Téma: 
Címkék: 
IV. Béla királlyal és tetteivel eddig már többször találkozhattunk a történetben, de róla részletesen eddig nem szóltunk. Most sem igazán róla lesz szó, hanem arról a lehetőségről, amely eddig nem adatott meg a magyar történelemkutatásnak. Nevezetesen, egy bizonyíthatóan magyar király sírhelyének megtalálásáról, amely valóban lehetővé tenné az Árpád-házi uralkodók DNS-ének vizsgálatát. IV. Béla erre a legalkalmasabb jelölt, hiszen nem Székesfehérváron temették, a tatárjárás pusztítása után halt meg, és a sírját a török korban sem dúlták fel, legalábbis ennek írott nyoma nem maradt, pedig temetési helyéről, Esztergomról több török történetíró is részletesen szól.
IV. Béla király temetéséről a Krónikák és más források a következőt írják.
Képes Krónika
„A király az Úr 1270-ik évében halt meg, május harmadikán, pénteken, a szent kereszt megtalálásának napján a budai szigeten; testét Esztergomban temették el a minorita testvérek egyházában, melyet Béla király még életében költséges és szép munkával építtetett a dicsőséges Szűz tiszteletére. ❧ Ott nyugszik boldogan Mária nevű feleségével, a királyné asszonnyal, a görög császár leányával, és legkedvesebb fiával, Bélával együtt. Virtusokkal teljes férfiú volt, akinek emlékezete minden magyaroknak és sok más nemzetbelinek szájában édes, mint a méz mind a mai napig. Testét Fülöp esztergomi érsek, igazság ellenére, kihantoltatta az említett egyházban, és igaztalanul a saját székesegyházában temettette el. Ezt az ügyet sokáig perelték a pápa előtt, végül is a minorita testvérek tisztességben és újból visszanyerték, és a Szűz oltára előtt még dicsőségesebben temették el. Itt ezek a szép versek olvashatók: „Mária-oltáron, nézd, nyugszik a sírban e három: Béla, neje s herceg – örvendjenek ők az egeknek!” Továbbá: „Míg lehetett, ült trónja felett a király hatalomban: Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan.”
Kézai Simon krónikája
„IV. Béla királyról.
Ez után uralkodott fia Béla, ki a minorita barátoknál Esztergomban van eltemetve. Ennek idejében a mongolok vagy tatárok három oldalról beütnek Magyarországba ötszázezer fegyveressel, ezen kivűl lévén még negyvenezerig való századosuk és tizedesök; kikkel a nevezett király a Sajónál szembe szállván, a mongolok legyőzik, Urunk születésének ezerkétszáznegyvenegyedik esztendejében; hol az ország csak nem egész katonasága tönkre jutott, maga Béla előlök a tengermellékre szaladván. S miután a tengermellékről visszatért, Fridrik austriai herczeg haddal támada rá, kit Bécs-Ujhely előtt a magyarok láncsával mellbe szúrva elvesztének.”
Archeológia. Altum Castrum online magazin. Búzás Gergely – Kovács Olivér
„IV. BÉLA SÍRJA: EGY ELVESZETT ESZTERGOMI TEMPLOM
Esztergomban, a ferencesek Segítő Szűz Mária-templomában temették el, amit a királyi család építtetett újjá 1242 után. 1270 januárjában újabb veszteség érte a királyi párt, hiszen elhunyt apáca lányuk, Margit. Május 3-án meghalt IV. Béla király, júniusban, vagy júliusban pedig az özvegye, Mária királyné is. Kettejüket szeretett kisebbik fiuk mellett helyezték nyugalomba az esztergomi ferences templomban.
Ezért is temette az esztergomi ferences templomba 1269-ben elhunyt, szeretett kisebbik fiát, Bélát, majd a következő évben bekövetkezett haláluk után őt és feleségét is itt helyezték végső nyugalomra. Vele is megismétlődött azonban apja sorsa: sírhelyéről végül per döntött. Temetése után ugyanis Türje nembéli Fülöp esztergomi érsek kihantoltatta és átvitette tetemét a Szent Adalbert katedrálisba, amiért a ferencesek pert indítottak Rómában, amit 1272-ban meg is nyertek, így az érsek halála után, 1272 decemberében a király földi maradványai visszakerültek a templomukba. A vörösmárványból faragott királyi síremlék a templom szentélyében, a főoltár előtt állt, amint a Képes Krónika, Jan Dlugoss és Antonio Bonfini krónikája is leírja. A Képes Krónika megőrizte a sírfelirat két részből álló szövegét is:
„Aspice rem charam tres cingunt Virginis aram
Rex, dux, regina quibus adsint gaudia trina.
