Nukleáris morfológia

Mint a logikát módszerként használó gondolkodó ember, sajnálattal látom, hogy a tudomány nagy felfedezéseinek története másról sem szól, mint arról, hogy másként gondolkodó kívülállók hogyan döntötték meg a tudomány korábbi, dogmává merevült nézeteit, és váltották fel egy újjal. Meg arról, hogy az újat és az újat hozót hogyan próbálták meg a tudományos körök először kifigurázni, majd elútálni, ellehetetleníteni, végül, bár kényszeredetten, hogyan fogadták el, és vették be a soraikba. És az újat később hogyan torzították el annyira, hogy ne kelljen miatta feladni a régit. És ez hányszor, de hányszor történt meg így. Mintha soha nem tanultak volna a múltból. Még azok az újítók sem, akik így lettek tudóssá.Amit igazán sajnálattal látok, az az, hogy a tudomány története azért alakulhatott így, mert a tudósok a logikát a megismerés eszközéből és módszeréből önmagáért való tudománnyá emelték, és ezzel – a matematikához hasonlóan – ezt is használhatatlanná tették. A logikát módszerként ma már egyáltalán nem is használják. Tanítani sem tanítják. Amikor mégis tanítják, akkor is csak a rontott változatait, mint a formális vagy a szimbolikus logika.

A rendszerlogikában nincsenek axiómák, és nincsenek fontos, kevésbé fontos, vagy fontosabb összefüggések. Csak elemi összefüggések vannak. Ezért nem válhat egyetlen összefüggése sem dogmává, axiómává. És ezért ismerhető fel vele minden félreértés, téves következtetés a tudományosnak mondott elméletekben. Valójában a rendszerlogikával nem vizsgáljuk a tudományos elméleteket, csak a természet valóságát, de eközben óhatatlanul rábukkanunk a visszásságokra.

Nézzünk erre egy példát! Amikor az anyag olyan jellemzőit, mint a tömeg, azaz az anyagmennyiség, elválasztják az anyagtól, és önállóan létezőnek kezdik tekinteni, sőt, saját tulajdonságokkal kezdik felruházni, akkor az nem más, mint az a fajta megszemélyesítés, amivel csak a mesékben találkozunk. Bármilyen logikát használjunk is, azt biztosan tudhatjuk, hogy a mese nem a valóság. Ezért az ilyen alapokon létrehozott tudományos elméleteket sem lehet másnak tekinteni, mint tündérmesének, amelyeket csak elhinni lehet. De csak addig, amíg gyermekek vagyunk!

Bizony, könnyen belátható, hogy a tudomány hit alapon működik, mint a vallások! Nem csak ebben hasonlít a vallásokra, hanem abban is, hogy axiómákat és dogmákat alkalmaz elméletei alapjául, amelyek érvényességét megkérdőjelezni nem lehet. Éppen úgy, mint a vallásokban az isteni kinyilatkoztatásokat. Aki ezeket megkérdőjelezi, abból nem lehet tudós, azt eretneknek, azt áltudományosnak, azt kívülállónak, eretneknek bélyegzik. Éppen úgy, mint a vallások a történelem során. A tudomány tehát nemcsak hit alapon működik, hanem valódi vallás is, amelynek még saját egyháza, és belterjesen kiválasztott papsága is van. Hát, ezért kapta ez az írás a „Tündérmesék a tudományvallás hitvilágából” címet.

Ime, néhány kérdés annak megvilágítására, hogy mire is gondolok:

            – Miből gondolja egy tudós, hogy egy robbanás – ha közegben történik, ha nem – többé nem rombolni fog, hanem majd elkezd anyagot, teret, időt, stb. keletkeztetni vagy felépíteni?

– Miből gondolja egy tudós, hogy egy robbanás hirtelen megváltoztatja az eddig minden robbanásnál megtapasztalt alapvető jellemzőit, és többé nem sugárirányban szórja szét az anyagot – ha közegben robban, ha nem – hanem görbe, esetleg spirális pályán? Milyen logikával lehet ilyen elképzelésre jutni, és milyen logikával lehet erre az anyagi világegyetem keletkezésének elméletét alapozni?

– Milyen logikával juthat egy tudós olyan gondolatra, hogy a térnek, amelyben még közeg (anyag) létét sem feltételezi (sőt azt kizárja), szerkezete van, sőt, még görbülni is képes? És milyen logikát használ a többi tudós, aki ezt neki elhiszi?

– Milyen logikával feltételezi egy tudós, hogy a nagy sebességű ütközések eddig tapasztalt jellemző hatásai hirtelen megváltoznak, és többé nem rombolják, hanem felépítik az anyagot? Vagy vannak netán közöttük ilyen és olyan ütközésekre is tapasztalatok?

