Az elhazudott magyar történelem szeletei V.

A kettős fejedelemség és más anomáliák az elhazudott magyar történelemben

            A magyar történelem során az uralkodási kettősség mindig tetten érhető volt. Ezt fejezi ki nagyon frappánsan a korona és kard kifejezés. A korona a király (rex) hatalmát jelképezte, a kard a hercegét (dux). Ezt a kettősséget a nyugati történetírók, de később a magyar történészek is félremagyarázták, és a mindenkori ország megosztottságát vélték belelátni, pedig ennek a királyságnál sokkal régebbi gyökerei vannak, és eredetileg nem az ország megosztását jelentette. Az majd csak a katolikus királyság idején következik be, amikor a Magyar Királyság addigi hatásköre már csak az ország területére korlátozódott.

A kettős fejedelemség tulajdonképpen Atilla idejére vezethető vissza. Sőt! Talán még annál is korábbra. Már Atilla behívására is azért került sor, mert Pannónia (Dunántúl) földműves népe az Alföld nagyállattartó lovas harcos (szkíta) népével együtt sem lett volna képes ellenállni a Római császárok hódító törekvésének. Már az egész Kárpát medencét akarták a birodalomhoz csatolni, de alábecsülték az itt élő nép valódi hatalmát, ti. hogy legyőzhetetlen rokonai vannak, akiket segítségül hívhat.

A két országfelet feltehetőleg már akkor is két, egymással szövetséges fejedelem vezette. Atillát behívták a rómaiak ellen, és Atilla jött, és ha már itt volt, egész Európát felszabadította, nem csak a Kárpát medencét.

Atilla a hunjaival nem épített ki birodalmat, nem foglalt el területeket és nem igázott le népeket. Nem hagyott hátra haderőt, hatalmi központot, igazgatást sehol, csupán adófizetésre kötelezte a római birodalmi iga alól felszabadított népeket, akik ettől kezdve szabadon gyarapodhattak és erősödhettek saját vezetőik alatt. Létre is hozták helyi hatalmi központjaikat, mert nem volt még egyetlen egységes nemzet sem akkoriban Európában, csupán törzsek és nemzetségek. Nemzetállam nyugaton nem is alakult ki a történelem során később sem. A mai Nyugat-európai államalakulatok ezért mind a mai napig nemzetségi alapú (tartományi, grófsági vagy kanton) szövetségi államok.

Atilla testvérével, Budával mindkét római birodalmat, a nyugatit és a keletit is meghódoltatta. Buda a fejedelemtársa volt a haláláig, és a keleti római, azaz a görög Bizánci birodalomfél felügyelője volt. Halála után Atilla lett mindkét birodalom ura királyként. Ekkor készíttették neki a két birodalomfél vezetői azt a koronát, amit ma Szent koronaként ismerünk. Ez a kettősség jelenik meg benne.

Nem tudjuk, hogy Atilla még életében valamelyik fiát vagy vezértársát megbízta-e a bizánci részek felügyeletével, de halála után két fia osztozott a hatalmon. Aladár Atilla koronájával a nyugati birodalomfelet adóztatta tovább, Csaba pedig Atilla kardjával a bizánci részeket. Aladár ennek megfelelően nyugatról, Csaba keletről, Bizáncból vett feleséget, helyesebben kínáltak nekik, hogy jó szándékukat kifejezzék. Innentől ered aztán a korona és kard jelképezte királyi és a hercegi hatalom kettőssége.

Egyáltalán nem arról van szó, hogy a fiatalabb testvér jussa lenne a dux cím és a vele járó földterület, a dukátus, az ország egy darabja a jussa. A dux és a rex közösen, egymást támogatva lép fel, ha szükséges, nincs közöttük ellentét. A dux egyben az ország haderejének vezetője is. Neki van egy fővezére, a kapitány, amely szóbol később romlás vagy szándékos torzítás útján a koppány tisztség és név eredt. Csaba csak bemutatkozni ment Bizáncba egy kisebb csapattal, hogy tudomására hozza a császárnak: Atilla halálával semmi nem változott meg, továbbra is a magyarok adófizetői maradnak. Vissza azonban már nem jött, mert Kijjebben alapította meg a dukátus székhelyét.