Dum licuit, tua dum viguit rex Bela potestas
Fraus latuit, pax firma fuit, regnavit honestas”
„Nézd ezt a kedves dolgot: hárman veszik körül a Szűz oltárát
Király, herceg, királynő; legyenek háromszorosan boldogok.
Míg lehetett, míg a te hatalmad, Béla király, erős volt,
a csalárdság elrejtezett, a béke szilárd volt, tisztesség uralkodott.”
(Horváth János fordítása)
Az 1543-ban török kézre került Esztergom városát az 1595-ös keresztény ostrom szinte teljesen elpusztította. A város templomainak már csak a romjai érték meg a törökök 1685-ös végleges kiűzését. A ferencesek a visszafoglalás után hamar visszatértek a városba, de az egykori kolostoruk helyét nem tudták azonosítani, így 1697-ben a város közepén álló egyik romos templom helyét kapták meg. Egy másik közeli, a Vízi kapuval szemben álló templomrom helyén 1699-ben épült fel a város Szent Péternek és Pálnak szentelt plébániatemploma. Bél Mátyás a 18. század első felében azt a hagyományt jegyezte, fel, hogy a középkori ferences templom ennek a plébániatemplomnak a helyén állt, és a helytörténeti kutatás a XX. század második feléig ezt a véleményt is követte. Ezzel szemben a város múltjának legkiválóbb régész-kutatója Horváth István, a barokk-kori és ma is működő ferences kolostor helyre teszi a középkori ferences rendházat és templomot. Mindkét barokk-kori templom helyén kerültek elő középkori épületmaradványok és sírok, de döntő bizonyíték a templomok azonosítására máig nincsen.”
A Wikipédia szócikkében temetési helyéről a következűket olvashatjuk.
| „Halála után az esztergomi ferencesek templomába temetkezett családjával. A halála után következő anarchikus időszak miatt a kor embere a béke nagy királyát látta benne.” |
A Magyarország Régészeti topográfiája Esztergom fejezetében IV. Béla temetési helyéről Horváth István régész a Ferencesek kolostora kapcsán, a következőket írja.
A források mind megegyeznek abban, hogy IV. Béla királyt, a feleségét és Béla fiát a Ferencesek templomában Esztergomban temették el. A probléma abból adódik, hogy senki nem tudja biztosan, hogy Esztergomban hol állt a Ferencesek temploma, amelybe temették. Amint a Régészeti Topográfiában és az Archeológia idézett cikkében is láttuk, Horváth István régész feltételezése az elfogadott, miszerint a Ferencesek kolostora azon a helyen állt, ahol a mai kolostoruk is található. Tehát, a királyt ott temették el, de a sírja régészeti ásatással nem található meg, mert ott áll rajta a mai kolostor. Ennek megfelelően, a király temetési helyének emléktábláját is a kolostor külső falán helyezték el.
Érdekesség, hogy a kolostor és a mellette levő Ferences Gimnázium udvarán jelenleg is folyó ásatások nem igazolták, hogy ott állt volna a kolostor. Igazolták azonban azt, hogy a római kori és a középkori járószintek a mai felszín alatt több méter mélységben találhatók meg. A török kiűzése utáni építkezésekkor a romokat ugyanis nem takarították el, hanem elegyengették, és az építkezést azon a szinten folytatták. Ennek a megoldásnak a munkamegtakarításon kívül más értelme is volt, mert a Duna egyre növekvő szintű árvizei gyakran pusztították el a várost. Minél magasabban volt tehát a járószint, az áradás annál kevésbé érte el, annál kevesebb kárt okozott.
Mivel, ahogyan korábban már jeleztük, a királyi temetkezés jellemzően altemplomban történt, az altemplomnak mélyen a középkori járószint alatt kellett lennie, aminek a nyomát teljesen eltakarja az elegyengetett rommező. Azaz, bármelyik templomban temették is el a királyt, annak mélyen a középkori járószint alatt, a régi helyén épített új templom alapozásánál is mélyebben kell lennie, hiszen a romba dőlt régi templom alatt volt.
