Nukleáris morfológia

Az elektromosság és a mágnesség tárgyalásának bevezetőjeként tesszük közzé elsőként ezt az írást. Egyrészt azt kívánjuk vele kimutatni, hogy az elektromosság és a mágnesség két különálló, egymással alapjaiban össze nem függő jelenség, amelyek képesek egymásra hatni, tehát az olyan állatfajta, mint az elektromágnesség a valóságban nem létezik. Másrészt azt szeretnénk bemutatni, hogy egy kísérlet, amelyet nem fejeztek be, nem vittek végig, mekkora félreértéseket képes okozni a következtetések levonása során. (Ilyen kísérletből később még igen sokat fogunk bemutatni.) Harmadrészt azt szeretnénk világossá tenni, hogy mind a mágnességben, mind az elektromosságban számtalan olyan jelenség van, amelyeket vagy még fel sem fedeztek, vagy már elfelejtettek, és azért nem vesznek figyelembe az elméletekben. Továbbá azt, hogy mindennek az oka, hogy a két jelenségcsoportot összevonva, belőle egyet, az elektromágnességet hozták létre. Ezek miatt nem lehet ezt a két jelenséget a maga valóságában látni és felfogni. Többek között azt, hogy a szupravezetés, mint jelenség nem létezik, és valójában egy mágneses jelenség mellékhatásáról van szó, amely lehetővé teszi az elektromosság ellenállás nélküli vezetését is a szupra-mágneses testben.Nézzük meg először, hogy mit is gondolnak ma szupravezetés alatt.

Vajda István: A szupravezetők alkalmazásai „Fizikus Napok”, Debrecen, 2008. március 6.

Definíciók

Korábban:

“A folyamatos ellenállásmentes áramvezetés jelensége,

melyet meghatározott fémekben és ötvözetekben

észlelünk, ha az abszolút zérus hőmérséklet

közelébe hűtjük.”

Ma:

“Az anyag elektron-állapota, melyet a zérus ellenállás,

a tökéletes diamágnesség, valamint a hosszú távú

kvantum-rendezettség jellemez.”

A Wikipédia magyar szócikke szerint a következőket:

„A szupravezetés azon fizikai jelenség, melynek során egyes ún. szupravezető anyagok nagyon alacsony hőmérsékleten (általában -200 °C alatt) elvesztik elektromos ellenállásukat, valamint kizárják magukból a mágneses mezőt.”

Az interneten található világlexikon (http://www.vilaglex.hu/Lexikon/Html/Szuprave.htm) a következőket írja róla:

„Egyes fémeknek és vegyületeknek az a tulajdonsága, hogy alacsony hőmérsékleten elektromos ellenállásuk nullává válik, ugyanakkor a mágneses tér kiszorul belőlük (Meissner-effektus).”

Ugyanez a forrás a Meissner effektusról ezt mondja

„A szupravezetés során a mágneses tér kiszorulása a szupravezető anyag belsejéből. Walther Meissner német fizikus fedezte fel 1933-ban. Ha egy fémtömböt mágneses térbe helyeznek (az ábra baloldala), a mező az egész anyagban jelen lesz. Ha a hőmérsékletet egy bizonyos, az anyagtól függő kritikus hőmérséklet alá csökkentik, akkor a mágneses mező eltűnik az anyag belsejéből (az ábra jobboldala), a mágneses térerősség vonalak mintegy kikerülik, körülfolyják az anyagot.”

A Wikipédia magyar szócikke ezt mondja ugyanerről

„A két német fizikus, Walter Meissner (1882 – 1974) és Robert Ochsenfeld(1901 – 1993) kísérletekkel bizonyította, hogy a szupravezetők, melyeket addig csak ideális vezetőknek tartottak, ideális diamágneses anyagok is. 1933-ban, Meissner és Ochsenfeld felfedezték, hogy a szupravezetők kiszorítják magukból a mágneses teret. A külső mágneses tér bizonyos mértékéig, az ún. kritikus mágneses mezőig a szupravezetők teljesen kiszorítják magukból a mágneses fluxust. A Meissner–Ochsenfeld-effektus a szupravezetés jelenségével kapcsolatos.”

Az Interneten a Meissner effektust a gyakorlatban bemutató számtalan videó kering, amelyek a szupravezető feletti mágneses lebegést mutatják be. Ezek közül azért az alábbit választottuk, mert többekkel ellentétben olyat is bemutat, amelyet mások nem. A következők megértéséhez érdemes előbb megnézni. Itt látható:

http://www.molnárlászló.eu/moodle/mod/page/view.php?id=7

Hogy tisztábban lássunk, listázzuk fel a szupravezetéssel kapcsolatban a különböző források által megfogalmazott állításokat:

1) Egyes anyagok elektromos ellenállása megfelelően alacsony hőmérsékleten nulla lesz.

