Nukleáris morfológia

Ez az írás a „Mi történik most a világunkkal” című írásban megfogalmazott kozmológiai és kozmogóniai modell alapján ad előrejelzéseket, ha úgy tetszik, jóslatokat arra nézve, hogy mire lehet számítani abban az esetben, ha a Nap örvényrendszere valóban egy újabb anyaggyűjtési szakaszba került bele. Továbbá tartalmazza azokat a jeleket, amelyeket a jelenlegi észlelő rendszereinknek észlelniük kell, ha valóban egy anyaggyűjtési periódus kezdetén vagyunk.

Szó nincs azonban arról, hogy olyan katasztrofális következményei lennének egy ilyen anyaggyűjtési periódusnak, mint amilyenekkel a korábbiak együtt jártak. Azok, amelyeket a Föld még fiatal korában élt át: a Mars, az aszteroida öv bolygója, valamint a Jupiter és a Szaturnusz rendszereinek kialakulását, amelyek mindegyike a földi élet majdnem teljes kihalásával járt. Még ha valóban gyűjtőperiódusról van is szó, az ma már olyan távol zajlik a Földtől, a Naprendszer igen távoli határán, hogy nem okoz meteorzápor okozta katasztrofális változásokat. 

De arról sincs szó, hogy a Föld teljesen megúszná változás nélkül. Amint az előző írásban is szerepelt: A megnövekedett intenzitású beáramlás gerjesztő hatására a Nap a kisugárzásának az erősítésével válaszol, hogy az extra gerjesztést magáról elvezesse. Mindamellett, a nyugodt időszakban mutatott lassú „hízása” is felgyorsul. A Jupiter árnyékoló hatása okozta 11-12 éves periódusa is felborul. A nyugodt és a heves naptevékenységi szakaszok között megnő a különbség, különösen a ránk nézve káros sugárzások erősségében. A gravitáció kezdetben, kisebb mértékben, majd egyre erősebben megnő az egész rendszerben, itt a Földön is. A Hold és a Nap gravitációs árnyékoló hatása megnövekszik, így a tengermozgások hevesebbé válnak, a hullámok és az árapály magasabbá válik. A folyóvizek romboló, erodáló ereje is megnövekszik.  Az eddig stabil löszfalakat, gátakat az erősebb gravitáció hatására mélyebbre szivárgó vizek erősen erodálni fogják. A Föld anyaga a megnövekedett belső gerjesztésre egyre hevesebb lemez-tektonikai, és vulkáni aktivitással válaszol. Bolygó-szerte beindulhat régen alvónak tartott vulkánok működése, új vulkánok jöhetnek létre. A vulkánok magmája forróbb lesz, és kevésbé viszkózus. Mindennapossá válhatnak a földrengések olyan helyeken is, ahol már régen nem tapasztalták. Természetesen ez fokozatosan történik, ahogyan haladunk előre a gyűjtőszakaszban. A megnövekedett beáramlás megzavarhatja a Kuiper öv, de a kisbolygó öv égitesteinek pályáját is. Nem zárható ki a Föld pályáját elérő kisbolygókkal való ütközés sem.

A Földön általában minden időjárási jelenség hevesebbé válik. Az eddig csak magas-légkörben tapasztalt jelenségek közelebb kerülnek a Föld felszínéhez. A repülés alacsonyabb légtérbe szorul, és erősen időjárásfüggő lesz. Gyakoriak lesznek a heves viharok, különösen a forgószelek, még a szárazföldi területeken is. A villámlások gyakorisága és erőssége is megnő. Az áramszolgáltatás és a kommunikáció sok zavart fog szenvedni. A légnyomás általánosan emelkedni fog, és a földkéreg felmelegedése miatt a légköri felmelegedés is erősödik. A még megmaradt jégsapkák olvadása felgyorsul. A tengerszint a vártnál is jobban fog emelkedni, és üteme is gyorsabb lesz. Az erősebben párolgó vizek jelentősen nagyobb felhőtakarást eredményeznek, amely az üvegházhatást a sokszorosára növeli. A vízpára ugyanis sokszorosan erősebb üvegházhatású gáz, mint a széndioxid.

Szerencsére a belső gerjesztés megnövekedése miatt a Föld mágneses tere is felerősödik (a magma, a köpeny anyaga kevésbé lesz viszkózus az erős belső gravitációs gerjesztés miatt, és a mára már akadozó áramlásai is egyenletesebbek lesznek), ami részben megerősíti a káros sugárzás elleni védelmünket, és megóv a légkör elszökésétől is.

