhez a legkézenfekvőbbnek tűnik a Föld egy pontja felett „álló” geostacionárius műholdak távolságának modellezése geometriai úton. Ezek különösen alkalmasak erre, hiszen követelmény velük szemben, hogy biztosítsák a lehető legnagyobb lefedettséget, és a magasságukat is részben éppen ennek a követelménynek megfelelően határozták meg. A másik követelmény a pálya magassága tekintetében az a feltételezés, hogy a keringés sebességéből fakadó repítő hatás (centrifugális gyorsulás) ebben a magasságban már képes kiegyenlíteni a gravitációnak a Föld felé irányuló hatását.
Az elméleti számítások szerint a geostacionárius pálya magassága 35 786 km az átlagos tengerszint fölött. Úgy számítják, hogy a geostacionárius pálya bármelyik pontjáról a Föld felületének 42%-át láthatjuk, ami a műholdas műsorszórás megfelelő lefedettségét biztosítja. Úgy számítják, hogy a lefedettség már három, ebben a magasságban elhelyezett műholddal biztosítható.
Léptékcsökkentéssel készült síkgeometriai modellel modellezzük le azt az állapotot, amikor három műhold az egyenkénti 42 százalékos lefedettséggel képes besugározni. Ehhez fel kell vennünk egy egyenlő oldalú háromszöget, amelynek csúcsai a három műholdat reprezentálják, amelyektől a háromszögbe rajzolt kört érintő 60 fokos szögek szárai reprezentálják a lesugárzási kúpot. Méréssel megállapítható, hogy a kör felszínétől a háromszög csúcsai éppen a kör sugarának megfelelő távolságra esnek. A Föld esetében ekkor a három műhold 6.673 km, azaz egy földsugár távolságra lenne. A lefedettséget úgy tudjuk megállapítani, hogy a háromszög oldalfelezőit összekötjük. Ekkor egy a kör belsejébe kerülő háromszöget kapunk, amelynek oldalai a kör középpontjától távol esnek, tehát a lefedettség nem közelít a 42%-hoz.
Emeljük meg ekkor a háromszög csúcsainak távolságát egy földsugárnyival, és ezekből a pontokból is húzzunk érintőket a kör kerületéhez. Azt találjuk, hogy a lefedettség még ebben az esetben sem tökéletes. Folytassuk a csúcsok távolítását mindaddig, amíg a lefedettség tökéletes nem lesz, azaz az érintőket összekötő egyenesek át nem mennek a kör középpontján. Ha ekkor megmérjük a csúcsok távolságát, azt fogjuk kapni eredményül, hogy azok a Földet reprezentáló kör kerületétől olyan távolságra vannak, amely a Föld esetében hozzávetőleg 15000 km távolságnak felel meg.
Ha tehát a geostacionárius pályáról a Földet valóban 42%-ban képes lefedni egy műhold, akkor nem lehet 35.786 km magasságban, hanem csak 15000 km magasságban van. Ha viszont a geostacionárius pálya valóban 35.786 km távolságban húzódik, akkor a lefedettség nem lehet 42%. A két állítás egyszerre nem lehet igaz a tévedhetetlen geometriai modell szerint. Ha viszont a 15000 km a helyes távolság, és a műholdak mégsem esnek le, akkor a geostacionárius pályák távolságát megállapító elméleti számításban alkalmazott FELTÉTELEZETT értékek (földtömeg, gravitációs állandó, sebesség, centrifugális gyorsulás, stb.) valamelyike nem helyes.
Hogyan oldható fel ez az ellentmondás? Mivel a geometriai modell adta mérhető érték nem kérdőjelezhető meg, ezért bizonyos, hogy a műholdak távolsága nem akkora, amekkorának mérik. Ha a méréshez (lézer, rádió) alkalmazott időmérő eszköz a jel visszaérkezése alapján ekkora magasságot mér a fény FELTÉTELEZETT sebessége alapján, akkor a fény sebessége megint csak nem akkora az űrben, hanem annál 2.5-3 szor lassabb, mint feltételezik. Éppen ugyanakkora a lassulás mértéke, mint a Holdtávolság modellezése esetében volt.
Érdemes észrevenni, hogy itt nem véletlenül használtuk az űr kifejezést a vákuum helyett. A geometria szolgáltatta bizonyíték alapján ugyanis egyenesen adódik az a következtetés, hogy a Földön előállított vákuum és az űr közege között olyan jelentős az eltérés, ami a fény terjedési sebességére is nagy kihatással van. A kettőt tehát nem lehet azonos névvel illetni. Ettől kezdve célszerűbb a Földön kívüli esetekben az űr kifejezést használni, és a vákuumot csak a légritkított, vagy extrém esetben a légüres tér számára fenntartani. A fizikai vákuum, az abszolút anyagmentes és energiamentes tér amúgy is csak fikció. A létezésére semmilyen bizonyíték nincs.
Nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a Földi körülmények között rendkívül jól működő, kidolgozott és begyakorlott technológiával, nagy tapasztalattal elkészített távcső, amelyet Hubble néven küldtek fel az űrbe, éppen a fény terjedésének és viselkedésének a földitől eltérő volta miatt adott homályos képet az űrből nézve, és ezért kellett utólag „kontaktlencsével”, „szemüveggel” ellátni.
Hogy ezeknek a felismeréseknek mik a konzekvenciái a modern fizika egészére, arra nézve mindenki vonja le a saját következtetését.
Azt azért előre bocsátjuk, hogy nem ez az egyetlen, a Hold missziók során el nem végzett alapvető ellenőrző mérés. Nem mérték meg ugyanis azt sem egy Földön kalibrált rúgós mérleggel, hogy az a súly, ami a Földön egy kilót nyom, vajon mennyit nyom a Holdon! Ott milyen hosszúra nyújtja meg ugyanazt a rúgót, amit a Földön x hosszúságúra nyújtott meg? Csak hogy tényleg meggyőződhessünk róla, hogy az elméleti tömeg és gravitációs számítások igazak-e vagy sem! Mert ez cáfolhatatlan mérési eredmény lenne, nem számítás.
A fentiek okán lassan itt lenne már az ideje annak is, hogy – ha már úgyis kint vagyunk az űrben – a fény terjedési sebességére nézve eddig csak feltételezésen alapuló számításokat is valódi, helyszíni mérési eredmények váltsák fel. A Föld légkörén kívül keringő Nemzetközi Űrállomásról mind radarral, mind lézerrel meg lehetne végre mérni a Hold távolságát, hogy vajon ugyanazt az eredményt kapjuk-e a valódi űrből, mint a Föld légkörén keresztül a Földről.
Tudjuk, hogy rendkívül fontos, hogy Einstein elképzeléseit igazolják, mert számtalan költséges kísérletet terveztek már, és hajtottak is végre ennek érdekében. De úgy gondoljuk, hogy először talán az alapokkal kellene kezdeni. Azokat tisztázni mérésekkel, és utána keresni a gravitációs hullámokat, akármik legyenek is azok, ha egyáltalán léteznek. Az ugyanis fordított logika, amikor egy elképzeléshez keressük a tényeket. Ez nem szokott bejönni.
És most itt az ideje, hogy az eddigieket áteresszük a rendszerlogika és a morfológiai modellezés próbáján. Hogy ellenőrizzük azt, hogy valóban mindenhol elemi összefüggésekkel dolgoztunk-e, és hogy van-e olyan tényező akár a mi adatainkban, akár az optikában, amelyet nem vettünk figyelembe. Az első bekezdésben jeleztük, hogy milyen esetekben nem alkalmazhatók a geometriai mérések, és az optikai összefüggések, amelye alapozzák őket.
Nos, az egész következtetésrendszerben több ilyen tényezőt is találtunk, amely ugyan nem ássa alá a Hold távolságára vonatkozó megállapításunk helyességét, de a Hold méreteivel kapcsolatosan alappal keltenek bennünk is kételyeket. Az egyik ilyen körülmény az, ahogyan az optika a pontszerű, és a kiterjedt fényforrás kifejezéseket, és a hozzájuk fűzött megfigyeléseket alkalmazza. Az általunk lefolytatott kísérletek azt mutatják, hogy nem a fényforrás mérete, hanem annak az árnyékot vető tárgytól való távolsága az egyik döntő tényező a vetett árnyék méretére nézve.
A kísérleteink során azt tapasztaltuk, hogy mind a pontszerű, mind a kiterjedt fényforrás amikor a tárgy és az ernyő távolságával megegyező távolságban van a tárgytól, akkor az árnyék éles szélű, és nincs félárnyék, a vetett árnyék átmérője pedig nagyobb, mint a tárgy átmérője. Amikor erről a távolságról a fényforrást közelítjük a tárgyhoz, akkor az árnyék éles szélű marad, és a mérete arányosan nő. Amikor pedig ettől a ponttól távolítjuk a fényforrást, az egyszeres tárgy-ernyő távolságon túlra, az árnyék mérete folyamatosan, de lassan csökken mindaddig, amíg a távolság hozzávetőlegesen ötvenszeresét elérve az ernyőn a tárgy vetett árnyéka pontosan megegyezik a tárgy méreteivel. Azaz, ettől kezdve, bármilyen fényforrást használtunk is, a fény a test mellett elhaladva párhuzamos árnyékhengert hoz létre, nem szélesedő, vagy szűkülő kúpot. Az árnyék mérete változatlan marad.
Könnyen belátható, hogy a Nap-Föld-Hold rendszerre ez az utóbbi elrendezés az igaz, hiszen a Nap-Föld távolsága mindenképpen meghaladja a Hold-Föld távolság ötveszeresét. Akkor is, ha az 145.000 km, de még akkor is, ha 380.000 km. Tehát a Föld árnyékának a Hold távolságában egyező átmérőjűnek kellene lennie a Föld valós átmérőjével. Eddig az optika is így tartja. Van azonban egy kis bökkenő. Ez csak azokra az esetekre igaz, amikor az árnyékot vető test, jelen esetben a Föld határozott kontúrokkal rendelkezik. A Földet azonban légkör veszi körül, amely egy fénytörő közeg! A Földet tehát egy olyan gyűjtőlencsének kell tekinteni, amelynek a közepe le van takarva, és csak a szélein néhány mm viselkedik lencseként. Ekkor azonban az az eset áll elő, hogy Ez a levegőburok a fényt megtöri, és a Föld árnyéka nem lesz akkora, mint az optika számította.
Sőt, ennek, mármint annak, hogy a Földet levegőburok borítja, más következményei is vannak. Mégpedig a Hold látszó szögátmérőjére nézve. Az űr hígabb közegével szemben a levegőburok törésmutatója nagyobb lesz, így ugyanúgy fog viselkedni az űrből belépő fénnyel szemben, mint a víz a levegőből belépő fénnyel szemben. Mint amikor mi nézünk le a lábunkra, amikor derékig vízben állunk. A lábunkat torzítva, rövidülésben látjuk. Ennek a jelenségnek viszont minden olyan szögmérésre kihatása lesz, amelyet a Föld felszínéről (a légréteg aljáról) mértünk egy az űrben levő tárgyon. Csak éppen fordítva, mert most olyan a helyzet, mintha mi néznénk ki a víz alól, és egy levegőben lebegő test szögátmérőjét akarnánk megmérni onnan. Egy dolog bizonyos: nem akkora lesz az érték, mint valójában.
