Téma: 
Címkék: 
Az eddig tárgyalt mágneses jelenségekben, ideértve a mágneses szupravezetést, avagy szupramágnességet is, az elektromosság, az elektronok beláthatóan semmilyen szerepet nem játszottak, és ilyen szerepük fel sem vetődhetett. Azt a félreértést azonban, hogy az elektromágnességnek nevezett jelenségcsoportban sem úgy működik az elektromosság és a mágnesség kölcsönhatása, ahogyan a matefizika eddig elképzelte, még tisztázni kell. Ezért innentől rövidre fogjuk a mágneses jelenségek bemutatását, hogy rátérhessünk végre erre a területre.A helyszűke ellenére a Föld lehetséges korábbi mágneses egyenlítőjével kapcsolatban az előző írásunkban írtakat mégis ki kell egészíteni azzal a megfigyeléssel, hogy ez a lehetséges egyenlítő minden olyan folyótorkolaton átmegy, amely az ókorban, vagy akár annál is korábban létezett, mára letűnt, de rendkívül fejlett városi kultúrákat és társadalmakat nevelt. A vonal a Nílus deltáján megy át, az egyiptomi civilizáció központján, érinti a Tigris és az Eufrátesz torkolatát, ahol a mezopotámiai kultúrák alakultak ki. Ugyanígy érinti az Indus, a Gangesz, az Irrawaddy, és a Mekongra épülő ősi kultúrákat. A másik irányban pedig az Amazonas torkolatánál megalitikus építményeket emelő kultúrát, de az Amazonas forrásvidékénél (az Urubamba nagy kanyarjában) kialakult kultúrákat is, hogy a Húsvét szigetről ne is beszéljünk. Mintha minden nagy folyó erre az egyenlítőre futna ki. Érdekes egybeesés, de jelenleg nem állítható, hogy valódi összefüggés állna fenn a két dolog között.
És ha már a bolygóméreteknél tartunk, akkor nézzük meg a Föld mágneses terét, a keletkezésének lehetséges módjait, és jellemzőit. A Föld-dinamó elmélet a rendszerlogikai világképben is értelmezhető, amennyiben meg tudjuk találni az elektromosságnak azt a forrását, amely a mágnességet keltheti. A rendszerlogikai világképben ez akkor lehetséges, HA a magma folyamatosan körben áramlik a kéreg alatt, és HA a magma pozitív „töltésű” (hiszen az elektronok a kéreg belső felületén az erős gerjesztés miatt nem maradnak meg), és HA a pozitív „töltés” (bármit értsen is alatta a matefizika) képes ugyanúgy mágnességet generálni, ahogyan az elektronok áramlása az elektromos vezetőkben képes erre.
Mivel a rendszerlogikai világképben töltés semmilyen formában, és semmilyen értelemben (sem önállóan, sem anyaghoz kötötten) nem létezik, ezért a Dinamó elmélet csak akkor életképes, ha a „töltést” az anyag gerjesztett állapotával, azaz aktuális mozgásmennyiségével cseréljük fel. Mivel a magma anyaga – legalább is hőmérsékleti gerjesztés tekintetében – gerjesztett állapotban van, és még áramlik is, ezért képes lehet ennek okán mágneses jelenséget is produkálni, akár bolygóméretben is. (Ne felejtsük el, hogy a kéreg a bolygó tömegének töredék százalékát teszi ki, míg a magma az összes többit!)
Megjegyzés: Nem csak hogy töltés nem létezik, de olyan állandó, mint az elemi töltés létezése a valóság ismeretében nem is merülhet fel. Az elemi töltés képzete egyszerűen egy kapitális félreértés, amely abból ered, hogy nem ismerték fel: minden elemi részecske csak egy bizonyos mennyiségű mozgásmennyiséget képes felvenni a mozgás mindhárom formájában, amely függ a részecske méretétől (anyagmennyiség), az alakjától, és a környező közegekben való haladó mozgás lehetséges határsebességétől. Tehát minél kisebb egy részecske, annál kisebb, és csak rá jellemző az a mozgásmennyiség, amellyel maximálisan rendelkezhet. Ez tehát egy állandó, de semmiképpen nem töltés, hanem részecske-specifikus maximális mozgásmennyiség.