Más, észlelhető hatások is keletkeznek a Földtől és a Naprendszertől is távol, amelyekből következtethetünk a saját rendszerünk gyűjtőperiódusára. Ilyenek például: 

1) Az ismételt gyűjtőperiódusok elképzelés alapján kell lennie olyan csillagoknak, amelyek öregnek tűnnek, de újból az éppen keletkező csillagokra jellemző anyagkilövellés (jet) alakul ki a forgástengelyük két végén, és körülöttük egyre forróbb gázfelhő jelenik meg a gyűjtősíkjukban (ekliptika síkja). A távolbalátási technológia fejlődésével az ilyenek észlelése is lehetségessé válik. (Azóta már észleltek ilyeneket!)

2) A zárt üreges testben viszkózus folyadék forgatása során szerzett tapasztalatok fényében a Föld tengelye mentén, belül egy vékony, forró gázzal teli magma-csőnek kell húzódnia, amely a sarkok közelében tölcsérszerűen kiszélesedik. A „cső” fala nem sima, hanem csavart hatszögletű. A hatszögletű formációnak a felszíni közegekben is meg kell jelennie a sarkok közelében, ha a közeg (légkör) eléggé sűrű ehhez. Ilyen hatszögletű formációk észlelése is várható a légkörrel rendelkező bolygókon, különösen a nagybolygókon. (Azóta a Szaturnuszon észleltek ilyet!)

 3) Ha a gravitáció az áthatoló közegek nyomásán alapul, akkor még a teljesen kihűlt égitesteknek is tovább kell hízniuk, ezért a felszínüknek is tovább kell repedeznie. A repedéseket viszont a magma alulról már nem tudja egészen a felszínig kitölteni, ezért azok egyre hosszabbak és mélyebbek lesznek, mert csak a felszíni erózió lenne képes őket felülről részben betölteni. A sok kihűlt kis égitestet tartalmazó Naprendszerben kell lennie erre példáknak, amit észlelni is fognak. 

4) Az örvénylésekben való anyaggyűjtés alapján kell lennie olyan objektumoknak a világegyetem minden részén, amelyek közepén nem észlelhető égitest, az anyagfelhő azonban egy gerjesztett, sugárzó gyűrű vagy spirális formáját mutatja, amelyben már magasabb rendszámú elemek (szilícium, kén, vas) is jelen vannak. A gerjesztett anyag spirális áramlása egy teljesen szabályos Archimedesi spirál alakját is felveheti. A gyűrűs alakzat egy keletkező galaxisra, a spirális alakzat pedig keletkező óriáscsillagra utal. Ilyenek észlelése is várható a jövőben.

5) A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás a világegyetem mozgó és statikus közegrészének határáról érkezik. Onnan, ahol a két rendszer hat egymásra. Mivel a mozgó világegyetem halad is egy irányban, a statikus világegyetemben, ezért a haladás irányában, a frontoldalon a sugárzásnak is nagyobb intenzitásúnak kell lennie. A másik, a hátsó irányból pedig nem érkezhet semmilyen sugárzás, mert ott semmilyen kölcsönhatás nem zajlik. A hőmérsékleti (mikrohullámú) sugárzás értéke csak azt mutatja meg, hogy ez a kölcsönhatás mennyire képes az abszolút nullához képest felmelegíteni a két világegyetemrész közötti határfelületet. Onnan, ahol nincs határfelület, nem érkezhet sugárzás sem, ezért abban az irányban az eredeti világszél átmérőjének megfelelő átmérőjű sugárzástól mentes lyukat kell látnunk. Ennek a felfedezése is várható. (Már felfedeztek ilyen lyukat!)

 6) Mivel a fényhullám sebessége azoknak a közegeknek a belső határsebességétől függ, amelyekben terjed, a sebessége valódi vákuumban, a galaxis-közi térben sokkal kisebb, mint a csillagok sűrűbb örvényterében (a Naprendszeren belüli „űrben”). Ezért a mozgó világegyetem sokkal kisebb és sokkal fiatalabb is lehet, mint amilyennek hisszük. Nincsen akkora távolság a csillagok és a Nap között sem, és nincs gyorsulva távolodás sem az égitestek között. A távolság annyival kisebb a változatlan fénysebesség alapján számítottnál, amennyivel a fény lassabban halad a galaxis-közi térben, vagy a csillagközi térben, mint a csillagok körüli térben. A fény vörös-eltolódását is részben ez a hatás okozhatja. Mivel a mozgó világegyetemben két örvényrendszer karjainak mozgásiránya olyan is lehet egymáshoz képest, hogy egymás felé is mozognak, kell lennie olyan régióknak, ahol a csillagok vörös-eltolódása kisebb, mint máshol. Ilyeneket is észlelnünk kell.