Ennyi hiba azokban az adatokban, amelyekkel eddig dolgoztunk, éppen elegendő, de még nincs vége. Nézzük meg ugyanezt most a Hold oldaláról. A Hold körül nincs az űrtől eltérő fénytörésű közeg, ezért az onnan mért látószögek helyesek maradnak. Vagyis, a Hold távolságát helyesen határoztuk meg az 5 fokos szög alapján. De most nézzük meg, hogy mi a helyzet az árnyékokkal. A Hold, ahogyan írtuk, a földi ember számára is mérhetően szűkülő árnyékkúpot vet a Földre, és van sötét árnyéka (umbra), amit félárnyék (penumbra) vesz körül. Az előbbi kísérletből pedig láthattuk, hogy ilyen árnyék sem a pontszerű, sem a kiterjedt fényforrás esetében nem jön létre.
A Hold árnyéka tehát ismét csak az űr és a levegő fénytörése közötti különbség miatt lesz más, csak éppen most nem a Földről kifelé nézve, hanem az űrből befelé nézve jön létre az előbbi vizes példával illusztrált jelenség. Ez pedig azt jelenti, hogy a Hold látszó szögátmérőjét csak a Földről nézve, a levegő fénytörésével együtt lehet 30-34 percnek mérni. Tehát, amikor ezt a tudományosan elfogadott adatot használtuk, akkor téves adatot használtunk. A Hold átmérőjére megadott adaunk tehát téves, pontosításra szorul.
Másrészt, még magyarázatot kell adni arra is, hogy miért vet a Hold kettős árnyékot a Földre, ha neki nincs lencseként viselkedő légköre, amin a mögötte levő Nap fénye megtörve érkezne a Földre. Erre nézve is folytattunk kísérleteket, mert észleltük, hogy az optika általánosított tétele csak korlátozott esetekre igaz, és erre éppen nem. Azt találtuk, hogy kettős árnyék pontszerű és kiterjedt fényforrásnál egyaránt csak abban az esetben jön létre, amikor a fényük a bolygó felszínéig leérve olyan sűrűbb közegen halad át, amelyen erősen szóródik.
De még ekkor is csak ott keletkezik ilyen kettős árnyék, umbra és penumbra, amikor a Nap fénye valamilyen oknál fogva nem éri el a felszínt direkt módon, azaz közvetlenül nem világít rá a tárgyra (felhős ég). Tehát valójában kettős árnyékot csakis a szórt fény képes létrehozni ott, ahol nincs jelen direkt fényforrás fénye. A Hold tehát ezért vet ilyen kicsi árnyékot a Földre, amelynek oka nem volt tisztázva, így amiből ezért mi is hibásan vontuk le azt a következtetést, hogy a Föld árnyékának is ezért kellene összetartónak lennie, noha egészen más okból az, amint fentebb láthattuk.
És az eddigiekből fakad még egy megfigyelési összefüggés: A vetett árnyéktól eltérően ennek a holdárnyéknak azért nincs éles kontúrja, se az umbrának, se a penumbrának, mert az egészet szórt, a levegőben szóródott fény hozza létre, hiszen a Nap direkt fényét a Hold mind kitakarja. Éles kontúrú árnyék pedig csak direkt megvilágítás esetén jön létre.
Összegezve: a fentiekből láthattuk, hogy a legmegbízhatóbbnak hitt adatokról bizonyosodott be, hogy ha nem közvetlen mérésen, hanem általánosított kalkuláción (szabályon) alapulnak, csak akkor megbízhatóak, ha azt utólag direkt mérésekkel is megerősítik.
A kiinduláskor biztos adatnak tekintettük a Föld átmérőjét, noha azt sem mérték meg, csupán a geometriai számítással, azaz indirekt módon „megmért” kerületből számították vissza. Biztos adatnak tekintettük a Hold 30-34 ívperces szögátmérőjét, amely a kihagyott légköri fénytörési korrekciók hiánya miatt hitelét vesztette. Biztos adatnak vettük a saját mérésünket a Föld Holdról látszó szögátmérőjére, ami még tartja magát. Biztos adatnak tekintettük a Holdnak a Föld árnyékán való áthaladásának időmérését, és az ezen az alapon végzett átmérő-arány számítást, ami teljességgel hitelét vesztette az árnyék viselkedésével kapcsolatos nagyobb léptékű kísérletek elmaradása miatt. Ezért aztán csak annyiban jutottunk előre, hogy most már biztosan tudjuk, hogy a Hold milyen távol van a Földtől. Ezért tartjuk sürgetőnek a szögméréseknek a légkörön kívülről történő mielőbbi megismétlését.
Szerencsére a hibák ellenére, és azok korrigálása után a fény űrben való terjedési sebességére vonatkozó következtetésünk nem vesztette érvényét. Sőt, az űr-légkör, légkör-víz viszonylatban végzett összehasonlító vizsgálatunk csak még jobban megerősítette az érvényét. A fény nem egészen úgy viselkedik, ahogy az optika eddig vette, csak akkor, ha közben nem lép át egy másik fénytörésű közegbe. És a fény terjedése nem olyan gyors, mint ahogyan posztulálták. Ugyanis mérésről ebben az esetben szó sincs. Az a tény ezért a mai napig érvényben van: a fény sebességét az űrben még soha senki nem mérte meg. A Naprendszer pedig soha nem volt akkora, amekkorának ezek alapján a hibás adatok alapján képzelték.
És végül nézzük meg, hogy mekkora is a Hold, ha a légkör hatása okozta szögtorzulást valahogyan a mérésünkből kiküszöböljük. Nem elméleti alapú korrekciókkal, hiszen a légkör valóságos sűrűségi eloszlását nem ismerjük, mert ilyen méréseket nem folytattak, hanem direkt méréssel. Ugyanis erre is van már lehetőségünk. Ott kering a Föld körül a Nemzetközi Űrállomás, az ISS. Annak a fedélzetéről direkt szögmérést lehet végezni a Hold látszó szögátmérőjére. Mivel ilyen kísérletet eddig nem végeztek, megint magunknak kellett ezt megtennünk, és megint csak a fényképekhez kellett fordulnunk. Olyan fényképekhez, amelyeken az ISS fedélzetéről vettek fel a Holdról.
És lássunk csodát. Kiderült, hogy valóban van eltérés a Hold Földről és az űrből mért szögátmérője között. Míg a Földről fél foknak, addig az ISS fedélzetéről egy egész foknak mérhető a Hold látszó szögátmérője! Ezzel már hozzávetőlegesen megállapíthatjuk a Hold valódi méretét a fentebb leírt geometriai modellen való közvetlen méréssel. Az eredmény hozzávetőlegesen 2.55 mm. Tessék ellenőrizni! A Hold tehát 145-146 ezer kilométerre van a Földtől, és átmérője kb. 2550 km!
http://www.urvilag.hu/tavoli_vilagok_kutatoi/20070308_milyen_messze_van_a_hold
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2016. április 8. at 09:07
Van ezzel egy kis gond. Soha nem mérték meg, hogy a fény és a rádióhullám milyen gyorsan terjed kint az űrben. Azóta sem, hogy kint járunk az űrben. A különbség mérése rendben van, de az abszolút érték csak akkor lesz helyes, ha végre megmérik a terjedés sebességének különbségét a levegőben és az űrben (nem itt a Földön vákuumban!). Rá fognak jönni, hogy az űrben a fény és a rádióhullám is jelentősen lassabban terjed, mint a levegőben. De ezt nem tehetik meg, mert az minden eddigi elméletüket felborítaná, nevetségessé tenné.
[Reply]
Úgy tudom, hogy a Föld-Hold távolságot már többször megmérték radarral és lézerrel is, ami megerősítette a 380 000 km-t
Ezek hibás mérések?
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2016. április 13. at 21:51
A mérések nem hibásak, a mérőeszköz hibás. Egy ellenőrizetlen feltételezésből kiindulva készítettek egy mérőeszközt, ami így természetesen nem a valós abszolút távolságot mutatja. Távolságkülönbségek mérésére tökéletesen alkalmas, de abszolútra nem. Ezt úgy képzelheti el legjobban, hogy van egy mérőrúdja, ami a levegőben pontosan 1 méter, vízben azonban 1,2 méter, az űrben pedig csak 40 centiméter. De sem a vízben, sem a levegőben soha nem próbálta ki, tehát erről a tulajdonságáról nincs tudomása. Amikor vízben vagy az űrben mér vele, akkor minden mérése téves lesz, de ezt nem tudja. A hibát ott követték el, hogy a fény vákuumban való sebességére elfogadott feltételezést nem ellenőrizték még akkor sem, amikor az űr vákuuma már elérhetővé vált a számukra nagy távolságokon is, ahol pontosan mérhették volna. De ugyanúgy nem ellenőrizték vízben sem. Ezért a mai napig elfogadott az a feltételezés, hogy a fény transzverzális hullámként a sűrűbb közegben lassabban terjed, mint ritkábban, ellentétben a longitudinális hullámokkal, amelyek a sűrűbb anyagban gyorsabban terjednek. Pedig a fény valójában ugyanígy viselkedik, mint a longitudinális hullám. Vákuumban sokkal lassabban, a levegőben feltételezett sebességének csak 40%-ával terjed. Mivel ezt a kísérletet én nem tudom az űrben elvégezni, ők pedig még kérésre sem hajlandók megtenni, az egyetlen ellenőrzési lehetőségem a szögmérés maradt, amit szintén csak az általuk szolgáltatott adatok alapján tudtam elvégezni. A geometria az egyetlen becsaphatatlan módszer, ha a fénytörésből származó szögeltérést kiküszöböljük. Én ezt tettem. A Nemzetközi Űrállomásról, a légkörön kívülről készített fotókat használtam a Hold innen látszó szögátmérőjének mérésére, és az Apolló holdfelszíni, valamint a japán holdszondának a Hold felett a Földről készített fényképeit használtam a Föld onnan látszó szögátmérőjének megmérésére. Innentől elemi geometria volt a távolság megmérése.
[Reply]
gypel Reply:
2016. július 13. at 12:06
Amennyiben ez így van, felrajzolható egy karakterisztika a vákuum mértéke és fénysebesség között földi körülmények között is. Ön viszont máshol azt állítja, hogy a földi vákuum nem azonos a világűrbéli vákuummal, nos ez lehetséges, de a sebességátmenetnek akkor is folyamatosnak kellene lennie, aminek részleteit már a földi méréseknek is tükrözniük kellett volna.