Természetesen a török kor utáni építkezések során is felhasználták a korábban ott álló épületek megmaradt romjait, de nem azok alapjait, hanem az alapokon megmaradt falakat használták alapozásnak. Így nem kellett alapot ásniuk és alapozást építeniük, a törmelékrétegben megmaradt felmenő falak szolgáltak alapként. Ugyanígy jártak el az árvizek által romba döntött házak újjáépítése során is a későbbiekben.
Nézzük meg a Google Föld műholdképén, hogy hogyan is néz ki ma a kérdéses helyszín.
A képen jól látszik a Kis-Duna partján, a valamikori halpiacnál álló, Szent Péter és Pál plébániatemplom, és mögötte a Ferencesek kolostora. A halpiacnál (ma Pór Antal tér) volt a vízi kapu, ahol régen egy híd is vezetett át a szigetre, az ottani kolostorhoz. A következő két metszeten (Zimmerman és Meyerpeck metszetei) az 1595-ös állapot jól látszik, és a templomok helyzete is hasonló.
A metszetek alapján megállapítható, hogy azon a helyen, ahol ma a Ferences kolostor áll, akkoriban valóban állt egy nagy templom, ami azonban nem kolostortemplom volt, hanem valószínűleg a Királyi város, Alba székesegyháza. Ennek a nagy templomnak a romjain épült fel a mai Ferences kolostor. Ezt, a romjaiban valószínűleg még akkor is azonosítható templomhelyet kapták meg a Ferencesek, amikor az országnak a töröktől való felszabadulása után visszatértek Esztergomba.
Ha azonban jobban megnézzük a két metszetet, akkor láthatjuk, hogy a vízi kapu hídjának másik (déli) oldalán, a bástya mögött áll egy felismerhető, zárt udvarú kolostorépület, kicsi toronnyal. (A metszeten nyíllal jelöltük.) A toronyhoz tartozó kicsi templom irányítása (keletelése) azonos a plébániatemploméval. A régészek úgy tartják, hogy a plébániatemplomot az eredeti helyétől kicsivel északabbra építették újjá, és körülötte temető volt, amelynek egy része most a templomkert, és a templomkertet a kolostorépülettől elválasztó út alatt van. Úgy gondolták, hogy eredetileg ott állhatott, ahol a metszetek szerint a kolostorépület kis temploma állt. Nos, nem gondolják rosszul, csak az egy másik templom volt, a Ferences kolostor temploma. Legalábbis szerintünk ott volt a kolostor.
A hely a Google Föld műhold felvételén itt van.
Nézzük meg, hogy miért is gondoljuk úgy. Több okból is, amelyek közül az első az, hogy a halpiac helye szorosan kapcsolódik a templom és a kolostor helyzetéhez. A papság és szerzetesek ugyanis böjt idején hús helyett csak halat fogyaszthattak, aminek ebben az esetben a forrása a halpiac volt, ahova a halat a halászok egyébként is behozták. Ennek a kolostornak ugyanis nem volt halastava, de nem is volt rá szükség, mert ott volt a Kis-Duna és a halászok kikötője is. A szerzeteseknek beszolgáltatandó halat is oda hozták a halászok. A plébániatemplomot ellátó papok kevesen voltak, egy-két fő maximum, de a szerzeteseknek, a kolostornak sok hal kellett. A kolostor haltartó bárkái tehát ott voltak kikötve a híd mellett, a halászkikötőben. Erről a Régészeti Topográfia a Dunai kapu kapcsán így ír.
A másik ok az, hogy a Ferencesek kolduló, szegénységet fogadó szerzetesekből álló rend, nincsen tehát vagyonuk. Nem véletlen ezért, hogy a király, a királyi székhelyen maga építtetett nekik kolostort és templomot, amely a rend jellegét tükrözendő nem lehetett hivalkodó, inkább szerény. Ezért nincs is a szeme láttára a metszetek készítőinek, nem úgy, mint a nagy templomok, a székesegyházak.