7) Mivel a világegyetem jóval kisebb és fiatalabb is lehet, mint eddig számították, de mivel nem abszolút üres térben halad, hanem közegekben, ezért a fékeződése, a lassulása is gyorsabb. A gyorsabb fékeződés miatt egyre több a leperdülő örvény, de egyre kisebbek is. A legkisebbek sebessége már a kezdetektől olyan kicsi, hogy alig képesek anyagot gyűjteni. Ezért a dinamikus univerzum frontoldali régióiban egyre több, de egyre kisebb gömbhalmazt kell észlelnünk. A nagy spirál-galaxisok keletkezésnek a kora végleg elmúlt. 

8) Mivel a csillagok és a galaxisok „fekete lyukai” sem mások, mint örvénylések középpontjai, amelyek a tengelyük mentén mindkét irányban anyagot sugároznak ki, az anyaggyűjtés befejeztével a galaxisok és a csillagok alatt és felett az utoljára kilövellt, már a körforgásba visszatérni képtelen anyagból álló, laposan szétterjedt gázfelhőnek kell maradnia abban a távolságban, ameddig a jetek sugárzása elhatolt. Ezek a gázfelhők az anyagkeletkezés első fázisának végére az örvénykorongban összeállt részecskékből, azaz jellemzően protonokból, vagy hidrogéngázból állnak, amit a gerjesztett állapota miatt észlelni lehet. Minél erősebben gerjesztett a felhő, annál fiatalabb a galaxis, vagy a csillag. Ahol a felhő még erősen gerjesztett, és több tartományban is sugároz, ott az anyaggyűjtés még nem fejeződött be teljesen, tehát a csillag vagy a galaxis még a keletkezés állapotát nem fejezte be. Azok a régiók, ahol sok ilyen csillagot lehet észlelni, közel vannak az univerzum haladási irányának frontjához, a statikus és a mozgó világ határához. Ilyen régiókat is kell majd észlelnünk.

9) A dinamikus és a statikus világegyetem között húzódó gerjesztett zónán, ahonnan a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás ered, nem láthatunk túl, mert az anyag erősen gerjesztett az ütközések miatt. Abban az irányban pedig, ahonnan nem érkezik ilyen sugárzás, azért nem láthatunk ki, mert onnan fényhullámok nem érkezhetnek, hiszen még nem keletkeztek és nem is keletkeznek. Onnan fotonhoz hasonló, ám annál nagyságrenddel kisebb tetra-atomok áramlását észlelhetnénk, amelyek szintén képesek a fény módjára információt hordozni. Sebességük azonban sokszorosa a fényének. Amikor ezeknek az észlelését megoldjuk, visszanézhetünk az Univerzum keletkezésének az irányába is.

10) Amikor a tetra-ősatomok észlelését megoldjuk, akkortól kezdve várhatjuk, hogy kapcsolatot tudunk létesíteni más értelmes lényekkel is a világban. Akkor fogunk meglepődni, hogy milyen sokan és milyen közel vannak. Az észlelésre alkalmas eszköz valószínűleg nem technikai eszköz lesz, hanem biológiai és nanotechnológiai rendszerek kombinációja.

11) A csillagok halálát az jelenti, amikor az űr hidege győz a belső gravitációs gerjesztés felett, és a bolygóikhoz hasonlóan bekérgesedve végül kialszanak. Ettől azonban a rendszerük nem hullik szét. A gravitáció továbbra is hat, hiszen a beáramlás nem szűnik meg, és a csillagnak a hőmérsékleti sugárzása még sokáig hatni fog a környezetére. Fénye azonban nem lesz. Ezért nehéz észlelni az ilyen rendszereket, de nem lehetetlen. Valószínűleg már sok ilyen rendszer létezik a Tejútrendszer karjainak belsőbb részeiben. (Minél közelebb van egy csillag a karban a galaxis közepéhez, annál öregebb!) A tetra-ősatom észlelésével ezek észlelése is lehetségessé válik, mert az még sokáig fog információt hozni onnan is, ahonnan a fény már nem tud. A Nappal is ugyanez fog történni.

12) Az óriás gázbolygók sorsa ugyanaz lesz, mint a napjuké. Fokozatosan sűrűsödnek, és amikor új gyűjtési szakaszba lép a rendszerük, akár újra fel is lobbanhatnak, ha nem is a látható fény, de a hő tartományában mindenképpen. Végül éppúgy kialszanak, mint a napjuk, és kőzetbolygókká válnak. Ezek észlelése is a tetra-ősatom észlelhetőségével válik lehetségessé. 