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2016. július 13. at 23:51
Így van. Igaz lenne, amit mond, ha a fény a levegőben terjedne, és a levegő hiánya megváltoztatná a terjedési sebességét. Csakhogy, a levegő részecskéin a fény csak szóródik, de nem abban terjed, hanem a saját közegében (fényközeg, fotonközeg), mert nem más, mint abban terjedő impulzus. A fényközeg a levegőben is jelen van, és a vízben is, de ezek a terjedés sebességét csak annyiban tudják befolyásolni, amennyiben bennük a fotonközeg sűrűbb, vagy ritkább. A Föld körüli közegek sűrűségét viszont a földi gravitáció mértéke határozza meg, az rendezi be őket sűrűség szerint. Így hát a Földön előállított vákuumban (ami csak légritka tér) a fény sebessége nem fog változni, csak a szóródás mértéke. A leszívás ugyanis a fotonközeget nem ritkítja. Ezért más a földi mesterséges vákuum és az űrbeli természetes vákuum. Tehát nem a vákuum mértékére és a fénysebességre vonatkozó karakterisztika rajzolható fel, hanem a fényközegnek a sűrűsége és a fénysebesség (az impulzusterjedés sebessége fényközegben) közötti.
Kedves Árpád!
Ha megengedi, NAGYON sok kérdésem lenne.. Végigolvastam az összes írást (párat kétszer is), közben jegyzeteltem, és már ez a lista is hosszú, most pedig rendes mondatokba is kell foglalnom őket. Előre is elnézést.. Nem várom hogy mindenre válaszoljon. Remélem nem baj hogy nem apróztam el a megfelelő témák szerint, hanem így egy helyen teszem fel őket.
Rólam annyit, hogy nem vagyok egyik érintett tudományterület képviselője(/védelmezője) sem, csak laikus érdeklődő, az átlagosnál kissé több csillagászatszeretettel. Tehát sosem támadólag szánom a kérdéseimet, csak nem tudok máshoz viszonyítani a jobb megértés érdekében, mint ami az eddigi életemben rámragadt.
1. Miért állnak össze az ősatomok? Ha ő a legkisebb közegalkotó, egy oszthatatlan merev gömb, és csak a mozgás az egyetlen létező energiafajta, akkor mitől „tapadnak” össze négyen tetra-ősatommá, mi tartja őket együtt?
2. Valahol említi hogy a részecskék keletkezése mikro-implózióval történik, ezt hogyan kell érteni?
3. A mi szintünk miért kitüntetett? Hiszen a mi „atomjainkból” (periódusos rendszer elemei) nem épül fel a nagyságrendi sorozat következő szint alap-gömbje, nincs 7360-szor nagyobb gömb és újabb periódusos rendszer, hanem a pikométeres tartományból legalább kb. 10^12-t ugrunk fel és ezután sem látjuk a még nagyobb elemeket. Miért kell legalsó ősatom? Miért nem osztható lefelé minden a végtelenségig? (Végtelen tükröződés”, mint a fraktáloknál, amit a természet máshol is „használ”)
4. Honnan ered a világegyetem dinamikus térrészének mozgása, vagy eleve a mozgás energiája? (Vagy erre csak annyit lehet mondani hogy ez a „Teremtő” ún. Igéje (hangja)?)
5. A mozgás haladó és forgó része rendben van, de pontosan mi is a pulzálás? Ez a szó számomra azt jelenti, hogy valami pl. a fényességét ütemesen változtatja. Vagy a térfogatát, ami a szó magyar jelentése is, vagyis lüktet.
6. Az elektronok a hagyományos kémia szerint szinteken, pályákon elhelyezkedése rendben van? Vagy az is egy félreértés? Ha nincs pozitív és negatív, hogy kötődik az atomhoz?
7. Ha már felfedeztük a neutínót, hogyhogy nincs meg a nála nagyobb elektrínó?
8. Határozottan emlékszem hogy egy helyen állítja: egy kisebb nagyságrend gömbrészecskéi elkezdenek szerveződni, és egyszercsak elérik a következő nagyságrend kiinduló gömbrészecskéjét, ami nem csak közelítőleg gömb hanem kifejezetten TÖKÉLETES gömb. Ez geometriailag lehetetlen, nem? A felszínre ránagyítva ott lesznek a kis dudorok.
9. Hogyhogy a nagyobb hélium magra épülő mikroszkóp adna jobb felbontást? Azt gondolnám hogy annál jobb a felbontás, minél kisebb részecskére épül.
10. A virtuális idő egyik haszna lehetne az hogy az egymást követő nagyságrendeken zajló folyamatok sebességét arányítsa egymáshoz? (Minél kisebb, annál gyorsabb)
11. Ikerparadoxon: még ha az ikrek nem is öregszenek eltérően, az óráik miért mutatnak különbséget? Mi az a hatás, ami lassítja az ütemadó szerkezeteinket ha azok mozognak?
12. Ha nem az elképzelt klasszikus gravitációs különbség, akkor mi miatt kell a GPS műholdak óráit folyamatosan igazítani, méghozzá épp annyival amennyi a relativitáselméletből adódik?
13. Az élő sejt hogyan alakult ki az anyagmolekulákból? Miért nincsenek meg a köztes fázisok?
14. A Tejútrendszer 2-400 milliárd csillaga mennyi idő alatt jött létre? Egyszerre mennyi? Milyen idős a világegyetem, ha nem az Ősrobbanás és a 13 milliárd év igaz?
15. A Naprendszer bolygókeletkezésénél a fix 26.000 éves gyűjtőperiódus nem azt jelenti hogy egyforma távolságra kéne lenniük egymástól? Ez a 26.000 év milyen összefüggésben van a precesszió szintén éppen 26.000 éves ciklusával? A bolygópályák ellipszisei miért állnak „össze-vissza”? Ha a haladás „menetszele” torzítaná őket, akkor az összesnek egyirányban kellene nyúltnak lennie, nem? Hogy lehetnek retrográd irányú forgások (pl Vénusz) és keringések (pl Triton)? A Föld 200.000 éves kora nem túl kevés (pl. az evolúcióhoz)?
16. Ha nem érvényes a klasszikus végtelen hatású vonzó garvitáció, akkor hogyan tudták előre kiszámolni az újabb bolygók helyzetét a már ismertek pályáinak zavarai alapján? Hogyan tudták az űrszondák útvonalát pontosan megtervezni (Voyager, Pioneer, Juno stb)?
17. Miért ne létezhetnének kettőscsillagok? Ha az első leperdülő örvény olyan sokáig (vagy olyan gyorsan?) gyűjt anyagot hogy megközelítőleg hasonló nagyságúvá hízik mint az anyacsillaga, akkor ő is sokáig csillag lesz, nem?
18. Csillagoknál, „gáz”bolygóknál nincs kéreg, akkor miért nem látszik az űrtengely lyuka az É-i és D-i sarkokon? Nem csak úgy mint a Szaturnusz hatszöge, hanem miért záródik be gömbbé ahelyett hogy az anyag tölcsért formázna? A keletkezésük során van egy ilyen fázis is, csak elmúlik valamiért? (Mellesleg: https://www.youtube.com/watch?v=7piI7g_gA5k )
19. Ha a napkitörések mindig buborékok, hogy lehet hogy sokszor csak egy íves anyaghíd lökődik ki, vagy fénylik fel?
https://www.youtube.com/watch?v=6tmbeLTHC_0
20. A vasreszelék miért nem rajzolja ki az „egyenlítőhöz” visszagörbülő mágneses erővonalakat?
21. A hidrogénbomba miért működik mégis ha nincs fúzió?
22. Nekem nem sikerült a lufis kísérlet, mert még mielőtt egyáltalán dörzsölni kezdtem volna, több bevezető mérés 2 és 4 gramm közötti értékeket mutatott, ezek után nem tudhattam, hogy a dörzsölés számít-e. De ha egy lufi dörzsölve mérhető súlyváltozást tud okozni, akkor nem kellett volna már rég különbségeket mérni egy hatalmas (magas) épületen belül és kívül a sok tonnányi anyag árnyékoló hatása miatt? Vagy ha a mérleg fölött rendkívül magas fordulatszámmal megforgatunk egy eleve nagyon sűrű anyagból készült tárcsát?
23. A jóslatoknál a sarki légköri hatszögnél odatette zárójelben hogy „azóta a
Szaturnuszon észleltek ilyet”, ez felveti hogy mikor keletkeztek eredetileg jóslatok, és a többi cikk? Hiszen a Voyager-1 1980-ban fényképezte a Szaturnuszt, és azokon a képeken már rajta volt!
24. Sok „összeesküvés-elméletet” megértek ezek után, például:
– Belső Föld: az űrtengely két vége mint „bejárat”
– mindenféle „ingyen” energia: egyszerűen még ismeretlen közegek (mondjuk azt szerintem soha senki nem gondolta hogy csoda történik, a feltalálók is mindig elmondják hogy biztos van magyarázat, csak még nem jöttek rá)
– kőolaj sosem fogy el – apropó, az hogyan keletkezett(/keletkezik?)?
– nagyfeszültség közelsége rákot okoz
25. Hol szerezhető be megfelelő agyag? Sok helyen kereskednek többek között Afrikából származó import áruval, de ezek nagyon kis mennyiségek nagyon drágán.
26. A Nagy Varázslóhoz: hogyan illik bele ez a történet a dinamikus világegyetem morfológiai modelljébe? Mellesleg ez az írás véleményem szerint sokakban azt a képzetet keltheti, hogy itt sincs szó másról, mint egy újabb próbálkozásról a Biblia igazolására – ami persze önmagában nem lenne baj, csak ezzel szeretnek mindent lehurrogni.
Válaszát előre is köszönöm, és bocsánat ha olyat kérdeztem amire a választ egy újbóli elolvasással magam is megtaláltam volna.
Tisztelettel: András
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2016. április 19. at 11:38
Mivel a látásmód teljesen más, ám a dolgok fizikája (mechanika) ugyanaz, a megértés és a megértetés sem egyszerű. Más szavakat kell használni, közérthető „szakkifejezéseket” kell alkotni, hogy képet alkothassunk a világról.
1. Az első válasz talán egy kicsit misztikusnak tűnhet, de tapasztalati tényen alapul. Nano-, de már mikro méretekben is tapasztalják, akik az anyagot manipulálják, hogy ebben a mérettartományban minden „ragacsos”. A részecskék, ha egymáshoz érnek összetapadnak, komoly erő kell a szétválasztásukhoz és NINCS RAJTUK „FOGÁS”, olyan kicsi az erőkar, hogy aránytalanul megnő az alkalmazandó szétválasztó erő. Ha az ősatomok egyszer egymáshoz értek, nincs semmi olyan külső erő jelen, ami szét tudná őket szedni. Már együtt mozognak. (Ez a későbbiekben még világosabb lesz.)
2. Bármilyen formájúnak is képzeljük el a részecskéket, amikor négy tapad össze belőlük, akkor minőségi változás áll be. Addig a három között nem volt közrezárt tér, csak érintkező felületek (gömb esetében egyetlen pont), és a hármas egyetlen síkot, részecske vastagságú síkot alkotott. A negyedikkel azonban ez megváltozik, 3D testté válnak, ahol a négy alkotó között üres tér van közrezárva. Az üres tér, vagy részecskementes tér pedig minden mérettartományban vákuumot jelent. A mikro implózió alatt gyakorlatilag azt értem, hogy a záródás pillanatában vákuum jön létre a négy alkotó részecske között, ahova az adott nagyságrend egyetlen részecskéje sem fér be, azaz a vákuum fennmarad. Szó szerint összerobbannak a záródás végső pillanatában. Azért implózió, mert az explózió, az anyagot szétbontó kifelé robbanás (részecskékre szakadás) ellentéte.