Van azonban a Föld Dinamó elmélet mellett egy másik lehetőség is, amelynek néhány részletét az előző írásokból már megismerhették. Amennyiben ugyanis a Föld belsejét a magas hőmérséklet ellenére olyan magma-anyag tölti ki, amelynek Curie hőmérséklete (azaz olyan hőmérséklete, amely alatt az elektrínó áramlást csapdába ejteni képes szerkezetet alakít ki) a Föld belső hőmérséklete FELETT van, akkor mindenféle elektromos behatás nélkül, természetes úton fogja tudni csapdába ejteni, irányítani és fókuszálni az elektrínó közegnek a Földet minden irányból érő áramlását. Az így létrejött zárt áramlási rendszer pedig nem más, mint egy globális mágneses tér.
Amennyiben ez a valóság, akkor abból természetesen következik, hogy azok a bolygók és holdak, amelyekben a magma már kihűlt (újabb Curie pontot lépett át), és már nem áramlik a kéreg alatt, nem rendelkezhetnek aktív, globális mágneses térrel, csupán annak a kéreg alkalmas helyein rögzült maradványaival. Tudomásunk szerint a Hold és a Mars esetében éppen ez a helyzet, azaz ez sem mond ellent ennek a lehetőségnek.
Bárhogyan is keletkezett, annyi bizonyos, hogy a Földnek számottevő és globális mágneses tere van, amelynek pólusai nem túl nagy távolságra helyezkednek el a bolygó VIRTUÁLIS forgástengelyének végpontjaitól. Ráadásul folytonosan vándorolnak, ami szintén arra utal, hogy követik a magma áramlásainak változásait. A tér alakjánál tárgyaltak szerint a Föld mágneses tere nem lehet egy rúdmágnes mágneses tere, és nem is egykörös, hanem a Földnek egy nagy gyűrűmágnes tíz virtuális szegmensre osztott, északi és déli áramlási övezetből álló kétkörös mágneses terére hasonlító mágneses tere van. Továbbá: A Föld mágneses tere NEM forog együtt a Földdel (sem a kéreggel, sem a magmával), és nem is csavarodik fel a Föld forgása miatt.
Itt jegyezzük meg, hogy a Föld mágneses térereje helyileg igen gyenge az állandó mágnesek erősségéhez viszonyítva. Ennek ellenére nem kell mágnesesnek lennie egy vas tárgynak, hogy vékony szálra felfüggesztve mindig É-D irányba álljon be. Csupán hosszúnak kell lennie! (Saját gyakorlati tapasztalat.) Tehát az iránytűnek csak azért kell mágnesesnek lennie, hogy két pólusa legyen, és azok közül mindig ugyanaz mutathasson északra. Ha azonban nem az Északot keressük, hanem csak az É-D irányt, akkor egy nem mágneses tű is megteszi iránytűnek a csúcshatása miatt. (A csúcshatásról később lesz szó bővebben.) Továbbá: gyakorlati tapasztalati tény, hogy ha egy állandó mágnest a mágneses tengelye mentén megforgatunk, akkor a mágneses tér nem forog vele, nem lesz belőle változó mágneses tér. Ugyanakkor: ha a mágneses tengely és a forgástengely nem esik egybe, a tér változni fog a forgásnak (mozgásnak) megfelelően.