Mi történik a Nappal és a naprendszerrel? 

13) A már most szilárd bolygók sorsa is a teljes kihűlés, amire a rendszerünk nagy holdjai adnak jó példát. Ameddig van egy külső hőcserélő rendszerük (légkör) és egy belső hőcserélőjük (áramló magma), mint a Földnek, és ezt egyensúlyban tartja a gravitáció belső és a Nap külső gerjesztő hatása, addig ellenállnak az űr hidegének. Amint ezt az egyensúlyt valamilyen külső hatás (egy gyűjtőperiódus meteorbombázása miatt a légkör eltűnik) megbontja, a bolygók is végleg kihűlnek. A Vénusz a Nap közelsége miatt ezt az egyensúlyt az erősebben gerjesztett külső légkörével még hosszú ideig képes fenntartani. A Mars már elvesztette a külső hőcserélő rendszerét (légkör), amikor a Jupiter és a külső bolygók keletkeztek a legutóbbi gyűjtő időszakok során. Ekkor pusztult el a Mars és a Jupiter közötti, addigi legkülső bolygó. A jövőben tehát további meteorbombázás nem várható a Földön és a belső bolygókon, de nem lehetetlen a Jupiter és a külső bolygók esetében, ha lesz még egy gyűjtési időszak. 

14) A bekérgesedett bolygókban, mint a Föld is, a magma áramlása a bolygó kérgének zárt egytestként való forgása miatt eltér a nyílt örvényáramlástól. A bolygók belsejében ezért a nehezebb elemek a kéreg alá, a köpenybe vándorolnak, a gázok pedig a forgástengely mentén egy forró gázokkal teli, nagy nyomású belső csövet hoznak létre, amelynek felületét a magma csavart hatszögletű fala határolja. (Modelljét lásd a kísérleteknél.) Ebben a csőben a G értéke nulla, mert az ellenirányú G áramlások itt teljesen kioltják egymást. A nyomás viszont nagy, mert a gerjesztés nagy része itt zajlik. Ennek a gázcsőnek a felfedezése a gravitáció növekedése miatt, amely akár katasztrofális felszíni jelenségekben is megnyilvánulhat, hamarosan várható. Az izlandi vulkánkitörés, a mindenfelé megnövekedett vulkánosság és tektonikai aktivitás már ennek az egyik előjele.

15) Ha a Naprendszer ismét egy gyűjtőszakaszba érkezett, akkor a rendszer külső határán levő gáz és por sáv (Oort felhő) lesz az ütközőzóna a statikus világegyetem ősi anyagával, ezért az kapja az elsődleges gerjesztést. Hamarosan több tartományban, végül talán még a látható fény tartományában is sugározni kezd, amit szabad szemmel is észlelhetünk majd. Az ekliptika síkjának széle a Naprendszer haladásának irányában fel fog „fényleni”.

16) A Földön a gravitáció a dinoszauruszok kihalása óta, amikor a naprendszer egy intenzív gyűjtő periódust, és azzal együtt egy erőteljes gravitációnövekedést élt át, lassan de folyamatosan növekszik. Ennek hatását közvetlenül nem észleljük csak az öregedésben és a kéreglemezek távolodásában. Az újabb generációk ebbe születnek bele, de szervezetük azonnal alkalmazkodik is hozzá, hiszen ebben nőnek fel, ezért nem érzik. A Naprendszer azonban időről időre maga is produkál periodikus változásokat a gravitáció növekedésében, amit a nagy gravitációs árnyékoló képességű külső nagybolygók okoznak. A Jupiter keringési ciklusa, a Földhöz képest a Nap mögött való eltűnése, ilyen ciklust eredményez a Földön. A gravitáció értéke ilyenkor 1-2 százalékkal is változik. A G értékének folyamatos növekedése a legnagyobb hatással a folyadékok, és különösen az olyan tetraéderes molekulájú polimer folyadékok, mint a víz (és a metánhidrát) mozgására van. A vizet egyre mélyebbre kényszeríti beleszivárogni a Föld kérgébe, de a lezúduló felszíni vizek romboló hatása is egyre nő. Ez a lassú növekedésnél alig lenne tetten érhető, de mivel azoknak az anyagoknak a viselkedésében, amelyekre a víz hat, vannak határértékek (rézsűszög), azokon is észlelhető. Ilyen például az egyes talajfajták elfolyósodási határértéke és rézsűszöge. Az évszázadok óta stabil lösz, agyag és salakfalak hirtelen instabillá válása, suvadása is ennek tudható be. A jövőben a gravitáció további növekedése egyre több ilyen határértéket fog átlépni, és az épített környezet egyre erősebb entrópiája várható. A homokdűnék magassága (a stabil rézsűszög változása miatt) csökkenni fog. Ezért a sivatagi homokdűnék oldalirányban egyre szélesedni és kúszni fognak. A felszíni vizek viselkedése is alaposan megváltozik. Az eddig stabilnak bizonyult gátak megrepednek. Sok lesz az átszivárgás. Sok felszíni talajmozgás várható, amely a föld alatt futó közművek és a talajt helyileg erősen megterhelő magas épületek állagában okoz elsősorban kárt. De ezen kívül is számtalan más változás várható ezeknek a hatásoknak az összeadódása következtében.