– Milyen logikával gondolhat ki egy tudós olyan vizsgálati módszert, amely szerint pl. egy motorkerékpárt (részecskét) úgy a legcélszerűbb megvizsgálni, hogy nagy sebességre felgyorsítjuk, majd frontálisan ütköztetjük egy másik motorkerékpárral,  esetleg falnak ütköztetjük, majd a szétszóródott, a falra felkenődött darabokból próbálunk a motorkerékpár szerkezetére és működésére következtetni? És hogyan juthat el egy tudós, arra a gondolatra, hogy a szétszóródott daraboknak a motorkerékpár (a vizsgált részecske) valódi alkotórészeinek kell lennie, nem pedig az alkatrészek vagy a fal törmelékeinek?

– Milyen logika mentén juthat egy tudós arra a feltételezésre, hogy a motorkerékpárt (részecskét) egy nagy sebességű ütközés éppen az eredeti illesztései mentén fogja eredeti alkatrészeire szétszerelni?

– Honnan veszi az ötletet és a bátorságot egy tudós arra, hogy egy töredéket önálló alkatrésznek tekintsen, és annak még külön nevet is adjon? Nota bene: arra a töredékre még elméletet is alapozzon!

– Milyen logika mentén juthat egy tudós arra a gondolatra, hogy a töredékek némelyike nagyobb méretű, vagy nagyobb tömegű lehet, mint maga az egész motorkerékpár volt?

– Hogyan juthat egy tudós arra a gondolatra, hogy egy hullám közeg hiányában is képes terjedni? Hogyan taníthatja ugyanakkor (egy másik tündérmesében), hogy a hullám egy közegben keletkezett zavarnak a terjedése?

– Milyen logikával fogadhatja el egy tudós, hogy egy dolog egyszerre lehet anyagi és nem anyagi természetű? Hogy egyszerre lehet mindkettő, ugyanabban a viszonyítási rendszerben?

– Milyen logikával gondolkodik egy tudós, aki nem jön rá arra, hogy ha egy dolog kettős természetet mutat, akkor ott vagy két dologról, vagy két viszonyítási rendszerről van szó, nem pedig egyről, és annak kettős „természetéről”? Milyen logikát használ, ha ez a lehetőség fel sem merül benne, vagy ha fel is merül, milyen logika diktálja neki, hogy ezt a lehetőséget meg se vizsgálja?

– Milyen tudományos logika az, amelyik nem ismeri a kizárt harmadik elvét?

– Milyen logikával gondolja úgy egy tudós, akinek kisgyerekként még ugyanúgy nem volt fogalma (képzete) az időről, mint mindenki másnak, hogy az idő valóságosan létező és folyamatos?  Mitől felejti el, amikor elméletet alkot, hogy az idő csak az ember elméjében létező képzetes segédfogalom?

– Milyen logikát használ az a tudós, aki nem veszi észre, hogy kísérlete tervezésekor, majd az eredmény kiértékelésekor is alapvető tapasztalati tényeket hagy figyelmen kívül? És milyen logikát azok, akik a kísérlete eredményét mégis elfogadják?

– Hogyhogy nem veszi észre egy tudós, hogy olyan világot ír le az elméletével, amelynek a tapasztalati tények ellentmondanak? És milyen logika engedi meg azt, hogy az ellentmondást úgy oldják fel, hogy a kivételekre új elméletet alkotnak?

– Milyen logika engedi meg, hogy pusztán a méretek különbsége alapján feltételezzék, hogy nem ugyanazok a mechanizmusok (nem szabályok vagy törvények!) működnek mikroszkopikus méretekben, mint látható méretekben az anyag részecskéi között?

– Hogyan juthat arra a következtetésre egy tudós, hogy az atom mégiscsak osztható, amikor az atom nevet annak a részecskének adták, amely nem osztható?

 – Hogy nem jut arra a következtetésre egy tudós, hogy ha egy részecske további részekre osztható, akkor az nem lehet azonos az atommal? Milyen logika teszi ezt lehetővé?

– Milyen logikával gondolja egy tudós, hogy a parányi részecskéknek nincsen, vagy nem lehet meghatározott geometriai formájuk? Abból, hogy kicsik? Abból, hogy nem látja őket? Arra gondol netán, hogy a részecskék, noha tömeget rendel hozzájuk, nem testek? Vagy netán arra, hogy ilyen kis méretekben a geometria érvényét veszti? Vagy ezek egyáltalán eszébe sem jutnak?

– Hogyan lehetséges, hogy egy tudós nem látja meg, és nem vizsgálja meg azt a lehetőséget, hogy a részecskéknek geometriai formájának kell lennie, és ebből fakadóan az egyik lehetőség az, hogy szabályos, periodikusan növekvő sorozatot is alkothatnak?

– Ha már tudós, akkor miért nem veszi ezt a lehetőséget is számításba, és csak akkor veti el, ha a lehetőséget már bizonyosan ki tudta zárni?