2) A szupravezetés során a mágneses tér kiszorul a szupravezető anyag belsejéből. A mágneses tér erővonalai körülfolyják a szupravezető testet. Ezért lebeg a mágnes a lehűtött szupravezető felett.

3) A szupravezető anyagok „tökéletes diamágnesek”.

4) Egy szupravezető körben az áram folyamatosan folyni fog külső forrás nélkül is.

5) A szupravezetőben a feszültség és az ellenállás nulla.

6) A Meissner effektus kapcsolatban van a szupravezetés jelenségével.

7) Akárcsak a ferromágnesség vagy a színképvonalak, a szupravezetés is kvantummechanikai jelenség, így nem értelmezhető a klasszikus fizika módszereivel, a vezetés idealizálásával.

Ezek közül a legmeglepőbb a Wikipédia szócikk azon állítása, hogy a jelenség nem értelmezhető a klasszikus fizika módszereivel, mert kvantummechanikai természetű. Ezért ennek a megvizsgálásával kezdjük.

Azzal egyetértünk, hogy a vezetés idealizálásával nem lehet megérteni a jelenséget, mert a jelenségben nincs jelen elektromos vezetés. Ezt különösebben nem kell bizonygatni, hiszen a videón is jól látható, hogy a Meissner effektus bemutatásánál a hűtéssel állítólag „szupravezetővé” vált anyagra sem töltés nem vittek fel, sem pedig áram alá nem helyezték. A jelenség áram és elektromosság jelenléte nélkül jött létre.

Azzal viszont nem tudunk egyetérteni, hogy a jelenséget csak kvantummechanikai alapon lehetne megérteni. Mivel a kvantumelmélet nem más, mint a valóság világából a virtuális térbe áthelyezett anyagok és jelenségek közötti kitalált összefüggések rendszere, ezért valójában semmit nem képes megmagyarázni a való világ tapasztalati makro-jelenségei közül. Itt pedig láthatólag testek közötti kölcsönhatásról, azaz makrojelenségről van szó.

Ha már kizártuk az elektromosság jelenlétét a jelenségből, akkor viszonylag egyszerű a dolgunk, hiszen csak a mágnesség marad, amire a jelenség magyarázatát alapozni lehet. Csak éppen a mágnességet kellene hozzá helyesen látni. Benne a ferromágnességet, amit a Wikipédia szócikk szintén a kvantummechanikai jelenségek közé sorol.

Mivel mi nem az elméletekkel, hanem a valósággal foglalkozunk, ezt most hagyjuk figyelmen kívül, és nézzük meg magát a jelenséget, a Meissner effektust, amely állítólag kapcsolatban van a szupravezetéssel, majd ebből kiindulva próbáljuk meg az okokat és a működési módot feltárni. Közben majd kitérünk a ferromágnességre is.

Az jól látható, hogy a jelenség csak akkor jön létre, amikor egy olyan anyagot, amely erősen lehűtve létrehozza a jelenséget, egy állandó mágnessel hozunk kapcsolatba. Az összetevők tehát: alkalmas anyagból készült test, alacsony hőmérséklet és állandó mágnes. Az alkalmas anyagnál kezdve a vizsgálatot, annyit érdemes tudni, hogy a Földön található minden anyag valamilyen módon reagál a mágnességre. Ezeknek a reakcióknak alapján különböző elméleti fiókokat hoztak létre, amelyeknek a címkéjén a diamágneses, paramágneses, ferromágneses és antiferro-mágneses szó szerepel anélkül, hogy ezek különbségének valóságos mibenlétével tisztában lennének.

Azt fentebb láthattuk, hogy a szupravezetés kvantummechanikai alapú új definíciója tökéletes diamágnességet emleget, noha közismert, hogy a paramágnesesnek nevezett alumínium, és más paramágneses fémek szintén mutatják a jelenséget. Ez az állítás tehát minden alapot nélkülöz. Csakis a kvantummechanika képzeletbeli világában van értelme.

A vizsgálatunk következő tárgya az alkalmas anyag hőmérséklete, mert láthatólag igen alacsony hőmérsékletre kell lehűteni, hogy a jelenség létrejöjjön. Itt mindjárt meg kell állnunk egy pillanatra, hogy felidézzük, mi is a hőmérséklet valójában. A rendszerlogikai világképben a hő az anyag gerjesztésének (mozgásállapotának) az a fajtája, amelynek jelenségeit az ember hőként érzékeli. Ha tehát az anyagot hűtjük, akkor a mozgásállapotát változtatjuk meg, ami igen gyakran szerkezeti és más tulajdonságbeli változásokkal is együtt jár.