17) Az égitestek és a csillagrendszerek örvénylésben való keletkezése, majd keringő rendszerré való alakulása alapján úgy tűnik, hogy kell lennie a Naprendszer határán is egy olyan gerjesztett (ütköző) zónának, amelyet a Nap sugárzásának és az éterek beáramlásának kölcsönhatása hoz létre. Ez a Naprendszer egészének a gravitációs burka a Föld burkához hasonlóan. Nem lehetetlen, hogy ebben a zónában a fény is megtörik, és még az iránya megváltozik, mivel a naprendszeren kívül az éterek mozgási iránya is más, mint a naprendszeren belül. Kívül úgy mozognak, mintha a naprendszer csak egy buborék lenne, amelyet az éterek távolba tartó áramlásai körülfolynak. A buborék határától befelé pedig az éterek anyaga sugárirányban áramlik a Nap, a rendszer közepe felé. Amennyiben a fény és az éterek kölcsönhatnak egymással, akkor ott teszik, ebben a zónában. (Ezért nem mutatható ki a Földön semmilyen kölcsönhatás a fény és az éterek között, mert az már megtörtént, így mi a Földön már csak a fény megváltozott, új állapotát érzékeljük.) Mivel a Nap is bocsát ki olyan kisebb, áthatoló részecskéket, mint a neutrínó, ezek bizonyosan kölcsönhatnak az éterekkel, amelyek részben szintén neutrínóból állnak. Úgy látszik, hogy a fény is ebben a zónában tesz szert arra a sebességre, amilyet a Naprendszeren belül észlelünk. Amennyiben ez a helyzet, akkor az állócsillagok sem ott vannak, ahol látjuk őket a Naprendszer határán megtörő fényük alapján, és egyáltalán nem biztos, hogy olyan messze vannak, mint gondoljuk. (A Naprendszer határán kívül a fény négyszeres fénysebességgel mozoghat az ottani éterben.) Továbbá: ennek a zónának hatással kell lennie minden égitest mozgására (legyen az természetes vagy mesterséges), amely a Naprendszerbe érkezik, vagy azt elhagyja. A korábbi pályaelemeiknek meg kell változniuk, amikor ezt a zónát megközelítik. Annál jobban, minél kisebb a sebességük és minél közelebb érnek ehhez a zónához. A kifelé tartó testek pályájának visszafelé kell hajlania a Nap irányába az étereknek ott erősebben érvényesülő, befelé irányuló áramlási nyomása miatt. Ezt a hatást már észlelhettük volna, ha lennének abban a távolságban lassan mozgó kisebb égitestek, vagy műholdak, amelyek pályáját folyamatosan figyelemmel is kísérjük.

18) Amikor a kutatók a mélységi vizekben az oxigén izotópjainak arányát fogják vizsgálni, rá fognak jönni, hogy abban az oxigén 18-as tömegszámú izotópja más arányban van jelen, mint gondolták, amely a víz szerkezetébe be is van épülve. Nem zárvány oldatként van jelen a molekulaközi üregekben, mint a felszín-közeli vizekben az oxigén 16-os izotópja, hanem kémiai kötésben bele vannak épülve a víz szerkezetébe.

19) Az észlelő műszerek fejlődése eléri majd azt a határt, amikor az úgynevezett szupernóvák helyén észlelni lehet az ott keletkezett csillagot vagy bolygót. Ekkortól lesz nyilvánvaló, hogy a szupernóvák valóban születő új égitestek, és nem felrobbanva elpusztuló csillagok. Akkor lesz az is észlelhető, hogy a kettősnek hitt csillagok valójában egy csillagból és a nemrég fellobbant, de még ki nem hunyt új bolygójából állnak. Ezért olyan gyakoriak a kettős rendszerek. Ekkor lesz világos az is, hogy a milliszekundumos kvazárok sem forognak eszeveszett sebességgel, hanem szintén születőben levő csillagok, vagy galaxis-középi égitestek, amelyek az üres örvényközéppont (fekete lyuk) állapotból most mennek át égitest fázisba, és eközben a beléjük csapódó anyag erős túlgerjesztését pulzáló, periodikus sugárzással sugározzák ki.