3. A mi szintünk nem kitüntetett, csupán már akkorák a méretek, hogy az anyagot összetartó külső nyomás (a mi szintünkön ez az, amit gravitációnak nevezünk) ennél nagyobb részecskékből álló testet már nem képes összetartani, az már magától széthullana. (Itt nem a test mérete számít, hanem az alkotórészek mérete, formája és az összetapadó felületek nagysága (mint minden ragasztónál). Ez megint szimpla mechanika: a tömeg, az összetartó erő, és az erőkar nagysága. Az erőkar a mérettel (tömeggel) arányosan nő, míg az összetartó erő nem.) Abban sem kitüntetett a mi szintünk, hogy az általunk ismert (fizikai, kémiai, biológiai) folyamatok csak ebben a nagyságrendben létezhetnének. Nem zárható ki, hogy az összes kisebben is léteznek, csupán mi ezt nem tapasztalhatjuk meg, mert az információhordozónk, a fény a mi nagyságrendünk része. Nem KELL legalsó határ, én az elméletileg létezhető legkisebbet neveztem el ősatomnak. Nem tudom, hogy tőlünk lefelé hány nagyságrend van az ősatomig, csupán feltételeztem a tudomány mai ismereteire alapozva néhányat.
4. Pontosan! Ez az egyik dolog, amit rendszerlogikával nem lehet kikövetkeztetni: hogy mi indította be a mozgást. A másik az, hogy az anyag hogyan jött létre. Ezért nem tudom kizárni a teremtő létét.
5. Pontosan! A lüktetés a jó szó. Az összetett testek részecskéi (a legkisebb a tetra-ősatom) külső erő (ütközések) hatására egymáshoz képest kissé el tudnak mozdulni, de a közöttük levő vákuum mindig „visszahúzza” őket. Ennek – a részecskék és a test tömegének függvényében – lendülete keletkezik. Ez hozza létre a lüktetést, ami a szabad végű lengés egy formája. Ennek „energiatartalma” csak akkor hat, ha egy másik testtel ütközik a részecske a lüktetés valamilyen fázisában. Egyébként lassan lecseng. Minél kisebb a részecske, annál gyorsabban.
6) Ha az atomot alkotó részeket nézzük, akkor azokat úgy is mondhatjuk, hogy összetapadt elektronokból állnak. Mivel a formájuk teljes, több elektron nem fér beléjük, de a felszínükön szabadon lehetnek elektronok, és vannak is. Az elektronok kicsi tetra-részecskék, amelyek nem „gurulnak”, hanem ülnek az atom felszínén. A mérete miatt jellemző az atomra, hogy mennyien vannak, vagy lehetnek, mert az atom „gravitációja” tartja őket a felszínen. Az atom gerjesztésekor ezek a beinduló, vagy felerősödő lüktetés miatt, amikor az eléri a kritikus értéket, felszállnak, mint a por. Ezzel egyúttal elviszik a gerjesztés (mozgás) egy részét is az atom felszínéről, amit annak mozgásától vettek át. Magyarul: a gerjesztett atomnak elektron légköre lesz, de statikus elektron légköre. Ez a statikus elektromosság. Ezt látjuk, amikor egy dielektrikumot megdörzsölünk. (Különösen látványos a nemzetközi űrállomáson megdörzsölt kötőtűvel végzett statikus elektromos bemutató.) A fémek atomjai azonban (kétrétegű lapos formájuk miatt) helyváltoztató mozgást is adnak az elektronjaiknak, ezért azok nem csak felemelkednek a felszín fölé, majd újra leszállnak, mint a felvert por, hanem elektronszél formájában messze elmennek tőle. A fémek ezeket nem tudják visszavenni a gerjesztés megszűnése után, hanem más, gerjesztetlen elektronok tapadnak meg a felszínükön az atom „gravitációja” miatt. Az elektronnak tulajdonított szerep a kémiai kötésekben egy tündérmese. Ugyanúgy a jelenlegi atommodell is tündérmese, de erről (a kísérlet érvénytelen voltáról) írtam.
7. Az elektrínó is megvan, csak nem tudjuk, hogy azt észleljük. Az a mágnességet létrehozó és működtető részecske. Azért képes hatni olyan jól az elektronokra, mert vele azonos nagyságrendet (méretet) képvisel.
8. A tökéletes gömb minden nagyságrenden dudoros, csak nem tudjuk szabad szemmel észlelni. Minden nagyságrenden egyforma mértékben dudoros, mert a kisebb nagyságrenden kisebb gömbökből áll össze a nagyobb gömb. Csak a felszín kisebb méretekben simábbnak tűnik. A tökéletes gömb alatt csak azt értem, hogy a felszínén nincs többé olyan hely, ahova még egy alkotó részecske beférne. Pontosan azért vannak a felszínen „szabad” részecskék, mert a gömb tökéletes formájában is „dudoros”.
9. Ez tapasztalati tény. A foton kisebb, mint az elektron, és az elektronmikroszkóp jobb nagyítást eredményez, mint a fénymikroszkóp. (A felbontásról most ne beszéljünk, mert az csak azért rossz az elektronmikroszkópnál, mert koncepcionálisan rosszul konstruálták meg. Nem vették figyelembe, hogy az optika szabályai arra is érvényesek. Ahol pedig figyelembe vették, félreértették. A kép ugyanis nem a fókuszpontban keletkezik, hanem előtte, vagy mögötte.)
10. Ez így van! Abszolút idő nincs, csak eltérő folyamatsebességek, és minél kisebb a nagyságrend, annál gyorsabban zajlanak a folyamatok. Erre alapozhatunk időkoncepciót, feltéve, hogy soha nem tévesztjük szem elől, hogy nem valós, csak képzetes.
11. Szemlélet!!!! Nem az idővel történik „valami” a fénysebesség közelében, hanem az órákkal! Azokra, mivel anyagból vannak, bármilyen megoldással készítették is őket, hat a gyorsulás!
12. Az órák miatt. Az összefüggés létező, csak a magyarázata tündérmese.
13. Nem tudom még. Sejtésem van. Ha az anyag önszerveződő, akkor az élet is önszerveződő módon, pusztán a környezeti körülmények hatására jön létre benne. Végül is az, amit életnek nevezünk nem más, mint kémiai folyamatok ciklikus egymásutánja. Nem zárom ki, hogy a földi élet létrejöttében az eggyel kisebb nagyságrend legnagyobb szerveződései is részt vesznek. Itt a vírusokra gondolok, amelyek nagyon (tudatos) mechanikai működésűnek tűnnek.
14. Nem tudom, hogy milyen idős a világegyetem. Az idő számomra nem létezik, nem bír jelentőséggel. Nemrégiben kalkulálni voltam kénytelen a Föld korát. Csak az emberiség hagyományai és a földtudományok korrigált tapasztalatai alapján (amelyben néhány folyamatot alaposan félreértettek) a Föld olyan 180-190 ezer éves lehet. Ez alatt az idő alatt keletkeztek a Naptól a Földnél távolabb levő bolygók és aszteroidaövek. Ezek mindegyikének létrejötte hatással volt a Földre, ami a tudomány által is észlelhető nyomot hagyott. Néhány közülük már az emberiség hagyományaiban is szerepel.
15. Ennél egy kicsit már tovább léptem. Rövidebb kb. 2000-2200 éves szakaszokról van szó. A bolygópályák esetében gondoljon bele, hogy egy örvényről van szó, amely nem sík, hanem spirál! Természetes, hogy nem lesznek teljesen egy síkban. A „menetszél” egy részét felfogja a Nap sugárzási „buborékja”, a helioszféra. Az ellipszis pályák (amikről azért tudni kell, hogy csupán nem tökéletes körök) a bolygókkal, a Nappal és a „menetszéllel” való kölcsönhatásban alakulnak ki. A Nap vagy a bolygók kitakarják, árnyékolják egymást a menetszéltől. Retrográd mozgást a leperdülő örvényekben keletkezett égitestek mutatnak. Az örvény széléről leperdülő örvények spiráljának iránya éppen ellentétes az anyaörvényével. A bolygóknak nem kell egyforma távolságban lenniük egymástól, még akkor sem, ha egyenlő időközönként keletkeznek. Minél távolabb vagyunk az örvény középpontjától, az örvényben az anyag koncentrációja annál kisebb. Ahhoz, hogy ugyanannyi anyag gyűljön össze, mint beljebb, jóval nagyobb térrészből kell az anyagot kigyűjtenie az örvénynek.
16. Nem számolták ki! Zenei hangok összefüggései alapján feltételezték a bolygók távolságát. A Naprendszeren belül a rendszert alkotó örvény „gravitációja” (annak paraméterei) érvényesek, tehát lehet velük számolni. Még akkor is, ha nem tudjuk, hogy a „gravitációs” zavart egy másik bolygó G árnyékoló hatása okozza. Vonzó gravitációs elképzelés esetén is ugyanez az eredmény, csak a magyarázata téves. Egy másik rendszerben annak a jellemzőinek megfelelő gravitációs értékek lesznek érvényesek, de a működés ugyanaz. De a rendszerek közötti térben nincs gravitáció. Csak ott van, ahol már kialakultak szilárd testek. Erre éppen a gravitációs zavarokból kellett volna következtetniük. Ahol nincs másik mozgó test, ott nincs gravitációs zavar. A „fő” gravitációs forrás pedig ebben a rendszerben az örvény közepe (a fekete lyuk, ha még nem alakult ki csillag), a Nap, nem pedig a végtelen gravitáció.
17. Pontosan! Amit kettős csillagnak hívnak, az valójában egy Nap és az éppen fellobbant bolygója. Volt idő, amikor a Földnek három napja is lehetett. A Nap, a Jupiter, és a Szaturnusz. Csak az utóbbi kettő már befejezte a csillagfázist, mert a Naphoz képest kis tömegük miatt gyorsan lehűltek.
18. Mert nem gázból vannak! És nem is plazmából. Hanem folyadékból. Egyre viszkózusabb folyadékból. A koncepcióval van a baj. Attól kezdve, hogy folyadék (olvadék) az anyag, az űrtengely megszűnik, de a test örvénytest marad, azaz az anyaga örvénygyűrűben áramlik. DE NEM FORGÁSTEST, NEM FOROG, mint itt a földi kísérletekben a gömbbe zárt, forgatott folyadék! A folyadék mozgásához hely kell, minden rendelkezésére álló helyet kitölt. Nincsenek „sarkok”, hiszen nem forog. Amit forgásnak vélnek, az a Nap felszínén az anyag áramlása az eredeti örvényspirál irányában. Abból, hogy a „sarkok” és az „egyenlítő” környékén az anyag áramlása eltérő sebességű, rossz következtetést vontak le. Forgást képzeltek oda. Forgás majd csak akkor alakul ki, amikor az égitest bekérgesedik, de akkor is csak a kéreg forog, a magma alatta továbbra is áramlik. Ekkor jelenik meg újra az örvénygyűrű űrtengelye, mert ekkor az áramlást már a zárt, szilárd gömbtér belső felülete szabályozza.