A hivatalos történészi szemlélettel ellentétben, ez a kettősség folyamatosan megmaradt, nem csak később, Árpádék idején keletkezett. Nem arról van szó, hogy az egyik fejedelem a hadi, a másik pedig a szakrális uralkodó, ahogyan egyes történészek vélik, és a dukátus sem az ország területének egy darabját (harmadát), hanem az országhatáron kívüli bizánci birodalomfél feletti ellenőrzést jelenti. Jellemzően a dux székhelye ezért később is délen van, a Szerémségben, hogy közel legyen a magyar-bizánci határhoz.

A folyamatosság nem szakad meg az avarnak nevezett korban sem, ugyanúgy magyar nemzeti állam van a Kárpát medencében, mint Atilla idején. Az éves adóbehajtó körutak (a hivatalos történetírás szerint: hadjáratok, zsákmányoló, rablóhadjáratok) folytatódnak mind nyugat, mind kelet felé. Egészen addig, amíg a római uralom alól felszabadult területek új urai elég erősnek nem érzik magukat az ellenállásra. Erre körülbelül száz évvel Atilla halála után kerül sor (a krónikák szerint is!), amikor már nyugatról az ország határait éri támadás. Ekkor kerül sor arra, hogy az aktuális király az akkor Kijjebben székelő Álmos duxtól (ő Csaba leszármazottja) kér segítséget, akinek a kapitánya a saját fia, Árpád.

A dux helyzete sem igazán stabil már akkor Kijjebben, mert ott is megerősödnek a birodalom utódnépei. Ezért Álmos nem a kapitányát küldi hadakkal segítségül a királyhoz, hanem maga is velük megy egész népével. Álmos dux útközben meghal, és halála után Árpád lesz a dux (a krónikák rendre duxnak is titulálják!), de már az ország területén, a Kárpát medencén belül, nem Kijjebben. Ezzel Kijev megszűnik a dukátus székhelye lenni, de ennek emléke nem hal el. Későbbi királyaink rendre megpróbálják befolyásuk alá vonni. Oda menekülnek, onnan házasodnak, onnan kérnek segítséget.

Árpád népének, és a hozzá csatlakozott hét kun törzzsel is kiegészült, keleti harcmodort folytató hadainak megérkezésével sikerül a korábbi állapotokat helyreállítani 100 évvel Atilla halála után is. Akárki is volt akkor a magyarok királya, meghalt a csatákban, mert Árpád lép a helyébe, és fejedelemtársat választ magának valószínűleg Kurszán személyében. Így a kettős fejedelemség tovább folytatódik. (A székelyek valószínűleg az Álmoshoz csatlakozott hét kun törzs/nemzetség leszármazottai, akik külön területet kaptak. Ezért lehetett mindig különálló Erdély, noha lakói magyarul beszéltek. Valószínűleg új hazát ígért nekik Álmos, amit meg is kaptak.)

Ezt a fajta békés hatalommegosztást nyugaton már akkor sem, és később a történetírók sem, értették meg. Náluk, nyugaton a király a terület, az ország ura, és akkora az országa, amekkorát meg tud szerezni, vagy meg tud tartani. Az országban élők, akárkik is azok, pedig a király népe. A szkíta típusú társadalomban pedig a nép választ vezetőt maga közül, hívják azt királynak, kánnak, fejedelemnek vagy hercegnek, akinek az országa mindig akkora terület, ahol a népe lakik.

A magyar történetírás nyugati minta alapján úgy tárgyalja az István előtti magyar történelmet, mintha a magyar fejedelemnek ellenséges környezetben, fegyverrel, egyes területek “megszállásával” kellene biztosítania a hatalmát az országán belül is, mint az akkori nyugati államocskák vezetőinek. Választott vezetőnek erre semmi szüksége. A magyar fejedelmek István koráig mind választott vezetők voltak. Elsőként Géza lesz az, aki felrúgja ezt a jogszokást, és fiát akarja – nyugati mintára – maga után megtenni fejedelemnek. Addig folyamatosan érvényben volt az Árpáddal visszatért magyar nemzetségek esküje, hogy mindig Álmos leszármazottai közül választanak maguknak fejedelmet. (Vérszerződés)

A dux székhelyének a Kárpát medencébe való visszatérésével újra egy helyre került Atilla koronája és kardja. Újra félni kezdik nyugaton és keleten is a magyarokat. (A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!) Újra elkezdik, noha vonakodva, de fizetni a magyaroknak az Atilla adót.