20) Eljön az idő, amikor az ember felismeri, hogy a Nap anyaga nem héliumból és hidrogénből álló plazma, hanem az ősanyag erősen gerjesztett sűrű anyaga. Arra is rájönnek majd, hogy a Nap nem forog, csupán az anyaga áramlik ugyanúgy, mint a nagy gázbolygók anyaga, amely szintén nem gáz. Forgásról az esetükben csak azután lehet beszélni, amikor a felszínük bekérgesedik. De még azután is mind a belsejükben, mind a légkörükben az anyaguk áramlása ugyanolyan marad, mint annak előtte. A felszíni áramlások sebességének az egyenlítőjükön és a sarkaik közelében mérhető eltérése ezt a mai napig mutatja mind a Nap, mind az óriásbolygók esetében.

21) Hamarosan eljön az idő, amikor az emberiség ráébred, hogy a magfúzió nem energiatermelő, hanem energia felhasználó folyamat, amely így nem válthatja ki a maghasadás energiaforrását. Más hatékony energiaforrás után kell nézni. Azt is fel fogják fedezni, hogy a maghasadás adta energia nem csak kis méretekben alakítható át közvetlenül elektromos árammá anélkül, hogy a hőjét kellene elektromossággá alakítani, hanem az ősanyag segítségével nagy méretekben is. Ráadásul az ősanyag a keletkezett rádióaktív sugárzásokat is elnyeli. Ez lesz a maghasadás energiájának tiszta és veszélytelen felhasználása a jelenlegi atomerőművek átalakításával.

Mik a jelei annak, hogy a Naprendszer anyaggyűjtési periódusa valóban létező jelenség lehet?

22) Az egyik legismertebb jele ennek a Föld lemez-tektonikai mozgása, amely a Föld növekedése miatt alakult ki. Amint az a „Növekszik a Föld” című videón http://indavideo.hu/video/NOVEKSZIK_A_FOLD jól követhető, a jelenlegi szárazföldek alkották valaha az eredetileg jóval kisebb Föld teljes kérgét. Ezt a Földet akkor még mindenütt tenger borította. A kéreg felrepedezéséhez ugyanis egy külső hatásnak kell léteznie, amely lassan és folyamatosan belülről hizlalja a Földet, valamint a gyűjtőperiódusokban ennél jóval gyorsabban. Ráadásul ahhoz, hogy a kontinensek (ősi kéreglemez darabok) szét tudjanak „úszni” a magmán, egy egyedi külső hatásnak is kellett történnie, amely a kéreg egy nagyobb darabját a magmába beljebb nyomta. Ennek hiányában nem jöhet létre lemez-tektonikai mozgás, mint ahogyan a következő képen bemutatott puzzle játék átrendezése sem lehetséges csak akkor, ha egy darab hiányzik belőle. Ha nincs ilyen szabad hely, a lemezek egymáshoz képest való elmozdulása meg sem kezdődhet. Még akkor sem, ha a közöttük levő hézagot lassan növeli a Föld hízása.

A benyomott kéreglemez darab (a hiányzó kocka a sarokban) a mai Csendes óceán helyén lehetett a körülötte található, Tűzgyűrűnek nevezett alábukási gyűrű, és a vékony óceáni kéreglemez alapján következtetve. Az így benyomódott lemez helyére tódult be a Föld egészét addig borító óceán, és ekkor kerültek szárazra a mai szárazföldek legmagasabb csúcsai. Az ezt követően folyó növekedés tolta szét ezeknek a lemezeit, és hozta létre a mai óceáni lemezeket, és az Atlanti hátságot. Az ezeket feltöltő víz nyomán kerültek végül szárazra a mai kontinensek.

Annak is vannak jelei, hogy ez a jelenség más bolygókon és holdakon is így zajlott, és zajlik még ma is. Minden száraz, kihűlt égitesten van annak nyoma, hogy rajta valaha víz volt. A nagy, mélyebben fekvő területek tengerfenéki lemezt jeleznek. Ezek között mindig van egy hatalmas, a többinél jóval nagyobb és mélyebb tengerfenék, amely az adott bolygón a Föld Csendes-óceáni tengerfenéki lemeznek felel meg. Szinte minden égitesten vannak hosszú, több száz vagy több ezer kilométer hosszú repedések, amelyeket a magma alulról már nem tudott kitölteni. A jéggel borított holdakon ezek a repedések még jobban látszanak, de az is, hogy ezek száma folyamatosan nő, ha az égitest belül még aktív. Ezek a nyomok mind az égitestek belülről való növekedéseként, hízásaként értékelhetők.