19. Az elpattanó buborékok a lassított felvételen gyakran éppen így viselkednek. Annál gyakrabban, minél viszkózusabb a folyadék.
20. Kirajzolná az erővonalakat, csak a saroktól akkora távolságban az „erővonal” a vasreszeléket már nem tudja megtartani még folyadékban sem. Túl nagy a tömeg és túl hosszú az erőkar.
21. Mert zárt térben lövik össze az anyagot, és elképesztő mértékű gázosodást hoznak létre, amelynek a korábbinál sokkal nagyobb a feszítő ereje, csak éppen ezt nem vették számításba, mert nem „látják”, hogy mi történik. Csak azért hiszik azt, hogy fúzióról van szó, mert erről nem tudnak.
22. Az elképzeléssel van a gond. Földhöz kötött viszonyítási rendszerben élünk, és abban is gondolkozunk. Attól nem tudunk elszakadni, pedig igazából nem is ismerjük. Minden, ami a Föld felszínén van, az a Föld része! Egytestet képez a Földdel! Hogyan lehetne akkor külön gravitációja egy a felszínből ki sem álló (az arányokat figyelembe véve) picinyke húszemeletes háznak? Tessék kivinni az űrbe (mikrogravitációba), és azonnal lesz mérhető, sőt látható gravitációja. A lufis kísérlet eddig mindenkinek sikerült, nem tudom, hol lehet a hiba. Az elektronok elképesztő mennyiségű mozgást képesek felvenni, ezért árnyékolnak nagyon jól a kis tömegük ellenére. Semmilyen más anyag nem képes erre. A tárcsás forgatás működik, csak biztosítani kell, hogy ne legyen körülötte levegő, mert szelet kelt és az befolyásolja a kísérletet.
23. Természetesen frissítem az anyagokat, és függetlenül attól, hogy mikor keletkezett az információ, én csak akkor tudok számolni vele, amikor a tudomásomra jut. Vagy ha eszembe jut, hogy ezt kifelejtettem belőle, mint bizonyítékot, noha tudtam róla korábban is.
24. A nemtudás ma elméleteket szül. Régebben hitet szült. A nemtudás az alapja az összeesküvés elméleteknek is. A kőolaj az elpárolgott tengerek élővilágából keletkezett a vízből a párolgás miatt kirakódott ásványi anyagok alatt, azok által levegőtől elzárva. Gyakorlatilag előbb húslevessé főtt a teljes tengeri élővilág, annyira heves volt a melegedés. Ez minden új bolygókeletkezéskor megtörtént, csak egyre enyhébb mértékben. A szén ugyanígy keletkezett a szárazföldi erdőkből, csak ott a takaró a forró vulkáni hamu volt, ami át is sütötte.
25. Darabos, fehér tűzálló agyagot lehet venni 40 kilós zsákos kiszerelésben Felsőpetényben a bányánál potom pénzért. A lényeg, hogy darabos legyen, legyenek akkora darabok, amiket enyhén egymáshoz dörzsölve közvetlenül a fogyasztás előtt tud port csinálni az ember. Helyette jó a NEUROSAN por is, amit rátkai és mádi riolittufából őrölnek, és kapható minden patikában vagy gyógynövény boltban.
26. A nagy varázslóval csak arra akartam ráébreszteni a hívőket, hogy legalább azt vegyék észre, hogy nem ugyanazon istenről van szó, aki teremtette az összes embert, és aki Ádámot és Évát kreálta. Ehhez persze el kellene olvasniuk azt, amiben hisznek, de szinte senki nem teszi.
Remélem a válaszok kielégítőek. Üdv. Árpád
[Reply]
Igen, köszönöm, azt hiszem túlnyomó részt sikerült megemészteni őket. Azért lesz itt néhány, amelyek újabb kérdéseket szültek, de először egy fontos dolog ami azóta jutott eszembe a Holdról: beugrott hogy hiszen űrszondák már készítettek fényképeket a Föld-Hold rendszerről távolodtukban! Gyors keresés után az első találat a japán Hayabusha2 útjával kapcsolatban:
http://www.space.com/31284-japan-asteroid-spacecraft-earth-flyby-video.html
A cikkben lévő fényképet alapul véve a Föld átmérőjét 19-szer lehet elhelyezni közéjük, ez 240.000 km-t ad. Persze azt nem tudhatjuk, hogy a szonda abban a pillanatban épp egyenlő távolságra volt-e mindkét égitesttől (ez adná a valódi értéket), de az már így is biztos, hogy LEGALÁBB 240.000 km a távolság! Ennek fényében a fényképeken és geometriai alapokon nyugvó számításokat át kellene értékelni, nem?
És akkor a „maradék”:
1. A „ragacsosság”. Nos, én próbálom a világképet teljesen átélni és nulláról, az alapoktól felépíteni. Eddig ott tartottam, hogy semmi más nincs, mint különböző nagyságrendű részecskék, amelyek közegeket alkotnak, és az egyetlen energiafajta a mozgás. Ha a ragadósságot, a felületek összetapadását ebből le lehet valahogy vezetni minden nagyságrenden pusztán a mechanika szabályai szerint, akkor rendben van. De ha „csak” tapasztalati tény, és misztikusnak tűnhet a magyarázat, akkor ezek szerint (még) nem tudjuk ilyen keretek között megmagyarázni? Mert vagy ez, vagy mégis van valamilyen másfajta erő, ami összeragasztja a részecskéket, és akkor már megint ott tartunk mint a régi modellnél hogy vagy pozitív-negatív vonzás, vagy magerő stb.
18. Ha a Szaturnusznak (és a többi óriásbolygónak) nincs gázzal kitöltött űrtengelye mert még nincs kérge, akkor miért is látszik rajta a hatszög? Ha ilyen tölcsér csak a bekérgesedés után tud kialakulni, az viszont hogyan tud kivetülni és megjelenni a légkörben a kérgen át?
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2016. május 7. at 15:49
Holdtávolság: Sajnos ezzel a képpel semmire nem lehet menni, mert még a Föld átmérőjét sem lehet rajta megmérni, hiszen annak csak egy töredéke látszik. Ez nem mérés így, mint ahogyan az enyém sem volt az. Pusztán arra volt jó, hogy megmutassam: nem elég az elméletre alapozott fénnyel/radarral való mérés, azt ellenőrizni is kell, mihelyt arra lehetőség van. Mérés akkor lenne, ha az ISS fedélzetéről műszerrel pontosan megmérnék a Hold látszó szögátmérőjét, majd a Holdról műszerrel pontosan megmérnék a Földét. Utána lehetne pontosan kiszerkeszteni a tévedhetetlen geometriával a távolságot is és a Hold átmérőjét is. Egy dolog azonban bizonyos, a Hold sokkal közelebb van, és nem akkora, mint gondolják.
1) A ragacsosságot csak mint tapasztalati tényt említettem. Nincs benne semmi misztika. A már összeállt négy gömböt az tartja össze, hogy kívülről a részecskékkel való ütközésből eredő nyomás összefelé nyomja őket, de közéjük nem fér be semmi, ami széjjel nyomhatná őket, mert nincs náluk kisebb részecske, ami behatolhatna közéjük. Azaz közöttük vákuum van.
18. Mert vastag gáz légkörük van, ami áramlik, és az egyenlítőtől a magasban a sarkok felé áramlik spirálisan, mint itt a Földön is tenné, ha ugyanolyan sűrű és vastag lenne. Ez a lefolyóban folyó vízhez hasonlóan létrehozza a hatszöget ott, ahol az áramlás lefelé kényszerül.
[Reply]
Őszintén szólva ezen most egy picit meghökkentem, mert itt nem a különböző világképek ütközéséről van szó, hanem arról amit tényleg majdnem a saját szemünkkel láthatunk: a szonda képén igaz hogy nem teliföld van, de azt a kis árnyékos részt pár kattintással ki lehet egészíteni – ezt tettem én is egy nagyon egyszerű rajzolóprogrammal. Majd a teljes szabályos kört szépen el lehet helyezni 19x a két égitestet összekötő egyenesre. Ez persze nem alkalmas TÖKÉLETESEN pontos mérésre, én sem annak szántam, de azt a következtetést teljes magabiztossággal leszűrhetjük, hogy a máshogyan kiszámolt 146ezer km BIZTOS túl kevés, az a minimum amihez igazodni kell a KÖRÜLBELÜL 240e km. Ha a Hold a szonda felől nézve közelebb vagy távolabb jár a pályáján, akkor még több is lehet a távolság. Ha tudnánk hogy pont „oldalról” készült a kép, akkor dőlne meg a hivatalos 380e is.
Egyetértünk abban hogy egzakt mérések kellenének, én itt csak azt szerettem volna ezzel bizonyítani, hogy a cikkben levezetett 146e km-t adó számításokban biztos van valami hiba, méghozzá elég nagy (vagy rá kell fognunk a képre hogy meghamisították). Ettől még igaz lehet az a sejtés hogy a hivatalos méret és távolság sem felel meg a valóságnak, csak nem akkora mértékben tévednek, valahol a kettő között lehet az igazság.
[Reply]
Én ezt már nem is értem.
google: prism on moon
és az eredmény:
http://physics.ucsd.edu/~tmurphy/apollo/lrrr.html
cm pontossággal méri a 385 ezer kilométert,
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2016. július 18. at 18:15
Sajnálom, nem ment át a teszten. Nem távolságot mérnek, hanem visszaverődési időt. És azt mivel konvertálják távolsággá? Közmegegyezéses(nem mért) fénysebességgel! Tessék előbb tájékozódni. Vagy elolvasni a honlapon az ezzel kapcsolatos írást is.
[Reply]
Amikor a világűrben Ön szerint lassabban terjedő fény az atmoszférában felgyorsul emiatt Cserenkov sugárzásnak kellene keletkeznie. Nem keletkezik. Mi ennek az oka ?
[Reply]
Mert.csak az emer által létrehozott mesterséges környezetben létrejövő jelenségek nem kérhetők számon a természeten. A természetben mások a körülmények, mint a tudósok eszement elmeleteit igazolni hivatott kísérletekben. Ezzel gyakorlatilag azt kérdezi, hogy a lovak miért nem járnak sakk lóugrással.
Einstein azért nyújtogatta a nyelvét a világra a fotóin, mert mindenki bevette a barátai megtréfálására kitalált álelméletét. Azon muletott, hogy az egész világot sikerült vele átvernie.. Én nem nevetek, én sajnálkozom.