Vegyünk ennek példájaként egy igen jól tanulmányozott jelenséget, a vas előállítását és formálását, amit az ember évezredek óta űz. Azért is jó példa a vas, mert a mágnesség egyik elméleti fiókjának, a ferromágnességnek is a névadója. Tehát még ebben is van valami köze a dologhoz.

HA tudjuk, hogy a vas a hűlése során többféle fázis- és szerkezeti átalakuláson megy keresztül, és ezek egyike az a hőmérsékleti határ, amely felett a vas paramágneses, és amely alatt ferromágneses tulajdonságokat mutat; és HA azt is tudjuk, hogy ezt a hőmérsékletet hívják a vas Curie hőmérsékletnek; és HA azt is tudjuk, hogy az ötvözetlen vas csak passzívan ferromágneses, mert mágnességnek kitéve nem marad mágneses; és HA azt is tudjuk, hogy csak a szénnel vagy más anyaggal ötvözött, azaz szerkezetében megváltozott állapotában, és akkor is csak mágnességgel, vagy elektromos áram átvezetésével felaktiválva lesz maradandóan mágneses; AKKOR rájöhetünk, hogy az anyagok mágnessége olyan, anyagszerkezettől függő jelenség, amelynek van határhőmérséklete, és kötött a mágneses tér, vagy átfolyó áram jelenlétéhez.

És HA azt is tudjuk, hogy a hűlés közben átvezetett elektromos áram által módosított anyagszerkezet javítja az anyagok szerkezeti minőségét és elektromos vezetőképességét (elektrografit, elektro réz és elektroacél); és HA azt is tudjuk, hogy a hűlés során alkalmazott mágneses tér ugyanezt a hatást eredményezi; és HA tudjuk, hogy a mágnesség által így kialakított anyagszerkezetet az elektromos áramlás is képes hasznosítani, és hogy az elektromos árammal kialakított ilyen szerkezetet pedig a mágnesség is hasznosítja (mágnesgyártás); és HA tudjuk, hogy a két jelenség nem ugyanarra a részecskére épül; AKKOR rájöhetünk, hogy a mindkét jelenséget javító, vagy lehetővé tevő tényező az anyag szerkezetében rejlik, amelyet az annak kialakulását befolyásoló irányító hatás (elektromos vagy mágneses tér) hoz létre a hőmérsékleti gerjesztés csökkenése közben.

HA viszont még azt is tudjuk, hogy az olvasztási hőmérséklet az anyagoknak csak a makro-szerkezetét (a kristályszerkezetnek, rácsnak, mátrixnak nevezett formációt) képes felbontani, de az atomi szerkezetet nem; és Ha azt is belátjuk, hogy az anyagszerkezet mindig a HŰLÉS során alakul ki; AKKOR beláthatjuk, hogy itt szó sem lehet elektron vagy kvantumszintű jelenségről.

És HA azt is tudjuk, hogy minden fémnek (minden anyagnak) van ilyen Curie hőmérséklete; és HA tudjuk, hogy a szupravezetésre alkalmasnak ítélt fémek között nincs ott a vas (acél); és HA tudjuk, hogy minden mágneses viselkedésmódnak (para-,dia-) megvan a saját Curie pontja; és HA tudjuk, hogy a szupravezetésre alkalmas fémeknek az a Curie pontja, amely ALATT ugyanúgy ferromágnesesek lesznek, mint a vas, jóval a normális földi hőmérsékletek alatt, valójában az űr hőmérsékletén van; AKKOR rájöhetünk, hogy az a jelenség, amit elektromos szupravezetésnek gondolnak nem más, mint a következő Curie pontjuk alá hűtött anyagok MÁGNESES szupravezetése, azaz mágneses viselkedésének megváltozása, amit a gerjesztés igen alacsony szintje által létrehozott mikro-szerkezeti változás (berendeződés) okoz; és AKKOR rájöhetünk, hogy a mágneses szupravezetés segíti, valójában ellenállásmentessé teszi az ilyen anyagokban az elektronok áramlását is. (De ettől még nem lesz elektromos a jelenség!)

Az eddigiekben volt néhány olyan ismeret felsorolva, ami nem mindenki számára nyilvánvaló. Az egyik az, hogy az elektromosság és a mágnesség nem ugyanazon részecskén alapul. A korábbi írásaink olvasói már tudhatják, hogy az elektromosságot mi is az elektronra, mint nem áthatoló tetra-részecskére alapozva képzeljük el. Az elektront alkotó négy részecskét pedig elektrínónak nevezzük, amely áthatoló, gömbrészecske, és a rendszerünkben a mágnesség hordozója.