23) A Földön is észlelhető hosszú periódusok is ennek a jelei. A jégkorszakok ismétlődő bekövetkezése az egyik ilyen nyoma az anyaggyűjtési periódusok váltakozásának. Mindig akkor következnek be, amikor a Naprendszert is tartalmazó galaxis-kar a galaxis haladási irányával éppen ellentétes, hátsó helyzetbe fordul. Ekkor a galaxis csillagrendszerei olyan erősen árnyékolják el a Naprendszer elől az ősatomi közeg gerjesztést biztosító áramlását, hogy hűlés következik be. A Nap kevesebb gerjesztést kap, és a Földre kevésbé intenzív napsugárzás érkezik kívülről, de a belső gerjesztése is kisebb. E kettő együtt okozza a jégkorszakot, amely csak akkor kezd megszűnni, amikor a galaxis-kar ismét oldalra, majd előre fordul. Ezek a Naprendszernek a galaxisától függő hosszú periódusai. A rövidebb periódusok is változnak a Föld tömegének növekedésével. A mozgásának mennyisége ugyanannyi marad, de a tömeg nő, ezért mind a keringési sebessége, mind a forgási sebessége lassul. Az év hossza és a nap hossza is növekszik, és újra növekedni fog. Legutóbb a 360 napos év hosszának 365 napra bvaló változását észlelte és jegyezte is fel az emberiség.

24) A Naprendszer más bolygóin is észlelni fogjuk az anyaggyűjtési periódus hatásait. Különös jelenségeket fognak észlelni a csillagászok a gyűrűvel rendelkező nagy bolygók gyűrűinek mozgásában (hullámzások, fodrozódások), a felszínük feletti légkör ismert jelenségeiben (a Jupiter és a Szaturnusz foltjainak és sávjainak változása), és a kisbolygók felszínén található por viselkedésében (felszáll). Az ismert periódusú visszatérő üstökösök periódusideje megváltozik, pályájuk iránya jelentősen módosul a korábbihoz képest. 

Mi várható a közeljövőben a Földön, a már észlelt jelenségek fényében?

 25) A gravitációs áramlás megnövekedett intenzitásának következtében a Föld növekedése, a földkéreg tágulása (lásd: Növekszik a Föld – videó) felgyorsul. Az Atlanti hátság mentén a széttolódás egyre gyorsul, elsősorban az északi féltekén. Az izlandi vulkánkitörés, már ennek az első jele. Ugyanakkor, a Csendes óceán fenéklemeze egyre gyorsabban bukik majd az eurázsiai kontinens alá. A Japánban megkezdődött rengéssorozat már ennek az előjele. A rengéssorozat nem szűnik meg, hanem állandósul, és kiterjed a Tűzgyűrűnek az Aleut és Kuril szigetektől Új Zélandig terjedő szakaszára. A rengések erőssége lassan csökken ugyan, de egy közepes erősségnél állandósul. Ahogyan haladunk előre a gyűjtési szakaszban, az egyre erősebb belső, gravitációs gerjesztés miatt a kéregmozgások a tűzgyűrű más határaira is kiterjednek.

26) Minden vulkáni aktivitás megerősödik az egész Földön. Régen alvó vulkánok újra működni kezdenek. A lávák hőmérséklete általában emelkedik, viszkozitásuk csökken. A folyamatossá váló vulkáni működések következtében hatalmas mennyiségű, erősen elektronhiányos gáz és por kerül a magas-légkörbe, amely globálisan hátrányosan érinti mind a kommunikációt, mind a repülést. A légkör felmelegedése és a sarki jég olvadása ezek miatt is tovább erősödik.

27) A lemez-tektonikai aktivitástól távol eső szárazföldi területeken is jelentkezik a Föld belső melegedésének hatása. A hőforrások vize melegebbé válik, és a felszínre feltörő források száma is megnő. A ma alacsonyabb szinten feltörő források újra a korábbi, magasabb helyeken fognak feltörni. A felszíni vizek párolgása a szárazföldek felett jelentősen megerősödik. A légkörbe rengeteg vízpára kerül. A csapadék mennyisége mindenütt emelkedik. A heves esőzések szinte egész évben áradásokat fognak okozni egyes területeken. Az alacsony folyóparti területeken az élet lehetetlenné válik.