Ha szem előtt tartjuk, hogy a mágnesség sűrű anyagú testekhez kötött HELYI jelenség, amelynek távolhatása korlátozott, és hatótávolsága a test méretétől valamint a térerősségtől függ, akkor beláthatjuk, hogy a Nap mágneses tere nem érhet el a Földig, és nem is hathat közvetlenül rá. Még ha valóban lobog a Föld mágneses tere a Nappal ellentétes oldalán, mint egy zászló, ezt akkor sem a Nap mágneses tere teszi vele, mert mágneses tér mágneses térrel ilyet nem képes tenni (tapasztalati tény!), hanem a napszél. HA ugyanis a mágnesség közegáramláson alapul, és HA ezt az áramlást a napszél képes megzavarni, azaz irányából eltéríteni, vagy fékezni, AKKOR ezzel a Föld mágneses terének alakját is befolyásolja. Csak éppen nem közvetlenül, hanem közvetve, annak forrására hatva. Tehát a Föld és a többi bolygó nincs benne a Nap mágneses terében.
Ha viszont már a Napnál tartunk, akkor ki kell térnünk a Nap mágneses terének alakjára is, már amennyiben van neki. Mivel a Nap láthatólag még nincs bekérgesedve, mint a Föld, tehát a Nap nem képes forogni. Azaz, a Nap teljes egészében áramlási test, azaz egészében nem forog, hanem az anyaga áramlik (ha úgy tetszik, örvénylik). Ezért mutatkozik eltérő sebességűnek a felszíni alakzatok mozgása a sarkai közelében és az egyenlítőjén. Az ilyen test áramlása viszont nem tórusz, mint a kéreg alá bezáródott földi magmáé, hanem gömb. Ennek következtében a Nap mágneses tere sem lehet hasonló egy gyűrűmágnes teréhez, hanem inkább egy rúdmágneséhez fog hasonlítani, tíz helyett négy virtuális szegmenssel. Valószínűleg lesznek olyan megfigyelések (talán már vannak is), amelyek ezt igazolják.
Visszatérve a földközeli mágneses jelenségekre, az aktív ferromágneseknél meg kell még említenünk a csúcshatás jelenségét, amely a mágneses testek geometriai formájából fakadó módosító hatás a mágneses tér alakjára és a tér hatástávolságára.
A csúcshatás jelensége akkor lép fel, amikor a mágneses test hosszúsága sokszorosa a test átmérőjének, ráadásul a test egyetlen pontba összefutó csúcsban végződik. Ilyenkor a térerősségtől függetlenül a test mágneses tere gyakorlatilag csak a két póluson, a csúcsok körül alakul ki teljességében, azaz terjed ki a testen kívülre, a két csúcs között pedig végig a test belsejében marad, belezáródik a tér. Az ilyen testeknek a mágneses pólusai mindig a csúcsokon helyezkednek el.
Ebből a jellegzetességből fakad a csúcshatás jelensége, amely nem más, mint a szűk nyalábba fókuszálódott mágneses tér kilépése a testből a csúcsánál, amely messzebbre képes hatást gyakorolni más mágneses testekre, mint egy más formájú, de jóval erősebb, de kiterjedt térrel rendelkező test. Ennek valóságosságát bárki kipróbálhatja a gyakorlatban is. A mi próbánkban egy olyan gyengén mágneses kard, amelynek a hegye egy gombostűt alig képes magához vonzani, és akkor is, csak ha szinte hozzáér, egy felfüggesztett mágnesre egy méter távolságból olyan erővel volt képes hatni, ha a hegyét feléje fordítottuk, hogy az azonnal befordult a megfelelő pólusával a kard irányába. Ugyanerre a mágnesre egy olyan erős mágnes, amely a kard pengéjét is képes magához rántani 5 cm távolságból, csak 30-50 cm távolságból kezdett el hatni, és még akkor is sokkal kevésbé volt heves a hatása. Tehát a testek alakjának, amellyel a morfológia keretében kiemelten foglalkoztunk, ebben a jelenségcsoportban is jelentősége van. Jelen esetben a forma nyújtja meg a mágneses teret a pólusoknál.
A következő képeken be is mutatjuk, hogy a mágnesség az ilyen hosszú, csúcsban végződő testekben csak a csúcsok (pólusok) környékén lép ki a testből, máshol viszont a test felszíne alatt, végig azon belül marad. Ez a már bemutatott térletapogató eszközökkel is jól kimutatható, ha az ilyen testek mágnességét hosszában is vizsgáljuk. Tessék kipróbálni!