Harmadrészt, a véleményünk szerint a király azon a helyen építtette a kolostort, ahol előde Géza-István király az első görög templomot alapította, átellenben a szigeten levő Szent Mihály egyházzal. A görög templom romjaira építhették a kolostort. A híd körül ezzel egy egyházi körzet jött létre. Egy székesegyház, a plébániatemplom, a görög templom helyén a Ferences kolostor, és velük átellenben, a szigeten a Szent Mihály egyház és kolostor. Ez volt az egyházi Alba, Alba városában! A Ferencesek mai kolostora tehát a korabeli Alba székesegyházának helyén áll!
Negyedszerre pedig azért gondoljuk így, mert a király oda akart temetkezni, tehát olyan templom kellett, amelynek altemploma van, és szerzetesek is kellettek, akik a sírját fenntartják és gondozzák. A szigeti kolostor, ahogy már korábban jeleztük, foglalt volt. Ott temették el a sírkápolnában Gézát és Mihályt, valamint elsőre István királyt is. A parti görög templomnak azonban volt altemploma! Arra tehát lehetett kolostortemplomot alapozni. A mai plébániatemplomnak is van altemploma, jártunk is benne, azonban az új építésű, akkor építhették, amikor a plébániatemplomot átépítették a mai helyére (1699).
Ötödszörre azért gondoljuk így, mert időközben elhunyt kutatótársunk, Harcsa Gábor, aki a Ferences gimnáziumban tanult, gyerekként sokat tartózkodott a nagyszüleinél, a Jókai út 7. sz. alatt, ahol olyasmiről értesült, ami arra utal, hogy a volt kolostorhely altemploma ma is épen van a föld alatt. Elmondása szerint a nagyapja a ház hátsó részén a Duna irányába nyúló boltíves pince végében egy csizmadia műhelyt akart kialakítani, akkor a pince padlója alatt egy nagyméretű vörös márványlapot találtak. Az elmozdított kőlap alatt hatalmas üreg volt. Mikor a nagyapja segédei levilágítottak a mélybe, vörös márványkoporsókat láttak. A segédek le akartak ereszkedni, de a nagyapja nem engedte nekik. A nagyapja ezután több kocsi földet hozatott, és a sírkamrát betöltötték földdel, majd a pincerészt is elfalazták. A helyet betemették és lebetonozták. Nem szóltak róla senkinek. Harcsa Gábor szerint a szomszédos pincékből elérhető lenne a hely, de neki nem sikerült a szomszédokkal kiegyeznie. A Jókai utca 7. számú ház az általunk valószínűsített kolostor területén belül van.
Végül azért gondoljuk, hogy ezen a helyen lehet a IV. Béla alapította Ferences templom, mert a Jókai utca 1. sz. alatt, a IV. Béla utca sarkán áll az esztergomi Sándor palota, amelynek történetében szerepel egy, az egyébként üres telken álló „pince”, amely része lehetett a templomnak.
A palota történetéről a Wikipédia szócikke ezt írja.
„Az esztergomi Sándor-palota a belvárosban, a Jókai utca 1. szám alatt, a Bottyán János utca, és a IV. Béla király utca találkozásánál álló műemléki épület. A rendszerváltás után ez volt az Alkotmánybíróság székhelyének felajánlott épület.