[Reply]
A világ összes fizikusa nem lehet szélhámos,
ha pedig néhányan rájönnek mégis a szélhámosságra, akkor viszont
az alternatív elméleteiknek egy irányba kellene mutatniuk,
viszont ahány alternatív fizikus, annyi különféle elmélet, és nem csak a határterületeken vagy a friss felfedezések elméleteinek területén, hanem a megalapozás területén is, így nem lehet valamit elkezdeni …
– hát ez itt a gond …
[Reply]
A japán Hold- Föld, távolság fotóhoz hozzátenném, hogy ha különböző közegekben törik a fény, akkor az űrből készített képen a Föld tűnhet kissebbnek a valóságnál, mivel van légköre, amin megtörhet a fény… A távolságméréshez hozzátartozik a légkör a Föld átmérőjéhez a képeken? Persze, ha a képeket nézzük. De ha torzít, akkor hogyan becsüljük meg? Minden légréteg másként torzíthat?
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2016. október 4. at 20:26
Az űrből készült felvételeken az objektív és a tárgy között azonos fénytörésű közeg van, az űr, tehát nincs torzulás. A Föld 12750 km átmérőjéhez képest a valóban fényt szóró és törő sűrű légkör nem több, mint 16 km vastagságú, tehát elenyésző. A torzítás akkor jelentős, ha a légkör aljáról nézünk kifelé, amelynek rétegei más-más szögben törik a fényt. Ennek hatása akkora, hogy míg a légkör aljáról a Hold És a Nap is kb. 1/2 fokosnak látszik, addig a 400 km magasan, a légkörön kívül keringő Nemzetközi Űrállomásról már több, mint 1 fokosnak.
[Reply]
gypel Reply:
2016. november 27. at 12:35
Van viszont olyan beállítás, amikor bármilyen anyagú is az átlátszó közeg, mégsem töri a fényt, gondolom nem én vagyok akkora fizikus, hogy erre rájöttem, persze nem is jöttem rá, csak visszaemlékeztem…
Szeretném, ha megnevezne egyetlen hiteles forrást, amely azt állítja, hogy a Nap látószöge 1 fok, pl. az ISS-ről nézve !
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2016. november 29. at 16:13
Természetesen van ilyen beállítás, amikor a beesési szög merőleges és a közeg egyenes réteg, ami a Föld és légköre esetében nem áll fenn. A légkör egy gömbhéj lencse, amin belülről nézünk át kifelé. Nem töri a fényt, hanem kicsinyít. Ki lehet próbálni, mert kicsiben is működik itt a Földön is. Az üveg vagy átlátszó műanyag félgömbhéjak erre kiválóan alkalmasak.
A hiteles források az ISS fedélzetén a Napról és a Holdról készített fényképek.
Kérem első sorban vegye figyelembe, hogy hobbi szinten foglalkozok ezzekkel a témákkal, sosem tanultam, sőt amit tanultam is, pl.: fizika orán, mese habbal. Ellenben hirtelenjében rádöbbentem, hogy van tudományaink miket rossz alapokra építtettünk fel. Ezen cik alapján, az égitestek távolsága, sűrűsége, mérete, sebessége, és gravitációja MÁS mint amilyennek hittük.
Ezek téves adatok alapkövei nagyon sok képletnek.
Ha az ön által igazolt eredményekkel kezdenénk előröl, mekkora lenne az eltérés, a jelenlegi világképünktől? Vegyük a szuperszimetria elvét ahol minden egy volt, és itt kiemelném az erőket, elektromosságon átt a hő erőig teljesen a GRAVITÁCIOIG mi jelenleg a legnagyobb fejtörés, mert hogy a képletek alapján gyengébb mint amilyennek kéne lennie. Igen a hurelmélet, a 11 dimenzios kiterjedés, és még azt hiszem a fekete anyag kutatást is új irányba mozditaná?
Kérem ne féljen kritizálni! A hibáiból tanul az ember, ha valamit rosszul szürtem le, kérem szóljon, és ha kérhetem mutasson rá, hogy holtévedtem el.
Köszönőm!
M.Bence
[Reply]
1, Ha vákuumban a fény nem került megmérésre, akkor miből gondolja, hogy nem jó a számított eredmény és lassabban terjed? Hogyan tudja ezt mérés nélkül ellenőrizni?
2, Akik a Holdra mentek, vagy a Marsra küldtek szondát, azok féltávnál észrevették, hogy már el is hagyták a bolygót? Vagy továbbmentek, de visszafordultak?
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2018. január 15. at 20:41
1) A válasz benne van az írásban.
2) A sebességüket ugyanazzal a hibával mérik.
[Reply]
Tehát önnek sincs mért eredménye, csak számított?
A rakéták hajtómű teljesítményét is elszámolták?
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2018. január 16. at 12:36
El kéne olvasni az írást.
[Reply]
stellaz Reply:
2018. január 16. at 14:12
elolvastam, azért kérdezem
[Reply]
Nem értem miért nem jelent meg a levelem?
Az alábbi szöveggel megismétlem:
Tisztelt Eördögh Árpád, élvezettel olvasom az írásait, ritkán találni kreatív gondolkodót. Még bevallom nem olvastam el sok mindent amit írt, de próbálok időt szakítani rá.
A Nap távolságot a SOHO vagy a Nap koronájába talán a múlt évben vagy idén indított műhold megmérte-e nem tudom. A Holdra szállás és egyéb Apollo expedíciók valódiságát én pont a Föld eltérő és nem megfelelő szögátmérőjében találtam meg, erre úgy érzem nem lehet emiatt támaszkodni. A 20 ezer kilométer magasságban keringő műholdakról a szögátmérő alapján ki lehetne számítani a Föld átmérőjét, nemde? Hoztak nyilvánosságra ilyen mérésről eredményt? Nem. Tudtommal.
A gondolatmenete jó, ha valóban volt Holdra szállás, amelynek megkérdőjelezése nem csak a nano méretű por, hanem sok más műszaki adat megkérdőjelezi. Régi vesszőparipám hogy az átmérőből ki lehet számítani a tömeget. Van egy közelítő képletem, ami csillag nagyságú tömegektől felfelé elhanyagolható mérési-számítási hibákat eredményez. Ezzel a látszólagos átmérő is kiszámítható, azonban a képlet nagy hibaszázalékú a Földre, Holdra, stb. nézve.Ha itt megkérdezhetem, Önnek mi a levezetett gondolata a forgás és a gravitáció összefüggésére? Mert ugye a sci-fi filmekben úgy képzelik el a mesterséges gravitációt, hogy forog a tengelye körül az űrállomás. Hát minden forog a világegyetemben, az űrállomás is. Még sincs benne gravitáció, csak elenyésző.
Ha egy korongot nézünk a világűrben – forogva természetesen -, a korong peremén van gravitáció, merőlegesen a korongra elenyésző, elvileg a tömeg átmérőjének csekélysége miatt. A korong alakú Föld elmélete itt meg is bukik. Azonban ha a forgás sebességétől függ az űrállomáson a gravitáció mértéke, akkor összefüggésben kellene lennie az égitestek forgási sebességének a tömegükkel, mert ha nő a gravitáció a fogással, akkor nő a tömeg is, azaz minél gyorsabban forog valami, annál nagyobb a tömege. Ennek látszólag nem mond ellent néhány nagyon sűrű kvazár vagy más égitest fénysebességet megközelítő forgása és hatalmas gravitációja, aminek magyarázata lehet hogy miért hatalmas tömegűek a fekete lyukak.
Mindezekről mit gondol?
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2019. október 19. at 21:35
Ahogy máshol már leírtam, az égitest forgása az őt létrehozó örvénymozgásból jön létre, amint bekérgesedik. Csak a szilárd, merev kéreg forog. Alatta továbbra is örvénymozgást végez a magma. A forgásnak semmi köze a gravitációhoz vagy a tömeghez. Tény, hogy amennyivel nő az égites tömege a beáramló anyaggal, annyival arányosan lassul a forgása, mert a mozgásmennyiség marad meg. az pedig a tömeg és a mozgása sebességének a szorzata. Azok az égi”testek”, amelyek még nem kérgesedtek be, nem forognak, hanem bennük az anyag örvénymozgást végeave áramlik. A felszinükön ez látszhat, de ettől még nem lesz forgás. Ugyanígy nem forog a fekete lyuk sem, amely nem más, mint az örvénygyűrű üres tengelye, amelyen azonban az örvényben mozgó minden anyag áthalad, tehát ezért a fekete lyuk a teljes mozgó anyag mennyiségét és mozgásmennyiségeét reprezentálja. Azaz hatalmas „tömegűnek” tekinthető. Egy test központból történő forgatásával nem gravitáció, hanem repítőerő hozható létre, amely csak olyan, mintha gravitáció lenne. Akkor lemne akkora, mint a földi gravitáció, ha az ürállomás és a Föld tömege közötti aránynak megfelelően növelnénk a forgási sebességét mindaddig, amíg az érték a Föld tömegének és forgási sebességének szorzatát el nem éri. Persze ekkorra a test régen szétrepülne. Tehát ha a test tömege ha századrésze a Földének, akkor százszor akkora sebességgel kell forgatni, mint ahogy a Föld forog, hogy azonos erejű legyen a repítőerő a földi gravitációval.
[Reply]
Köszönöm a választ. Logikus amit ír, azonban az égi”test” forgásával nem értek egyet. Példa lehet erre a Hold. Látszólag nem forog. De mégis. Milyen inerciarendszer szerint léteznek Ön szerint nem forgó égi”testek”?
A fekete lyukhoz: valóban. ahogy Ön írja, a fekete lyuk egy tengely avagy inkább pont, ami kétdimenzióssá nyűlik meg. Azonban úgy érzem – és sohasem kötözködök -, a fekete lyuk, az égitestekben lévő központi üreg problémaköre biceg mind az Ön általi levezetésben, mind a hivatalos elmaradottabb logikában. A probléma az, hogy a gravitáció mértéke két égitest, stb. között a tömegközépponttól a tömegközéppontig hat, a sugár teljes hossza a jelenleg oktatott fizikában elválaszthatatlan a gravitációtól, a felszíni gravitációtól. Gyakorlatiklag át kell írni ez alapján a fizikát, hiszen a sűrűség számításokat is módosítani kell. Nekem ez logikus és elfogadható, ha ennek működő modelljét – amit Ön kísérletileg folyadékkal igazolt többek között -, képletekkel és visszaigazolható számításokkal igazolni lehet. Ha ez lehet, akkor az Ön által még meg nem határozott belső, központi üreg mérete pontosan kiszámítható lenne. És itt nem a sűrűség egyenetlensége a válasz, hiszen ha oly mértékű lenne az, akkor befolyásolná az égitest alakját. Persze pl. a Föld gravitációs alakja felszíni gravitációs mérések alapján más alakot mutat mint a lapított gömb, mondhatnánk hogy itt a válasz a sűrűség eloszlásra. Azonban ez nem válasz a központi üregre, és miért a központi üreg központja, azaz a lényegében üresség központja a gravitáció kiindulási pontja, hiszen a belső üreg peremétől van anyag, tehát a gravitációnak is onnantól kellene hatnia. Úgy érzem – habár én vagyok Önnél is szkeptikusabb a mai fizika helyességét illetően -,amíg nem tudja kiszámolni a belső üreg átmérőjét/átmérőit, addig nem állja meg a helyét a belső üreg, bármennyire meggyőzően logikus az érvelése.
