Téma: 
Címkék: 
A magyar történelmet nem csak a középkorban hamisították, hamisítják azt a mi korunkban is. Megmondják a régésznek, hogy mit hol találhat, és ha azt és ott nem talál, de van olyan neves hozzá, mint mondjuk Hóman Bálint, vagy Gerevich László, akkor visznek neki oda leleteket, és éjszaka el is ássák, hogy másnap nagy büszkén kiásathassa. Legalábbis az átkosban még vittek, amint ezt olvashatjuk is a következőkben egy néhai neves régészünk ásatási naplójegyzetében. Nagyon tanulságos, érdemes elolvasni.
Egyelőre ennyi, folytatása következik.
Pár éve a tudatos középkori történelemhamisítással kapcsolatban úgy érveltem Tóth Gyula blogján, hogy maga az időrend összezavarodása inkább a különböző időszámítások összekeveredéséből fakadhat. A hamisítás inkább e helyzet kiaknázásában játszhatott szerepet. Uwe Topper és az Ön, valamint Tóth Gyula és más kutatók írásai viszont meggyőznek arról, hogy maga az írásbeliség természete (a szövegek tartalma és sugalmazása nehezen ellenőrizhető vagy megfejthető, gyakran többféleképpen értelmezhető és ide sorolható a szövegekkel szembeni tehetetlenségünk, tiszteletünk) és az ember természete (hatalmi törekvések) találkozási pontjában születik a részrehajlás, félreértés, tudatos félrevezetés, áthangolás, átfogalmazás, hangsúlyeltolódás, kiegészítés (és tovább…): ez többségében az érdekérvényesítés módszertanát írja le az irodalom eszközeivel, persze akadnak jószándékú félreértések is minden bizonnyal. Az Ön történelmi nyomozati dossziéjában az tetszik nekem, hogy kirajzolódnak a (a tudatos hamisítás esetében feltételezendő) indítékok is, melyek a korábban is jól sejthető római Európa-politika számomra világosabb tettenérései a fiktív történetírásunkban, melyet a régészetnek „illik” igazolni. Mindezt a felismerést nem könnyű feldolgozni.
[Reply]