Nukleáris morfológia

A történészeket régóta foglalkoztatja ez a kérdés, és több elméletet is alkottak a kérdés megválaszolására. Az elfogadott álláspont az, hogy P. mester III. Béla király jegyzője lehetett. Nem kívánok vitába szállni az elméleti érveken alapuló elképzelésekkel, inkább egy olyan megközelítést mutatok be, amely eddig nem volt ismert. Magát Anonymust fogjuk faggatni a kilétéről.

A Gesta bevezetésében annyit elárul magáról, hogy mesternek mondják, és neve kezdőbetűje P. Kiderül, hogy művelt, tanult ember, valószínűleg külföldön tanult. Innentől a vizsgálódásunkban a tapasztalaté a szó. Azé a tapasztalaté, amely azt mutatja, hogy minden alkotó szereti megmutatni magát a művében még akkor is, ha valamely oknál fogva álnéven vagy névtelenül kénytelen alkotni. A festők belefestik, a szobrászok belefaragják arcképüket a műveikbe, így örökítve meg magukat. A középkori írók pedig olyan utalásokat, részleteket csempésznek bele írásaikba, amelyek alapján az értő olvasó rájöhet, hogy kik ők, még akkor is ha nem túl ismert személyek. A nyomravezető ilyenkor minden esetben az írás tárgyához közvetlenül nem kapcsolódó, a sorból kilógó megjegyzés, beszúrás.

Anonymussal sincs ez másként. A koherensen összerakott honfoglalás-mese eseményei látszólag hibátlanul illeszkednek egymáshoz. Legfeljebb annyit árulnak el az íróról, hogy az ország területét, és egyes tájait alaposan ismerte, különös tekintettel a Tisza középső vidékére.

Amikor azonban a végére ér a krónikának, az utolsó bekezdésekben ez a folyamatosság megtörik. Előbb idegenből származó nemesek érkezéséről tudósít, éppen csak említés szintjén, amelynek kedvéért a történet folyását mégis megszakítja, majd újra folytatja, igaz, már csak egyetlen mondat erejéig. Ezt követően pedig terjengősen, részletekbe menően értekezik egy harmadik, nemes besenyő család érkezéséről, amelyből a Tomaj nemzetséget származtatja. És ezzel, egy besenyővel fejezi be az egész magyar honfoglalás-történetet! Kilóg a lóláb! Ez a betoldás utólag jutott az eszébe, nem szerves része a történetnek. Idézzük ide saját szavait.

“Taksony vezér Magyarország főembereivel együtt élete valamennyi napján át hatalommal és szépszerével megtartotta országának minden jussát. Kegyességének hallatára pedig sok vendég özönlött hozzá különféle nemzetekből.

Ugyanis Bulárföldről nagyon sok izmaelitával jöttek némely fölötte nemes urak: Billa meg Baks. A vezér Magyarország különböző vidékein földet adományozott nekik, s még azonfelül a várat is, melyet Pestnek hívnak, örökre nekik engedte. Billa pedig és a testvére, Baks, kiknek sarjadékából származik Etej, tanácsot tartván, a magukkal hozott népből kétharmadot a nevezett vár szolgálatára átengedtek, egyharmadot meg utódaiknak hagytak.

Ugyanebben az időben, ugyanarról a tájékról jött egy Hetény nevű igen nemes vitéz, és neki a vezér szintén nem kevés földet meg egyéb jószágot adott.

Taksony vezérnek Gyejcsa nevű fia született, Magyarországnak ötödik vezére.

Ugyanekkor a besenyők földjéről jött egy vezéri nemzetségből való vitéz. Neve Tanuzaba volt: Örkénd apja, kitől a Tomaj-nemzetség származik. Neki Taksony vezér lakóföldet a kemeji részeken adott a Tiszáig, ahol Abád-rév van. Ez a Tanuzaba egészen Taksony vezér unokájának, Szent István királynak az idejéig élt. S midőn Boldog István király az élet igéit hirdette és a magyarokat keresztelte, akkor Tanuzaba, ki hitben hiú volt, keresztény lenni átallott; így hát temetkezett élve feleségével az Abád-révbe, hogy a keresztségben ő meg a felesége ne éljen a Krisztussal örökre. Ám a fia, Örkénd, mint keresztény, Krisztussal együtt él mindörökké.”

Találgathatnánk, hogy miért is tartotta lényegesnek a magyarok cselekedeteiről szóló történet végére beszúrni egy besenyő család érkezését úgy, hogy mellette szinte elvész Taksony fia, Géza fejedelem megszületése, de a válasz nyilvánvaló: az író ebből a nemzetségből származik! Ezt akarta velünk közölni!