– Miből gondolja egy tudós, hogy az ún. „elektromágneses spektrum” (és általában minden spektrum) nem végtelen mindkét irányban? Abból, hogy nem észlelte még eddig? (Pedig a megismerés határainak kitágulásával bekövetkezett felfedezésekből logikailag éppen ez következne!)

– Milyen logikával fogadhatja el egy tudós, hogy a valós anyagi világban virtuális részecskék létezhetnek, és az anyaggal még kölcsönhatásba is léphetnek?

– Milyen logika engedi meg, hogy virtuális mozgásokban energia tárolódjon, és még hatással is legyen a valóságos részecskék mozgására?

– Milyen logikával juthat egy tudós arra a következtetésre, hogy egy test egy másikat egytestté egyesítésük nélkül „vonzani” képes? (Netán ismernek olyat, aki ki tud nyitni egy feléje nyíló ajtót annak érintése nélkül, anélkül, hogy az ujját a kilincs, vagy az ajtó széle mögé görbítve húzná?)

– Milyen logika teszi számára lehetetlenné, hogy meglássa annak lehetőségét, hogy a vonzásnak látszó jelenséget két, egymással szemben ható, a két testet egymás felé kényszerítő hatás nagysága közötti különbség is okozhatja?

– Milyen logika, vagy tapasztalat mondja ki, hogy ezek a lehetőségek eleve kizártak? (Vagy talán végeztek olyan kísérleteket, amely ezeket a lehetőségeket kizárta?)

– Milyen logika mentén gondolkodik az a tudós, aki nem veszi észre, hogy viszonyítási rendszert vált, amikor rendszeresen ezt teszi?

– Milyen logikával juthat egy tudós arra a következtetésre, hogy ha egy elem atomjának egy parányi részecskéjét eltávolítja, vagy egyet hozzátesz, akkor abból egy másik elem atomja keletkezik? Miért nem gondolja úgy, ahogyan a logika diktálja: akkor abból az adott elemnek egy romlott atomja keletkezik, hiszen az atom bomlása éppen erre enged következtetni?

Végül: Egyáltalán, miből gondolja egy tudós, hogy annak van bármiféle bizonyítási kötelezettsége, aki az ő elméletét (elképzelését) logikátlan volta miatt megkérdőjelezi, és nem neki magának kell a saját elméletét a feltett kérdések próbájának alávetnie?

Ez csak néhány kérdés a sok száz közül, amit okkal és joggal fel tudnék tenni.  Úgy gondolom ugyanis, hogy a mai tudósok már egyetlen elképzelésüket sem vetik alá a logika próbájának. Logikát vagy egyáltalán nem használnak, vagy csak formális, esetleg szimbolikus (mesterséges szabályoknak engedelmeskedő) matematikai logikát. Ezért láthatnak napvilágot vadabbnál vadabb, minden logikai alapot nélkülöző elméletek, amiket a tudományos körök még el is fogadnak. Még Nobel díjat is lehet értük kapni.

A kérdésekre egyetlen logikus válasz adható: nem logikával, hanem hittel van dolgunk! Abban pedig nem szabad logikát keresni, mert nincsen benne! Akkor viszont a mai tudomány valójában maga az áltudomány, és az a valódi tudomány, amely az áltudományos nézeteket logikailag helyére teszi.

Azt az egzakt logikai módszert, amivel erre a következtetésre jutottam, rendszerlogikának, a megjelenési formáját pedig szöveges függvénynek hívják. A módszernek van önálló matematikája is, és ha megismerik, külön tanulás nélkül bárki képes megérteni. (A számítógép számára legalábbis igazoltan emészthető!)

Félreértés ne essék: én is ismerem a megkérdőjelezett elképzelésekre a tudomány által ma adott magyarázatokat, levezetéseket, és a mellettük felhozott érveket is. De azok a logika szűrőjén átengedve számomra már csak a tündérmesék vagy a halandzsák világába tartoznak. Mesemondók kíméljenek!

Azt ugyanis még egy tudósnak is be kellene látnia, hogy világegyetemben nincsnek logikai ellentmondások. A természet nem hoz létre ellentmondásokat. Ilyenek csak az ember fejében, a világegyetemről alkotott képzeteiben vannak. Erre próbáltam rávilágítani.

A problémát talán oldaná kissé, ha a tudósok maguk is olvasnák egymás elméleteit, és az azokról szóló tudományos ismeretterjesztő műveket. Akkor talán hamarabb rádöbbennének azok meseszerű, logikátlan és valótlan voltára.

Sajnos, úgy látom, erre a logikusan gondolkodók új nemzedékének felnövekedéséig nincsen semmi esély. A tudományvallás avatott papjai olyan mélyen hisznek, hogy már nem képesek megváltozni, és a hitet felcserélni a valóságra. A valóságot már meglátni is képtelenek. Ezért én csak azoknak írok, akik erre képesek.