28) A Hold lassú távolodása a Földtől egyre lassul, majd a Hold újra közeledni kezd a Földhöz. Ettől függetlenül is, a gravitációs nyomás és a Hold gravitációs árnyékoló hatásának erősödése miatt a földi árapály mértéke jelentősen megemelkedik. Az olvadó jégből származó vízzel megnőtt tengerszint és a megerősödött árapály, valamint a víz sűrűségének gravitációs változása együttes hatására a jelenlegi tengerpartok részben elöntés, részben a víz egyre erősödő romboló hatása miatt lakhatatlanná válnak.

29) Mivel a felmelegedést részben a Föld anyagának erősebb belső, gravitációs gerjesztése okozza, a földkéreg melegedése miatt az Antarktisz jegének olvadása is felerősödik. Mivel alulról melegszik, hosszabb idő után az Antarktisz teljes felületéről is eltűnhet a jégtakaró, amely a tengerek szintjének újabb, igen jelentős emelkedését okozza. Ugyanakkor, a kontinens belsejében (továbbra is a Föld egyik hidegpontja marad) a felerősödő lecsapódás a hóréteg vastagságát folyamatosan növeli.

30) A gravitációs közegek megerősödő áramlásának hatására a földi légnyomás is megemelkedik, és még a légkör összetétele is jelentősen megváltozhat. Az alacsony és a magas légkör közötti átkeveredés lehetősége egyre kisebb lesz, és a légkör erősebben rétegződni fog. A kialakuló sűrűségi és hőmérsékleti határrétegek mentén eddig nem tapasztalt légköri jelenségek (elektromos és más) is keletkezhetnek.

31) A gravitáció értéke a felszínen folyamatosan nőni fog. Azok a berendezéseink, amelyek teljesítményére ez kihatással lehet, nem fognak kielégítően működni. A vízszivattyúk teljesítménye radikálisan csökkenhet, amely az egyre gyakoribb áradások miatt igen komoly gondot képes okozni. (A szivattyúk indokolatlan teljesítmény-csökkenése már lehet, hogy most is észlelhető.) Ugyancsak gondok lehetnek a rakétahajtóművek teljesítményével is. Az eddig számított értékekkel nem lesz lehetséges a Földet elhagyniuk. Új számításokra lesz szükség.

32) A felszíni gravitáció növekedése az ember egészségére is kihatással lesz. Az idős embereknél drasztikusan nőni fog a mozgásszervi zavarok esélye. A gravitációval összefüggő porckopás, csonttörékenység és hasonló egészségi problémák száma drasztikusan emelkedni fog. A most születő nemzedékekre ez nem lesz kihatással, hiszen ebbe születnek és ebben nőnek fel. Csontjaik, izmaik éppen annyival lesznek erősebbek, amennyi a megnövekedett gravitációs teher ellensúlyozásához szükséges. Azonban az akceleráció megáll, és a következő nemzedékek már alacsonyabbak lesznek. 

33) A gravitáció eddigi értékére alapozott statikai számítások érvényüket vesztik. Az épületeink – különösen a felhőkarcolók – nem fogják kibírni a megnövekedett terhelést. Az anyagfáradás minden szerkezeti anyag tekintetében fel fog gyorsulni.

 Tehetünk-e valamit ellene, és ha igen, akkor mit?

Ellene tulajdonképpen semmit nem tehetünk, hiszen a változásoknak kozmikus okai vannak, amelyeket nem áll módunkban megszüntetni. Azonban az energiáját kihasználhatjuk arra, hogy enyhítsük a hatásait. Ha belátjuk, hogy a Föld belső gerjesztésének (hőjének) lefújó szelepei eddig is a vulkánok voltak, amelyek erősebb gerjesztés idején kezdtek el működni, mi is élhetünk hasonló eszközökkel, hogy energiát termeljünk a hatáscsökkentő intézkedéseinkhez. Mivel a vulkánok hőjét nem csapolhatjuk meg, magunknak kell az emberi technikával is kezelhető lefújó szelepeket létrehoznunk, amellyel energiát termelhetünk. Minél több gerjesztést vezetünk ki a felszínre, és használjuk fel a káros hatások elszigetelésére, annál kevesebb energia jut a vulkáni aktivitásokra. Különösen akkor, ha olyan területeken tesszük ezt, ahol a vulkáni tevékenység lehetetlen a szárazföldi kéreg vastagsága miatt. Geotermikus erőműveket kell tehát létesítenünk világszerte, és lehetőleg minél többet. Erre azonban – lássuk be – nem sok remény van. Különösen, hogy még a komplex problémakör lényegét sem vagyunk képesek felismerni, vagy ellenérdekek miatt elfogadni.