Két fontos kérdésre válom tehát a válaszát.
Valamint a harmadik a szilardak-e-a-klasszikus-mechanika-elmeleti-alapjai/ lapon feltett kérdésemre.
[Reply]
Logikus amit ír, azonban egyben nem értek egyet: milyen inercia rendszer az ami szerint létezik nem forgó égitest. Ön utalhat ugyan nem tengely körüli forgásra, ha egy pl. csillaghoz képest nem forog egy égitest, de a galaxis körül kering, honnan bizonyítható be, hogy nem megegyező-e a tengely körüli forgása a galaxis középpontja körüli keringéssel?
Másik probléma: a fekete lyuk középpontja ha üres, akkor információ hogyan létezik benne? Az Ön kísérlete példa értékű, azonban itt nem Hermész Triszmegisztosz mondatai a helytállóak /ahogy Fent úgy Lent/, mivel ekkora méretbeni különbségeknél másként viselkedik az anyag, ez számos csillagászati bolygók belső-külső „műkodésével” kapcsolatos utólagos korrekcióban is rajtakapható modellezési tévedés.
Harmadik probléma, hogy a gravitációs számításokhoz elengedhetetlen a pontos sugár értéke. A felszínihez is.
A negyedik probléma, hogy fentebbi számításokat korrigálni lehetne, ha lenne Önnek pontos válasza, mekkora a belső üres üreg. Ehhez kellene egy képlet amivel korrigálni lehetne a mai gravitációs számításokat.
A negyedik: a kozmologia/tabula-smaragdina-a-smaragtabla/? és a szilardak-e-a-klasszikus-mechanika-elmeleti-alapjai/? oldalakon megkérdeztem Önt, ha van ideje, kérem válaszoljon mindezekre.
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2019. október 26. at 12:41
Milyen inercia rendszerek? Ebben a vilagképben olyanok nincsenek. Ha egyszer rányílik az ember szeme és meglátja, hogy forgás csak egyetlen pont vagy pontsor (tengely) esetében létezik, mert a test minden más pontja nem forog, hanem kering a forgó tengely körül, akkor a helytálló tengely körüli forgás kifejezés értelmét veszti. Különösen, mert a keringésre teljesen más törvények érvényesek, mint a forgásra. A Hold NEM forog a tengelye körül és nem végez kötött keringést sem, ahogy tanítják. Mindig ugyanazt az oldalát fordítja a Föld felé, tehát modellezhető egy markomba fogott almával. Amikor körbe fordulok vele, akkor meg tudom figyelni, hogy mindig ugyanazt az oldalát látom és nem forgott a SAJÁT tengelye körül, mert a markomban nem fordult meg. Keringeni viszont keringett az ÉN tengelyem körül. Ha ezt kívülről nézem, és onnan a Holdat több oldalról látom a keringése közben az már egy MÁSIK VISZONYÍTÁSI rendszer. Nem ugrálhatok a kettő között, és nem mondhatom, hogy ami az egyik nézöpontból igaznak LÁTSZIK az a másikban igaz.
A fekete lyukat a környezö áramló anyag és annak mozgása határozza meg. Arról kaphatok információt, az általa körülvett lyukból nem, hacsak maga az anyag ki nem hozza. És pontosan ez történik. Amikor a lyukban felgyorsult, az áramlásban ütközö anyag sebessége meghaladja a bírható mértéket, az anyag bomlik, és kisebb részecskékből álló anyagi sugárzásba kezd, amely a környező (az áramlásban részt nem vevő statikus) közeget impulzusokkal gerjeszti. Az impulzusokat észlelni tudjuk, mert az a közeg itt is itt van. Információ lehet, hogy a matematika mesterséges zárt világában önállóán is létezik, de a valóságban csak az anyaghoz és észleléshez kötötten létezik.
A pontos sugár ismerete ebben a rendszerben is lényeges, mert az égitest köbtartalma és sürűsége együtt adja meg a szűrőképessége mértékét, amely a felszini gravitációját létrehozza.
[Reply]
Az inercia rendszert pont arra értettem, amit Ön is kifogásol. Egyetértek, az inercia rendszer önkényesen kiválasztott nézőpont szerinti mozgásrendszer, Azonban minden mindenhez képest mozog. Ha az einsteini logikát használjuk – ami számomra nehézkesen maradi -, akkor azért nem lehet egyidejűségről beszélni, mert a fénysebesség gátat szab a megfigyelő általi időnek, észlelésnek kozmológiai mérettartományban. Azonban bárhogyan nem tetszik a mai fizikus dogmák híveinek, mégis van egyidejűség, hiszen az Ön mozgás-magyarázata is ezt támasztja alá az inercia rendszerek tagadásával. Azonban az abszolút egyidejűség alapján – nem inercia rendszerekként gondolva – mégis az összes megfigyelő adott pillanatban létező mozgás érzékelése alapján (ha például az összes Naprendszeren belüli bolygóról. holdról néznénk a Hold mozgását) forgást fog látni, egyedül a földi megfigyelő tapasztalja az Ön alma-hasonlatát. A Hold forgása látható és mérhető lesz.
Azzal egyetértek hogy minden kering, az atomokban az elektronok, az atommagban a nukleonok, a nukleonokban a kvarkok, és az én számításaim alapján a kvarkoknál kisebb mérettartományban létező virtuális /a létezés és nem létezés paradox mondhatni villódzását produkáló részecskék/ entitások is keringenek, de csak ha anyagról van szó. Az én számításaim szerint a legkisebb mozgási szabadságfokú az anyag az energia állapot, az információ állapot és a szingularitás állapota között. Valóban két külön mozgásforma a keringés és a forgás, de mégsem. Hiszen ha azt vallja a fizikában amit vall, akkor minden kering /mint ahogyan írta is előző válaszában/, ha minden kering és nem forog, nincs pólusa, ha nincs pólusa, akkor a hipotetikus, axiomatikus negatív és pozitív elektromosság sem létezik, hiszen ha nincsen tengely körüli forgás, akkor az sincs. Akkor most semmi sem forog a tengelye körül? Ha semmi sem, akkor át kell írni az elektromosság és mágnesesség részét a fizikának. Jelzem, az elektromosság erőltetett kapcsolatban áll az egyesített elméletben a mágnesességgel, nem beszélve arról, hogy senki sem detektálta a láthatatlan fotont a mágnesesség esetén, úgy hogy sántít a foton mágnesességgel kapcsolatos kölcsönhatóként való említése.
Ne vegye tiszteletlenségnek, de az információ anyaghoz, energiához kötése, mint létezési feltétel kissé átgondolatlanságot feltételez. Még egyszer, kérem ezért ne sértődjön meg. Ehhez pár mondatot írnom kell, evidenciák, mégis fontosak. Ha valaki kísérletekkel alátámaszt bármit, a mai anyagelvű fizika bizonyított valóságnak tekinti az eredményt. Ha „csak” egyenletekkel, közvetett módon, logikai rendszerekkel, matematikai modellekkel támaszt alá valaki egy elméletet, akkor elméleti fizikának nevezzük a mondjuk úgy, bizonyítást, és ez vár kísérleti igazolásra. Ha viszont olyan talajra lépünk a fizikában, amit az anyagelvű fizika tudomány már nem tudja a mai fogalomrendszerébe beilleszteni, nem tudja kötni valamelyik eddigi – hangsúlyozom – axiómájához, akkor jó esetben filozófiának, rossz esetben még annak sem tekinti az ilyen gondolatot. Nos, ln levezettem matematikailag egy viszonylag egyszerű képlet végeredményével, hogyan jött létre a pi viszonyszám értékéből a fénysebesség értéke. Dimenziók nélküli értékként, mert bármilyen hosszúság értéket rendelünk a pi-hez, a fénysebesség mint a pi egy újabb arányszáma arányosan ugyanaz az érték marad, mint ma, a méter hosszúsági alapegység esetén. Minden fizikai alapmennyiséget vissza tudtam vezetni egy közös eredőhöz, amit a jelenlegi fizika nem ismer és nem is fog, mivel a saját gondolkodási önbeskatulyázása miatt képtelen absztraháltan gondolkodni. Nem vagyok fizikus, nem vagyok rabja egy tudományos intézménynek – és annak vezető kutatóinak – sem, sohasem fogom publikálni ezért az eredményeimet. Egyébként úgyis a DARPA-nál, vagy egyéb ilyen szervezeteknél landolna az összes ismeretem, hivatalosan ki sem jutna a közvéleményhez. Személyes tapasztalatom ez, hiszen Magyarországon több évtizeddel ezelőtt egy különleges alegységnél szolgáltam operatív tisztként leszerelve (nem végeztem katonai főiskolát és nem lettem hivatásos, de továbbszolgáltam 2 évet), nos ott olyan technológiákat alkalmaztunk, amit a vietnami háborúban az amerikaiaktól szerzett meg a szovjet-vietnámi-stb. haderő. A hetvenes évek derekán például azzal hülyítették az embereket hogy azért nem lehet lézer fegyvert készíteni, mert a fókusztávolságnak nagyon közel kell lennie ahhoz, hogy hatékony legyen katonai szempontból. Nos, a Szovjetúnióban a mongol határnál a Kína elleni viták során kipróbáltak úgynevezett lézerágyút, és működött. Honnan tudom? Tudom. Ezeket csak azért írtam le, mert a valóság mindig más, mint ami az emberiségnek be van adagolva. A mesterséges intelligencia is sokkal előrébb tart, mint Sofia, ami-aki szaúdi állampolgár. Visszatérve, az anyagi és nem anyagi természetű világ között átmenet, paradox átmenet létezik, nincs ebben semmi isten, semmi teremtés, a kezdeteknél semmi tudati irányítás. Megértem hogy nem hisz az információ anyagtól való független létezésében, de ahhoz át kellene adnom Önnek azt a tudást, amit sikerült felismernem /nem isteni sugallatként, nem kollektív tudást tartalmazó kvantumtérből, semmi különleges/, habár már nekem egyszerű. mint minden, miután felismeri az ember.
Persze ezek után vagdalkozhatnék hogy így az információ, úgy az információ már pedig létezik az anyagi világtól függetlenül is. Úgy érzem elértem azt a határt, amikor már konkrét egyenleteket, a felismert teremtődést és ebből kialakuló geometriát, fizikát át kellene adnom Önnek hogy érdemben látná miről beszélek. Nem fogom tenni, nem sajnálom Öntől, de sajnálnám ha a hadseregekhez kerülne.