A bizánci történetírás feljegyzése Árpád egyik (déd?)unokájának látogatásáról jól jelzi, hogy sem akkor, se ma a történészek mennyire nem értették meg a helyzetet. Árpád (déd?)unokája ugyanis az akkori dux kíséretében érkezik Bizáncba, éppen azért, hogy betanuljon és, hogy bemutassák az udvarnál, mert majd ő lesz a dux, akinek az éves adót fizetniük kell. De most még nem ő a dux, ezért mondhatja Bulcsú jogosan, hogy ő a fejedelem (dux), noha a bizánci udvarban is mindenki úgy tudja, hogy Árpád leszármazottja kell legyen a fejedelem. Ezt nem értik a történészek ma sem.

A hivatalos történetírásban kalandozások kora néven tárgyalt időszak azokról a hadjáratokról szól, amiket Bulcsúnak, Lélnek és társaiknak azokra a vidékekre kellett vezetnie, ahol nem akarták békésen fizetni az adót. Botond bizánci története is egy ilyen hadjáratról, adóbeszedő fegyveres körútról szól Bizáncban. Botond kapitány lehetett a dux mellett.

Az adóbeszedő körutak felelőse jellemzően a dux és a kapitánya, aki békeidőben a hadsereg parancsnoka, fővezére is. Ilyen hadi parancsnok Géza fejedelem korában testvérének, a keresztségben Mihály nevet kapott Tar Zerind (azaz Szerémi Tar) duxnak a fia, Szár László. Ő a kapitány, azaz ő lesz Koppány vezér a hamisított történelemben.

A kettős fejedelemség intézménye király és herceg formában az Árpádkorban is, ha a vége felé csökevényes formában is, de fennmaradt. Szent László is herceg volt király bátyja mellett. Álmos herceg Szent László és Kálmán király mellett is volt dux. Még IV. Béla király mellett is öccse, Kálmán volt a herceg. Ő vezette a hadat a tatárok ellen.

A magyarok adóbehajtó sikereihez hosszú ideig hozzájárult az a nyugaton elterjedt legenda is, hogy a magyar fejedelem azért legyőzhetetlen, mert birtokában van Atilla kardja. Ez csak I. András királyunk halála után szűnik meg, amikor özvegye, fiának Salamonnak a trónra segítése reményében a bajor hercegnek ajándékozza oda Atilla kardját. Attól kezdve nem félik a magyart se a bajorok, se az osztrákok.

A történészek, noha rengeteget értekeznek róla, nem igazán értik a magyar királyok és hercegek feleségválasztásának okát sem. Mindenféle külpolitikai okot sejtenek mögötte, noha ez is Atilla idejéből származó szerződésmegerősítő, békés viszonyt jelző szokás. Úgy tudjuk, hogy Atillának minden meghódított, vagy szövetséges népből volt egy felesége, akik fiakat is szültek neki. Ez a szokás a magyar királyság idejére úgy szilárdult meg, hogy a nyugatot ellenőrző magyar király nyugatról, jellemzően a magukat Atilla népének tartó, hosszú ideig szövetséges bajoroktól választ magának feleséget. A keleti felet ellenőrző herceg (dux) pedig keletről, azaz jellemzően a dukátus valamikori székhelyéről, Kijevből, vagy egyenesen Bizáncból. Lehetőleg császári sarjat, akit egyébként előszeretettel ajánlanak is fel a bizánci császárok a magyar hercegeknek. Ez az oka, hogy a magyar hercegeket Bizáncban szívesen látják. Anyjuk sokszor bizánci császári sarj.