Az elektromosság és mágnesség kapcsolatának tárgyalása előtt még mindenképpen ki kell térnünk a mágnesség egyéb, rendszerlogikailag inaktívnak nevezhető formáira, amelyeket az aktív mágneses térrel szemben mutatott viselkedésük alapján paramágneses vagy diamágneses anyagoknak szoktak nevezni.
Arra emlékeztetnénk, hogy a paramágnesség és a ferromágnesség között legalább a vas esetében ismerünk olyan összefüggést az anyagismeret keretében, hogy a vas a Curie pontja feletti hőmérsékleten paramágneses, az alá hűlve pedig ferromágneses tulajdonságot vesz fel. Tehát a ferromágnesség nem csak anyag, hanem hőmérsékletfüggő is. Ez az összefüggés sajnos más fémekre nincs ilyen alaposan megfigyelve, ezért további ismeret róluk nem igazán elérhető. Pedig legalább a két legfontosabb elektromos vezetőnek, az alumíniumnak és a réznek szükséges lenne ismerni a mágneses viselkedést megváltoztató Curie pontját. A szupravezetésnél tapasztaltak alapján úgy gondoljuk, hogy mind a réznek, mind az alumíniumnak igen alacsonyan, jóval a földi legalacsonyabb hőmérsékleti tartomány alatt van az a Curie pontja, amelynél az állandó MÁGNESSEL SZEMBEN MUTATOTT VISELKEDÉSÜK (nem a mágnességük, hiszen kifelé nem mágnesesek!) megváltozik. A rendszerlogika szerint az összefüggés létezik ezen passzív mágneses formák (és anyagok) hőmérsékletfüggése tekintetében is, azonban ez földi hőmérsékleti viszonyok között nem észlelhető.
Mi azonban több mint tíz éve folytatunk megfigyeléseket az állandó mágnesek, diamágneses és paramágneses anyagok kölcsönhatásai tekintetében, tehát források hiányában is tudunk néhány dolgot a mágnessel szembeni viselkedésükről. Ezeket fogjuk itt ismertetni.
1) Egy torziómentes szálra a középvonalánál kiegyensúlyozva (vízszintesen) felfüggesztett 25 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű alumínium rúd, nyugalomba kerülve semmilyen határozott irányt nem vesz fel, nem tart a Föld mágneses teréhez képest.
2) Egy torziómentes szálra a középvonalánál kiegyensúlyozva (vízszintesen) felfüggesztett 25 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű vörösréz rúd, nyugalomba kerülve semmilyen határozott irányt nem vesz fel, nem tart a Föld mágneses teréhez képest.
3) Egy torziómentes szálra a középvonalánál kiegyensúlyozva (vízszintesen) felfüggesztett 25 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű alumínium rúdhoz közel (5 cm) helyezett erős (20mm átmérőjű, 25mm hosszú) hengeres neodímium mágnes semmit nem változtat a rúd beállási irányán.
4) Egy torziómentes szálra a középvonalánál kiegyensúlyozva (vízszintesen) felfüggesztett 25 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű vörösréz rúdhoz közel (5 cm) helyezett erős (20mm átmérőjű, 25mm hosszú) hengeres neodímium mágnes semmit nem változtat a rúd beállási irányán.
5) Ha egy torziómentes szálra a középvonalánál kiegyensúlyozva (vízszintesen) felfüggesztett 25 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű alumínium rúd egyik végéhez közel (5 cm) nagy sebességgel elhúzunk egy erős mágnest, akkor a rúd a mágnes elhaladásának irányába kis késéssel elfordul. Ez független attól, hogy a mágnes melyik pólusával nézett a rúd felé az elhaladás pillanatában.
6) Ha egy torziómentes szálra a középvonalánál kiegyensúlyozva (vízszintesen) felfüggesztett 25 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű vörösréz rúd egyik végéhez közel (5 cm) nagy sebességgel elhúzunk egy erős mágnest, akkor a rúd a mágnes elhaladásának irányába kis késéssel elfordul. Ez független attól, hogy a mágnes melyik pólusával nézett a rúd felé az elhaladás pillanatában.