A másik ilyen, nem konvencionális ismeret az, hogy a vas önmagában passzívan ferromágneses. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ötvözetlen lágyvas nem marad mágneses sem elektromos, sem mágneses hatásnak kitéve, hanem a hatás megszűntével elveszíti aktív (vonzó – taszító) ferromágneses tulajdonságát. Valójában a passzív ferromágnes csak a lehetőségét hordozza annak, hogy állandó mágnes lehessen. Ahhoz még ötvözni is kell szénnel, vagy más anyagokkal, és fel is kell aktiválni, jellemzően elektromos árammal.

Az ne zavarjon senkit, hogy a két jelenség ennyire hat egymásra. Ettől a kettő még nem lesz egy. Ez természetes, hiszen ugyanarról a részecskéről van szó egyes és négyes formációban. Természetes, hogy képesek hatni egymásra, mert a nagyságrendjük és tulajdonságaik is azonosak. Csupán az áthatoló képesség az, amiben eltérnek, de ezt is pusztán a méret és a térbeli geometriai forma különbsége okozza.

Ezekkel az ismeretekkel felvértezve most térjünk vissza a vizsgált jelenségünkhöz, és nézzük meg újra.

Először is adva van egy olyan anyag, amelynek egyik mágneses Curie pontja mélyen, az abszolút nulla fok közelében van. A hűtés során eléri ezt a hőmérsékleti határt, amelynek során a szerkezetének mozgásállapota annyira lecsökken, hogy nem akadályozza többé az elektrínók áramlását az anyagán belül. Az ekkor közelébe tett aktív ferromágnes (itt láthatólag egy erős Neodimium-Vas-Bór mágnes) köráramlási tere behatol az anyagszerkezet hűlés során létrejött csatornáiba, és azokban haladva magához köti a lehűtött testet, amely többé se nem dia-, se nem paramágneses, hanem aktiválatlan, berendezett ferromágnes, amelynek azonban nincs saját elektrínó körárama még kialakulva. Ezért átengedi magán az állandó mágnes elektrínó köráramát, amely a két testet a távolság megtartásával egyesíti. (Ezt jól jegyezzük meg, mert ez az egyetlen példa arra, hogy két test egytestté egyesítés nélkül úgy legyen összekötve, hogy az összeköttetés látszólag nem anyagi, ám mégis képes ellenállni a két testet egymás felé nyomó, vagy távolítani igyekvő erőnek. Ez a videőn jól látszik! És erre eddig csak a bolygók esetében láttunk példát, igaz nem igazán valós magyarázattal ellátva!)

És most jön az, amiért ezt a videót választottuk, és nem egy másikat. Ezen ugyanis jól látszik, hogy a mágnesnél fogva a lehűtött test kiemelhető, tehát nem taszítás, nem vonzás, hanem a mindkettőtől különböző távolságtartó mágneses kötés van a két test között. És az is kikövetkeztethető, hogy mivel a két test közül csak a mágnes aktív, ez a kötés nem lehet a lehűtött test tulajdonsága, mert az nem aktív. De az is egyértelmű, hogy ebben az esetben elektromosságról, mint a jelenség okáról semmiképp nem lehet szó, mert az a testben csak olyan mágneses teret lenne képes generálni, amely vagy vonzza, vagy taszítja a mágnest. Itt viszont sem taszításról, sem vonzásról nincs szó.

És most néhány szó a befejezetlen kísérletekről. Azok, akik a mágneses lebegtetést csak olyan demonstráción látták, ahol a mágnes a másik test felett lebegett, könnyen juthattak arra a konklúzióra, hogy valójában a két test taszítja egymást, és a mágnes – a gravitáció ellenében – ezért lebeg a másik test felett. Ha azonban a kísérletet befejezik, azaz megmutatják, hogy a lehűtött test lógni is képes a mágnes alatt, akkor egészen más következtetésre lehet jutni. Sajnos, ennek ellenére ez a kísérlet sem teljesen befejezett, mert azt még meg kellett volna mutatni, hogy mindegy, hogy a mágnest melyik pólusával fordítják a lehűtött test felé, a jelenség akkor is létrejön. És még azt is, hogy a mutatott mágnes a henger tengelye irányában volt mágnesezve. Csak ezek ismeretében lehet a helyes következtetésre jutni. Miért is?