Mivel a király halála esetén jellemzően a hadi tapasztalatokkal rendelkező dux lép a helyébe, kialakult egy másik házasodási szokás is, amit a történészek szintén nem ismertek fel, vagy nem akarnak felismerni. Ez pedig az első feleség eltávolítása, és új feleség választása nyugatról, amikor a hercegből király lesz. Erre számos példát találunk a történelmünkben, amit esetenként még a krónikák is megemlítenek.

Néha az eltaszítás oka az, hogy az első asszony nem szült a királynak fiakat. Ilyen Géza fejedelem esetében Sarolt, akinek csak lányai vannak, és akit Géza ezért, no meg azért is taszít el, mert közben duxból rex lett. Mivel Sarolt nem lett hűtlen, nem küldheti vissza az apjának, ezért egy kolostort alapít neki és lányainak Veszprémben, ami ettől kezdve lesz a királynők városa. Ő pedig Bajorországból hoz magának új feleséget. Ő lesz fiának, Istvánnak az anyja. Ezt a Képes Krónika illuminátora képben ábrázolta is, csak nem veszik észre. A szülőszobában a koronás királyné, István anyja fekszik a gyermekágyban, mellette pedig ott áll a koronás Sarolt a koronás lányaival.

Hasonló történik Szent László esetében is, aki I. András zsidó nőtől származó fiát, Salamont nem tekinti ugyan jogos királynak, de hercegként együttműködik vele. A herceg korában vett felesége helyett, aki Álmost szülte neki, újat kellene vennie nyugatról, ezért is vonakodik királlyá lenni, és továbbra is hercegként viselkedik. Király bátyja halála után annak feleségét saját háztartásába veszi, eltartja, s bátyja fiát, Kálmánt pedig fiaként nevelteti. (Ez az állítólagos bűnös pogány szokás, a levirátus valódi tartalma, nem más. Ezt kifacsarva, félremagyarázva róják fel – a papok utólag! – Koppánynak is hasonló cselekedetét.)

László azonban utódjának saját fiát, Álmost – akit eleve társuralkodónak nevelt és hercegé tett – szánja, nem Kálmánt, noha Álmos még az ő hercegsége idején született. (Kálmán és Álmos nem testvérek, csak unokatestvérek) Kálmán csak egyházi ármánykodás segítségével lesz majd király!

Abban a magyar nemzetállami királyságban (nálunk nincsenek tartományok, vagy grófságok, mint a nyugati királyságokban, még ha többféle nép is él itt együtt a magyarral), amelynek területe csak a Kárpát medencére terjedt ki, kezdetekben az a szokás alakult ki, hogy a király fiatalabb testvére a herceg, és együtt uralkodnak békésen. Ezt a szokást változtatja meg Géza fejedelem, amikor a tapasztalatlan Istvánt akarja királynak a rangban soron következő öccse Tar Szerénd Mihály herceg helyett. Ezért vakíttatja meg (de nem öleti meg) a testvérét (ő is István!).

Szólni kell még itt a király- és hercegfiak sorsáról és szerepéről is a Magyar Királyságban, mert ez is sok félreértés tárgya. A király fiai és a herceg fiai is felnőtt emberek, mire az apjuk meghal. Addig is van párjuk, és fiaik is születnek. Csak akkor vesznek igazi feleséget, amikor pozícióba kerülnek, és onnan, ahonnan azt a pozíció megkívánja. Az addig született fiaik az új feleség fiaival együtt, idősebb testvérként azokat nevelve nőnek fel, de pontosan tudják, hogy belőlük nem lesz se király, se herceg. Néha már a fennmaradt nevük is utal arra, hogy ún. balkézről születettek. Két ilyen név a Levente és a Lampert. A történészek nem értik, hogy róluk miért nem szól a történet, és miért nem kerülnek hatalomba, noha a király fiai ők is, és szerintük ők következnének a hatalomban, hiszen ők az idősebbek. Mindenfélét kitalálnak magyarázatul, csak azt nem, hogy ezek a fiak eleve nem jöttek számításba, noha a források szerint testvéreiket mindenben segítik, tehát ott vannak, élnek. Ezek a fejedelmi sarjak a történetírásban általában nyom nélkül tűnnek el, amikor a testvérük végül hatalomba kerül.