7) Ha egy 1m hosszú, 1mm falvastagságú alumínium csőben egy belső átmérőjénél kicsivel kisebb átmérőjű erős hengeres mágnest ejtünk, akkor az esése jelentősen lassabb lesz, mintha szabadon esne. Valójában egyáltalán nem gyorsul, hanem egyenletes sebességgel tart a föld felé. A cső anyaga úgy hat kölcsön a mozgó mágnes terével, hogy annak mozgását fékezi. A fékeződés függ a cső falvastagságától (anyagmennyiség), a mágnes erősségétől, valamint a mágnes és a cső átmérője közötti különbségtől. Minél kisebb a különbség, minél erősebb a mágnes és minél vastagabb a cső fala, annál erősebben fékeződik a mágnes mozgása.
8) Ha egy 1m hosszú, 1mm falvastagságú vörösréz csőben egy belső átmérőjénél kicsivel kisebb átmérőjű erős hengeres mágnest ejtünk, akkor az esése jelentősen lassabb lesz, mintha szabadon esne. Valójában egyáltalán nem gyorsul, hanem egyenletes sebességgel tart a föld felé. A cső anyaga úgy hat kölcsön a mozgó mágnes terével, hogy annak mozgását fékezi. A fékeződés függ a cső falvastagságától (anyagmennyiség), a mágnes erősségétől, valamint a mágnes és a cső átmérője közötti különbségtől. Minél kisebb a különbség, minél erősebb a mágnes és minél vastagabb a cső fala, annál erősebben fékeződik a mágnes mozgása.
9) Ha egy hosszú szálra rögzített erős mágnest lendítünk el egy nagy tömegű alumínium tömb felett, annak felszínétől néhány milliméterre, akkor azt tapasztaljuk, hogy a mágnes lengését az alumínium fékezi, amikor az felette jár.
10) Ha egy hosszú szálra rögzített erős mágnest lendítünk el egy nagy tömegű vörösréz tömb felett, annak felszínétől néhány milliméterre, akkor azt tapasztaljuk, hogy a mágnes lengését a vörösréz fékezi, amikor az felette jár.
11) Ha egy torziómentes szálra a középvonalánál kiegyensúlyozva (vízszintesen) felfüggesztett 25 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű alumínium rúd egyik végéhez nagyon lassan egy erős mágnest közel viszünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a közelítés sebességével távolodik a mágnestől, mintha taszítaná. Ha ekkor a mágnest hirtelen elhúzzuk tőle, a rúd a mágnes után lendül, mintha az vonzaná.
12) Ha egy torziómentes szálra a középvonalánál kiegyensúlyozva (vízszintesen) felfüggesztett 25 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű vörösréz rúd egyik végéhez nagyon lassan egy erős mágnest közel viszünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a közelítés sebességével távolodik a mágnestől, mintha taszítaná. Ha ekkor a mágnest hirtelen elhúzzuk tőle, a rúd a mágnes után lendül, mintha az vonzaná.
Úgy tűnik egyelőre ennyi azonosság elég lesz ahhoz, hogy bemutassuk: a paramágneses és a diamágneses anyagokból készült testek az állandó mágnesekkel szemben tökéletesen azonos módon viselkednek. Különösen, ha hozzátesszük, hogy néhány vonatkozásban az üveg, és más anyagok is így viselkednek. Nem véletlenül hangsúlyoztuk azonban, hogy az állandó mágnesekkel szemben, mert amint elektromosság (akár statikus, akár áramló, akár pulzáló) vagy elektromos úton keltett mágnesség van jelen, a két anyag eddigi viselkedése megváltozik. Erről azonban részletesen majd az elektromosságnál, az elektromágnesek hatásainál lesz szó.