Azért, mert lehet mágneses lebegtetést két egymást taszító aktív ferromágnessel is létrehozni, csak ahhoz, hogy meg is maradjon az egyik a másik mágnes felett, jól meg kell pörgetni. Másképpen leesik és azonnal a vonzó oldalával fordulva a másik felé, összecsattannak. Ezen kívül két aktív ferromágnes között is lehet egy nem forgó harmadikat lebegtetni (lebegő földgömbök), csak ügyesen kell játszani a terek és a gravitáció kiegyensúlyozásával. A helyes következtetés levonásához ezeket az eseteket is ismerni kell, és ki is kell zárni.

Erre sajnos jó példa az a videó is, amire hivatkoztunk. Kétszeresen is. Először is, be kellett volna mutatni, hogy a mágnes mindkét pólusa ugyanúgy viselkedik a lehűtött testtel szemben. Másodszor, azt is be kellett volna mutatnia, hogy ha a mágnest a lehűtött testhez először oldalról közelítjük, akkor eltaszítja. Harmadszor pedig azt, hogy ha a mágnest felülről közelítjük, ami megakadályozza az eltaszítást, akkor is szükséges egy bizonyos idő, hogy a túlhűtött anyag a mágneses teret magába fogadja. Ha mindezt láthattuk volna, akkor további következtetést is levonhattunk volna. Nevezetesen azt, hogy itt egy ferromágnessel létrehozott másik, ám passzív ferromágnest látunk, amelynek tere alá van rendelve az aktív ferromágnes terének, azzal közös teret alkot. Tehát ez nem indukált és nem kényszermágnesség.

Összefoglalva: Már az eddigiek alapján is levonható az a következtetés, hogy a ferromágnesség NEM kvantummechanikai jelenség; a szupravezetés NEM elektromos jelenség; a Meissner effektus tisztán mágneses jelenség; a mágnesség és az elektromosság nem egy jelenség két oldala, hanem két, egymásra hatni képes külön jelenség; a „szupravezetőnek” nevezett anyagok NEM tökéletes diamágnesek; a lehűtött anyag NEM zárja ki magából a mágneses mezőt, hanem magába zárja; az elektromos áram ellenállás nélküli vezetése NEM oka a jelenségnek, hanem következménye a mágneses fázisállapot megváltozásának!

De a legfontosabb konklúziója a félreértések tisztázása után ennek a logikai játéknak az, hogy VAN szobahőmérsékleten is szupravezetést létrehozó anyag, amit ismernek és használnak is erre a célra, noha nem ismerik fel, hogy ezt a tulajdonságát használják. Ez a vezető pedig a VAS, amelynek szupravezetést lehetővé tevő mágneses tulajdonságai nélkül nem létezne a transzformátor.

A vas ugyanis már itt a Földön is a Curie hőmérséklete alatt levő PASSZÍV ferromágneses szupravezető anyag, és éppen ez az, ami alkalmassá tesz más fémeket is a szupravezetésnek nevezett jelenség létrehozására, csak éppen az abszolút nulla fok közeli hőmérsékleten, aminek elérése és fenntartása sok energiát emészt fel. Többet, mint amennyit a szupravezetéssel nyerhetnénk, ha létezne úgy, ahogyan ma elképzeli a matefizika. Még azt sem ismerték fel, hogy az áram-járta vezetők MINDEGYIKE (a paramágneses alumínium és a diamágneses réz egyaránt) az áram fennmaradásának idejére AKTÍV ferromágneses vezetővé válik, hiszen a belőlük készült tekercsnek ezért van és lehet egyáltalán mágneses tere!

Legvégül még egy meglepő állítás a Wikipédia szupravezetésről szóló szócikkében, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ez pedig a következő sommás állítás:

Ellenállás megszűnése egyenáram esetében [szerkesztés]

A legegyszerűbb módszer egy anyag ellenállásának a vizsgálatára az, hogy egy áramkörbe tesszük sorba-kötve egy áramforrással, így lemérve a rajta eső feszültséget az Ohm-törvény használatával megkapjuk az ellenállás értékét. Ha a feszültség nulla, akkor az ellenállás is nulla lesz, így elmondhatjuk, hogy az anyag szupravezető állapotban van.

Ha a feszültség nulla, azaz nem mérünk feszültséget valamely anyagon, akkor a kézenfekvő következtetés NEM AZ, hogy szupravezető állapotban van, hanem az, hogy NINCS JELEN ELEKTROMOSSÁG! Éppen úgy, ahogyan a fenti példában is bemutattuk, hogy nincs jelen, és sem nem oka, sem nem része a tárgyalt jelenségnek.