És végül nézzünk néhány egyházi vonatkozású tisztázandó kérdést. A Magyar Királyságban a római katolikus egyház egészen Könyves Kálmán koráig szinte egyáltalán nincs is jelen, nemhogy komoly befolyása lenne. Itt az egyházról van szó, nem a vallásról! Az ún. pogánylázadások soha nem a hit, hanem mindig az egyház, a papság ellen irányulnak, és főként azok szkíta erkölcs szerint elfogadhatatlan viselkedése miatt.

Az állítólagos állam- és egyházszervező István királyunk bizony NEM alapított érsekséget és püspökségeket, de a Pannonhalmi apátságot és a Fehérvári koronázó templomot sem! Ezt alátámasztja, hogy a pápa maga panaszkodik egy 12. századi levelében, hogy neki csak három egyház adózik a Magyar Királyságban, míg a görögöknek nagyon sok. És a három között nincs ott sem a bencésnek mondott Pannonhalma, sem a Tihanyi apátság, sem Székesfehérvár. Csak a fehérvári keresztes konvent adózik a pápának. Hát akkor, hogy is van ez?

Hát az úgy van, hogy az első bencés apátságot Szent László király alapította Somogyváron, azt is a Saint Gilles-i apátság francia szerzeteseinek, hogy fenntartanák benne nagyapja, Szár László (Koppány) maradványait és tiszteletét. A másodikat pedig magának alapította az itáliai Monte Cassino szerzeteseinek meghívásával Nagyváradon, ahova maga akart temetkezni. Ne felejtsük el, hogy László, mielőtt király lett herceg volt, a Bizánc felé eső görög vallású részek fejedelme. Ezért is építtette saját temetkezési helyét arrafelé. Ezeknek az alapításáról rendelkezésre állnak levelei, amiket az érintett apátoknak írt. Ezekből kiderül, hogy azért ír nekik, mert országában még nincsenek a bencéseknek kolostoraik!

És akkor Pannonhalma az mi, és miért nem adózik a pápának még később sem. Hát azért, mert azt is Szent László alapította esküjéhez híven, ugyanis megesküdött, hogy Szent Mártonnak kolostort alapít. De oda nem hívott bencéseket, mert Andráshoz hasonlóan ő is görög (bazilita) szerzeteseknek alapította az apostoli királyt megillető egyházalapítási jogával élve. Mindezt a Géza óta görög rítusú veszprémi püspökség területén. (Ne felejtsük el, hogy a mai Székesfehérvár Szent István bazilikája, eredetileg egy szabályos négy-karéjos görög templom alapjaira épült fel Szent Péternek és Szent Pálnak szentelve. IV. Béla királyt abban koronázták meg, nem az állítólag István alapította Nagyboldogasszony koronázó templomban. Székesfehérvár és Tihany is a veszprémi görög püspökség területén van, és eredetileg görög rítusú!)

Az állítólagos Pannonhalmi alapító levél ráadásul nem is alapító levél, hanem csak Monte Cassino bencéseinek szabadságait adományozza vele a király a már működő kolostornak. A király azonban nem Szent István, hanem Kálmán, csak István királynak tulajdonítja visszamenőleg az alapítást, hogy a római katolikus egyház magyarországi jelenlétét és elsőbbségét a bizáncival szemben biztosítsa. De még ez sem sikerült neki maradéktalanul, mert kilóg a lóláb. Az ő pecsétje van az oklevélen, és István király nevét egy olyan ligatúra (geometrikus betűösszevonás) helyettesíti, amit csakis bizánci császárok és más előkelők pecsétgyűrűin szoktak használni! Majd csak II. Paszkál pápa 1103 dec 8-án, Kálmán király idején ismeri el benedekrendi monostorként a Szt. Márton kolostort in monte supra Pannoniam! István királyról szó sincs!