Ezen a nyomon már el lehet indulni. A Tomaj nemzetségben kell olyan másodszülött fiút találnunk, akinek a neve P. betűvel kezdődik, és valamelyik Béla királyunk idején élt. Azért másodszülöttet keresünk, mert abban az időben az elsőszülött nemes ifjút katonai, királyi, udvari szolgálatra szánták és nevelték. A másodszülött fiút szánták papi pályára, és taníttatták még ha nem is lett belőle később pap.

Nem kell sokáig keresgélnünk, mert a Tomaj nemzetségnek az okleveles korban elsőként nyomot hagyó tagja, Dénes két fiút nemzett, Dénest és Privartust, azaz magyarosan Pelbártot. Dénes IV. Béla ifjabb király főlovászmestere, majd tárnokmestere, végül nádorispánja lett. A Muhi csatában vesztette életét. A másik fiúról, Pelbártról szinte semmit sem tudunk, de már a neve is arra utal, hogy őt szánták papi pályára. Valószínűleg nem lett felszentelt pap, mert három fia is született, akiknek a neve szinten arról árulkodik, hogy apjuk tanult, művelt ember lehetett. Fiai ugyanis a János, Pelbárt és Hector névre hallgattak.

P. magiszter tehát nagy valószínűséggel Tomaj nembeli I. Pelbárt lehetett. Bátyja, a királyi tárnokmester és nádor mellett ő lehetett IV. Béla király jegyzője, és esetenként követe is. A Gesztát ugyanis követjelentések között találták meg! Valószínűleg a világiasabb Párizsban tanult, nem Bolognában, ahol főként a már egyházi szolgálatban állókat képezték. Így jegyző lett, magiszter, de nem egyházi pályán. Saját magát az előszóban deáknak nevezi. A Geszta bevezetőjében az ajánlás szövege sem egyházi, hanem inkább egy művelt világi személyre utal. Konkrétan hivatkozik Trója történetének alapos ismeretére, amelyet erősen megkedvelt, és milyen érdekes: Tomaj nembeli Pelbárt egyik fiát Hectornak hívják, mint Trója hős védőjét, Priamosz fiát.

De nézzük meg, hogy mi tanúskodik még amellett, hogy ő lehetett Anonymus. A Tomaj nemzetségnek Sarudtól és Hevestől délre egészen a Tiszáig elterülő föld volt a birtokában. A kemeji részek és Abádrév is, ahogy a Gestában Anonymus írja. Ebből még nem következne Anonymus Tomaj nemzetséghez való tartozása, de abból már igencsak, hogy a Gesztában nem kevesebb, mint hat (6) olyan tiszai révet említ név szerint, amelyek ma is léteznek, és akkor a Tomaj nemzetség birtokainak határán voltak. Ezekből az Abádi rév (és vámja) konkrétan Pelbárt fiainak, Jánosnak, Pelbártnak és Hectornak a birtokában volt, amelyet IV. Béla király 1251-ben Budán kelt oklevele erősít meg.

1251. IV. Béla király tercio nonas Septembris megerősíti az egri káptalan által Privart fiainak Jánosnak, Privardnak és Hectornak Csák fiaival Dénessel és Tibával s néhai Dénes nádor fiaival Junevel és Zamuddal* az abádi rév iránt kötött egyezkedéséről ugyancsak 1251. évben aug. 1-én kiadott oklevelet.

Anonymus a Gestában a következő tiszai réveket említi név szerint! Abád(Szalók), Tiszalúc, Tiszaalpár Görög rév, Bőd, Dorogma, Ladány. Ebből Abád-Szalók azért is érdekes, mert a név a rév mindkét oldalán levő település nevét megőrizte. Abádét, ami a Tomaj nemzetség birtoka az egyik parton, és Szalókét, amely a Szalók nemzetségé a másik parton. Ezért osztozniuk kellett a réven fizetendő vámon is, amit szintén oklevél tanúsít.

Már csak egy dolog maradt hátra. Annak megválaszolása, hogy Anonymus miért nem adta a nevét a művéhez. Miért rejtette egy kezdőbetű mögé és egy rejtvény sorai közé? Nos, erre valószínűleg jó oka volt. Alaposan összekutyulta ugyanis benne a vezérek, azok szülei és fiaik neveit, de a rokonsági viszonyaikat, nemzetségeiket is. Árpád korában szerepelteti Atilla két vezérét, Szovárdot és Kadocsát, de idehozza Csaba két fiát is, Edet és Edement kun vezérekként.

A “honfoglalás” meg nem történt eseményeinek kitalálását a saját kiterjedt földrajzi ismereteinek bemutatása indokolta. Valószínűleg emlékezetből írta meg e regényes történetet, és a sok tévesztés annak is betudható, hogy követként külföldön nem állt rendelkezésére az őskrónika, amelyet ismert ugyan, de benne az adatokat ellenőrizni már nem tudta. Rosszul emlékezett. A regényes krónikája így csak a konkrét földrajzi helyszínek, és az azokhoz közvetlenül kötődő kiemelt események tekintetében szolgál megbízható adatokkal.