A mágnesség és az elektromosság kölcsönhatása az a terület, amelyet még itt ki kell legalább részben bontanunk, mielőtt végre rátérhetnénk a tisztán elektromos jelenségek tárgyalására. A tapasztalati tények abban foglalhatók össze, hogy bizonyos elektromos jelenségek hatnak a mágnességre (az aktív ferromágneses anyagokra), és a mágnesség képes előidézni bizonyos elektromos jelenségeket. Amint az a továbbiakból majd kiderül, ennél kategorikusabb, vagy általánosabb megfogalmazás nem adható a két jelenségcsoport kölcsönhatásaira, mert az nem lenne igaz, hiszen nem tükrözné helyesen a valóságot. Ez viszont azt jelenti, hogy jóval szűkebb az a terület, ahol a két jelenség hatni képes egymásra, vagy közösen hoznak létre jelenségeket, mint általában gondolják.
Ezért ennek illusztrálására itt csak egy hasonlatot tartunk célszerűnek bemutatni, hogy a mágnességről írottak fényében mindenki maga dönthesse el, hogy a jelenségcsoport általános-e, vagy szűkíteni célszerű, mert álindokok alapján túlterjeszkedett a valóságon. A hasonlat pedig a következő:
Ugye, ma már mindenki kicsit őrültnek tartaná azt az embert, aki azt mondja a szén égése által keltett melegre, hogy az szénenergia és nem hő, a fa égése által keltettre, hogy faenergia, vagy a Nap által keltettre, hogy az nem hő, hanem napenergia, és hogy ezeknek semmi köze egymáshoz, hiszen teljesen eltérő anyagokból, eltérő módon jöttek létre. De valószínűleg kicsit őrültnek tartanánk azt az embert is, aki azt állítja, hogy bármilyen módon hozzuk is létre, minden a Földön keletkező hő, vagy fény a Napból, a Nap energiájából származik. Ugyanígy kellene kissé őrültnek tartanunk azt az embert is, aki azt mondja a számtalan különféle módon a természetben létrejövő, és sokféle mesterséges úton kelthető fényre, hőre, és sugárzásokra hogy azok mind-mind elektromágneses jelenségek, ráadásul hullámok, pusztán mert elektromágneses úton is kelthetők (és mostanában már csak úgy szoktuk), és megérteni, vagy ábrázolni matematikai úton az ember csak hullámformában képes. No meg azért, mert így sokkal egyszerűbb, elegánsabb, és különben is igaznak kell lennie, mert nagy tudós mondta. Szerintem nevetnünk kellene rajta, hiszen nem képes meglátni a látszat mögött a valóságot, mert hit alapon lát.
Ezek után már következhet az elektromosság jelenségeinek tárgyalása, bármit is értenek alatta az elektromágneses vallás hívei. De a mágnességgel összefüggésben egy dolgot már itt előre kell bocsátanunk. A nem ferromágneses vezetőkben elektromos árammal létrehozott mágnesség nem azonos a természetes ferromágnességgel, hiszen indukált és kényszermágnesség. Ennek megfelelően a tér formája és egyes jelenségei is különböznek a természetes mágneses jelenségektől. Indukált a mágnesség ebben az esetben, mert nem mágnessel hozzuk létre, és kényszermágnesség, mert a vezető anyagában csak addig marad fenn, amíg az erős elektromos áram azt fennmaradásra kényszeríti.
A csúcshatás tárgyalásával az előbbiekben egyszer már átléptünk az elektromosság területére, mert a csúcshatás ott is ismert, ha nem is egészen ugyanebben a formában. Azonban mégsem kezdhetjük ezzel az elektromosság tárgyalását, mert van ennél sokkal fontosabb dolog is. Nevezetesen a fentebb már érintett töltés léte vagy nemléte, és a hozzá kapcsolódó számtalan matefizikai félreértés, amelyet előbb tisztázni kell. A következő írásunkban ezért az elektromosság tárgyalását a statikus töltésnek nevezett jelenség vizsgálatával kezdjük.
De természetesen visszatérünk még a mágnességre is, amikor az elektromágnesség kerül sorra.