A hamisítás itt nem állt meg, mert katolikusnak írták át az I. András által felesége görög bazilita szerzetesei számára alapított, saját nemzetségi monostorának és temetkezési helyének szánt Tihanyi görög monostor alapító levelét is. Hamis ugyan, de még így sem szerepel benne, hogy a bencéseknek történt volna az alapítás! A hamisító alighanem azonos a Pannonhalmát alapító oklevél írójával, mert itt is bizánci ligatúrába foglalták a király nevét. De ez még nem minden! Nem átallották utólag szófacsarással Katolikus melléknévvel illetni a görög kolostorokat alapító András királyt, aki a korában éppen, hogy nem katolikus, hanem Köszvényes melléknévvel bírt.

Nem jobb ennél a szintén István királynak tulajdonított veszprémi kolostor eleve görög nyelven íródott alapító levele sem, amivel az a baj, hogy görög bazilita szerzetesrendnek István alapította ugyan, de nem a király, hanem még az apja, a szintén István névre keresztelt Géza fejedelem, aki az első feleségét, Saroltot és lányait helyezte el benne.

Azután itt van a Szent Lászlónak tulajdonított Szent Jobb kolostor esete, amit végül Álmos herceg fejezett be. Az is görög, és nem István szent király szent jobbjának tiszteletére alapították a bizánci görög egyház fennhatósága alá eső területen, hanem egy görög szent ereklyéjének.

Ha már Álmos herceget említettük, akkor itt van a Dömösi Prépostság esete. Abban a korban még prépostságok (kanonokrendek) nem is léteznek, amikor ő alapítja, de itt nem ez a lényeg. Álmos anyja bizánci hercegnő, ő pedig a herceg, azaz a bizánci irány felelőse, és a monostort a saját temetkezési helyének szánja, azért is épül a szentélye alá altemplom. Ráadásul Antiochiai Szent Margit görög mártírszentnek szentelik a monostort, aki akkor még csakis bizánci szent. A tisztelete még nem ért el idáig. Álmos is csak az anyjától, vagy jeruzsálemi zarándokútja miatt ismeri, amiről nem sokkal az alapítás előtt jött meg.

Olyannyira nincs jelen a katolikus egyház még Kálmán király idején sem Magyarországon, hogy Szent László idejében hosszú ideig nincs is esztergomi érsek! Az érsekséget Kálmán alapítja, és az érseki egyházmegye területét is úgy hasítja ki az Álmostól elvett nyitrai dukátusból, mert a Veszprémi görög püspökség területén van maga Esztergom városa (és Dömös) is! Az esztergomi egyházmegye teljes területe ma Szlovákiában van.

Mivel akkor egyházilag az ország jó része a Kalocsai görög érsekséghez tartozik, Kálmán végül csak öt püspökséget tud létrehozni. Később még sikerül Egert hozzácsapnia, ahol őt papnak nevelték. A hivatalos történetírás szerint az egyházszervező Szent László király a bizánci rítusú érsekségeket, a Biharit és a Bácsit azért csatolja a Kalocsai érsekséghez, hogy azok így római katolikussá legyenek. Pedig éppen az ellenkezője igaz. Azért koncentrálta őket, hogy megmaradjanak annak, amik eredetileg voltak, bizáncinak.

De itt van még Aba király esete is, aki a saját maga alapította Feldebrői görög templomba kívánt temetkezni. Sírját ki is alakították az altemplomban, azonban ez feledésbe merült. A felújítások során derült ki, hogy a templom eredetileg szabályos görög rítusú templomnak készült, amit még ma sem mondnak ki egyenesen, hanem helyette kitalálták a centrális öthajós elrendezésűt, pedig tipikus példája volt a görög templomoknak. Ez még ma is jól látszik a templom külső falán, és az altemplom formáján.

Ha már a királyi temetkezéseknél tartunk, akkor jó ha tudjuk, hogy az árpád házi királyaink és hercegeink mindegyike a maga alapította saját nemzetségi monostorba kívánt temetkezni, és ott altemplomot alakítottak ki erre a célra. Ahol nincs altemplom, oda király nem akart temetkezni, ahova viszont királyt temettek, ott altemplomnak kell lennie! Így altemplom van Dömösön, Vácon, Tihanyban, Esztergomban, Feldebrőn, Pécsen, Veszprémben, Pécsváradon, Pannonhalmán, és kell lennie Nagyváradon és Szekszárdon is. De NINCS altemplom abban a székesfehérvári bazilikában, ahol megtalálták a gerincferdülésben szenvedő (ezért csontvázáról azonosítható) Kálmán király és felesége sírját, akiket azért temettek oda szeretett papjai (gagyi királyi felségjelvényekkel), hogy utólag igazolják: ott van Fehérvár, ahol Szent Istvánnak, első katolikus királyunknak is nyugodnia kellene, hiszen állítólag azért alapította.