A ház helyén Bottyán János serfőzdéje állt. (A király 1698-ban szabad italmérést biztosított neki.) A telken talált pincében rendezte be ideiglenes serfőzőjét a köbölkúti birtokán épülő sörfőző elkészültéig. Ekkor egy vesszőfonatból és sárból hevenyészett szalmafödeles épület állt a telken, ami a köbölkúti épület felépülésével elhagyottá vált. Bottyán vagyonának elkobzása után Kukländer Ferenc városparancsnoké lett, akitől Papes Ádám, a városőrséghez tartozó alezredes vette meg, és vályogházat épített ide. Az ő özvegye, Kosztolányi Erzsébet adta el 1718-ban gróf Sándor Menyhért alispánnak, akinek a fia, Mihály 1823-ban új épületet emelt egy ismeretlen esztergomi kőműves mesterrel. Sándor Mihály összesen kilencezer forintot költött a házra, amit 1740-es években átépítettek. Az 1770-es években, Sándor Mihály fia, Antal kibővítette, és mai formájára alakíttatta, feljegyzései szerint kétezer forintot költött rá. Jövedelmei növelésére 1778-ban nyilvános fogadót nyitott itt. Ez volt a gróf Sándor család Esztergom megyeszékhelyi lakása, ami 1806-ig maradt a család tulajdonában. A 19. század elején Kamenszky István Elek nevű fia vette meg az épületet. Ettől fogva a Kamenszky család volt a tulajdonos, akik Esztergom neves polgárai voltak. Ők a palotán csak kisebb változtatásokat hajtottak végre, belső tereken nem módosítottak. A 19. század elejéből származik az épület déli szárnyának végében levő torony. Ez idő tájt épült a kert végében jelenleg is látható, de meglehetősen rossz állapotban található kerti pavilon, ami kápolnaként funkcionált. Az Esztergom és Vidéke 1905. június 22-ei számában arról tudósít, hogy négy hivatal, a kir. adóhivatal, a számvevői kirendeltség, a pénzügyi biztosság és pénzügyőrség október hó 15-én a Kamenszky-féle házba költöznek. 1931-től az Országos Szent Gellért Egyesület tartott kultúrösszejöveteleket a ház Szent Gellért-kápolnája előtt. A második világháború után államosították, a földszinten, az emeleten és az udvari földszintes szárnyban (melléképület) állami bérlakásokat alakítottak ki. Az épület felújítására több alkalommal történtek próbálkozások a 80-as években, de csak apróbb javításokat végeztek. A rendszerváltás után a bérlakásokat kiürítették és Esztergom Város Önkormányzata a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának adta át. Felújítása után a testület székhelye lett volna. A tetőszerkezetet felújíttatták, de végül nem vették birtokba az épületet. Jelenleg a romos épület 2002 óta az önkormányzat tulajdona. Az elképzelések szerint a közeljövőben közösségi funkciót fog kapni, például könyvtár, múzeum, vagy szálláshely formájában.
A kert végében, a főbejárattal szemben található egy korai 19. századi kerti pavilon (volt kápolna), melynek tornáca faragott eklektikus részletképzésű oszlopokon nyugszik, köztük áttört, fűrészelt, csúcsívbe összefutó deszka homlokdísszel.”
A Wikipédia szócikke ugyan nem ír a pince további sorsáról, de úgy gondoljuk, hogy az nem tűnt el, a tulajdonos önkormányzat engedélyével meg lehetne találni, és meg lehetne vizsgálni, hogy kapcsolódik-e más, akár mélyebben levő földalatti létesítménnyel, az altemplommal. Véleményünk szerint ugyanis a „pince” eredetileg a görög templom északi, romos kereszthajója lehetett, amelyet a Ferences kolostor építésekor beboltoztak, és pinceként használtak.
A Sándor palotáról a Régészeti Topográfia részletesen nem ír, de a Szent Péter templom leírásánál Kamenszky-féle ház néven szerepel a kolostor esetleges helyének régészeti bizonyítékai között, az alábbiak szerint.
Véleményünk szerint a Sándor palota pincéjében roncsolásmentes falkutatással és/vagy padlókutatással már most meg lehetne kezdeni a kolostor föld alatt rekedt maradványai és a sírhely felkutatását.
Tisztában vagyunk vele, hogy Horváth István nagy tudású és nagy tekintélyű régész, akinek véleménye, hogy a király sírja a mai Ferences templom alatt van, sokat nyom a latban, azonban szerintünk ez mégsem elég indok arra, hogy ezt a lehetőséget ne lehessen megvizsgálni. Léteznek ugyanis ma már olyan, roncsolás-mentes felderítést lehetővé tevő technikák, amelyekkel a vizsgálatot károkozás és ásatás nélkül is el lehet végezni. Ezek a technikák nem álltak korábban a régészek rendelkezésére.
Véleményünk szerint IV. Béla király sírhelyének megtalálása olyan magas rendű érdek a magyar történelemkutatás szempontjából, amelyet nem szabad félvállról venni, és ezzel a lehetőséget elszalasztani. Amint az eddigiekből látni lehetett, mi már több olyan történelmi helyet is megtaláltunk és azonosítottunk, amelyek megtalálását a régészek és a történészek lehetetlenségnek tartottak. Hátha most sem tévedtünk!