Mégis annyit, hogy az energia, anyag kétféle állapotát ma is ismeri a fizika, pontosabban ismeri-nem ismeri. Az egyik az anyagi világ, a másik a szingularitás. Az utóbbi létezését hivatalosan az utóbbi évtizedekben bizonyították közvetett módon. Az Ön gondolata szerint a fekete lyukban is valamilyen üreg létezhet, mint ahogyan a folyadékos-mézes kísérletével modellezte. Azonban arról senki sem ír, hogy a Schwarzschild-sugárnál kisebb átmérőn belül mi történhet az anyaggal. Pontosabban többek között Penrose és Hawking írtak erről, de ők is visszariadtak attól hogy két isten közül melyiket válasszák, a vallási istent mint anyag nélküliséget vagy Einstein istenségét mint anyag-istent. Látom Dienes Istvánt és egyéb gondolkodókat akik mind valamilyen svájci kutató intézet szakemberei, hogy milyen vért izzadnak ahhoz, hogy bele tudják illeszteni az új hipotéziseket az einsteini anyagelvű fizikába, sőt a kvantumfizikát is visszatömködjék az einsteinibe. Nem tiszteletlenség ez sem, de szánom őket. Minden tudományos közlés mellett mindenki könyveket gyárt, gyakorlatilag másról sem szól az egész mint hülyítésről meg pénzcsinálásról. Tegyék. Higgye el, a tudás beteljesedése a legtökéletesebb beteljesülés, nem hiányzik a siker, mások elismerése, a pénz sem.
Viszont kevés ember tud agyban modellezni, és Ön úgy látom tud, hiszen a kísérlete előtt valamit látott a gondolataiban, hogy másként működik, mint ahogyan eddig tudtuk. Nekem ezért élmény belül is modellezni tudó emberekkel konzultálni. Borzasztó kevés ilyen embert ismertem életem során.
Mégis mondok valamit, ha nem is árulok el az általam ismert tudásból szinte semmit. A gravitációt azért sem képes a mai fizika a nagy egyesített elméletbe illeszteni /kivéve pl. az ezer sebből vérző húrelméletet például/, mert nincs meg a kölcsönhatója, no meg a kölcsönhatása állandó, nem kezdődik, nem végződik, tehát idő nélküli. Tehát nem lehet anyagi elvekkel leírni. Legalább is a ma hirdetett fizika bizonyítási módszereivel nem. A gravitációs hullám sem azt bizonyítja hogy a gravitáció hullám természetű. Maga a gravitációs kölcsönhatás nem kezdett el interferálni. Valahogyan úgy nem, mint amikor két rönköt dobunk a vízbe úgy hogy ütközzenek: a víz kezd interferálni az ütközéstől. Az interferencia nem a kölcsönható interferenciája egy másik kölcsönhatóval, hanem egy gravitációs mező, hagymahéj-szerűen kifelé gyengülő erőtér, ami anyagi természetű /ezért tudták detektálni/, de a gravitáló testet körülvevő anyag ami interferál és közvetíti a gravitációs mezők ütközését-egyesülését. Ma előszeretettel téridőnek neveznek mindent. Nos, akkor ebben az együgyű nomenklatúrában kifejezve, a téridő interferál és nem a gravitációs hullám. Persze itt vissza lehet térni az éter kérdéséhez, no meg a kritikus sűrűség kérdéséhez, de egyszerű a magyarázat. Ha veszünk egy akváriumot, a benne lévő hely a tér. Ha beleöntünk vizet, akkor az éteristák – akik nem jártak-járnak messze az igazságtól, mint ötlet nem járnak messze – szerint a víz az éter. Ha beledobunk egy kavicsot a vízbe, az nem a téridőben kezd mozogni, hanem az éterben és önálló ideje van. A tér pusztán hely, térfogat, ami helyet ad olyan törvényszerűségeknek, amelyekhez kötődik az észlelhető univerzum.
Milyen einsteini tudományos jóslatot bizonyított a két fekete lyuk ütközéséből detektált gravitációs hullám? Hogy van gravitációs hullám. De azt nem hogy annak bármi köze lenne a gravitációs kölcsönhatáshoz. Ha két gluont távolítunk egymástól, amik kölcsönhatók, akkor rengeteg energia kell hozzá, az ezzel járó fizikai jelenségek megjelennek, de – mivel a gravitáció egyik formája a gluonok közötti kölcsönhatás – ez nem azt jelenti, hogy két kvark erőtere interferál, hanem a kölcsönhatás ereje gyengül.
Nem válaszolta meg hogy mekkora például a Földnél az üreg sugara/sugarai, csak azt ismételte el amit én írtam, hogy a sugár hosszának pontossága fontos. Pont erre vagyok kíváncsi, hiszen a gravitáció a jelenlegi fizika szerint két gravitáló test között, azok középpontjai között lép föl a gravitáció. Helyesebben nem lép föl, mert konstans. Akkor az üreggel mi van, ha nincs benne anyag, akkor hogyan lehet az üreg középpontja a gravitáló test középpontja? Akkor a gravitáció torziósan változik a belső üreg felszínétől függően, valamint az üreges anyageloszlás függvényében? Ön azt írta eredetileg, hogy nem tudja mekkora a belső üreg, csak azt hogy léteznie kell a modell alapján. Rendben. De még egyszer, Önnek van képlete, egyenlete, bármilyen, amivel kiszámítható a belső üreg? Hiszen ahhoz Önnek ismernie kell a magban zajló plazma vagy bármi forgási, áramlási sebességét. Hiszen én látom hogy jól gondolkodik, megtalálta a gravitáció tornádó-szemét. De a tornádó szemének átmérőjéhez kell tudni a forgó szél sebességét, az anyagot amit forgat, a súrlódást az egymáson áramlások között, stb., stb. Mekkora az üreg sugara? Sugarai?
És fölvetem Önnek a fekete anyagot. Csak annyit ismernek belőle hogy gravitál. A gravitációt pedig nem ismeri a mai fizika. Csak a hatását ismeri, a gravitáció mibenlétét nem. Ön a forgással úgymond eggyel bentebb van, de Ön szerint nem minden forog, csak belső keringéseket végez a legkisebb szintekig. Rendben a azonban a keringéseknek van tömegközéppontja. Az meg kering a még kisebb tömegközéppontok körül, rendben. Csak akkor itt pontos értékeket kellene kiszámítani, mert akkor nem létezik a gravitációs állandó, mivel függ a keringések számától, gyorsaságától, stb. Ezek mind eltérő gravitációs erőt hoznak létre, ha így van. Legyen így, de akkor írja le egyenletekkel, milyen energiaeloszlások milyen gravitációs erőkülönbségeket hoznak létre és ez hogyan alkalmazható általánosan?
Fekete anyag, amiről azt tudják, hogy azt csinálja amit nem ismernek. Ez gyönyörű példája a mai fizikának, mint szellemi kínkeservnek.
Kíváncsi vagyok érdemi válaszaira.
[Reply]
Eördögh Árpád Reply:
2019. november 7. at 17:27
Nos, ügy látom, hogy nem mindent olvasott el a honlapon. Az alapvetést az anyag mozgásformáiról, az időről, stb. biztosan nem. Addig pedig nincs miről beszélnünk. Minden mindenhez képest mozog. Persze, de hogyan? A matefizika spint keres, és azzal számol, ami szilárd anyagban nincs. A valóságban ott van helyette a megtapasztalható pulzáció, amiről viszont nem akar tudni, nem számol, és nem is tudja leképezni. Az idő egyetlen valóságosan létező aspektusa az egyidejűség, aminek a fénysebesség nem szab gátat. Az csak az emberi megismerésnek szab gátat, hogy tudok-e egy adott egyidejűségről vagy nem, kapok-e róla infót (hoz-e infót róla a fény) vagy nem. A teremtő már nem isten, és nem mindenható, mert szétosztotta önmagát a teremtésében, legalábbis szerintem, de erről is szól írás. Az üreg nagysága az égitest belsejében attól függ, hogy mekkora, milyen gyorsan forog, milyen sűrű az anyaga, milyen a belső hőmérséklete, és mennyire gázosodik az anyaga az adott hőmérsékleten. De a lényeg az, hogy ez a gázzal töltött üreg kicsi, a sarkok felé fonálszerűvé vékonyodik. Csak a pontszerű középpontból vonzó gravitációs elképzelénél fontos annyira a sugár pontos ismerete, azonban a gravitáció nem ilyen és erre már Newton maga figyelmeztetett, hogy nehogy azt képzeljük, hogy ő ilyennek gondolja. A keringéseknek NINCS tömegközéppontja, csak a téves virtuális rendszerben van. A fő kérdés az: Miért is kellene magasabb matematikával leírni a világot? Logikával is lehet, az pedig nyelvet használ és közérthető, nem kell virtuális, képzetes és valótlan értékekkel számolnia. Jobb lenne emilben, vagy személyesen beszelni ezekről. Szerintem érdemes lenne. Az emil címem: falcoperegrin66@gmail.com
[Reply]
Tóth István Reply:
2019. november 7. at 20:59
Az időről írott gondolatauit valóban nem olvastam. Igen, igaza van, ha az egész logikai rendszerét ismerem, akkor van értelme érdemben elbeszélgetni erről. Az email szerintem is szerencsésebb. Azonban ne lepődjön meg, de másik email címen írok az email címére, mivel kb. 1980 óta foglalkozok valamilyen szinten informatikával, és nem bízok az internetes szerverek biztonságában. Persze mondhatja erre, hogy az email-nél is ugyanez a helyzet. Részben igaz, de a nyílt weboldalaknál talán valamivel zártabb az email. Nem paranoia, tapasztalat.
Az email írása előtt – előbb elolvasom az időre vonatkozó írását – egyetértek hogy logikai úton le lehet írni mindent, le lehet írni szavakkal, a makrofizika alatti létezést szerintem másként nem is lehet, hiszen modellekről van szó, a modellek belső látásra és logikára épülnek. A képletet, stb. azért kérdeztem, mert nem tudtam hogy elhanyagolható a belső üreg átmérője az égitest átmérőjéhez képest. Ha elolvastam az írását az időről és az ide vonatkozó létezőkről, utána jelentkezem az Ön által megadott email címen.
[Reply]
Az időről írott gondolatauit valóban nem olvastam. Igen, igaza van, ha az egész logikai rendszerét ismerem, akkor van értelme érdemben elbeszélgetni erről. Az email szerintem is szerencsésebb. Azonban ne lepődjön meg, de másik email címen írok az email címére, mivel kb. 1980 óta foglalkozok valamilyen szinten informatikával, és nem bízok az internetes szerverek biztonságában. Persze mondhatja erre, hogy az email-nél is ugyanez a helyzet. Részben igaz, de a nyílt weboldalaknál talán valamivel zártabb az email. Nem paranoia, tapasztalat.
Az email írása előtt – előbb elolvasom az időre vonatkozó írását – egyetértek hogy logikai úton le lehet írni mindent, le lehet írni szavakkal, a makrofizika alatti létezést szerintem másként nem is lehet, hiszen modellekről van szó, a modellek belső látásra és logikára épülnek. A képletet, stb. azért kérdeztem, mert nem tudtam hogy elhanyagolható a belső üreg átmérője az égitest átmérőjéhez képest. Ha elolvastam az írását az időről és az ide vonatkozó létezőkről, utána jelentkezem az Ön által megadott email címen.
[Reply]