Félreértés ne essék! Lehet a király temetkezési helyén álló templom oltára előtt sírkő az oda temetett király nevével és sírfeliratával, de a sírja az nem ott van. Az csak a híveknek szól, akik elzarándokolnak a sírjához.

Ilyen, oltár előtti sírkövet írnak le a krónikák a mai Esztergom területén állt Királyi Városban IV. Béla király által a ferenceseknek épített Szent Péter Pál templomban. De Béla király nem ott, hanem az altemplomban nyugszik. A félreértésbe belejátszik, hogy a Szent Péter Pál templom IV. Béla általi alapítását áthamisították Székes Fehérvárra. Ahhoz a ferenceseknek tényleg nincs köze. De IV. Bélának sincs a ferencesek korábban épült esztergomi kolostorához, mert nem annak a templomában nyugszik, hanem abban, amit maga alapított és a szomszédságában élő ferencesekre csak rábízott.

Ha már katolikus szentek is szóba jöttek, akkor velük kapcsolatban sem mehetünk el néhány anomália mellett szó nélkül. Kezdjük Szent Istvánnal, akit a hivatalos történetírás szerint a későbbi Szent László király avattatott szentté 1083-ban Gellérttel és István fia Imre herceggel együtt. Nos, lehet, hogy akkor többeket szentté avattatott, de ezt a hármat biztosan nem. Erre van több bizonyíték is.

A szentté avatási kérelem és a pápai jóváhagyó válasz nem kétséges, de az neveket nem tartalmaz. Egy általános felhatalmazást adott a pápa ilyesféle szöveggel: Mindazok testét akik…stb…stb…fel kell emelni, stb. Eddig jó. A bajok itt kezdődnek. Ugyanis 1097-ben, tehát alig 15 évvel a szentté avatás után a pápa levelet ír Kálmán királynak, amiben Istvánt boldog emlékezetűnek nevezi, mintha mit sem tudna a pápai szentté avatásról. Ezt a történészek magyarázzák sokféleképpen, de a tény, tény marad. A pápa nem tud István király szentté avatásáról. De ez még nem minden. A szent király életét és csodáit egy legendába foglalták, helyesebben háromba. A kis-, a nagy- és a Hartvik féle legendába. De mind a három Kálmán idejében íródott, jóval az állítólagos szentté avatás után. Hartvikot ugyanis Kálmán királyunk kérte fel a legenda megírására, mert az első kettővel nem volt elégedett. Hoppá! A legendát a szentté avatás előtt kell megírni, mert főként az alapján avatják szentté a jelöltet!

De térjünk át Gellért püspökre. Vele az a baj, hogy őt sem avathatták szentté akkor, mert még nem is élt. Ugyanis nem egy korban élt István királlyal! Az apja az első keresztes háborúban halt meg a legendája szerint is, ami 1095-97-ben volt, amikor ő még serdülő gyermek volt. Nem avathatták tehát szentté 1083-ban. A legendája teljes egészében hamis. Az első keresztes hadjárat után kellett íródnia, talán még csak nem is Kálmán király idején.

A dux szóból egyébként a történelemhamisítók és hivatásos félreértelmezők a Bizánci császári családdal, a Komnénszokkal rokonságban álló “híres” Dukász familiát csináltak. Még Kálmán törvénytelen fiának Borisznak is Dukász családból való feleséget vizionáltak. A szent koronán azonban mégsem Dukász Mihály van, hanem Mihály dux, azaz Géza fejedelem testvére Tar Szerénd, a herceg (dux).

Folytatása következik. 

Ugorjon a végére és szóljon hozzá!

Szóljon hozzá!

*

Motor: WordPress | Sablon: NewWPThemes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia